„Nem szeretnénk, testvéreink, ha… szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük.” (1Thesszalonika 4:13)
Kultúránkban a halál témáját kerülni szokás vagy csak borúsan, komoran beszélünk róla. Ha előjön a kérdés, még a keresztyének is megpróbálnak kibújni előle ködös és közhelyes metaforákat használva. Isten igéje azonban világosan beszél a halálról, ami egyáltalán nem fenyegető azok számára, akik Krisztusban bíznak. „Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük” (1Thesszalonika 4:13). Isten Igéje világosan fogalmaz, egyenesen beszél, sőt bátorítóan szól minderről. „Drágának tekinti az Úr híveinek halálát” (Zsoltárok 116:15). Mennyei Atyánk szemszögéből nézve a halál csak megnyitja az ajtót, hogy tökéletes, örökkévaló és örömteli közösségben lehessen megváltott gyermekeivel. „És hallottam egy hangot az égből, amely ezt mondta: »Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket«” (Jelenések 14:13). A Biblia biztosít minden hívőt arról, hogy haláluk nem tragédia, hanem győzelmes belépés a mennybe. Az egyik angol bibliafordítás (Amplified Bible) így adja vissza az előbbi igeverset: „Áldottak (boldogok és irigyeltek) a halottak, akik az Úrban halnak meg…” Isten arra utasította Jánost, hogy írja meg ezt. Miért? Mert Istent tudja, hogyha elveszítjük egy szerettünket, akkor hajlamosak vagyunk elfeledkezni az ő perspektívájáról és egy érzelem-vezérelt szemléletmódot teszünk magunkévá. Örvendj, hívő, mert: „… akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk” (Róma 14:8). Az Úr pedig gondot visel arról, ami az övé!
„…Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt.” (1Thesszalonika 4:14)
A halálhoz kétféleképpen viszonyulhatunk: reménytelenül vagy reménykedve. A reménytelenek azt hiszik, hogy már semmit sem várhatnak az élettől. Veszteségük véglegesnek tűnik – szerettük halálával véget ért minden jó, az egész életük. A reménytelieknek azonban van miért előre tekinteniük. Az ő veszteségük csupán átmeneti – csak kezdete egy végtelen életnek, ami Isten legjobb ajándékaival van teli. Isten azt akarja, hogy tudjuk, mi történik az elhunyt hívőkkel, hogy ne kelljen reménytelenül gyászolnunk (ld. 1Thesszalonika 4:13).
Reménységünk abból ered, hogy tudjuk a következő igazságokat:
1) „hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt” (1Thesszalonika 4:14). Minden remény itt kezdődik: hisszük, hogy Jézus meghalt bűneinkért és feltámadt, hogy képviseljen minket Isten előtt.
2) Mivel ez hisszük, azt is hisszük, hogy Jézus vissza fog térni. Ha hiszünk Jézus visszajövetelében, az biztos tudatát adja annak: „hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt”. Isten fel fog támasztani nyughelyünkről, és vissza fog hozni Jézussal (ld. Róma 8:11). Abban a pillanatban „az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket…” (Filippi 3:21).
Soha többé nem leszel sebezhető, nem támadhat meg rák, cukorbetegség, szívpanaszok, ízületi gyulladás, agyvérzés, szklerózis, bénulás, gyengeség, fáradtság, gyász, félelem, depresszió, kísértés, függőségek, kudarcok, lelkiismeret-furdalás, öngyilkossági gondolatok, bipoláris zavarok, kényszerbetegségek, mániák, poszt-traumás stressz szindróma, sem semmi más baj. Teljesen átalakulsz Krisztushoz hasonlóvá. Hát nem csodálatos?
„… az Úr igéjével mondjuk nektek…” (1Thesszalonika 4:15)
Pál azt mondta el a halálról, amit egyenesen az Úrtól hallott: „Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat” (1Thesszalonika 4:15). Az Úr ezt a nagy kiváltságot egyedül azoknak tartja fenn, akik benne haltak meg; ők lesznek az elsők, akik átélik a feltámadást. Próbáld elképzelni azt a pillanatot! Felkelnek a sírból, mint ahogy mi felkelünk az éjszakai pihenés után, most már Krisztushoz hasonló testbe vannak öltözve, és arra ébredtek, hogy látják Urukat visszatérni dicsőségben angyalaival. Találkoznak vele – az első hívők, akik tanúi visszajöttének; ők az előhadak, akik kísérik Urukat a földre. Ez nem lázálom vagy puszta fantázia, Pál ezt a kijelentést egyenesen az Úrtól kapta. Az információforrás teljesen megbízható!
