Irigység...
Imádkozzunk!
URam! Romboló érzésektől ments meg engem - ma is! Ámen
Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek? Nem a tagjaitokban dúló önző kívánságok okozzák-e ezeket? Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek, de nem tudtok célt érni, harcoltok és viszálykodtok. Mégsem kapjátok meg azért, mert nem kéritek. Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni... Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek... Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket.
Jak 4,1-3; 7-8 és 10. vers
Szerelem és irigység. A két legveszélyesebb méreg, ami emberi leleknek árthat. Átkozott méreg mindkettő, hiszen a józanságot veszi el végérvényesen. Az irigység (invidia/irigység, invideo/irigy szemmel nézni valakire) valóban a boldogság legnagyobb mérge. "Eszi a sárga irigység” – mondogatják a hétköznapokban, amikor olyat látnak, tapasztalnak a másiknál, ami nekik nem adatott meg. Így teszi boldogtalanná az egyik embert a másik boldogságának látványa...
Az irigység ösztönös érzés –megjelenése már a kora gyermekkorra visszavezethető. Ki ne emlékezne arra az időszakra, amikor mindig az a játék kellett volna, ami a másé volt? Vagy amikor tinédzseres őszinteséggel irigyeltük a mások farmernadrágját... Milyen boldog voltam, amikor jó szüleim - Isten nyugosztalja őket(!) -, 15. születésnapomra végre megvették nekem életem első, s akkoriban méregdrága Roy Rogers farmernadrágját, amit csak az egykori Jugoszláviában vagy nyugaton - ahová az átlag-polgár persze nemigen mehetett, márcsak valuta híján sem - tudtunk beszerezni. (Fiatalabbak kedvéért: tizenhatan voltunk a kollégumi fiúcsoportunkban, s magától értődő volt, ha valaki imponálni akart a első randevúján leendő barátnőjének, akkor kölcsönadtam az "ünnepi" farmernadrágot - mert 2-3 éven át egyedül csak nekem volt... Ma talán megmosolyognák sokan, hogy érettségire farmernadrágot kértek jónéhányan!)
Aztán ezeket a irigységből fakadó, heves gyermeki reakciókat idővel - a szülei, a család, és a környezete hatására - kinövi az ember, és normál esetben csak ritkán bukkan fel a hétköznapok során. De - valljuk meg őszintén - bármennyire is küzdünk ellene, a felnőttvilágban is előbukkan. Mert igenis megérint bennünket, ha azt látjuk, hogy mások könnyebben boldogulnak, sikeresebbek, gazdagabbak… s nagyságrendekkel több szabadidejük van, mint nekünk. Ha nem vigyázunk – könnyen belekerülhetünk érzelmeink örvényébe – aminek még mély depresszió is lehet a vége.
Az irigység nem csak tudatlanság; mások utánzásának öngyilkos vágya, de a legrombolóbb lelkiállapotok egyike is. Ezért keresi a hívő ember Istennél lelkének nyugalmát, mert jól tudja, ha az irigység megmar - középkori ábrázolás (lásd az illusztrációt!):tűzben égő ember szájából kijövő kígyó, mely az irigy ember arcába mar - akkor az elerőtlenít, sőt végül elveszejthet.
Az irigység sajnos a kicsinyes emberek vallása. Őket ugyanis az irigységből fakadó őszinte önsajnálatuk megnyugtatja, csillapítja mardosó nyugtalanságukat, hogy a mennyország kapui csak a magukfajta szerencsétlenek előtt nyílnak majd meg; akik úgy élik le az életüket, hogy semmi nyomot nem hagynak a szánalmas igyekezetükön kívül, hogy másokat lehúzzanak, hogy kizárják, sőt ha lehet, tönkretegyék őket... Ők azok, akik puszta létükkel, önmaguk primitívségével, destuktivitásával, agresszivitásával bizonyítják, milyen szegények lélekben és szellemiekben.
Jézus URunk azt tanítja, hogy "nem az a tisztátalan, ami bemegy a szájon, hanem az, ami kijön belőle"... hiszen a valódi szenny nem kívül, hanem belül, nem a ruhánkon, hanem a szívünkben található. Ezért nem az az igazi barát, elfogadó hittestvér, aki szenvedéseink közepette szánalommal fordul felénk, hanem aki irigység nélkül tudja szemlélni boldogságunkat! Az ilyen " együtt örülni tudó" ember nagy kincs minden közösségnek!
