„Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amit kértem tőle.” (1Sámuel 1:27)
Minden terrorista egykor kisgyerek volt. Ugyanígy minden misszionárius is. Kettejük közti különbség gyakran a szülői hatás. Sámuel próféta negyven évig vezette Izráel népét, és tanácsolta Dávid királyt legtöbb fontos döntésében, de ki volt az, aki Sámuel életére a legnagyobb hatást gyakorolta? Az édesanyja! Figyeld csak: „…felajánlom az Úrnak. Legyen egész életére felajánlva az Úrnak…” (1Sámuel 1:28). Amíg veled vannak gyermekeid, öleld magadhoz őket, szeresd őket, gondoskodj róluk, és készítsd fel őket az életre, de értsd meg, hogy csak sáfár* vagy, nem tulajdonos. A gyermekeid nem a te tulajdonod, ők Istenéi. Egy nap felnőnek, és elmennek. Tégy meg mindent azért, hogy addigra legyen egy igazi szellemi horgonyuk, mert az élet sok vihart tartogat számukra. Soha ne becsüld alá az Isten előtt gyermekéért közbenjáró szülő imájának erejét! Ki tudja, hány ima nyer meghallgatást ebben a pillanatban, mert egy kitartóan imádkozó anya 10 vagy 20 éve könyörög gyermekéért? Bármit is csinálsz ebben a mai rohanó világban, ha az a gyermekeidért való imádságra fordított idődből vesz el, akkor túl sokat vállaltál magadra! Nincs semmi fontosabb, semmi értékesebb, mint az az idő, amit egy szülő Isten előtt tölt gyermekéért közbenjárva. Nincs késő gyermeked számára, bármennyi könnyet ontottál is már miatta. Gondolj Jézus édesanyjára, akinek végig kellett néznie fia kivégzését, de része lehetett abban az örömben is, hogy látta őt a halálból feltámadva! Lehet, hogy úgy kell sírba térned, hogy nem tudod, választ kapsz-e valaha imáidra, de azért mégse hagyd abba az imádkozást! Miért? Mert amikor az anyák imádkoznak, Isten figyel! *sáfár: a Bibliában gyakran használt régies kifejezés, jelentése: intéző, tiszttartó
Hogyan állj talpra?
„Megszánta őket.” (Máté 9:36)
Az egyik legjobb mód a talpra állásra gyász és veszteség után, ha emlékeidet ösztönző erővé formálod, és szeretettel fordulsz más szenvedők felé. „De olyan elfoglalt vagyok” – mondod. Jézus soha nem volt túl elfoglalt ahhoz, hogy együtt érezzen a szenvedő emberekkel. Miután Ray és Judy Williamson fia, David belehalt egy zuhanásba, Ray ezt mondta: „Régen mindig azon tűnődtem, hogy elmenjek-e a gyászszertartásra, amikor valakit tragédia sújtott, mert mindig annyira kellemetlenül éreztem magam, és nem tudtam, mit mondjak. De soha többé nem fogom ezt kérdezni. Mindig elmegyek. Nem az számít, hogy mit mondasz, hanem, hogy ott vagy.” Amikor két tizenéves meghalt egy autóbalesetben, szüleik úgy döntöttek, hogy közös virrasztást tartanak nekik. Csaknem ezer ember vett részt a virrasztáson, sokan három órát is sorban álltak, hogy vigasztalhassák a gyászoló családokat. Amikor egy ember, aki egyedül állt a sorban, végre odaért a szülőkhöz, ezt mondta: „Nem ismertem a gyermekeiteket, és veletek sem találkoztam még soha. De eljöttem ma este, mert nekem is volt egy fiam, aki két éve meghalt. Tudom, milyen érzés. A következő napokban minden elképzelhető érzelmet át fogtok élni. Csak azt akarom, hogy tudjátok: ha bármikor beszélgetni szeretnétek valakivel, én itt vagyok.” Aztán a szülők kezébe nyomta a névjegykártyáját, és továbblépett. Gondolj bele! Egy idegen három órát szánt az idejéből olyan emberekre, akiket nem is ismert, mert segíteni akart nekik életük legtragikusabb helyzetében. Értsd meg ezt: ha szeretettel fordulunk másokhoz, akkor:
a) egyre hasonlóbbá válunk Jézushoz;
b) közben mi magunk is gyógyulunk.
