A mai nap imádsága:
Uram! Csak Tebenned bízom, segíts meg, s adj nekem lehetőségeket ezen a mai napon is, hogy a jót válasszam, s ne a rosszat! Ámen
Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma:
minden reggel megújul.
JerSir 3,22-23a
Amikor reggelenként felébredünk, s félálomban szürcsölgetjük a kakaónkat, a teánkat vagy éppen a kávénkat - nem létünk végessége körül szállíngóznak gondolataink, sokkal inkább az foglal le minket: "Te jó ég! Mi mindent kell(ene) megcsinálnom ezen a mai napon..." Pedig, aki nagy léptékben, istenes gondolatokkal bírkózik/tusakodik már korán reggel, az hamar eljut az arany végkövetkeztetésre: semmi sem örök! Ilyenkor a magunk ereje viszonylagossá válik, s kiderül: lemondhatunk ugyan Isten kegyelméről, de ennek nem sok hasznát vesszük. Ahogyan Kern András énekelte: Egyedül nem megy... De nemcsak társ(ak)ra van szükségünk, Istenre is!
Ahogyan gyermekeinket megmosolyogjuk igyekezetükben, amikor izgalommal szeretnének valamit csinálni/kipróbálni: "Én is, én is!" - ugyanúgy teszünk sokszor mi is az életünkben. A Körülmények Istene még nem hozta el a megfelelő pillanatot, még nincs meg hozzá az érettségünk, a kvalifikációnk, de azért mi ugrándozva kiáltozunk, kérünk talán még könyörgünk is: Hadd csináljam már én is, én is... Tény, hogy a nagy Egónk sokszor megakadályozza, hogy elérjük az áhított, kitűzött célunkat.
A keresztény ember is ember, azaz nem tökéletes, gyarló, ami azt jelenti gyermeki - nem látja helyesen a dolgokat, ha róla, magáról van szó. A gyermek tudja, hogy nem helyes megdézsmálni az eldugott csokoládét, ennek ellenére ha megtalálja...
Luther Márton ezt az állapotunkat így mondta/tanította/magyarázta: Simul iustus es peccator. Vagyis: Egyszerre igaz (megigazított), s bűnös. Ebben az állapotban csak akkor tudunk harmóniában élni önmagunkkal, a világgal, s a JóIstennel, ha naponként hozzátérünk, elfogadjuk megújító kegyelmét, s élünk irgalma által, minden reggel, minden nap gyakorolva az irgalmasság cselekedeteit...
Megszabott időnk...
A mai nap imádsága:
Uram! Áldott légy kegyelmedért, hogy nem fizetsz rosszal a rosszért, hanem a rosszból is a jót hozod elő! Ámen.
Az özvegyet és az árvát, a jövevényt és a nyomorultat ne zsákmányoljátok ki, és ne tervezzetek egymás ellen magatokban semmi rosszat!
Zak 7,10
Amíóta világ a világ mindig is voltak gonosz emberek... Zakariás prófétának sem azért kellett prédikálnia a kizsákmányolás ellen, mert szociális hangvételű prédikációival könnyű népszerűséget akart magának szerezni, hanem azért, mert elszaporodtak a gonoszlelkűek. A Biblia arról tudósít, hogy voltak korok, amikor a gonoszság különösképpen is elhatalmasodott a földön (Noé), sőt lesznek olyan apokaliptikus (vég)idők, amikor újból rettenetes mértéket ölt bűn. A történelem folyamán János jelenések könyvének szimbólumokba-szorított fájdalmát már sokszor vélték a beteljesedés kezdetének, aztán kiderült, hogy a gonoszság megdöbbentő mértékben képes volt még magát tovább hatványozni... azaz a vég, még messze van.
A világot átrendező apokaliptikus végidő talán még messze van, de a személyes végünk, életünk utolsó pillanatai, minden egyes perccel közelebb s közelebb kerülnek hozzánk. Ennek a ténynek az ismeretében emberi kapcsolatainkat érdemes átgondolni, a lélek nagyítója alá helyezni... Mennyire nyilvánvaló számunkra kapcsolataink fontossága? Észrevesszük-e dolgos hétköznapjainkban azt a megismételhetetlen egyediséget a másikban, melynek értéke általában csak akkor derül ki, amikor társunk már nincs közöttünk? Rá tudunk-e csodálkozni az élet feltartóztathatatlan isteni csodájára akkor is, amikor személyes nyomorúságunk, betegségünk gyötrelmeit kell elhordoznunk?
Rosszat tervezni egymás ellen nemcsak az élet, de önmagunk elleni legnagyobb merénylet is egyben... Az ember boldogtalanságának legfőbb oka, hogy csak maga akar boldog lenni. Pedig a boldogság csak akkor teljes, ha más is részesedhet belőle, örömünk akkor lehet hiánytalan, ha mások is velünk örülnek. Milyen kár, hogy egyeseknek egy egész élet minden történése is kevés ahhoz, hogy ezt a leckét megtanulják!