Az ilyen emberek örömmel osztoznak mások eredményeiben, örömmel tekintenek mások tudásban, tiszteletben, világi javakban és életszentségben való gyarapodására, hiszen jól tudják, hogy aki így emelődik, az másokat is képes emelni. Aki Isten kegyelmét naponta kérve távoltartja magát az irigység romboló érzésétől, az nem hallgatja szívesen a másokat megszóló és rágalmazó beszédet - hanem ahogyan Luther Márton Kis Kátéjában írja "felebarátjának távollétében mindent javára magyaráz" sőt nem kisebbíti mások dicséretét, túlzott iróniával nem magasztalja, de nem is torzítja el, hanem felebarátját tisztességében és becsületében védi, s jószándékát eleve nem kérdőjelezi meg...
Akarsz-e ilyen irigységtől, negatív érzelmektől mentes, istenképűséget tükrőző emberként élni? Ha igen, akkor mondj ma is igent az ÚRIstenre, s fonódj bele gondviselő tenyerébe. Érezd, s lásd meg, hogy az Ő hordozó tenyerén élni a legnagyobb kiváltság!
A mai nap imádsága:
Uram! Kezed alkotása vagyunk mindannyian! Engedd, hogy rácsodálkozzunk művedre, s Hozzád térjünk! Ámen
Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian.
Ézs 64,7b
Elment közülünk... "Rakétasebességel a mennybe" - ahogyan a helyi pap megjegyezte, amikor keresztény derűvel megemlékezett az egyházközségben működő Rózsafüzér Társaság évtizedek óta hűséges tagjáról. Olvasóján a gombok erősen megkoptak, fényesedtek az elmúlt 84 év használatában... A hittitkok, amik annyira vonzották egyszerű nemes lelkét, számára már nem az álmatlan, szenvedéses éjszakák hajnaltváró segedelme, hanem Mennyei Valóság... Ha valakinek, hát neki nehéz élete volt! A népes család, s a rokonság panaszt mégsem hallott tőle, pedig oka lett volna rá bőven. "Szentülése", Istenhez tartozni akarása, halálában is jelképes volt... "Matyikám! Csak JóIsten azt engedje meg, hogy ne legyek terhére senkinek, s csendben elmenjek, ha mennem kell!" S lám, Isten meghallgatta a több mint húsz éve özvegyasszony hűséges könyörgését: Gyenge szívének utolsó erejével még halála előtt egy-két órával sétálhatott a kórházi folyosón, hogy kedves mentős unokáját még ő bátorítgassa... Aztán lefeküdt, s az éj csöndjében beleszenderült a halálba.
Alig két hete még telefonon beszéltem vele: "Matyikám, az ötliteres uborkásüveg itt vár téged a magamgyúrta tésztával együtt!" Nem gondoltam akkor, hogy ilyen hamar elhozhatom... Halála után is adott, ahogy egész életén át tette, hiszen amije volt, azt mindig megosztotta másokkal. A kevésen is hű szolgáját - négygyerekes zsellér-családban nőtt fel, amióta élt mindig csak szolgált - reménységünk szerint megjutalmazza Megváltó Ura... S ha valaki azt gondolná, hogy a fenti sorok csak egy fájdalmas lélek múltat megszépítő gondolatai, annak hadd mondjam: A ravatalon fekvő földi porhüvely a rengeteg nyomorúságban meghajlott ugyan, mégsem tört meg - a kedves arc a halálban is mosolygott(!)... Nem én mondtam ezt, mások. Hétköznapi életének útitársai, akik ismerték őt gyerekkora óta. Mi ez, ha nem a hit diadala? "Halál, hol a te fullánkod?"
Fájdalmait rendszeres imájába szőtte, örömeinek is ez adott szárnyakat. Megélt tudatos Krisztus-követése nemcsak jel volt környezete számára, de az övéinek - tegnap óta, hogy elengedtük a minden halandók útján őt is - jel-kép. A megbocsájtó, hordozó krisztusi szeretet megtapasztalt családi jelképe...
Manci nénivel, aki a nagynéném volt, a Frankók szarvasi története már csak bennem él. Mi "Frankók" már csak ketten maradtunk, a fiam és én. Reménységünket mi is abba az Istenbe igyekezünk vetni, Akibe példás életű Frankó-elődünk is kapaszkodott, s bízunk abban, hogy az Élet Istene meghallgatja előrement hűséges szolgájának számtalan éjjel-nappalos könyörgését, s kiterjeszti áldását ezerízig azokra, akik szeretik Őt, megtartják parancsolatait...
Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian.