Ezt olvassuk:
1) „azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe…” (1Thesszalonika 4:17). Az élő hívők felemeltetnek, hogy csatlakozzanak feltámadt testvéreikhez, szüleikhez, nagyszüleikhez, gyermekeikhez, unokáikhoz, házastársaikhoz, barátaikhoz, Isten soha nem látott családjához látványosan újra egyesülve Krisztussal a levegőben. Együtt leszünk elválaszthatatlanul, örökké egy nemzetközi, multikulturális, szereteten alapuló, Krisztus központú családban!
2) „… és így mindenkor az Úrral leszünk” (1Thesszalonika 4:17). Nem kell többé találgatnunk vagy elképzelnünk, milyen is ő. „… olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában” (1János 3:2). Úgy fogjuk látni Jézust, úgy fogjuk érinteni, és úgy fogunk beszélni vele, mint ahogy most egymást látjuk, érintjük, egymással beszélgetünk. Ő pedig valós idejűen fog válaszolni!
3) „Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel” (1Thesszalonika 4:18).
„… vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél” (Filippi 1:23)
Bármennyire is élvezed mostani életedet, mindig lesz egy vágyakozás szívedben a hely után, amit úgy hívsz: „otthon”. Mennyivel inkább igaz ez Isten megváltott gyermekeinek családjára! A világon csodálatos tájak, és gyönyörű tengerpartok vannak, mélyen belül mégis Pálhoz hasonlóan vágyódunk mennyei Atyánk, mennyei családunk és mennyei otthonunk után. „Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség! Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor, hogy melyiket válasszam: nem tudom. Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél” (Filippi 1:21-23). Pál megítélése szerint elhagyni ezt az életet, és Krisztussal lenni „sokkal jobb”. Minél jobb? Bármi másnál! Ezen a világon semmi sem hasonlítható ahhoz, ami odaát vár! „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek” (1Korinthus 2:9). Azt kérded, hogy fog történni ez az átmenet? A halállal „A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta” (Prédikátor 12:7). Testünk elalszik Krisztusban (ld. 1Korinthus 15:18). Lelkünk, amit Isten lehelt belénk, visszatér hozzá, ahol teljes örömben és örökkévaló gyönyörűségben lesz bőségesen része Isten jobbjánál (ld. Zsoltárok 16:11). Amíg várunk arra, hogy eljöjjenek legjobb napjaink, a mennyei házigazdák a nagy nap előadására készülnek, Krisztus csodálatos visszatérésére, és arra, hogy megdicsőült testben hozzá csatlakozzunk! Ezért mondjuk: „Jöjj, Uram Jézus!” (Jelenések 22:20).
Higgy benne, mert igaz!
„Szenvedése után sok bizonyítékkal meg mutatta nekik, hogy ő él.” (Apostolok cselekedetei 1:3)
A Krisztus feltámadásra vonatkozó bizonyítékokat alaposabban megvizsgálták, mint bármely más tényt a történelemben! A legnagyobb tudósok, köztük Simon Greenleaf, aki a Harvard Egyetem jogászprofesszora volt 1833 és 1848 között. Többek között neki köszönhető a Harvard jogi karának kiválóságra emelkedése, és máig az egyik legnagyobb szaktekintélynek tartják a bizonyítékok tárgykörében. Amikor Greenleaf a feltámadás kérdését kezdte vizsgálni a bizonyítási eljárásra vonatkozó törvények alapján arra a következtetésre jutott, hogy a feltámadás valóság, hogy a történelmi esemény volt, és hogy bárki, aki őszintén megvizsgálja a bizonyítékokat, meggyőződhet azok igazságáról. Így történt ez a brit Dr. Frank Morisonnal is, aki ügyvéd és mérnök is volt, és elhatározta, hogy könyvet ír, melyben megcáfolja Krisztus feltámadását. Meg is írta könyvét – csakhogy az másról szólt, mint eredetileg tervezte! Amikor megvizsgálta a bizonyítékokat, a szkeptikus jogász azokat olyannyira meggyőzőnek találta, hogy kénytelen volt elfogadni őket, és hívővé lett. Ki mozdította el a követ? című könyvében részletesen ismerteti a feltámadás bizonyítékait. A könyv első fejezetének címe: könyv, mely nem akart megíródni. Lew Wallace ügyvéd, aki az amerikai polgárháborúban az északiak tábornoka volt, szintén elhatározta, hogy könyvet ír, melyben megcáfolja Krisztus istenségét és feltámadását – végül a cáfolat helyett inkább kiállt mellette Ben-Hur című híres regényében, melyet „a 19. század legnagyobb hatású könyveként emlegetnek. Krisztus feltámadt! Megváltott szeretteid is fel fognak támadni, és velük együtt te is Isten jelenlétében töltheted az örökkévalóságot.
