A diotrefészi lelkület
„Diotrefész, aki köztünk elsőségre vágyik…” 3János 1:9
Vannak emberek, akik annyira bizonytalanok és könnyen fenyegetve érzik magukat, hogy szükségét érzik, hogy mindenkit leromboljanak, akit vetélytársnak tartanak. Gondolj csak Diotrefészre, az újszövetségi gyülekezet egyik vezetőjére. Komoly dilemma volt számára, amikor János néhány tehetséges tanítót ajánlott, hogy hirdessék az evangéliumot az ő gyülekezetében. A bizonytalanságtól gyötört Diotrefész félt, hogy a látogatás fenyegeti majd az ő fölényét, ezért nem engedte, hogy jöjjenek. János, akit felzaklatott Diotrefész viselkedése, felvázolta barátjának, Gájusznak, hogyan szándékszik kezelni a helyzetet.
„Írtam valamit a gyülekezetnek, de Diotrefész, aki köztünk elsőségre vágyik, nem fogad el minket. Ezért tehát, ha megérkezem, emlékeztetni fogom azokra a dolgokra, amelyeket művel, amikor gonosz szavakkal rágalmaz minket, de nem elégszik meg ezzel, hanem maga sem fogadja be a testvéreket, azokat pedig, akik akarnák, úgyszintén megakadályozza ebben, és kiveti a gyülekezetből. Szeretett testvérem, ne a rosszat kövesd, hanem a jót. Aki a jót cselekszi, az Istentől van, aki a rosszat cselekszi, az nem látta az Istent.” (3János 1:9–11).
A szomorú igazság, hogy a diotrefészi lelkület ma is él, és megtalálható mind a világi, mind az egyházi szervezetekben. Ez szór rágalmakat az újonnan jöttekre, mert fenyegetésnek tekinti őket. Azzal vádolja az intelligens, tehetséges nőket, hogy nem ügyességükkel, tehetségükkel és szakértelmükkel, hanem más eszközökkel jutnak előre. Ezek az emberek keresik a repedéseket áldozataik páncélzatán. De bármennyire is azt hiszik, a másik ember imázsának rombolása nem fogja az övékét növelni. Az ördög görög neve a Bibliában diabolosz, ami szó szerint azt jelenti: vádló. A rágalmazás tehát az ördög munkája!
A példaképek előnye és hátránya
„Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok.” (1Korinthus 15:10)
Mindannyiunknak szüksége van jó példára. De ha valaki másra akarsz hasonlítani, azzal azt kockáztatod, hogy nem azzá leszel, akinek Isten tervezett. Soha ne feledd, hogy példaképeidnek is vannak gyengeségei, jellemhibái. Pál azt mondta: „én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzem magam, mert üldöztem Isten egyházát” (1Korinthus 15:9). Péter esete is hasonló. Amikor Kornéliusz érte küldetett, ezt olvassuk: „Amint Péter be akart lépni, Kornéliusz eléje ment, és a lábához borulva hódolt előtte. Péter azonban felemelte, és így szólt hozzá: Állj fel, én magam is csak ember vagyok!” (ApCsel 10:25-26). Akkor leszel sikeres az életben, ha te is ugyanezt a hozzáállást választod. A példaképek tiszteletének veszélye az, hogy megfoszt az egyéniségedtől, és így nem azt az életutat fogod bejárni, amit Isten számodra tervezett. Lehet, hogy hasonló leckéket akar megtanítani nektek Isten, de a másik ember célja, tehetsége, életútja és időkereke különbözik a tiédtől. Például egy barátod vállalkozásba kezd, és jó pénzt keres vele, ám ha te otthagyod az állásodat, hogy az ő nyomdokát kövesd, csődbe mész. Vagy egy munkatársadon nagyon jól mutat egy ruha, de ugyanabban az öltözékben te egy középen megkötött krumpliszsáknak tűnsz. Isten „féltőn szerető Isten” (5Mózes 4:24). Miért? Mert meg akar védeni mindentől, ami megfosztana az egyediségedtől vagy veszélyeztetné a vele való kapcsolatodat. Összegzésül: ha biztos talajon akarsz járni, Jézus legyen a példaképed, ez mindig győzelmet jelent.
