A mai nap imádsága:
URam! Tégy bölccsé, hogy csak a Te utaidon járjak! Ámen
A tévedéseket ki veheti észre? Titkos bűnök miatt ne büntess meg!.
Jer 10,12
Ki veszi észre a tévedéseket? Természetesen csakis a másik ember, hiszen, aki téved, az nyilvánvalóan nem veszi észre tévedését, ha észrevenné, akkor nem tévedne... Ez azonban csak részben igaz! Dávid zsoltárain keresztül - saját borzalmasan fájdalmas kárán (Betsabéval közös első gyermeküknek elvesztése!) "megtanulva/megértve" - figyelmeztet másokat: mindennek következménye van! Dávid bűnei labirintusába keveredvén, minden oldalról, félelemmel teli rettegéssel ismeri el, hogy elborítja bűnei sokaságának érzése... Dávid már tudja, a titokban elkövetett bűnnek (Isten szeretet-parancsolatától való elhajlásnak) is megvan a maga következménye! Aki relativizálja hamis cselekedeteit - "Miért ne tegyek én is így vagy úgy, hiszen mások is ugyanezt cselekszik!" - az tulajdonképpen becsapja önmagát!
Elménk sokféleképpen csaphatja be önmagát! A vétkek beismerése helyett a körülmények szerencsétlen együttállására panaszkodunk, s ha nyilvánvaló a "bűnünk", akkor a beismerő "Igen, kudarcot vallottam!"-kijelentéssel is azt a látszatot kívánjuk fenntartani, hogy végül is nem bennünk volt a hiba, hanem az objektív körülményekben, s nem mi, hanem az elháríthatatlan nagyobb erő - a mindig "aktuális" vis maior! - azaz: sajnos nem mi voltunk a "megfelelő emberek a megfelelő helyen"...
Az igazi gond az, hogy a kisebb vétkek rutinszerűen érdemmé magyarázása által képes az ember látása úgy elhomályosulni, hogy aztán már a nagyobb, "igazi(?)"bűnöket sem tartja "halálos" bűnnek, s gátlástalanságában szabadjára engedi a gyeplőt... s féktelen vágtájában, már bizony ideje sincs felismerni, melyik nagy csapda vagy szakadék felé rohan az élete!
A krisztusi módon gondolkodó ember tudja, hogy nem csak a készakarva elkövetett bűnöknek vannak súlyos következményei, hanem minden cselekedetnek! Ezért keresi Isten közelségét, oltalmát, ezért keresi a csendes perceket, hogy önmagát Isten elé helyezve (coram Deo!) megvizsgálja lelkét, s megkeresse a lehetőségeket életének korrekciójára. Egyedül ez nagyon nehéz, szinte lehetetlen, a reménységünk viszont kiemel elesettségünkből: van Pártfogónk az Atyánál!
Imádkozzunk!
URam! Szenteltessék meg a Te neved, hogy ezáltal szentülhessek ! Ámen
„Jézus pedig ezt mondta nekik: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. És bocsásd meg a mi bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. ”
Lk 11,2-4
Vannak keresztények, akik "nem látják a fától az erdőt", de hogy természeti képnél maradva nyomatékosítsam ugyanezt: a "kákán is csomót keresnek". Azon vitatkoznak ugyanis, hogy kell-e imádkozni a "Miatyánkot"? Erre okot/alapot ezeknek a jóembereknek - s ez nem vicc(!) - az ad, hogy bár itt Lukácsnál azt olvashatjuk: "ezt mondjátok" Máténál, a Hegyi Beszédben (Mt 6,9) viszonyt ez áll "így imádkozzatok" Nos, akinek ez probléma, hogy "így" vagy "ezt" imádkozzátok, azok olyan messze állnak a lényegtől, mint Makó Jeruzsálemtől...