Légy vele!
„Aki a szolgálat ajándékát kapta, az végezze szolgálatát; a tanító a tanítást, a vigasztaló a vigasztalást, az adakozó szerénységgel, az elöljáról igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel.”
Azt szoktuk mondani: „Nem az én dolgom. Nem akarok beleavatkozni!” Mondtad már ezeket a szavakat? Talán azt gondoltad, jó okod van rá – lehet, hogy rosszkor jött – , de a lényeg, hogy nem segítettél valakinek, aki nehéz helyzetben volt. Nem vagy ezzel egyedül. Kutatások bizonyítják, hogy a világon mindenütt egyre inkább kerüljük a „belebonyolódást”. Pedig bibliai parancs az, hogy ott legyünk mások számára, hiszen így tudjuk a gyakorlatban szeretni Istent és felebarátunkat (ld. 22:37-39). A krízisek általában három módon jelennek meg: 1) Helyzetfüggő válságok, például egy súlyos betegség, egy szerettünk halála vagy családi kapcsolatok tönkremenése. Jób pátriárka mindezt átélte! 2) Fejlődési válságok az egyes életszakaszokhoz, életeseményekhez köthetők: az otthon elhagyása, továbbtanulás, házasságkötés miatti változások, szülővé válás, nyugdíjba menés vagy romló egészség. Ábrahám és Sára megtapasztalták milyen érzés fejlődési válságot átélni. El kellett hagyniuk otthonukat és családjukat, hogy áldozzák fel csodálatos módon született egyetlen fiúkat. 3) Önismereti válságok, amikor valami zavaró tényt tudunk meg magunkról. Például közlik velünk, hogy emberileg a betegségünk gyógyíthatatlan, vagy úgy érezzük, kudarcot vallottunk, mert már túl öregek vagyunk életcéljaink megvalósításához. Vagy kénytelenek vagyunk szembenézni egy válással vagy megözvegyüléssel, vagy elutasítottnak érezzük magunkat a hátterünk miatt. Illés és Jónás példák az önismereti válságra. Esetleg ismersz valakit, aki hasonló válságot él át? Ha igen, akkor igyekezz segítségére lenni!
„Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét.” (Galata 6:2)
Amikor egy barátod vagy családtagod válságos helyzetbe kerül, segíts neki megbirkózni vele és fejlődni általa! Néha ezt könnyebb mondani, mint megtenni. Miközben szívük alkalmazkodik az új és ismeretlen körülményekhez, talán nehezünkre esik megbízni bárkiben is. De a lényeg, hogy ott legyél számunkra képviselve Isten országát! „Egymás terhét hordozzátok” (Galata 6:2). Az elkötelezettséged sokat jelenthet valakinek abban, hogy eljusson az érzelmi gyógyulásra. Íme, néhány gyakorlati javaslat: 1) Ne várd, hogy ő kezdeményezze a kapcsolatot! A válságban lévő emberek általában inkább visszahúzódnak, mintsem segítséget kérjenek. Gyakran túlságosan elkeseredettek ahhoz, hogy tudják, mire lenne szükségük, így valószínűleg neked kell megtenned az első lépést. Kérlek, ne érezd úgy, hogy szakértőnek kell lenned! Két egyszerű lépés segíthet, hogy a fájdalmat átélő ember érezze, értékesnek tartod és megérted: a) Hallgasd végig figyelmesen, mi nyugtalanítja és mit gondol arról! b) Tartsd fenn a szemkontaktust, fejezd ki őszinte érdeklődésedet! 2) Segíts csökkenteni szorongását! Ajánld fel megnyugtató jelenlétedet, bátorítsd arra, hogy mondja el érzéseit! Ha úgy látod, hogy nézőpontja torz, akkor mond valami ilyesmit: „Javasolhatnám, hogy ezt próbáljuk meg más szemszögből nézni?” 3) Segíts neki a fontos dolgokra összpontosítani! Ilyenkor az ember úgy érzi, hogy minden egyszerre zúdul rá, ezért segíts kiválogatni az azonnali figyelmet igénylő dolgokat. Biztasd, hogy a múlton való rágódás és a jövő miatti aggodalom helyett a jelenre koncentráljon, hiszen „elég minden napnak a maga baja” (Máté 6:34)