Ézs 64,7b
Elment közülünk... "Rakétasebességel a mennybe" - ahogyan a helyi pap megjegyezte, amikor keresztény derűvel megemlékezett az egyházközségben működő Rózsafüzér Társaság évtizedek óta hűséges tagjáról. Olvasóján a gombok erősen megkoptak, fényesedtek az elmúlt 84 év használatában... A hittitkok, amik annyira vonzották egyszerű nemes lelkét, számára már nem az álmatlan, szenvedéses éjszakák hajnaltváró segedelme, hanem Mennyei Valóság... Ha valakinek, hát neki nehéz élete volt! A népes család, s a rokonság panaszt mégsem hallott tőle, pedig oka lett volna rá bőven. "Szentülése", Istenhez tartozni akarása, halálában is jelképes volt... "Matyikám! Csak JóIsten azt engedje meg, hogy ne legyek terhére senkinek, s csendben elmenjek, ha mennem kell!" S lám, Isten meghallgatta a több mint húsz éve özvegyasszony hűséges könyörgését: Gyenge szívének utolsó erejével még halála előtt egy-két órával sétálhatott a kórházi folyosón, hogy kedves mentős unokáját még ő bátorítgassa... Aztán lefeküdt, s az éj csöndjében beleszenderült a halálba.
Alig két hete még telefonon beszéltem vele: "Matyikám, az ötliteres uborkásüveg itt vár téged a magamgyúrta tésztával együtt!" Nem gondoltam akkor, hogy ilyen hamar elhozhatom... Halála után is adott, ahogy egész életén át tette, hiszen amije volt, azt mindig megosztotta másokkal. A kevésen is hű szolgáját - négygyerekes zsellér-családban nőtt fel, amióta élt mindig csak szolgált - reménységünk szerint megjutalmazza Megváltó Ura... S ha valaki azt gondolná, hogy a fenti sorok csak egy fájdalmas lélek múltat megszépítő gondolatai, annak hadd mondjam: A ravatalon fekvő földi porhüvely a rengeteg nyomorúságban meghajlott ugyan, mégsem tört meg - a kedves arc a halálban is mosolygott(!)... Nem én mondtam ezt, mások. Hétköznapi életének útitársai, akik ismerték őt gyerekkora óta. Mi ez, ha nem a hit diadala? "Halál, hol a te fullánkod?"
Fájdalmait rendszeres imájába szőtte, örömeinek is ez adott szárnyakat. Megélt tudatos Krisztus-követése nemcsak jel volt környezete számára, de az övéinek - tegnap óta, hogy elengedtük a minden halandók útján őt is - jel-kép. A megbocsájtó, hordozó krisztusi szeretet megtapasztalt családi jelképe...
Manci nénivel, aki a nagynéném volt, a Frankók szarvasi története már csak bennem él. Mi "Frankók" már csak ketten maradtunk, a fiam és én. Reménységünket mi is abba az Istenbe igyekezünk vetni, Akibe példás életű Frankó-elődünk is kapaszkodott, s bízunk abban, hogy az Élet Istene meghallgatja előrement hűséges szolgájának számtalan éjjel-nappalos könyörgését, s kiterjeszti áldását ezerízig azokra, akik szeretik Őt, megtartják parancsolatait...
Istenem! Enyhítsd szenvedésünket, s add, hogy a szenvedéseink közepette se feledkezzünk meg jóságodról! Ámen
Nem is tartóztatom meg a számat, beszélni fogok szorongó lélekkel, panaszkodni fogok keserű szívvel. Tenger vagyok-e vagy tengeri szörny, hogy őrséget állítasz ellenem? Mikor azt gondolom, hogy megvigasztal nyoszolyám, hordozza panaszomat fekhelyem, akkor álmokkal rémítesz, látomásokkal rettentesz engem. Inkább választom a fulladást, inkább a halált, mint e csontvázat. Megvetem az életemet, nem kell tovább! Hagyj békén, mert időm csak egy lehelet!
Jób 7,11-16
Jób könyve a szenvedés titokzatosságáról szóló, a világ egyik legszebb bölcsességirodalmi műve... Jób szenved. Testileg is, meg lelkileg is. Aki szenvedett már igazán, az tudja, mi a különbség a szenvedés és a fájdalom között. A fájdalom dinamikus, egyszer nagyon fáj, aztán enyhül egy kicsit, hogy aztán még jobban fájjon, ezzel szemben a szenvedés statikusan terhelő kín, nincs benne lélegzetvételnyi szünet se. Míg a testi fájdalom - hála az orvostudomány fejlődésének - szinte teljesen megszüntethető, eladdig a lelkit nem orvosolja semmi. Sokan mégis bódító szerek után nyúlnak, hogy legalább rövid időre felszabaduljanak lelki terheik alól. Mindezért súlyos árat fizetnek - többnyire egészségüket teszik kockára, s általában el is veszítik azt...
