Emberség...
A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy mai napon is megcsillanjon szereteted fénye az életemen, s tudjak emberebb ember lenni a mában, mint a tegnapban voltam! Ámen
Könnyem lett a kenyerem éjjel és nappal, mert egész nap ezt mondogatják nekem: Hol van a te Istened?
Zsolt 42,4
Régi korok emberének fontos kérdése volt: "Ki a Te istened?" Kinek-kinek a maga istenképe nemcsak lenyomata volt vallási irányultságának, de meghatározta embertársaihoz való viszonyát is. Ma sincs ez másképpen: aki számára a szélsőséges isten-megfogalmazás a szimpatikus, az maga is könnyen rajongóvá válik. A rajongással pedig mindig az a baj, hogy nem látják a fától az erdőt... Vagyis: A világ nem feketére és fehérre teremtetett, ezért nem lehet az Isten akarata az, hogy az Ő dicsőítésében mindenki ugyanazt a szólamot fújja...
Megmutatni az Istent senki sem képes. Ha nekünk szegezik a kérdést: "Hol van a te Istened?" - akkor nagy valószínűséggel az emberségünk után kérdeznek. Ha valaki ember, a szó eredeti nemes értelmében, vagyis tükrözi az Istent, azaz szeretet-képű, akkor fel sem teszik ezt a kérdést. Hiszen az ilyen lelkületű emberrel együtt lenni jó, beszélgetni vele jó, vele együtt dolgozni jó...
A zsoltáros kesergése a magára maradt ember panaszát vetíti elénk. Nem az Isten-bizonyíték hiánya, sokkal inkább a személyes tehetetlenség görcse keseríti lelkét. Szeretné megmutatni, de valahogyan ez nem sikerül. Eredeti bűnünkből fakadó, öröklött inkompetenciánk ez, hogy kívánjuk a jót, a szépet, de nem sikerül. Az újszövetség arról tesz tanúságot, hogy nem metódust (gör. meta hodosz = hozzávezető út) kell keresnie az embernek, hiszen a véges sosem érheti el a végtelent, hanem egyszerűen rá kell hagyatkozni az Isten kegyelmére... Ez a Krisztus-titok, az Isten szeretetének halálig menő, önfeláldozó abszurditása. Aki ebben, s ezzel a Titokkal él együtt, az megtalálja nemcsak Istenét, de meglátja Őt naponként a megélt szeretetben.
Zsolt 42,4
Régi korok emberének fontos kérdése volt: "Ki a Te istened?" Kinek-kinek a maga istenképe nemcsak lenyomata volt vallási irányultságának, de meghatározta embertársaihoz való viszonyát is. Ma sincs ez másképpen: aki számára a szélsőséges isten-megfogalmazás a szimpatikus, az maga is könnyen rajongóvá válik. A rajongással pedig mindig az a baj, hogy nem látják a fától az erdőt... Vagyis: A világ nem feketére és fehérre teremtetett, ezért nem lehet az Isten akarata az, hogy az Ő dicsőítésében mindenki ugyanazt a szólamot fújja...
Megmutatni az Istent senki sem képes. Ha nekünk szegezik a kérdést: "Hol van a te Istened?" - akkor nagy valószínűséggel az emberségünk után kérdeznek. Ha valaki ember, a szó eredeti nemes értelmében, vagyis tükrözi az Istent, azaz szeretet-képű, akkor fel sem teszik ezt a kérdést. Hiszen az ilyen lelkületű emberrel együtt lenni jó, beszélgetni vele jó, vele együtt dolgozni jó...
A zsoltáros kesergése a magára maradt ember panaszát vetíti elénk. Nem az Isten-bizonyíték hiánya, sokkal inkább a személyes tehetetlenség görcse keseríti lelkét. Szeretné megmutatni, de valahogyan ez nem sikerül. Eredeti bűnünkből fakadó, öröklött inkompetenciánk ez, hogy kívánjuk a jót, a szépet, de nem sikerül. Az újszövetség arról tesz tanúságot, hogy nem metódust (gör. meta hodosz = hozzávezető út) kell keresnie az embernek, hiszen a véges sosem érheti el a végtelent, hanem egyszerűen rá kell hagyatkozni az Isten kegyelmére... Ez a Krisztus-titok, az Isten szeretetének halálig menő, önfeláldozó abszurditása. Aki ebben, s ezzel a Titokkal él együtt, az megtalálja nemcsak Istenét, de meglátja Őt naponként a megélt szeretetben.