Az "öregség bölcs fegyelmezője vérnek"... beleállít minket elmúlásunk, e világhoz ragaszkodásunk horizontjának és lelkünk örökké élni-akarásának vertikális metszéspontjába: az Isten-tudatba. Ebben a "más" állapotban derül ki minden igazság. Nagy vagy kicsinyke igazság - ez részletkérdés. Fontos, hogy igaz legyen, azaz az Istentől, onnan felülről szálljon alá. Aki keresi ezeket az igazságokat, az megtalálja nemcsak létének értelmét, de az Istent is, s Benne pedig önmagát.
Önuralom...
Imádkozzunk!
URam! Add, hogy csak akkor szóljak, amikor kell, s akkor is csak azt, ami épít! Ámen
Ha valaki azt hiszi, hogy kegyes, de nem fékezi meg a nyelvét, hanem még önmagát is becsapja, annak a kegyessége hiábavaló.
Jak 1,26
Zsenge gyermekkortól igen hosszú a tanulási folyamat, míg rájövünk: kiabálással nem jutunk előbbre, legfeljebb rontjuk a helyzetünket! Akarjuk vagy sem, de az élet olykor igen nagy stresszel tesz minket próbára, ilyenkor ösztönösen megemeljük a hangunkat - mintha ettől erősödnék -, jóllehet csak gyengítjük "pozíciónkat". A bölcs nem azért bölcs, mert ilyenkor hallgat, hanem azért, mert elkerüli az ilyen helyzeteket... Jakab apostol praktikus jótanácsát érdemes tehát megszívlelni, persze mondhatnók valaki, hogy tanácsot adni a legkönnyebb, de amikor valami sérelem, súlyos méltánytalanság éri az embert, akkor az első reakció a verbális a "visszacsapás".
Megfékezni a nyelvünket a legnagyobb tudományok egyike! Napóleontól származtatják a mondást: "Európát legyőztem, önmagamat nem tudtam!" Hiába, a legkonokabb ellenfelünk önmagunk vagyunk: tudjuk, hogy mi lenne a jó nekünk, hogyan kellene ezt vagy azt a konfliktusos helyzetet megoldanunk, de amikor benne vagyunk, akkor nagyon nehéz az érzelmek viharában nyugodtnak megmaradni. Szülők gyakran tanácsolják gyermekeinek, hogy mielőtt valamit mondanának, számoljanak el tízig, de gyaníthatóan életük nagyobb részében a probléma ilyetén kezelése nekik sem sikerült.
Az apostol nem is azt mondja, hogy maradjunk síri csöndben, s szó nélkül tűrjünk mindent, hanem arra a hamis kegyességre hívja fel a figyelmünket, melyet sok-sok keresztény - olykor mi is -, tanúsít, tanúsítunk. Ha valaki meg van győződve igazáról, akkor az magabiztosan "osztja az észt" másoknak is, s ellentmondást nem tűrve söpri le a másikat a vita porondjáról: "Márpedig ez nem így működik!" Az, hogy hogyan működik a világ, s benne az ember, az egyik legnagyobb lecke az életünkben, s itt is érvényes, hogy "töredékes az ismeretünk" s hogy bizony csak "tükör által homályosan látunk". Ha tudnánk, hogy kinek mi lakozik a lelkében, akkor jobban megértenénk a másikat, s kisebb lenne a kísértésünk a felebarát "beskatulyázására" is...
A kegyesség megjelölésére a latin pietas szót használjuk - ebből származik a pietista, azaz kegyes életvitelű -, de maga a szó igen sok jelentésű, hiszen értünk alatta atyai-, anyai-, gyermeki-, rokoni szeretetet, kegyeletet és gyöngédséget, ragaszkodást és odaadást, igazságosságot és méltányosságot, jóságot és szelídséget, de - a latin szótár szerint - még könyörületességet is...
Mindezekből tehát látható, hogy aki ilyen kegyes, azaz Istennek is tetsző életet akar élni, az igen magasra teszi a 'mércét'! Lehetséges-e ezt az etikai lécet valaha is megugrani? Az apostol szerint igen - kijelölt igénk 20.verse -, mely így hangzik: "szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket". Aki így fogadja a Világosság Atyjától alászálló igazságot, annak lelke békével, s nyugalommal telik meg, s az ilyen ember szája már nem haragtól és vélt igazságoktól hangos, hanem csöndes hálát mond mindenért, ami nem csak saját életét emeli, de mások életminőségét is "javítja"...
Testünk...
A mai nap imádsága:
URam! Hálát adok Neked életemért. Add, hogy hálaadásom gyümölcsöt teremjen mások számára is! Ámen
minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni.
Róm 8, 7
Testben vagyunk, ezért testi szükségleteink vannak... éppen ezért szeretünk enni-inni, s bizony nem vetjük meg, ami jó. Jézus URunk is nagy vacsorához hasonlítja a mennyek országát, s ha talán nem is fogunk odaát enni-inni, de az ígért boldog együttlétet, a közösség mennyei örömét részlegesen el tudjuk képzelni már itt a földi életünk során, amikor családi étkezéskor vagy jó barátokkal ünnepelve asztalhoz ülünk.