Boldog reménység
A feltámadás boldog reménysége nem olyan, mint a lottó, ahol milliók közül csak egy ember nyeri meg a főnyereményt. Nem is csupán ábrándos kívánság, amit a gyászolók vigasztalására találtak ki. Ez a remény bizonyosságra épül. Jézus azt mondta: „mert én élek, és ti is élni fogtok” (János 14:19). Pál így ír erről: „…a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi” (1Korinthus 15:23). Pál a Korinthusban élő keresztyéneknek írt, akik a görög filozófián nevelkedtek, és a túlvilágot az árnyak birodalmaként képzelték el. Valaki próbálta meggyőzni őket arról is, hogy a holttestek nem támadnak fel, sem az övéké, sem Krisztusé. Az apostol nem bírta elviselni a gondolatot, hogy a hívek ilyen tévedésben élnek. Ezért egy nagyszerű ügyvéd ékesszólásával érvel, és ismerteti a tényeket: Jézus „feltámadt a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is.” (1Korinthus 15:4–8). Hány tanú volt? Néhány? Nem, százak! És nem csupán egy kísértetet láttak, nem érzékcsalódás áldozatai voltak. Temetéseken sokszor elhangzik a közhely: „emléke örökre szívünkben él.” Jézus követői nem ezt mondták. Ők személyesen találkoztak vele.
Ha Megváltódként bízol Krisztusban, egy napon te is szemtől szemben megláthatod őt. Amikor meghalunk, lelkünk hozzá tér, és amikor ő visszajön, feltámadott testünkben találkozunk vele, „és így mindenkor az Úrral leszünk” (1Thesszalonika 4:17). Ez igazán csodálatos!
„…most állj meg, hogy elmondjam neked az Isten beszédét.” (1Sámuel 9:27)
Íme, egy ősi Ige modern üzenettel: „És amikor leértek a város végére, ezt mondta Sámuel Saulnak… most állj meg, hogy elmondjam neked az Isten beszédét.” (1Sámuel 9:27) Manapság az emberek úgy gondolkodnak, hogy ahhoz, hogy sikert érjenek el, teljes sebességgel kell rohanniuk, amíg be nem esnek este az ágyba. Mi ennek a hátulütője? Kevesebbet, vagy egyáltalán nem foglalkozunk az Úrral. Az állandó elfoglaltság lelki kiszáradáshoz vezet. Lehet, hogy a hajszában való részvétel izgalmas vagy jutalmat ígérő, de nem hagy időt az Úrra, vagy csak nagyon keveset. Nem kell ehhez elfoglalt üzletembernek lenni. Nézd csak meg a kisgyermekes anyákat: minden percüket lekötik a cseppnyi teremtmények, akik húzgálják őket, összefirkálják a falat, sáros cipővel jönnek be, és még arra is képesek, hogy felébresszenek az éjszaka közepén. Ha veled is ez történik, neked is időt kell kérned, mint egy edzőnek a meccsen. Mondd ki: „Nem hagyom, hogy robotpilótára kapcsoljon a lelki életem, nem fogok semmitmondó imákat mormolni, és nem fogom csak úgy lapozgatni a Bibliámat anélkül, hogy valóban tanulmányoznám, vagy szerinte élnék. Kész vagyok megfizetni bármilyen árat azért, hogy Istennel tudjak járni.” Nem lesz könnyű. Azzal kell kezdened, hogy nemet mondasz bizonyos dolgokra, és vállalod annak kockázatát, hogy egyeseknek nem fog tetszeni, amit teszel. De ez az egyetlen mód arra, hogy békességben élj Istennel, és lehetőséged legyen meghallani, ha szól hozzád. Soha senki nem mondta, hogy a keresztyén élet könnyű, de van-e bármi a világon, ami hosszútávon fontosabb vagy kifizetődőbb?