De nem csak ők fizetnek, a társadalom is. Magyarországon a függő kábítószeresek száma 50 és 100ezer közé tehető, ezzel szemben jegyzett alkoholisták száma mintegy 800ezer(!). S ha ehhez hozzávesszük a még csak alkalmi, dizájn-drogfogyasztókat és rendszeresen, virtusból ivókat, akik jó úton haladnak afelé, hogy idült alkoholistákká váljanak, akkor kiderül, hogy kicsiny országunk 15-20%-a folyamatos "kábulatban" él. Az a nevük, hogy élnek, pedig halottak -, mondhatnánk a jelenések könyvbéli apokaliptikus terminológiával.
Tehát Jób szenved. Olyannyira, hogy barátai - Bildád, Elifáz és Cófár: mindegyik egy-egy korabeli bölcsesség-filozófiai iskola képviselője ebben a történetben -, hét napon át nem szólnak semmit Jóbhoz, csak ott ülnek mellette, s hallgatnak. Jób pedig hamuban ülve, cserépdarabokkal vakarja magát, hogy enyhítse kínját... panasz azonban nem hagyja el a száját! Jób, mint egy ószövetségi biblikus tanítást hordozó irodalmi figura szenvedései - ma így mondánk - virtuálisak, ezzel szemben a mi szenvedéseink valóságosak. Olyannyira, hogy sokan súlyos depresszióba esnek.
A depresszió jelenti a leggyakoribb egészségi problémát több uniós tagállamban, mivel 18,4 millió, 18 és 65 év közötti ember szenved súlyos depresszióban. Az unióban minden 9. percben öngyilkosságot követ el valaki, azaz évente 58 ezren - háromnegyed részben férfiak - vetnek véget életüknek önszántukból. A becslések szerint az öngyilkossági kísérletek száma ennek tízszerese. a '90-es években évente 4 ezer volt az öngyilkosságok száma Magyarországon, ez 3 ezerre csökkent. Ez a szám azt jelenti, hogy a világ összes országa között a harmadik helyen állunk.
A szenvedés értelmének kutatása a végső kérdéseink egyik legnagyobbja, melyre teljes választ gyaníthatóan csak a remélt "odaátban" kapunk. Eladdig azonban élnünk kell, s a lehetőség szerint harmóniában: Istennel, világgal, önmagunkkal. A keresztény ember tapasztalás az, hogy "egyedül nem megy", szükség van a kegyelemre. Az Isten szeretetben megnyilvánuló gondviselésén keresztül hívogat a világban, csak meg kell hallanunk. Ez azonban még kevés az "üdvösséghez" - válaszolnunk is kell rá. Legalábbis így illene, ha már Isten megszólít minket. S mivel Ő Isten, ezért megérti a szavak nélküli sóhajunkat is...
Szenvedéseink elhordozásáért.
A mai nap imádsága:
Uram! Te látod mindannyiunk életét, s a kereszteket, melyekkel megterheltél minket. Add, hogy türelemmel viseljük azokat, s nevelődhessünk általuk! Ámen
Micsoda az ember, hogy ily nagyra tartod, és hogy így törődsz vele? Minden reggel megvizsgálod, minden pillanatban próbára teszed.
Jób 7,17-18
Sokszor szeretne az ember elbújni, belesimulni az "átlagba", a "többi közé", de akinek felülről adatik a feladat, annak élete, mint a lámpás vagy a hegyen épült város, nem rejthető el. Teremtőnk nagyra tart minket! Olyannyira, hogy legfőbb teremtményéből az emberből nincs széria-típus, mindenki egyedi "gyártás". Különfélék vagyunk, különféle ajándékokkal, de ugyanazon Lélek által válhatunk azzá, amivé Isten megálmodott minket. Ha mi Őt nem is tartjuk mindig szem előtt, Ő mindannyiunkra felügyel. Naponta vizsgál, tanít, sőt próbára tesz minket.
Miért terhes nekünk ez felügyelet? Először is azért, mert megromlott természetünk miatt más elképzelésünk van a szabadságról. Azt gondoljuk, hogy a szabadság az erőnk egyik megnyilvánulási formája, jóllehet a szabadságot a szolgálatra kaptuk, hogy ne kötözhessen meg semmi a szeretetben. Sajnos önzésünk az egyik leggyakrabban előforduló oka annak, hogy erőnkkel, s lehetőségünkkel, a szabadsággal visszaélünk.
