Nyilván sokunkban felvetődött már a kérdés: Miért ment fel Krisztus az égbe? Miért kellett az emberré lett Istennek elhagynia a földet, elhagynia az övéit? – Aquinói Szent Tamás véleménye e kérdésről (lásd Summ. theol. III, q. 57 a.1.) röviden így foglalható össze: Azért, mert e világ siralomvölgy, és ezért Jézus megdicsőült természetének, melyet feltámadása után vett fel, már nem felelt meg.
A kérdésre „azt felelem, hogy egy helynek meg kell felelnie az ezen helyen tartózkodó lények szükségleteinek. Nos, a föld, ahol mi élünk, a keletkezés és a pusztulás helye, azaz a múlandóságé. A menny a maradandóság helye. Tehát Krisztusnak, aki feltámadása után múlhatatlan testet vett magára, a mennyben van a helye.”

Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, aki feltámadása után emberlétében elváltozott és megdicsőült. Evilági küldetésének elvégzése után visszatért oda, ahonnan kijött, azaz az Atyához, és ezzel nekünk is megmutatja igazi hazánkat, a mennyet. Krisztus mennybemenetele egyúttal az ember-csinálta zsinati szekta horizontalizmusának tökéletes tagadása, elvetése. Tagadja azt, amit a zsinati szekta, különösen Bergoglio állít, hogy a világon meg lehet, sőt meg kell valósítani a földi paradicsomot, hogy a test előbbre való, mint a lélek, és hogy Krisztus egészen közel akar lenni hozzánk. De ha ez igaz volna, akkor Krisztus nem ment volna föl a mennybe. Ő halhatatlan volt és halhatatlan maradt, így akár testileg is a földön maradhatott volna. Mégsem ezt tette, mégpedig azért, hogy a helyes prioritásra felhívja a figyelmünket: „Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre.” (Kol 3,2)

Szent Tamás szerint mennybemenetele által Krisztus sokféleképpen lett üdvösségünk okozója:
„Azt felelem, hogy az Úr felmenetele – 1) mifelőlünk nézve; 2) Krisztus felől nézve – üdvösségünk okozója:
1) Mifelőlünk nézve azért, mert felmenetele által lelkünket arra indítja, hogy oda fel Hozzá közeledjünk hitben, reményben és szeretetben, és mert így nagyobb tiszteletet érzünk iránta, mivel többé nem földi, hanem mennyei embernek ismerjük Szent Pál eme szavai után: »Ha Krisztust azelőtt emberileg ismertük is, most már nem úgy ismerjük.« (2 Kor 5,16)

2) Krisztus felől nézve azért Ő üdvösségünk okozója, mert felment a mennybe: azért
a) „hogy helyet készítsen nekünk” (lásd: Jn 14,2; Mik 2,13); Hiszen ha Ő a mi főnk, akkor nekünk, mint tagoknak követnünk kell Őt, miként ezt Ő maga mondja: „hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok” (Jn 14,3). És ennek megmutatására vitte magával a régi atyákat a mennybe, miként ezt a zsoltáros megénekelte: »Felszálltál a magasba, foglyaidat magaddal vitted, embereket tettél magadévá.« (Zsolt 68,19);
b) hogy, miként az ószövetségi főpap a legszentebbe belép, hogy ott a népért imádkozzék, Krisztus belépjen a mennybe, hogy ott közbenjárónk legyen; Mert az emberi természet, ha látja, hogy Isten Krisztusban ezt a természetet ilyen magasra emelte, könnyebben el tudja képzelni, hogy Isten meg fog könyörülni rajtunk is, akikért Fia hajlandó volt magára venni a mi természetünket;
c) mert most, Istenként és emberként az égben trónolva, az embereket is isteni adományokhoz juttatja, miként Szent Pál mondja: » Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osztott az embereknek ajándékokat.« (Ef 4,8)”

A mai ember már annyira materiálisan gondolkodik, hogy menny alatt sem tud mást elképzelni, csak a felhők fölötti légkört [gondoljunk csak Gagarin ostoba bejelentésére, hogy nincs isten, mert ő nem találkozott vele a világűrben]. Holott ennek semmi köze a természetfeletti értelemben vett mennyhez. Mennyország alatt transzcendentális szellemi dimenziót kell érteni. Az emberi természet Krisztus mennybemeneteléig képtelen volt ezt a dimenziót még képzeletben is átlépni; erre az emberi természet csak Krisztus feltámadása és mennybemenetele által vált képessé.
Erre azt lehet közbevetni, hogy Krisztus testileg ment fel a mennybe, míg az ember halála után csak lelkileg szállhat fel a mennyországba. Ez igaz, de lelke akkor is emberi marad és nem lesz isteni, és mivel emberi, Krisztus mennybemenetele előtt lehetetlen volt számára a mennybe felszállni.
A démonok sok mindennel képesek ámítani bennünket, de a mennyei régiókból kikergették őket, és pontosan oda, ahová közülük senki nem kerülhet be többé, szállhat fel az emberi lélek a démonok legnagyobb dühére.
Ezért mondja a teológia, hogy, ami a helyet illeti, a paradicsomot csak Krisztus mennybemenetele nyitotta meg számunkra, nem pedig a látás (Summ. theol. III, q. 49 5 ad 4), mert Krisztus mennybemenetele előtt senki nem léphetett be a mennyei paradicsomba, legfeljebb betekinthetett egy pillanatra, mint például a jobb lator (Summ. theol. III q. 52 4 ad 3.). Tehát Krisztus mennybemenetelét úgy képzelhetjük el, mint egy jégtörő müködését, ami a jeget az őt követő hajók elől feltöri. Csak ezáltal vált az ember számára lehetővé, hogy eljusson Isten színelátására. Isten abszolút transzcendenciája ezáltal nem szűnt meg, de a lelkek feljutása a mennyei paradicsomba – miután Ádám és Éva földi paradicsom már nem létezik – lehetővé vált. Ezért igazodjunk mi is a horizontális, azaz evilági helyett, a vertikális irányba, a menny, a természetfeletti felé.

(forrás: traditionundglauben.wordpress.com – 2019. május 29.)
http://katolikus-honlap.hu/1901/mennybem.htm