„…megerősödött a hitben…” (Róma 4:20)
Olvastad már azt a történetet, amikor Izsák idősen, majdnem teljesen vakon és a halálhoz közel megáldotta fiait? (ld. 1Mózes 27) Amikor Jákób, a fiatalabb fiú, meg akarta szerezni a bátyjának, Ézsaunak járó kétszeres részt az örökségből, anya Rebeka segített neki, hogy ellophassa. Így intézte: Ézsau szőrös volt, Jákób bőre pedig finom volt, ezért Rebeka Jákób karjára és nyakára kecskeszőrt tett, és odaadta Jákóbnak Ézsau ruháit, hogy azokat viselje. Amikor Jákób bement idős apjához, és Ézsaunak adta ki magát, az apja azt kérte, hogy jöjjön hozzá közelebb, hogy megérinthesse. Izsák azt mondta, hogy a hangja olyan, mint a Jákóbé, de a tapintása olyan, mint az Ézsaué, ezért úgy döntött, hogy inkább abban bízik, amit érez, és nem abban, amit hall. Így aztán az elsőszülöttségi jogot, ami Ézsaunak járt, a másodszülött Jákóbra adta. Tanulság: félrevezette őt az, amit érzett. Most azonban a lényeg ez: nem mindig bízhatsz meg érzéseidben, mert azok nem mindig vannak összhangban Isten Igéjével, és így félrevezethetnek. Azt mondod: „Úgy megbántották az érzéseimet, hogy már egy éve nem beszéltem a családommal.” Tedd túl magad rajta! Tanulj meg megbocsátani! Ne maradj sértődött! Gyakorolj szeretet! Ha hagyod, hogy az érzelmeid uralják az életedet, akkor tönkre fogják azt tenni. Az érzelmek olyanok, mint az elkényeztetett gyerekek: minél inkább kedvezek nekik, annál inkább uralkodnak rajtad. Nem kell elnyomnod az érzéseidet, vagy letagadnod őket, de nem engedheted, hogy irányítsanak.
Jónak lenni azt jelenti: istenfélőnek lenni
„Hogy megmutassa… kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban.” (Efezus 2:7)
A Bibliában azt olvassuk, hogy Isten „minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt… és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban” (Efezus 2:5–7 RÚF). Isten elküldte Jézust a mennyből a földre, hogy egy napon mi a földet elhagyva a mennybe mehessünk. Ez Isten jóságának bizonyítéka még azok számára is, akik még nem hisznek. Ráadásul az, hogy Krisztus társaságát élvezhetjük a mennyben, egy egész örökkévalóságon át emlékeztet minket Isten nagy jóságára. Isten jósága olyan nagy ajándék, hogy azt akarja, soha ne felejtsük el. Tehát, ha Istennek tetsző életet akarsz élni, akkor törekedned kell a jóságra. Néha a keresztyének annyira csak a tantételeikkel foglalkoznak, hogy keménynek, kíméletlennek tűnnek, és elijesztik az embereket. Vigyázz, attól, hogy a helyes dogmákat vallod, még lehet rossz a lelkületed! Isten kegyelme vonzza az embereket, nem pedig taszítja őket. Ezopusz Az oroszlán és az egér című meséjének tanulsága, hogy a legkisebb jótett is jól jöhet egyszer. A durva bánásmódnak meg kell fizetnünk az árát, de a jóság kifizetődik. Ezért ragadj meg ma minden lehetőséget arra, hogy jó légy másokhoz. Ahogy Ralph Waldo Emerson mondta: „Mindig tedd meg gyorsan a jót, mert nem tudhatod, mennyi időd van rá, mikor lenne már túl késő megtenni.” Pál apostol ezt így fogalmazta meg: „a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők” (Róma 12:10). Ma ne feledd, hogy istenfélőnek lenni azt jelenti: jónak lenni.