Eredményeink...
A mai nap imádsága:
Istenem! Hálát adok Neked gondviselő jóságodért, az életemet megtartó kegyelmedért. URam, add hogy akaratodat megértve gyümölcsöt teremhessen életem, s embertársaim javát szolgálva boldogan élhessem a nekem rendelt napjaimat, éveimet. Ámen
A többi pedig jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. Akinek van füle, hallja!
Manapság, amikor a kenyérkérdés már rég nem Isten-kérdés, hanem agrárpolitika kérdése, az emberek általában nem gondolkodnak el a kenyérnekvaló alapvető élelmiszeren túlmutató jelentőségén. A gabonatermés alakulását a szakemberek értő gonddal figyelik, de az emberek nagyobb része csak a vonatablakból csodálja meg olykor-olykor a vetés zöldjét vagy éppen az aranyló búzatáblákat. A modern, városi ember legfeljebb számítógépének háttérképéről ismeri a régi természetben élő ember mindennapjait meghatározó látványt.
A gabona maga a csoda. Nincs az a hideg tél, ami komolyan ártani tudna ennek a növénykének, hiszen különösebb gond nélkül elviseli a mínusz 180-200 fokot, hótakaró alatt a mínusz 250 fokot is... Hűvös száraz környezetben évszázadokon, sőt évezredeken keresztül is eláll, hiszen a fáraók sírkamráiból előkerült búzát amikor megfelő táptalajba elvetették, bőséges termést is hozott. Nem véletlen tehát, hogy a kenyérnekvaló gabona az élet egyetemes jelképévé vált.
Ma modern világunkban, az agráriumban használt mindenféle vegyszerek és műtrágyák rendszeres használatának következtében az egy hektárra elvetett mintegy 180-240 kg vetőmag-búzából (ez az ún. csávázott, azaz a különféle betegségek ellen előkezelt vetőmag) ha kb. 6 tonnát le tudnak aratni hektáronként, akkor az igen jó termésnek számít. Modern agráriumban egyelőre ez a maximum, azaz mintegy harmincszoros terméssel számolhatunk, ha jók az időjárás feltételei. Jézus korában ez úgy nézett ki, hogy ha egy zsák búzából 8-10 zsáknyit aratni tudtak, akkor az már rekordtermésnek számított...
Jézus pedig százszoros, hatvanszoros és harmincszoros termésről beszél. A jézusi statisztika tehát a hétköznapi elvárásokat messze túlszárnyalja, igaz példázatában nem a test, hanem a lélek eredményeiről szól! Mai igénk a jól ismert Magvető példázatából való. Ez arról szól, hogy a vetőmag (az Isten igéje) háromnegyedrészt olyan földbe hullott, ami nem hozhat termést, mert nem adottak a feltételek. Ne legyenek illúzióink! Az arány ma sem jobb... Háromnegyed része a világnak most sem hoz gyümölcsöt, nem teszi azt, ami a dolga lenne - az Élet szolgálatában állni mindhalálig.
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy hálámát a Tőled kapott jótéteményekért, mások felé kimutatott jócselekedeteim kísérjék! Ámen
Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól.
Jak 1,27
Kegyes, azaz makulátlan... Van ilyen még egyáltalán? Vagy csak a szeplőtelenség látszata a fontos? Amikor választott vezetőink - nem is egy azzal védekezett -, hogy: "Hát igen, ez nem volt etikus, de jogellenes sem!" - akkor mindenki, akinek egy kis jóérzés még volt a szívében, felszisszent... Persze, a "kisember" már régesrég megszokta, hogy nem igazság-, hanem jogszolgáltatás van az új rendszervben is, s hogy az elkövetők jogát most sokkal komolyabban kell venni, mint az áldozatokét, mert egyébként jön a valamelyik "ember-, (vagy inkább jog?)védő" kommandó, akik természetesen úgy csűrik-csavarják a tényeket, ahogyan hatalmi megbízóik azt elvárják... Az ostor vége pedig mindig földközelben, a kisemberen csattan... Vigasz lehet: de a hangja, felhallatszik az égig!