Lukács hellén műveltségű, nem-zsidó evangélista, Máté pedig zsidó kulturális gyökerű, de pl. nem tudjuk minden evangélistáról - 28-32 evangélium volt használatos még Ireneus (130-202/203) idejében, amiből ő kiválasztott négyet(!) - hogy milyen etnikai-, kulturális háttérrel bírtak. Az, hogy Ireneus óegyházi atya (katolikus egyházban használatos bibliai könyvek listáját ő állította össze) miért csak négy evangéliumot talált 'megfelelőnek' a több, mint 70(!)-ből? - ez már az ő titka marad, de érdemes lenne elgondolkodni azon a fundamentalistáknak, hogy ha az első gyülekezetek használták a többi evangéliumot - márpedig használtak legalább 28-32-őt, sőt bizonnyal többet is - s ezekből épültek, erősödtek az első Krisztus-közösségek, akkor vajon az Ireneus által önkényesen félretett többi evangélium egyike sem volt inspirált? Csak ez a négy? Illetve akkor ennek a négynek minden egyes betűje "ihletett"?
A provokatívnak tűnő kérdést azért kell feltenni, mert sok korlátolt, magát az igazság birtokosának vélő prédikátor butítja folyamatosan hallgatóságát, s tiltja(!) meg a másokkal együttimádkozás lehetőségét, mert azok a Miatyánkot szó szerint mondják, s nem a Miatyánkhoz hasonló módon, szabadon imádkoznak...
Ja, hogy Jézus URunk azért mondja ezt az imádságot, mert a tanítványok kérik "Mester, taníts minket imádkozni!" - ez már elkerüli a szélsőséges bibliaértelmezők figyelmét... Nyilvánvalóan azért kérik Jézust, mert átélték, hogy vannak helyzetek, amikor az ember nem tud, nem bír imádkozni, lelkét teljesen odaszánva "dicsőíteni". S ez így életszerű, ez így természetes... s, aki az életszerűtlent propagálja, az abnormális, s az abnormalitásnak mindig következményei vannak.
A mai nap imádsága:
Péld 24,29
Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is.
Mt 5,39
Justitia, az igazság istennője nem vak, de - barokk kor túlzása okán - sokszor annak ábrázolják. Szűzi tekintete - vagyis, hogy nem szeretett még senkit, s ezért pártatlan -, pontos mérlege, melynek serpenyőiben a tények és érdekek, jogok és kötelezettségek a hatalom kikényszerítő ereje (jelképe: a kard) által megmutatják az igazságot. Manapság, amikor minden viszonylagossá vált, az igazsággal kapcsolatban is megjegyezzük: "Igen, de mihez képest?", s mindeközben elfelejtjük: az igazság attól igazság, hogy egyetemes, azaz mindenkire egyformán vonatkozik. (Az, hogy ennek az ellenkezője történik meg sokszor, az nem Justitia bekötött szemének, hanem a mai jogalkotók vakságának, s a jogalkalmazók szabadosságának köszönhető...)
"Ha te így, akkor én is úgy!" - hányszor hallottuk már ezt a mondatot. Megfelelő keretek között ezt még a jog is megengedi, de akkor mit kezdjünk Jézus Hegyi Beszédben elmondott tanításával, hogy ti. "aki arcul üt jobb felől, tartsd oda a másik arcodat is."? Nos, a Mester kijelentéséből mindenekelőtt vonjunk le néhány tanulságot! Először is: aki a jobbomon van, annak én adom a nagyobb tiszteletet, s ha ennek ellenére pofont kapok tőle, akkor azt méltósággal elviselhetem... hiszen vagy azért adom neki a nagyobb tiszteletet, mert egyébként szeretem, s ezért elviselem tőle a rosszat is, vagy azért, mert várok tőle valamit - akkor meg megérdemlem... Az igazi nagy kérdés mégis megmarad: Miért kellene a másik "arcomat" is odaszánni? Azért, mert a gonosszal nem szembeszállni kell, hanem kerülni kell vele a konfrontációt... A Sátánnal, a bűn angyalaival nem harcolni kell, hanem kerülni őket. Ha felveszem a harcot velük - s mily egyenlőtlen ez a küzdelem: "hiszen nem test és vér ellen van nekünk hadakozásunk!" -, akkor az csak "olaj a gonoszság tüzére"...