"Testben lenni", létezni az anyagvilágban, azaz: élni - nagy kiváltság. Kár, hogy ennek ajándék-voltát általában akkor értjük meg/fogjuk fel igazán, amikor lelkünknek ki kell lépnie ebből a földi testből. Régi elgondolás, hogy minden baj, nyomorúság alapja a test. Ezért tartották - nem csak a kereszténységen belül - a testiséget alacsonyabbrendűnek, az Isten/istenek akaratával ellentétesnek, bűnnek. Márpedig a JóIsten nem azért teremtette az embert testbe, hogy kínozza, hogy ne egyen, ne igyon, hogy ne élvezze annak örömét, hogy izmai erőtől duzzadnak, hanem azért, hogy mi teremtmény-emberek jól érezzük magunkat a testünkben.
Éppen ezért érdekes a megállapítás, hogy nagy valószínűséggel soha ennyi ember nem volt a világon - se szám szerint, sem pedig arányaiban -, akik testükkel ennyire elégedetlenek lettek volna. (Az is igaz, hogy soha ennyire nem táplálkozott, élt az ember egészségtelenül, és a telekommunikáció hiányában soha nem volt akkora "szépség-terror", mint manapság.) Tény, hogy az edzett test látványa megragadó, de nem ez a cél, az egészséges test csak eszköz, az Isten akaratának beteljesítésére. A perfekt test bűvöletébe került - belenevelt, beleidomított(?) - fiúk és lányok úgy indulnak neki az életnek, azt hiszik, hogy ebben az élmény-társadalomban tényleg a látvány a legfontosabb, s nem a teljesítmény. ("Mutasd magadat többnek, mint ami vagy!" - őrülete.) Elhitetik velük a reklámok, ezt sugallja a korszellem is, ha manöken-alkatú vagy, akkor minden ajtó kinyílik majd előtted, s a siker elérésében semmi nem akadályozhat, hiszen a perfekt test a "kulcs", a megoldás mindenre...
Természetesen ez így nem igaz. Előnyt jelenthet a perfekt test, de értelem nélkül inkább elszomorító, mint felüdítő látvány, ugyanakkor a feladatot, a munkát valakinek el kell végeznie. A testiségünk tehát hálaadással az áldás forrása magunk és mások számára is, Isten nélkül azonban könnyen és gyorsan a bűn melegágyává válhat. Ez azt jelenti, hogy a test önmagában nem "bűnös" - ahogyan azt vehemensen állítják a biblia(félre)magyarázók, de ha a testet nem a szeretet (az isteni agapé, vagyis az önfeláldozásra kész) vezérli, akkor a bűn készséges szolgájává, eszközévé válik...
A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy vágyaim ne homályosítsák el látásomat, s úgy éljek, hogy életem a Te szeretetedet tükrözze! Ámen
"Mondom nektek: ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az Isten angyalai előtt.
Lk 12,8-9
A keresztény egyház egyik alapvető ismertetőjegye a misszió... Jézus maga mondja: "Menjetek..." - így többes számban. A misszió ugyanis egyértelműen közösségben végzendő feladat - emlékezzünk rá - a Mester tanítványait kettesével küldi ki. Nem azért, hogy túlerővel bírjanak az 'egy' meggyőzésekor, hanem azért, hogy egyik a másikat jelenlétével, s visszajelzéseivel emlékeztesse, hogy tanítványként mi is a feladat. A misszói munkában olykor találkozhatunk egyéni - egyébként teljesen jószándékú - térítési 'akciókkal', melyek enyhén fogalmazva is megmosolyogtatóan emberi próbálkozások. Ezek kiszűrésére kiválóan alkalmas a missziói munka-társ. Protestáns gyülekezeteinknek erőssége, hogy a pap nem egyedül áll, mellette van a papné is. S ha pap és papné együtt szolgálnak, akkor azon különleges áldás van... Az ok igen egyszerű: az evangélium az nem teória, hanem Élet, amit vagy megélünk vagy sem.
De mit kell értenünk "vallástételen"? Azt hogy megvalljuk hitünket? 'Szépeket' mondhatunk családunkban gyermekeinknek, gyülekezeten belül és kívül embertársainknak, de hogy valóban igazakat, Isten akarata szerinti élhető valóságokról szóltunk, azt csak az idő válaszolja meg, ahogyan a Mester tanítja: "Gyümölcseikről ismeritek meg őket!" Bizony nem könnyű kivárni, amíg gyermekeink érett felnőtté válnak, de ha nem figyelünk az ÚRIsten szavára, akkor azt vesszük észre, hogy a rendelkezésünkre álló 20-25 év egyszercsak elillant...
A vallástétel nem más, mint az élet szeretete, az isteni törvények alapján. Az Isten törvényi kijelentései, Jézus evangéliumi tanításai, mind az Életet pártolják, mely maga a növekedés, s az emelkedés. Ami ezt a mennyei 'programot' szolgálja, az bizonyságtétel. Bizonyság a "fentről", s arról, hogy a "lent"-nek értelme abban van, hogy türöződhet benne a "fent"...