Manapság a kegyesség szó hallatán, általában két dolog jut az emberek eszébe: az egyik, hogy a kegyesek a társadalom gyengébb és esetlenebb részét alkotják, ill., aki kegyes, az nem ebben a világban él... Ezt jelentené valójában a kegyesség vagy hogyan kell akkor értelmeznünk Jakab apostolnak ezt a mondatát: "Tiszta és szeplőtelen kegyessség... tisztán megőrizni az embernek önmagát - a világtól"? Kivonulni ebből a világból, bezárkózni a kolostor vastag falai mögé vagy egy szektás közösségben életszerűtlen - nemkülönben teológiátlan(!) - "meggyőződés-panelekkel" elbarikádoznia magát az embernek az élet valóságától, adhatja ugyan a kegyesség látszatát, DE nem az!
Igénkben szereplő "kegyesség" szónál a latin Újszövetségben - jóllehet azt várnánk, hogy a "pietas" azaz a kegyes kifejezés álljon -, de mégsem azt találjuk, hanem ezt olvashatjuk: "religio munda". A "religio" (vallás) a religo tőből származik: jelentése szerint visszakapcsolódás, pontosabban a teremtmény visszakapcsolódása a Teremtőhöz. Egyébként erre a központi gondolatra építhető fel a hit egész rendszere! A "munda" pedig a "mundus"-ból származik, ami jelenti a világrendet, a világmindenséget, a világegyetemet, a (teremtett) világot, de ugyanakkor azt is jelenti: rendes, csinos, tiszta, takaros... s így összecseng a görög "kozmosz" szóval, ami ugye "rendezett világot" jelent. (Ennek ellenpólusa a káosz, azaz a rendezetlen világ.)
Nos, e rövid nyelvi kitérő is megvilágítja számunkra, hogy az Istennek tetsző kegyesség nem más, mint az Ő világrendjébe való visszatalálás, belekapcsolódás! Megőrizni tehát magunkat a világtól, csakis a világban tudjuk, ha az isteni rendbe, tisztaságba belesimulunk, s akkor majd nem hálatáblácskák kőbevésett üzenetei jelzik földi utunkat, hanem azok a jócselekedetek, melyek az Életet segítik, annak minőségét emelik...
Isten...
Imádkozzunk!
URam! Jól tudom, hogy nem vagyok képes teljességel befogadni Téged, de add, hogy, amennyire tőlem telik, megértsem akaratodat, s tetszésedre, s felebarátaim javára tudjak élni! Ámen
Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen. Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.
1 Jn 1,4-5
Az Isten világosság, és nem sötétség, az Isten Élet, és nem halál, az Isten nem kettő vagy három, az Isten az Egy. Önmagában a MINDEN, s az EGÉSZ, az alfa és ómega, a kezdet és a vég... A "Három-Egy-Isten"-tannak éppen az az egyik üzenete, hogy Isten, mint 'személy' megszólítható, de semmi köze az emberi személyiséghez, s az Ő isteni léttitkának a véges emberi gondolatba-zárásának egy különleges "próbálkozása" a Szentháromságtan. Kísérlete annak, hogy a véges ember meg-, s befogja a Végtelen Istent. (A kísérlet - ez tulajdonképpen maga a teológiatörténet -, sikeressége azonban majd csak az 'odaátban' lesz nyilvánvaló.)
Az Isten világosság, ezért - ősidőktől fogva - a Nap istenszimbólumként volt használatos. Ahogyan a Nap élteti a világot, ugyanúgy az Isten szeretete is. Ez azt jelenti, ha nem sütne a nap, akkor nem lenne termés a földeken, s ha szeretetlenül élünk e világban, akkor életünk sem lesz "gyümölcsöző". Márpedig arra hivattunk el, hogy termést hozzunk, harmincszorosat, hatvanszorosat, sőt százszorosat!
Az, hogy Isten világosság, s "mi Istenben vagyunk, s Ő pedig mibennünk" még nem jelenti azt, hogy mi mentesek lennénk a sötétségtől. A sötétség ugyanis nem más, mint a fény hiánya, azt pedig nem mondhatja el egyetlen ember sem, hogy ő már teljesen betelt az Istennel, mert ez hitünk szerint csak a halál utáni színről-színre-látásban valósulhat majd meg... "Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten." - írja reménysége bizonyosságát Pál az 1 Kor 13,12-ben.