Fontos tudatosítani, hogy ez a magatartás csak személyes alapú döntésben gyökeredzhet! A másiktól nem, mindig csak magamtól várhatom el az ilyen "hozzáállást". Ugyanakkor azt is tudnom kell, hogy az Isten felelősséget, s ezzel együtt járó hatalmat is adott, s olykor be kell vetnem a "kényszerítő" eszközöket, jelesül: Jézus Urunk is elővette a korbácsot, s kiűzte vele a templomból a kufárokat.
Jó Lutherünket egyszer megkérdezték egy asztali beszélgetésben, vajon mit tenne, ha jönne a török, s rárontana a házanépére? Ő csak ennyit mondott: "Én bizony elővenném a vasvillát, aztán szúrkálnám őket, ahol csak érném! Sőt, ha úgy hozná a Sors, még meg is halnék az enyémiért!" Nem tudom, hogy Bora asszonyság söre, a fáradtság vagy egyszerűen a családapai szeretet fakasztotta ki Mártonunkból ezt a mondatot, de egy bizonyos: a keresztény ember is ember, s joga van az önvédelemhez! Ha erről a jogáról lemond, azt megteheti, de csakis a maga nevében, mert az övéiért küzdenie kell mindvégig... S olykor vasvilla nélkül sokkal nehezebb, de a jószándékú gyenge, elesett védelmében ezt mindig meg kell tennie, hiszen Isten szívbeírt egyetemes törvénye ez....
A mai nap imádsága:
1 Kor 14,32-33
"Rend a lelke mindennek!" - tanítgatja az idősebb generáció a fiatalabbat... valljuk meg őszintén, nem sok eredménnyel. A mai világban eluralkodott általános zűrzavar sajnos komoly gondot okoz nem csak a ma, de a jövő politikusainak, gazdasági szakembereinek is, s bizony nem mindennepi kihívással kell majd szembenéznük a segítő foglalkozásokban állóknak is. Isten a rend Istene, ezért ha valaki rendetlen, az istentelen is.
De melyik rend a mérvadó? A jog elvárta-, az erkölcsi-, vagy valamelyik vallás parancsolatába került rend? Korunk jóléti társadalmának morálja azon az elgondoláson alapul, hogy végül is minden viszonylagos... S ha ez így van, akkor minek törjem magam annyira? Mit hadakozzak a rendetlenekkel, kinek jó az, ha ellenségeket gyűjt magának? "Ne szólj szám, nem fáj fejem!"-elvet jól beleidomították korunk emberének szívébe-lelkébe, s az egyébként nagyon fontos személyes szabadság tőszomszédságában így virágzik a szabadosság... Ugye azt nem gondolja senki komolyan, hogy a "rendetlen" ember az felelősséget vállal a másikért? Ha a "maga szénája is csehül áll", akkor hogyan tudna segíteni a szomszéd kazlánál?
A mértéktelen önzésre berendezkedett világ a saját sírját ássa... Nincs jövő áldozat, befektetés nélkül. Tessék megnézni az "eszement", agresszív reklámokat, melyek - tisztelet a kivételeknek - a pornográfia határát súrolják... Pedig a képlet nagyon egyszerű: most kerülnek vezető pozíciókba azok a 30-40 évesek, akik számára nem jelent szinte semmit az Isten. A JóIsten nekik egy Starwars-figura - egy mese a sok közül...
Az anyagvilág javainak mértéktelen habzsolása azonban sosem tesz jóllakottá. Békességet csak ott lelhetünk, ahol a békesség az Erő maga: ez pedig a Legfőbb Jó, az Abszolútum, az Örökkévaló, a "Vagyok, Aki, Vagyok" - Akire nincs embernek szava, akire mi magyarok azt mondjuk: Isten. Ez az Isten minden embert békességre hív. Az eljutásunk Őhozzá, a Rend megismerése nélkül nem lehetséges. Betartásával - vagy abban való tévhitttel, hogy betartjuk Isten rendjét - nem juthatunk el Hozzá. Ezért van szükség az Ő kegyelmére... A próféták ezt a kegyelmet hirdették, s hirdetik ma is. Olykor vehemens szavakkal, máskor hallgatással, de hirdetik...