Mindemellett vannak olyan helyzetek is életünkben, amikor semmiféle negatívumot nem tudunk okként megtenni a körülmények kedvezőtlen alakulására. Egyszerűen "csak" megtörténik az, amit nem vártunk, mert Isten az Isten, a körülmények alakításában is. Érthetetlenségünkre egyetlen hitbeli válasz adódik: gondviselés. A hitetlen "válaszok" azok mindig agresszívek, rombolóak, s általában igen-egen egyszerűek. Isten országában nincsenek egyen-válaszok, patent-megoldások, blanketta-konfliktusok. Mindannyiónk élete más és más, különféle intenzitású és idejű próbák alatt állunk és a kegyelmet sem kilóra mérik... Egyediek, megismételhetetlenek vagyunk Isten tervében. Reprodukcóra nincs lehetőség csak megújításra, ahogyan továbbélésre is csak üdvösségben van lehetőség.
Isten vizsgálata olykor fájdalmas nekünk. A körülmények is, melyekben ezt teszi, s az eredmény is, amire jutunk. Triumfálva, büszke tekintettel nem lehet a törvény tükrébe belenézni, csakis alázattal, beismerve, hogy Istenre szorulunk... Életünk minden reggelén tükröt tart nekünk a Teremtőnk, s ahogyan egyre fogyatkoznak e reggelek, s tükör is meg-meghomályosul mert egészségünk megkopik, annál nagyobb dicsőséggel ragyog Gondviselő Kegyelmének Fénye a Krisztus által.
Micsoda az ember, hogy ily nagyra tartod, és hogy így törődsz vele? Minden reggel megvizsgálod, minden pillanatban próbára teszed.
Jób 7,17-18
Sokszor szeretne az ember elbújni, belesimulni az "átlagba", a "többi közé", de akinek felülről adatik a feladat, annak élete, mint a lámpás vagy a hegyen épült város, nem rejthető el. Teremtőnk nagyra tart minket! Olyannyira, hogy legfőbb teremtményéből az emberből nincs széria-típus, mindenki egyedi "gyártás". Különfélék vagyunk, különféle ajándékokkal, de ugyanazon Lélek által válhatunk azzá, amivé Isten megálmodott minket. Ha mi Őt nem is tartjuk mindig szem előtt, Ő mindannyiunkra felügyel. Naponta vizsgál, tanít, sőt próbára tesz minket.
Miért terhes nekünk ez felügyelet? Először is azért, mert megromlott természetünk miatt más elképzelésünk van a szabadságról. Azt gondoljuk, hogy a szabadság az erőnk egyik megnyilvánulási formája, jóllehet a szabadságot a szolgálatra kaptuk, hogy ne kötözhessen meg semmi a szeretetben. Sajnos önzésünk az egyik leggyakrabban előforduló oka annak, hogy erőnkkel, s lehetőségünkkel, a szabadsággal visszaélünk.
Mindemellett vannak olyan helyzetek is életünkben, amikor semmiféle negatívumot nem tudunk okként megtenni a körülmények kedvezőtlen alakulására. Egyszerűen "csak" megtörténik az, amit nem vártunk, mert Isten az Isten, a körülmények alakításában is. Érthetetlenségünkre egyetlen hitbeli válasz adódik: gondviselés. A hitetlen "válaszok" azok mindig agresszívek, rombolóak, s általában igen-egen egyszerűek. Isten országában nincsenek egyen-válaszok, patent-megoldások, blanketta-konfliktusok. Mindannyiónk élete más és más, különféle intenzitású és idejű próbák alatt állunk és a kegyelmet sem kilóra mérik... Egyediek, megismételhetetlenek vagyunk Isten tervében. Reprodukcóra nincs lehetőség csak megújításra, ahogyan továbbélésre is csak üdvösségben van lehetőség.
Isten vizsgálata olykor fájdalmas nekünk. A körülmények is, melyekben ezt teszi, s az eredmény is, amire jutunk. Triumfálva, büszke tekintettel nem lehet a törvény tükrébe belenézni, csakis alázattal, beismerve, hogy Istenre szorulunk... Életünk minden reggelén tükröt tart nekünk a Teremtőnk, s ahogyan egyre fogyatkoznak e reggelek, s tükör is meg-meghomályosul mert egészségünk megkopik, annál nagyobb dicsőséggel ragyog Gondviselő Kegyelmének Fénye a Krisztus által.