Ha valaki nem csak hiszi, de tudja is, hogy Isten világosság, azaz Isten maga az Élet, akkor tiszteli az életet, s aki respektálja annak REND-jét, az szentül is általa! S ez öröm, nem is akármilyen: folyamatosan növekvő, s el nem múló, mert nem tőlünk van, hanem az Istentől kapjuk. Ez az a kegyelem, melyet vágytak és kívántak az első keresztények - s őket ettől a kegyetlenkedések, üldöztetések sem tántorították el -, s ez az a kegyelem, amire nekünk is szükségünk van, hiszen "hiány-lények" vagyunk, életünk végéig hiányzik nekünk az Isten...
Hála...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy hálámát a Tőled kapott jótéteményekért, mások felé kimutatott jócselekedeteim kísérjék! Ámen
Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól.
Jak 1,27
Kegyes, azaz makulátlan... Van ilyen még egyáltalán? Vagy csak a szeplőtelenség látszata a fontos? Amikor választott vezetőink - nem is egy azzal védekezett -, hogy: "Hát igen, ez nem volt etikus, de jogellenes sem!" - akkor mindenki, akinek egy kis jóérzés még volt a szívében, felszisszent... Persze, a "kisember" már régesrég megszokta, hogy nem igazság-, hanem jogszolgáltatás van az új rendszervben is, s hogy az elkövetők jogát most sokkal komolyabban kell venni, mint az áldozatokét, mert egyébként jön a valamelyik "ember-, (vagy inkább jog?)védő" kommandó, akik természetesen úgy csűrik-csavarják a tényeket, ahogyan hatalmi megbízóik azt elvárják... Az ostor vége pedig mindig földközelben, a kisemberen csattan... Vigasz lehet: de a hangja, felhallatszik az égig!
Manapság a kegyesség szó hallatán, általában két dolog jut az emberek eszébe: az egyik, hogy a kegyesek a társadalom gyengébb és esetlenebb részét alkotják, ill., aki kegyes, az nem ebben a világban él... Ezt jelentené valójában a kegyesség vagy hogyan kell akkor értelmeznünk Jakab apostolnak ezt a mondatát: "Tiszta és szeplőtelen kegyessség... tisztán megőrizni az embernek önmagát - a világtól"? Kivonulni ebből a világból, bezárkózni a kolostor vastag falai mögé vagy egy szektás közösségben életszerűtlen - nemkülönben teológiátlan(!) - "meggyőződés-panelekkel" elbarikádoznia magát az embernek az élet valóságától, adhatja ugyan a kegyesség látszatát, DE nem az!
Igénkben szereplő "kegyesség" szónál a latin Újszövetségben - jóllehet azt várnánk, hogy a "pietas" azaz a kegyes kifejezés álljon -, de mégsem azt találjuk, hanem ezt olvashatjuk: "religio munda". A "religio" (vallás) a religo tőből származik: jelentése szerint visszakapcsolódás, pontosabban a teremtmény visszakapcsolódása a Teremtőhöz. Egyébként erre a központi gondolatra építhető fel a hit egész rendszere! A "munda" pedig a "mundus"-ból származik, ami jelenti a világrendet, a világmindenséget, a világegyetemet, a (teremtett) világot, de ugyanakkor azt is jelenti: rendes, csinos, tiszta, takaros... s így összecseng a görög "kozmosz" szóval, ami ugye "rendezett világot" jelent. (Ennek ellenpólusa a káosz, azaz a rendezetlen világ.)
Nos, e rövid nyelvi kitérő is megvilágítja számunkra, hogy az Istennek tetsző kegyesség nem más, mint az Ő világrendjébe való visszatalálás, belekapcsolódás! Megőrizni tehát magunkat a világtól, csakis a világban tudjuk, ha az isteni rendbe, tisztaságba belesimulunk, s akkor majd nem hálatáblácskák kőbevésett üzenetei jelzik földi utunkat, hanem azok a jócselekedetek, melyek az Életet segítik, annak minőségét emelik...