„Áldott Az Isten… aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat.” (2Korinthus 1:3-4)
Támogathatjuk a krízisben lévőket azzal, hogy segítünk felismerni a fontos lelki, személyes és kapcsolati erőforrásokat. 1) Lelki erőforrások. „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban” (Zsoltárok 46:2). Isten Igéje fényt visz a sötétségbe és zűrzavarba. Lelke minden vigasztalás forrása, olyan békességet ad, „mely minden értelmet meghalad” (Filippi 4:7). Jelenléte minden magányosságra gyógyír, és az ő ereje segít a megtört szívnek, hogy legyőzze a tehetetlenség érzését. A válságban lévő ember gyakran összezavarodik, ami azt jelenti, hogy elfelejti, mi mindent kapott már Istentől. 2) Személyes erőforrások. Emlékeztesd őt egyedi, csak rá jellemző erősségeire és képességeire! Segíts visszaemlékezni múltbeli győzelmeire, amikor sikerrel birkózott meg nehéz helyzetekkel. Erősítsd benne a pozitív hozzáállást, mely a jövőre tekint ahelyett, hogy a jelen fájdalma bénítaná. Ami a legfontosabb: erősítsd hitét imádsággal és Isten Igéjének igazságaival! Végül, de nem utolsó sorban: emlékeztesd arra, hogy itt vagy és támogatod őt! 3) Kapcsolati erőforrások. Családtagok, barátok, üzletfelek és szomszédok valószínűleg támogatni fogják, rendelkezésére állnak állami vagy önkormányzati segélyek, orvosi, pénzügyi és más anyagi támogatások is. A gyülekezet is ilyen kapcsolati erőforrás. A válságot átélő emberek gyakran szégyellnek segítséget kérni, úgy érzik, hogy egyedül kellene megbirkózniuk problémáikkal. Segíts, hogy barátod megértse, számodra áldás, hogy adhatsz, és hogy egy napon majd neki is lehetősége lesz arra, hogy megvigasztalhasson „másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket” (2Korinthus 1:4)
„Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét.” (Galata 6:2)
Dr. Raymund Vath mondta: „Meg kell tennünk másokért, amit ők nem tudnak megtenni magukért, de nem szabad megtennünk értük azt, amit nem akarnak megtenni magukért.” A bölcsesség ahhoz kell, hogy e kettőt meg tudjuk különböztetni egymástól.” Előfordulhat, hogy túl sokat segítünk! Ha olyasmit teszünk valakiért, amit ő is meg tudna tenni magáért, azzal aláássuk önbizalmát, és egészségtelen függőséget teremtünk. Ezért ahelyett, hogy rohannánk átvenni az irányítást: 1) Mutassunk neki megvalósítható cselekvési tervet! Ha segítünk, hogy kézbe vegye élete irányítását, felvértezzük a kétségbeesés és tehetetlenség-érzés ellen. Ha értékeljük erőfeszítéseit, azzal segítünk újraépíteni törékeny önbecsülését. De vigyázz: ha a válságot valamilyen visszafordíthatatlan veszteség, például válás vagy haláleset okozta, akkor éppen elég cselekvés mindig az adott napot túlélni. 2) Adj reményt! A válság mélyén az ember úgy érzi, hogy az alagút végén nincs fény, a szenvedés örökké tart. Remény nélkül nem lehet növekedni és fejlődni. A remény ad erőt és megkönnyebbülést abban a tudatban, hogy a dolgok majd javulni fognak. Isten azt ígéri: „jólétet és nem romlást tervezek és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” (Jeremiás 29:11). 3) Figyelj oda az utódgondozásra! A válságok ritkán oldódnak meg gyorsan. Bár az élet végül bizonyos mértékben visszatér a normális kerékvágásba, előfordulhat, hogy időnként visszatér a szomorúság, a tehetetlenség érzése vagy a magány. Szavaid vigasztalást nyújthatnak, de a folyamatos figyelem segít a szenvedő személynek abban, hogy megőrizze a hitét és tovább tudjon haladni a gyógyulás felé,
Mi okozza a csüggedést?