Isten megbocsát és helyreállít
„Atyám, vétkeztem.” Lukács 15:18
A tékozló fiú története így kezdődik: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. Erre megosztotta köztük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott.” (Lukács 15:11–13). Ennek a fiatalembernek a bűne nagy volt, igen nagy! Az ókori keleti patriarchális társadalomban az a tiszteletlenség, melyet apja irányában mutatott, minden elképzelést felülmúlt. Fiatalabb fiúként a családi birtok egyharmadára volt jogosult, de csak apja halála után. Bizonyos értelemben ezt mondta apjának: „Bárcsak már halott lennél!” Ha ezt döbbenetesnek tartod, akkor az apa szerető és kegyelmes válasza még megdöbbentőbb. Ha nagyot vétettél Isten ellen, ez igazi bátorítás lehet számodra. Amikor ez a fiú hazatért – tönkrementen, koldusszegényen és undorítóan –, a Bibliában ezt olvassuk: „még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt” (Lukács 15:20). Abban a kultúrkörnyezetben az apák nem szaladgáltak. Egy büszke pátriárka sosem emelte volna fel köntöse szélét, hogy mindenki lássa csupasz lábszárát futás közben! Soha! Jézus arra akart rámutatni ezzel: abban a pillanatban, amikor megfordulsz, hogy visszatérj Istenhez, ő kitárt karral eléd fog futni, megbocsátja bűneidet, és visszaállít a családjában téged megillető jogos helyedre. Jöjj hát hozzá még ma!
Jó befejezés
„...futásomat elvégeztem... " (2Timóteus 4.7)
A pálya, amit Isten elénk kitűzött, ritkán könnyű. Elkötelezettség kell ahhoz, hogy végig tudjuk futni. James MacDonald mondja: „Elég régen élek ahhoz, hogy ismerjek olyan embereket, akik néhány éve átadták életüket Istennek, de azóta letértek az útról... engedély nélküli eltávozáson vannak... elvesztették Isten utáni vágyakozásukat. Félek attól, nehogy én is az ő nyomukat kövessem... neked is félned kellene ettől... Hűségem az Istennel járásban attól függ, mennyire vagyok elkötelezett arra, hogy kapcsolatban maradjak Vele. Soha nem akarom elveszíteni azt a kiváltságot, hogy életem az Ő hatalmas kezében van... hogy szolgálhatom őt mindaddig, amíg jelenlétében szeretettel fogadnak. Ez a szenvedély ösztönöz. Ez őriz meg tisztának és alázatosnak... azt szeretném a legkevésbé, hogy a célvonalon megvert, kisiklott keresztyénként vonszoljam át magam, vagy ami még rosszabb - feladjam a versenyt, még mielőtt életem véget ér. Úgy akarom átszakítani a célszalagot, hogy kezem a magasba van emelve, és arcom a napba néz." Pál azt mondta: futásomat elvégeztem... végezetre eltétetett nekem az igazság koronája...". Figyeld meg: bátorság, kitartás és hűség eredményez jutalmat. Jacob Riis fotográfus mondta: „Amikor úgy tűnik, semmi sem segít, elnézem, ahogy a kőtörő ráüt a sziklára akár százszor is, anélkül, hogy egyetlen repedés mutatkozna. Még-is, a százegyedik ütésnél kettéhasad - és tudom, hogy nem az utolsó ütés érte ezt el, hanem az összes előző együtt." Isten Igéje olyan, „mint a sziklazúzó pöröly" (Jeremiás 23:29). Tehát: „[ragadjátok meg szorosan] az élet igéjét, hogy majd a Krisztus napján lehessen okotok a dicsőségre, mert nem futottatok hiába..." (Filippi 2:16 NAS).
„Mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.” (ApCsel 6:4)
R. Kent Hughes lelkész Disciplines of a Godly Man [Az istenfélő ember önfegyelme] című könyvében olvashatjuk a következő beszámolót: „Jay Sidlow Baxter egyszer felolvasott egy oldalt a naplójából lelkészek egy csoportjából, akik a rendszeres imádkozásról kérdezték. Beszámolóját azzal kezdte, hogy amikor lelkészi szolgálatba lépett, elhatározta, hogy igazán imádkozó ember lesz. Ám nem sok idő telt el, és a növekvő felelősség, az adminisztrációs kötelességek és a lelkészi hivatással járó, kibúvóként használt sokféle feladat elkezdték kiszorítani idejéből az imádságot. Ráadásul ezt kezdte megszokni, és mindig talált rá mentséget is. Aztán egy reggel minden elé jött, amikor az órájára nézett az íróasztala fölött megállva, melyen rengeteg elintéznivaló tornyosult. A Lélek hangja imádságra hívta. Ugyanakkor egy bársonyosan suttogó hang azt mondta, hogy legyen gyakorlatias, válaszoljon a levelekre, és nézzen szembe a ténnyel, hogy ő nem afféle »lelki ember« – olyanokból csak nagyon kevés van. »Ez az utolsó megjegyzés tőrdöfésként ért – mondta Baxter.- Nem tudtam elviselni, hogy igaz lehet.« Megrémült önnön magyarázkodásától, hogy elmondott arról, ami lelkészi szolgálatának erőt és életet adhatott volna.” Értsd meg: az imádságra fordított percek sokkal jobban kamatoznak, mint a szüntelen foglalatossággal töltött órák. Az újszövetségi időkben az apostolok megértették ezt. Ahogy a gyülekezet növekedett, és ők egyre elfoglaltabbak lettek, életet átformáló döntést hoztak: „megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.” Az eredmény az lett, hogy a gyülekezet egyre nőtt, a hívők száma megsokszorozódott. Legyen számodra is elsődleges fontosságú az imádság!