Isten...Imádkozzunk!
URam! Jól tudom, hogy nem vagyok képes teljességel befogadni Téged, de add, hogy, amennyire tőlem telik, megértsem akaratodat, s tetszésedre, s felebarátaim javára tudjak élni! Ámen
Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen. Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.
1 Jn 1,4-5
Az Isten világosság, és nem sötétség, az Isten Élet, és nem halál, az Isten nem kettő vagy három, az Isten az Egy. Önmagában a MINDEN, s az EGÉSZ, az alfa és ómega, a kezdet és a vég... A "Három-Egy-Isten"-tannak éppen az az egyik üzenete, hogy Isten, mint 'személy' megszólítható, de semmi köze az emberi személyiséghez, s az Ő isteni léttitkának a véges emberi gondolatba-zárásának egy különleges "próbálkozása" a Szentháromságtan. Kísérlete annak, hogy a véges ember meg-, s befogja a Végtelen Istent. (A kísérlet - ez tulajdonképpen maga a teológiatörténet -, sikeressége azonban majd csak az 'odaátban' lesz nyilvánvaló.)
Az Isten világosság, ezért - ősidőktől fogva - a Nap istenszimbólumként volt használatos. Ahogyan a Nap élteti a világot, ugyanúgy az Isten szeretete is. Ez azt jelenti, ha nem sütne a nap, akkor nem lenne termés a földeken, s ha szeretetlenül élünk e világban, akkor életünk sem lesz "gyümölcsöző". Márpedig arra hivattunk el, hogy termést hozzunk, harmincszorosat, hatvanszorosat, sőt százszorosat!
Az, hogy Isten világosság, s "mi Istenben vagyunk, s Ő pedig mibennünk" még nem jelenti azt, hogy mi mentesek lennénk a sötétségtől. A sötétség ugyanis nem más, mint a fény hiánya, azt pedig nem mondhatja el egyetlen ember sem, hogy ő már teljesen betelt az Istennel, mert ez hitünk szerint csak a halál utáni színről-színre-látásban valósulhat majd meg... "Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten." - írja reménysége bizonyosságát Pál az 1 Kor 13,12-ben.
Ha valaki nem csak hiszi, de tudja is, hogy Isten világosság, azaz Isten maga az Élet, akkor tiszteli az életet, s aki respektálja annak REND-jét, az szentül is általa! S ez öröm, nem is akármilyen: folyamatosan növekvő, s el nem múló, mert nem tőlünk van, hanem az Istentől kapjuk. Ez az a kegyelem, melyet vágytak és kívántak az első keresztények - s őket ettől a kegyetlenkedések, üldöztetések sem tántorították el -, s ez az a kegyelem, amire nekünk is szükségünk van, hiszen "hiány-lények" vagyunk, életünk végéig hiányzik nekünk az Isten...
Javaink...
A mai nap imádsága:
Uram! Áldott légy mindazért, amivel megajándékoztál! Adj nekem erőt, egészséget és türelmet, hogy dolgozhassak, s méltósággal élhessem életemet! Ámen
De az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik, és jól él fáradságos munkájából.
Préd 3,13
"Az élet nem csak evés és ivás!" - hányszor hallottuk már ezt kijelentést. Mondták ezt talán nekünk is, jószándékkal, életvezetési bölcsesség gyanánt. S milyen igaz, ha valaki nem talál másban örömet, csak az evésben és az ivásban, annak nagyon hamar szembe kell néznie a következményekkel: elhízás, függéség... Az ember ott kezdi elveszíteni embervoltát, amikor már csak a megehetőn, a megihatón, az élvezhetőn tájékozódik, ez határozza meg egész létét. Nem az a baj tehát, ha eszünk és iszunk, hanem az, ha csak eszünk és csak iszunk, de van ennél még fontosabb dolog: a hálaadás. Hálaadással enni és inni, hálaadással fogadni mindazt, ami a testnek élvezet nem más, mint a bölcs életvezetés, az istenes élet.
A prédikátor azonban megtoldja bölcsességét még valamivel. Jól élni lehet mások nyakán, mások nyomorúságából, kihasználva a gyengét, az elesettet. Lehet jól élni hazudozás, spekuláció, hamis ígéretek árán is, de ezt elveti a prédikátor, s elvetik a biblikusan gondolkodó emberek is. A munka ugyanis rendkívül fontos! Isten azért adta a munka lehetőségét, hogy ezen keresztül szolgáljunk egymásnak.