„Megrokkant a teherhordók ereje” Nehémiás 4:4
Nehémiás története a csüggedés négy jellemző forrására mutat rá. Nézzük meg először az elsőt. Kimerültség. A júdaiak azt mondták, elfogyott a munkások ereje. Másként fogalmazva: agyonra dolgozták magukat. Kimerültek voltak fizikailag, mentálisan és érzelmileg is.
Néha abba a tévedésbe esünk, hogy azt gondoljuk, a csüggedés kizárólag lelki probléma. Azt mondjuk: „talán újra el kell köteleznem életemet Istennek”, amikor valójában az igazi gond az, hogy kiégtünk. Pihenésre, megújulásra van szükségünk. Sőt, néha a leglelkibb dolog, amit tehetsz az, hogy pihensz, lefekszel aludni vagy szabadságot veszel ki. Mikor kerül felszínre a kimerültség és a csüggedés? Nézd csak meg a 3. rész 38. versét: „építettük a várfalat, és már az egész várfal elkészült félmagasságban.” Tudod, mikor vagyunk leghajlamosabbak a csüggedésre? Amikor félúton vagyunk egy terv megvalósításában. Eleinte mindenki keményen dolgozik. A Biblia azt mondja: „a nép nagy kedvvel dolgozott” (Nehémiás 3:38). Miért? Mert az újdonság ereje hatott. Lelkesítő volt és újszerű, de idővel a frissesség elmúlt, és a munka unalmassá vált. Az élet rutinná, majd régi kerékvágássá, végül szertartássá vált. Vigyázz, ha a fáradtság belép, a hit távozik! Ezért mondta a zsoltáros: „Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti…” (Zsoltárok 23:2–3). A csüggedés egyik legjellemzőbb oka a fáradtság, és gyakran félúton jelentkezik. Ezért hagyunk félbe annyi mindent.
Összegzésül: ha pihenésre van szükséged, adj rá időt magadnak!
„Sok a törmelék, és mi már nem tudjuk építeni a várfalat!” Nehémiás 4:4)
A második ok az akadályok miatti elkeseredés. A zsidók új várfalat építettek, de a régi, össze-vissza töredezett kövek ott hevertek szerteszét, körülöttük pedig por és rászáradt habarcs. Amikor erre a rengeteg törmelékre néztek, elcsüggedtek, mert szem elől tévesztették a célt. Olyan sok sitt volt az életükben, hogy nem tudták, hogyan fogjanak hozzá ahhoz, hogy valóban éljenek.
Ha bármikor felvállalsz valamilyen fontos feladatot, mindig lesz eltávolítani való szemét, és a munkának ez a része időnként elég frusztráló. Nem kerülheted ki, de megtanulhatod, mihez kezdj vele, hogy emiatt ne add fel a tervet. A te életedben mi a „sitt”? Apró-cseprő dolgok, melyekre elpazarolod az idődet és erődet, és ami miatt nem tudsz azzá válni, akivé szeretnél? Dolgok, melyek visszatartanak attól, hogy azzal foglalkozhass, ami igazán fontos, például a házastársaddal és gyermekeiddel való kapcsolat építésével, vagy olyan gyülekezeti munkával, ahol használhatnád az ajándékodat? Az életedben levő törmelék mindaz, ami utadban van, ami megakaszt vagy akadályoz abban, hogy megvalósítsd céljaidat. Ezekkel a dolgokkal el kell bánnod; másként fogalmazva: ki kell vinned a szemetet! Senki sem fogja megtenni helyetted. Isten sem fogja, nem lehet imádsággal „eltüntetni”.
Isten az Édenkertbe helyezte Ádámot és Évát, és azt parancsolta nekik, hogy gondozzák és őrizzék azt. Miközben az Istentől kapott áldásokat gondozod, aközben tanulod meg felismerni, mi a fontos az életben, és mi nem az. Ez pedig olyan lecke, amit újra és újra meg kell tanulni.
