A Szent Hét – ezen belül a Nagypéntek – liturgikus változtatásai az 1955-ben promulgált új rítusban
A Szent Hét rítusaiban végzett módosítások, melyeket 1955-ben hoztak nyilvánosságra, azon számos liturgikus változásnak képezték részét, melyek 1951-ben kezdődtek és végül az 1969-es Novus Ordo Missae promulgációjához vezettek.
Az 1955-ös szenthéti rítust, csakúgy, mint a NOM megalkotását Annibale Bugnini vezényelte le, az a férfi, aki a mise szétzúzásának rossz szellemeként vált ismertté.
A most kezdődő cikksorozatban azokat a változtatásokat mutatjuk be, melyeket már 1955-ben meghoztak, s melyek bekerültek a NOM-ba is.
NAGYPÉNTEKI VÁLTOZTATÁSOK
Nyugaton Nagypénteken eredetileg nem volt liturgikus istentisztelet [csak a rendes stációs istentiszteletet – zsoltárok, szent olvasmányok Jézus szenvedéséről – végezték, és imádkoztak minden állásért]. Azért nem mutattak be szentmisét, mert ahogy I. Ince pápa (401-417) az 5. században elmagyarázta, Nagypéntek az a nap volt, amelyen „az apostolok a zsidóktól való félelmükben elrejtőztek”.
Végül Róma a 8. században átvette Keletről a kereszt tiszteletét [amit Jeruzsálemben már évszázadok óta végeztek] és az áldozási szertartást, és így alakult ki végleges formájában a Nagypéntek római liturgiája, mely felépítésében a rendes szentmiséhez hasonlítható. Az első rész a hittanulók ősi miséje – ami teljesen megfelel a mai szentmise imádságos és oktató részének – benne az ünnepélyes könyörgésekkel; a második a kereszt imádása – Adoratio crucis – a felajánlás és az átváltoztatás helyett; és a csonkamise, azaz az áldozási szertartás.
A csonkamise – az áldozási szertartás – alatt [illetve a kereszt imádása után ünnepélyes körmenetben] a pap elhozza a Szentséget a szentsírtól, és elvégzi a rendes mise néhány rítusát az oltáron (a szent ostya felmutatását is), mielőtt magához veszi a szokott módon a Szentséget.
A Szent Hétnek 1955-ben megújított liturgiája, amit Bugnini és csapata kreált, úrvacsorai szertartás.
A legfontosabb változtatások közül néhány:
– A celebráns, aki pluviálét (vecsernyepalástot) visel (nem pedig miseruhát), körbevéve a segédkező papokkal az ünnepélyes könyörgéseket közvetlenül az oltár közepén elhelyezett könyvből olvassa (a leckeoldal helyett).
– Az 1955-ös megújított szertartásban az ünnepélyes könyörgések már átestek azon változtatások első sorozatán, melyek az ökumenizmus érdekében a mai napig folynak [emlékezzünk XVI. Benedek újítására a zsidókért való könyörgésben]. Ezek:
– 1) Az eretnekekért és szakadárokért mondott könyörgést átnevezték a keresztények egységéért mondott imának;
– 2) A régi rítus azt írta elő, hogy a zsidókért való imában nincs felszólítás a térdhajtásra, és nem is hajtanak térdet, az új rítus felszólít a térdhajtásra. A régi rítus térdhajtásának kihagyását „antiszemitának” minősítették.
– Az új 1955-ös megújított rítus egy új lehetőséget engedélyezett a kereszt előtti hódolatra. Eszerint a pap, a legfelső lépcsőn állva, a keresztet a magasba tartja, és a hívek csendben hódolnak, nem pedig az áldoztatórácshoz jöve megcsókolják azt. Ez az opció a NOM-ban is megtalálható.
– A csonkamisének minden misztikus szertartását eltörölték:
– 1) Nincs többé ünnepélyes körmenet a Nagycsütörtökön eltett Szentségért vissza az oltárhoz, mialatt a Vexilla Regis diadalmas himnuszát énekelték;
– 2) A csonka felajánlási rítus a kehely előkészítésével és megtömjénezésével elmarad, és a felmutatást eltörölték;
– 3) A hívek a pappal együtt mondják az egész Miatyánkot – ez olyan gyakorlat, mely teljesen ellentmond a római rítus liturgikus hagyományának (idézve Szent Ágostont);
– 4) és 5) A megújított rítusban a római rituálé szokásos áldoztatási rítusa következik ezután, ahol mindenki, azaz a hívek is áldozhatnak, ami alatt párbeszédes zsoltárt énekelnek. [A katolikus Egyház nagypénteki rítusa szerint csak a celebráló pap vette magához a Nagycsütörtökön konszekrált szentostyát.]
(forrás: www.fathercekada.com – 2009. április 9.)
http://www.katolikus-honlap.hu/1401/nagypentek.htm