„…elnevezte a gyermeket Íkábódnak…” (1Sámuel 4:21)
Éli, a főpap, csak azért maradt életben, hogy lássa, ahogy két fia elesik a csatában, a Szövetség Ládáját elragadják a filiszteusok, és menye egy gyermeknek ad életet, akit Íkábódnak nevez, ami azt jelenti: „elveszett Izráel dicsősége”. Nagy tanulság van ebben. A sátán ma is próbálja elragadni a frigyládát – Isten befolyását – az otthonainkból. A médián és a kortársak nyomásán keresztül a sötétség erői azt keresik, hogyan ragadhatják meg gyermekeink gondolatvilágát, hamis értékeket mutatva nekik. Édesanyák, édesapák, mi lesz a házatokra írva? „Dicsőségünk odavan” vagy „…én és az én házam népe az Urat szolgáljuk” (Józsué 24:15)? Hadban állunk, pedig sokunk soha nem volt még háborúban! Ha a „nemes harcot” akarjuk harcolni gyermekeinkért és gyermekeinkkel, össze kell hangolnunk tetteinket. A gyerekek szívesen követik azokat, akik példát adnak arra, mit hogyan kell tenni, és teszik is velük együtt. Hanna, Éli „szomszédja” ilyen szülő volt. Hosszú évek gyermektelensége után fogadalmat tett az Úrnak: „…ha… fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, akkor egész életére az Úrnak adom…” (1Sámuel 1:11). Isten Sámuellel válaszolta meg imáját, aki Izráel egyik legnagyobb prófétája lett. Később Isten még több gyermeket is adott Hannának, „…és még három fiút és két lányt szült…” (1Sámuel 2:21). Azért, mert Isten tudta, hogy betöltheti Hanna legmélyebb vágyát, és az mégsem fogja őt önzővé tenni. Tudta, hogy Hannának fontosabb Isten dicsősége és haszna, mint a saját magáé. Szülők, bennetek is így megbízhat Isten?
„Ezért a férfi elhagyja apját és anyját…” (1Mózes 2:24)
Isten azt mondta: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté”. Isten ezt Ádámnak és Évának mondta, az első két embernek a földön, akiknek sem apjuk, sem anyjuk nem volt, akit elhagyhattak volna, és még nem voltak gyermekeik sem, akik elhagyták volna őket.
Elköltöztek már a gyermekeid otthonról? Ha igen, akkor már rájöttél, hogy nem tudsz egyik napról a másikra alkalmazkodni a veszteség érzéséhez. Végtére is odaszántad magadat, az idődet, a munkádat, a szeretetedet, a hitedet és a velük kapcsolatos reményeidet. Ők voltak a legértékesebb tulajdonaid, a büszkeséged és örömed; de elmentek, és magukkal vittek egy nagy darabot belőled. Az üres fészek megdöbbentő és nyomasztó lehet. De az Éden óta van egy Felhasználói Kézikönyv az élethez. Ezért fektette le Isten olyan hamar Ádám és Éva számára a szülők játékszabályait. Tudva, hogy az egyik legnehezebb része a szülői létnek az elengedés, Isten azt mondta: „Az elengedéshez idő kell. Kezdj rákészülni most, még mielőtt gyermekeid lesznek!”
A gyerekeink már úgy születnek, hogy távolodnak. Az első lépéseiktől fogva egyre távolodó pályát futnak be úgy, hogy időnként visszatérnek egy kis megnyugtatást (vagy pénzt) begyűjteni, aztán megint elmennek, hogy „önmagukká”, házaspárrá vagy családdá váljanak, ahogyan Isten tervezte. Tehát kezdd el korán „lazára engedni a kötelet”, fokozatosan növelve a szabadságukat, a szerint, ahogy a felelősséggel bánni tudnak. Isten két alapelvet adott az egészséges házassághoz az 1Mózes 2:24-ben: elhagyást és ragaszkodást. A gyermekednek el kell hagynia téged, hogy ragaszkodni tudjon társához, akit Isten ad neki. Fektess hát be a boldogságukba azáltal, hogy a saját életedet éled, és hagyod, hogy ők is éljék a sajátjukat. Ha könnyebbé teszed számukra, akkor saját magad számára is könnyebbé teszed!