„Nem tudjuk építeni a várfalat!” Nehémiás 4:4
A kudarc. A csüggedés harmadik oka, ami az izraeliták panaszában megfigyelhető: „nem tudjuk megcsinálni.” Lényegében azt mondják: „Túl fáradtak vagyunk. Ez lehetetlen feladat. Ostobaság volt egyáltalán belekezdeni. Feladjuk.” Mivel nem tudták a munkát olyan gyorsan befejezni, ahogy tervezték, az önbizalmuk zuhanórepülésbe kezdett, és elcsüggedtek.
Kérdés, te hogy kezeled a kudarcot a saját életedben? Leülsz, és sajnálod magad? Azt mondod: „Szegény én! Erre én képtelen vagyok.”? Panaszkodni kezdesz? „Ez lehetetlen. Nem tudom megcsinálni. Ostoba voltam, hogy egyáltalán belekezdtem.” Másokat hibáztatsz? „Mindenki cserben hagyott. Nem tették meg, ami az ő részük volt.”
A győztesek és vesztesek közötti különbség az, hogy a győztesek a kudarcot csupán átmeneti akadálynak tekintik. Megtanultak túllátni rajta, míg a vesztesek a kudarcot végleges dolognak fogják fel. A győztesek ahányszor padlóra kerülnek, annyiszor állnak fel ismét: „mert ha hétszer elesik is az igaz, mégis fölkel” (Példabeszédek 24:16). Egy régi közmondás szerint lassú víz partot mos – a kő mindig alulmarad a vízzel szemben, nem a patak ereje, hanem a kitartása miatt. A kitartásra akkor van legnagyobb szükség, amikor a legnehezebb kitartani. Ezért, amikor elcsüggedsz, állj rá erre a szentírási ígéretre: „Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret.” (Zsidók 10:35–36). Légy bátor, légy türelmes, és sikert fogsz elérni!
„Ellenségeink meg ezt mondták… legyilkoljuk őket, és azzal véget vetünk a munkának.”Nehémiás 4:5
A csüggedés negyedik oka a félelem. „Ellenségeink meg ezt mondták: Meg sem tudják, észre sem veszik, egyszer csak rájuk törünk, legyilkoljuk őket, és azzal véget vetünk a munkának.” Miért nem akarták Izráel ellenségei, hogy újjáépüljön Jeruzsálem várfala? Gyűlöletből. Egy fal a város körül védelmet és felvirágzást biztosított. Ezért először kritizálták a zsidókat, majd megfenyegették őket. Figyeld meg, kik csüggedtek el először: „A szomszédságukban lakó júdaiak azonban tízszer is figyelmeztettek bennünket: Mindenhol, ahová visszatértünk, ellenünk készülődnek!” (Nehémiás 4:6 RÚF). Ha sok időt töltesz negatív beállítottságú emberek társaságában, rád ragad a negativitásuk. Ha hallgatsz arra, aki mindig azt mondogatja: „ezt nem lehet megcsinálni”, végül elkezdesz hinni neki. Tehát válassz megfelelő társaságot! Kerüld azokat az embereket, akik félelmedet erősítik, és olyanokkal tarts kapcsolatot, akik építik hitedet! Vannak olyan félelmeid, melyek most is elcsüggesztenek, melyek akadályozzák fejlődésedet, növekedésedet? Félsz a bírálattól vagy a megszégyenüléstől? Félsz megtenni azt a nagy lépést, vagy félsz új munkahely után nézni? Talán attól félsz, hogy nem tudsz megbirkózni a feladattal. Vagy amiatt aggódsz, hogy nem tudsz kitartani nyomás alatt. Vagy azért félsz, mert úgy érzed, tökéletesnek kell lenned. Számíts rá, hogy a félelem mindig el fog csüggeszteni! A kérdés, hogy kiben bízol? Ha magadban vagy más emberekben, akkor olvasd el ezt az ígéretet: „Maga az Úr megy előtted, ő lesz veled. Nem hagy el téged, és nem marad el tőled. Ne félj hát, és ne rettegj!” (5Mózes 31:8).