Nádszálak és kanócok
„Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki” (Máté 12:20)
Nádszál. Kevés törékenyebb dolog van, mint egy megrepedt nádszál. Krisztus idejében a folyóparton játszó gyermekek nádból sípot készítettek maguknak. Lyukakat fúrtak bele, és a fúvóka részt is kialakították. Ám a nádszál hamarosan eltöredezett, és ilyenkor eldobták. Valaha talán te is ott álltál szép hosszú és erős nádszálként, a folyópartba gyökerezve és onnan táplálkozva. Most azonban rejtve vagy a káka között, megrepesztettek fájó szavak, házastársad hűtlensége, a saját kudarcod vagy a szigorú vallás.
Kanóc. Semmi sincs közelebb a kioltáshoz, mint egy füstölgő lámpabél. Amikor az olaj kifogyott a mécsesekből, a kanóc pedig rövidre égett, kioltották, eldobták, hiszen már értéktelen volt, és betettek a helyére egy másikat. Valaha te is égtél hittel, megvilágítottad az utat másoknak, míg a bírálatok jeges szele a meg nem bocsátás és az ítélkezés kioltotta a fényt? Mi a közös ezekben az emberekben? Az asszonyban, aki reszket a felzúdult tömeg előtt, aki halálra akarja kövezni? Vagy a béna emberben, aki könyörög a barátainak, hogy ne adják fel, amíg valahogy be nem jutnak a házba Krisztushoz? A vakban, aki kiáltozva kéri a látását, de a tanítványok csendre intik? Ők mind olyan megrepedt nádszálak és füstölgő kanócok, akikről Jézus nem mondott le. A világ azt hiszi, tudja, mit kell veled tenni – eltörni és kioltani! Jézus azonban nem ezt teszi. Ő „megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki”. Nem számít, hogy úgy érzed, már nagyon messzire mentél, nem esel kívül Isten kegyelmének hatótávolságán. Jöjj, ő gyengéden fog bánni veled! Ő meggyógyít.
Napi áhítat
Az áhítat egyfajta odaadást, hódolatot, teljes elkötelezettséget jelent valaki felé. Neki adjuk az időnket és a figyelmünket, élvezzük a társaságát, kedvét keressük, ő van az első helyen az életünkben. Ilyennek kellene lennie napi áhítatainknak is. Van azonban két csapda, melyektől óvakodnunk kell:
1) „Én-kórság”. Isten megígérte, hogy megáld, de ha csak áldásait akarod, ahelyett, hogy a vele való kapcsolatra törekednél, akkor Krisztus központú helyett énközpontú leszel. Megteheted, hogy addig imádkozol dolgokért, míg egészen belesápadsz, de Isten attól még nem fogja megadni, ha nem vagy elég érett ahhoz, hogy kezelni tudd őket. Ábrahám mindennél jobban szeretett volna egy fiút. Isten adott is neki. Ám, amikor Isten azt kérte, hogy áldozza fel neki fiát, Ábrahám nem tétovázott. Bizonyította, hogy semmit sem szeret jobban Istennél, ezért Isten megígérte, hogy megáldja és megsokasítja mindazt, amivel Ábrahám rendelkezik (ld. 1Mózes 22:17). Ábrahám korának egyik legsikeresebb és leggazdagabb embere lett, de igazi hírnevét az adta, hogy Isten barátjának nevezte (ld. Ézsaiás 41:8).
2) Túlzott elfoglaltság. Az Istenért végzett munka egyik legnagyobb veszélye, hogy nem marad időnk Isten dicsőítésére. A zsoltáros azt mondta: „Adjátok meg az Úrnak a nevét megillető dicsőséget…” (Zsoltárok 29:2 NIV). A „megilleti” azt jelenti, hogy megérdemli. János látomásában az Istent dicsőítő sokaság a mennyben ezt énekelte: „Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom…” (Jelenések 4:11). Napi áhítatodat kezdd hát dicsőítéssel: „Uram, azért vagyok itt, mert te megérdemled a dicsőítést és imádatot!”