Ma Európában 20 millió(!) munkanélküli van. Az EU alapokmányába azért nem kerülhetet be még indirekt módon sem, hogy keresztény és zsidó gyökerű kultúráról, jogrendszerről van szó, mert akkor az ezzel együttjáró Istenfogalomból viszonylag könnyen levezethető, hogy a munkához mindenkinek joga van... Most pedig nincs. Az általános foglalkoztatottság mint mindenkori célja a társdalomnak hamarosan megoldódik, de ennek oka nem a "jó politika", hanem az, hogy nincs elég fiatal munkaerő, a jóléti világban az emberek nem vállalnak gyermekeket. Nem volt ez másképpen Rómában sem! A római patrícius ifjak és lányok inkább fényes lakomákon múlatták az időt, s bizony a szenátusnak kellett rendeletileg közbelépnie, hogy a fiatalok házasodjanak, mert a közhivatalokat csak rómaiak tölthették be...
Jól élni a magunk fáradságos munkájából azt jelenti, hogy ami kell az életünk méltósággal való megéléséhez, azért megdolgozunk. Így értékesebb lesz a cél, de egyben a célhoz vezető út is nemesedik. Nemtelenül elért eredmények átkot hoznak az emberek életébe, Isten törvényeit betartva megszerzett javak áldást sugároznak mások életébe is.
Préd 3,13
"Az élet nem csak evés és ivás!" - hányszor hallottuk már ezt kijelentést. Mondták ezt talán nekünk is, jószándékkal, életvezetési bölcsesség gyanánt. S milyen igaz, ha valaki nem talál másban örömet, csak az evésben és az ivásban, annak nagyon hamar szembe kell néznie a következményekkel: elhízás, függéség... Az ember ott kezdi elveszíteni embervoltát, amikor már csak a megehetőn, a megihatón, az élvezhetőn tájékozódik, ez határozza meg egész létét. Nem az a baj tehát, ha eszünk és iszunk, hanem az, ha csak eszünk és csak iszunk, de van ennél még fontosabb dolog: a hálaadás. Hálaadással enni és inni, hálaadással fogadni mindazt, ami a testnek élvezet nem más, mint a bölcs életvezetés, az istenes élet.
A prédikátor azonban megtoldja bölcsességét még valamivel. Jól élni lehet mások nyakán, mások nyomorúságából, kihasználva a gyengét, az elesettet. Lehet jól élni hazudozás, spekuláció, hamis ígéretek árán is, de ezt elveti a prédikátor, s elvetik a biblikusan gondolkodó emberek is. A munka ugyanis rendkívül fontos! Isten azért adta a munka lehetőségét, hogy ezen keresztül szolgáljunk egymásnak.
Ma Európában 20 millió(!) munkanélküli van. Az EU alapokmányába azért nem kerülhetet be még indirekt módon sem, hogy keresztény és zsidó gyökerű kultúráról, jogrendszerről van szó, mert akkor az ezzel együttjáró Istenfogalomból viszonylag könnyen levezethető, hogy a munkához mindenkinek joga van... Most pedig nincs. Az általános foglalkoztatottság mint mindenkori célja a társdalomnak hamarosan megoldódik, de ennek oka nem a "jó politika", hanem az, hogy nincs elég fiatal munkaerő, a jóléti világban az emberek nem vállalnak gyermekeket. Nem volt ez másképpen Rómában sem! A római patrícius ifjak és lányok inkább fényes lakomákon múlatták az időt, s bizony a szenátusnak kellett rendeletileg közbelépnie, hogy a fiatalok házasodjanak, mert a közhivatalokat csak rómaiak tölthették be...
Jól élni a magunk fáradságos munkájából azt jelenti, hogy ami kell az életünk méltósággal való megéléséhez, azért megdolgozunk. Így értékesebb lesz a cél, de egyben a célhoz vezető út is nemesedik. Nemtelenül elért eredmények átkot hoznak az emberek életébe, Isten törvényeit betartva megszerzett javak áldást sugároznak mások életébe is.