„Életünk ideje… olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.” (Zsoltárok 90:10)
Eileen Silva Kinding írja: „Időhiányról beszélünk… de igazából a gerincünk hiányzik ahhoz, hogy felelősséget vállaljunk mindazért, amire az időnket fordítjuk… ahelyett, hogy hazajönnénk, elmenekülünk az irodába vagy a futószalag mellé, hogy megszabaduljunk a házimunkától, a gyermekneveléstől, mindattól, amit egy kapcsolat igényelne… a munka jó menekülési útvonalnak tűnik. Nem csupán pénzt és szabadságot ad, de a jól végzett munka elégedettségét, teret a kreativitásnak, könnyed, keveset követelő bajtársiasságot és szellemi ösztönzést… Mindez talán segít abban, hogy anyagilag jól álljunk… de minél kevesebb időt töltünk a családunkkal, annál zűrösebb lesz az otthonunk.” Az idő olyan értékes, hogy Isten egyszerre mindig csak egy percet ad nekünk. „Életünk ideje… olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.” Nos, mid lesz, amire visszatekinthetsz? Rengeteg túlóra, vagy sok-sok szeretteiddel eltöltött óra? Kinding hét dolgot ajánl: 1) Ne feledd, ki a főnök! Te oszd be az idődet, ne az idő uralkodjon rajtad! Gondold át jól, mielőtt elvállalsz valamit! Döntsd el, mi a fontos! A fontos és a sürgős ritkán ugyanaz. 2) Fordított sorendben tervezz! Először azt írd be a naptáradba, ami az értékrended szempontjából igazán fontos, minden mást csak az után! 3) Hagyj ki egy valamit a napirendedből! Például, ha egy hónapban két délutánt kihagysz a szokásos jótékonysági munkádból, ez időt szabadít fel arra, hogy elvidd a feleségedet vacsorázni. 4) Nem kell mindig csinálnod valamit, elég, ha vagy. Gondolkozz! Imádkozz! Pihenj a karosszékben! 5) Legyen a házastársadnak is rálátása arra, mivel töltöd az idődet, vagy mi az, ami rabolja az idődet. 6) Nézz szembe őszintén a korlátaiddal! Az ember nem tud időt teremteni magának; mindannyian egyforma mennyiséget kapunk. 7) Elkötelezettséged listáját tartsd jól látható helyen, így kétszer is át fogod gondolni, mielőtt még valamit felvállalsz.
„Aki házas, annak azzal kell törődnie…” (1Korinthus 7:33 NLT)
Pál azt írja: „Aki nőtlen, az az idejét az Úr dolgaira tudja fordítani, és azzal törődik, hogyan legyen tetszésére az Úrnak. Aki viszont házas, az nem tudja ezt ugyanilyen jól végezni. Arra kell gondolnia, hogyan legyen tetszésére a feleségének.” Gayle Urban elmondja, hogy miközben egy könyvesboltban böngészgetett, felfedezett egy polcot, ahol csökkentett áron kapható tárgyak voltak. Az ajándéktárgyak között volt egy kis szobrocska is, amely egy férfit és nőt ábrázolt, a fejük szeretetteljesen hajolt egymás felé. „Boldog 10. évfordulót!” volt olvasható a feliraton. Úgy tűnt, a szobrocska tökéletes állapotban van, de az árcédula mégis azt jelezte: „sérült”. Miután közelebbről megvizsgálta, még egy kis cédulát talált alatta, melyre ez volt írva: „a feleség ragasztása levált!”. Amikor összeházasodsz valakivel, akkor házastársaddá válik minden, ami ő maga, és minden, amin életében keresztülment. Ez egy árukapcsolásos üzlet! És ha kéred Istent, Ő megadja a kegyelmét ahhoz, hogy szolgálni tudj a házastársad felé. Lehet, hogy nem fogsz azonnali változást látni. Még egy kis karcolás gyógyulásához is idő kell. De ha engeded neki, akkor Isten megadja neked az együttérzés olaját és a szeretet borát, amit a sebeibe önthetsz. De soha ne válj annyira „lelkivé”, hogy elérhetetlen legyél! Az első számú elhívásod a házastársad és a családod. Az értékrendednek innen kell kiindulnia, azután jöhet a karriered, a hivatásod és más törekvéseid. Pál lényegében azt mondja: „Azoktól, akik házasok, nem várok olyan mértékű odaszenteltséget, mint azoktól, akik egyedülállók, hogy legyen idejük arra, hogy a kapcsolataikon dolgozzanak.” Azt mondod: „De szükségem van arra, hogy az Úrral töltsek időt.” Igaz, és a Biblia nem is ment fel az Isten iránti kötelezettséged alól, csak bizonyos sorrendet állít fel. Arra vagy elhívva, hogy szolgáld az Urat, és a házastársadat!