A napi áhítatod másik célja az útmutatás keresése legyen. Istentől jövő iránymutatás nélkül a saját eszünkre vagyunk utalva – és ez eléggé aggasztó! A zsoltáros azt írta. „Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! Vezess hűségesen, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem.” (Zsoltárok 25:4–5). Isten Ézsaiás próféta által ezt üzente: „Vezetem majd a vakokat olyan úton, amelyet nem ismertek, ismeretlen ösvényeken viszem őket. A sötétséget világossággá változtatom előttük, a rögös utat simává. Ezeket a dolgokat véghezviszem, nem mulasztom el.” (Ézsaiás 42:16). Ne lepődj meg azon sem, ha ismeretlen útra visz. Bíznod kell benne, hogy tudja, mit csinál. Blaise Pascal mondta: „Az emberek minden gondja abból ered, hogy nem tudnak csendben elüldögélni egyedül egy szobában.” Mai felgyorsult korunkban időt kell fordítanunk arra, hogy lelassítsunk, összeszedjük gondolatainkat, kiértékeljük mindazt, ami körülöttünk történik, és útmutatást kérjünk Tőle, aki mindent tud, ismeri az út elejét és a végét is (ld. Ézsaiás 46:10). Jézus azt mondta tanítványainak, hogy vonuljanak félre egy lakatlan helyre, ahol testileg-lelkileg megpihenhetnek és megújulhatnak (ld. Márk 6:31). A Biblia azt mondja: „maguk között azonban tanítványainak megmagyarázott mindent” (Márk 4:34). Vannak bizonyos dolgok, melyeket Isten csak akkor fog megmagyarázni, ha rászánod az időt, hogy kettesben lehess vele.
Íme, két további indok, hogy miért fontos naponta időt töltened Istennel:
1) Hogy lelki leltárt készíts az életedről. Dávid így imádkozott: „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!” (Zsoltárok 139:23–24). Két dolog van, amit meg kell vizsgálnunk Isten jelenlétében: a gondolatainkat és az útjainkat. Például növekszel-e naponta az Istennel járásban? Engeded, hogy meg nem bánt bűn halmozódjon fel életedben? Mi újság a hozzáállásoddal? Ahhoz, hogy Isten szemszögéből láthasd magadat, szembe kell nézned ezekkel a kérdésekkel az ő jelenlétében, és őszintén kell válaszolnod.
2) Hogy minden nap elkötelezd magad az Úrnak. A Példabeszédek szerzője írta: „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Példabeszédek 3:5–6). Beszéld meg Istennel az időbeosztásodat, kérd, hogy adjon útmutatást napi elfoglaltságaidra, és változtass, ahol szükséges! Kérd Istent, hogy segítsen jobban gazdálkodni az időddel, hogy több dolgot el tudj végezni (ld. Zsoltárok 90:12). Kérd, hogy segítsen felismerni, mi az, ami igazán fontos, és mi nem (ld. 1Korinthus 10:23). Életed minden napján két dologgal kell boldogulnod: problémákkal és lehetőségekkel. Isten fogja megadni a megfelelő nézőpontot és megközelítést, hogy kezelni tudd őket. Meg fogsz lepődni, mennyivel hatékonyabb és produktívabb leszel, ha időt töltesz Istennel.
Ahhoz, hogy bensőséges kapcsolatot építsünk és ápoljunk valakivel, rendszeresen időt kell töltenünk vele, különben nem működik a dolog. Nem véletlenül hasonlítja a Biblia Krisztussal való kapcsolatunkat a menyasszony és a vőlegény kapcsolatához. Ahhoz, hogy egy házasság jó legyen, a két embernek oda kell figyelnie egymásra. Ez pedig csak akkor történik meg, ha hajlandóak félretenni olyan dolgokat, mint a munka vagy az anyagi kérdések, ha figyelmüket semmi nem tereli el, még a gyermekeik sem. Ugyanígy az áhítatodnak is ilyen semmi másra nem fordított időnek kell lennie, amikor egyszerűen csak élvezed, hogy Isten jelenlétében vagy. A zsoltáros ezt így fogalmazta meg: „teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon” (Zsoltárok 16:11). „Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!” (Zsoltárok 37:4). „Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem!” (Zsoltárok 42:2). „Ó Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld.” (Zsoltárok 63:2). Sokan azért élünk boldogtalanul, mert soha nem töltünk időt Isten jelenlétében. Ismered az Urat, vagy csak tudsz róla? Pál apostol számára elsőrendű fontosságú volt, hogy megismerje Krisztust: „Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem… hogy megismerjem őt…” (Filippi 3:7–10). Eljutottál már odáig, hogy ezt te is ki tudd mondani?
„…jobb [haza] után vágyakoztak, mégpedig mennyei után…” (Zsidók 11:16)
Ábrahámnak fogalma sem volt arról, hová viszi Isten, csak azt tudta, hogy nem maradhat ott, ahol van. Meg tudnád ezt értetni másokkal? De ő nem kérdőjelezte meg Istent, ehelyett ezt olvashatjuk: „Hit által engedelmeskedett Ábrahám… elindult, nem tudva, hova megy” (Zsidók 11:8). Egyszer sem gondolt arra, hogy visszaforduljon, bármilyen nehéz idők jöttek is, mert tudta, hogy ott ő már nem találná meg Istent. Jeftéről úgy emlékezik meg a Szentírás, hogy fényes győzelmet aratott az ammonitákon, és a csata előtt fogadalmat tett Istennek, amit nem volt hajlandó visszavonni: „… én magam adtam szavamat az Úrnak, és nem vonhatom vissza” (Bírák 11:35).
Izráel a pusztában ragadt, mert folyton visszavágytak Egyiptomba. Valahányszor Isten azt mondta: „Menjetek Kánaánba!”, ők ezt mondták: „Ó, milyen jó dolgunk volt Egyiptomban…!”. Vannak, akik nem élvezik a keresztyén életet, mert arra gondolnak, milyen szórakoztató volt a világ. Izráelhez hasonlóan az egyiptomi hagymákra gondolunk, amikor a pusztában rekedve manna táplál. Ha te is így gondolkodsz, csak a köröket fogod róni! Lehet, hogy a múlt vonzónak tűnik, de Isten már nincs ott – Ő a jövődben van! Olvasd hát el ezeket a szavakat figyelmesen: „… ha arra a hazára gondoltak volna, amelyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni. Így azonban jobb után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli az Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített.” (Zsidók 11:15-16). Ha Istennel jársz, nincs visszaút!
„A felülről való bölcsesség először is… békeszerető…” (Jakab 3:17)
Előfordult már veled, hogy istentisztelet előtt vitába keveredtél, és aztán képmutatónak érezted magad az egész alkalom alatt? Értsd meg ezt: az ellenség tudja, hogy Isten Igéje csak „békességben vettethetik el” (Jakab 3:18), éppen ezért mindent meg fog tenni azért, hogy ne kapd meg, és ne nyerj áldást általa. Ezért kell megtenned mindent annak érdekében, hogy meg tudd őrizni a békességedet. A békességben erő van! Ha az ördög nem tud felzaklatni, akkor nincs hatalma feletted. Csak akkor tud az uralma alá hajtani, ha te elveszted az önuralmadat. Az a terve, hogy feldühítsen, hogy elrabolhassa a békességedet, összezavarjon, és rávegyen arra, hogy körbe-körbe futkoss. Ne hagyd!
Jakab azt írja: „A felülről való bölcsesség először is… békeszerető…”. Eugene Peterson kifejtő szentírásfordításában, a The Message-ben [Az Üzenet] ez így hangzik: „Az igazi bölcsesség, Isten bölcsessége, szent élettel kezdődik, és az jellemzi, hogy jól kijön másokkal. Gyengéd és belátó, irgalommal és áldásokkal teljes, nem forró az egyik napon és hűvös a következőn, nem kétarcú. Csak akkor tudtok egészséges és erős közösséget kialakítani, amely megáll Isten előtt, és élvezi a következményeket, ha felvállaljátok annak a nehéz munkáját, hogy kijöttök egymással, és egymás iránt tiszteletet és megbecsülést tanúsítotok.” (17-18. vers TM). Jegyezd meg, hogy kemény munkába kerülhet az, hogy másokkal kijöjj!
Ha tehát legközelebb valami felhúz, kérdezd meg magadtól: „Mit próbál ezzel elérni az ellenség? Mi lesz a következménye annak, ha megadom magam ezeknek az érzelmeknek?” Ha felidegesíted magad, akkor elveszted az örömödet, és ha elveszted az örömödet, akkor elveszted az erődet, mert „…az Úrnak öröme a ti erősségetek” (Nehémiás 8:10 Károli). Tehát ma imádkozz, gyakorolj önuralmat, és őrizd meg a békességed!
