A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy az Életnek éljek, s ne csak önmagamnak! Ámen

Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt.
Jn 12,24-25

Európa öregszik... Optimista becslések szerint 400, peszimista vélemények szerint 200 év múlva fog Európában megszületni az utolsó európai. Demográfiai mutatók katasztrófálisak, az elöregedés Olaszországban gyakorlatilag visszafordíthatatlan, Ausztriában és Németországban is el van vetve a kocka, mi magyarok a határon vagyunk. Egyedül Franciaországban egészséges a társadalom összetétele. Az a társadalom, ahol az öreg kerülgetnivaló bosszantó "ügy", a gyerek meg idegesítő teher - az a társadalom beteg, nagyon beteg! A betegség jelei már éreztetik is hatásukat: Németországban emelni kénytelenek a nyugdíjkorhatárt - kétlem, hogy a majd hetvenéves ugyanúgy lapátol, mint a úszéves... Nincs mit tenni, a társdalom működőképességének megőrzéséhez szükséges lépés ez. Ugyanakkor a fiatalok egyharmadának se szakmája, se befejezett iskolája nincs. Mindeközben dúl az örömködés, buli buli hátán, 12-14 évesek már rendszeres alkoholfogyasztók... Spassgesellschaft - azaz élvezeti társadalom, mondja a német, de hogy hosszútávon ebben nem lesz köszönet az bizonyos! Az élvezetek mértéktelen habzsolása az egészség rovására meghozza gyümölcseit: MP3-lejátszók és diszkók zaja a 35 év alatti fiatalok 14%-énál halláskárosodást okozott. Gyakorlatilag a fiatalok egyötöde nagyotthalló - a hallásjavító készülékek értékesítése/beültetése jól jövedelmező üzlet... Mindeközben öregszik a társadalom, s a gyerekvállalási kedv rapid módon zuhan. Egyedül a bevándorlás segíthet - a szélsőjobboldal heves tiltakozása ellenére. Németországról beszéltem.

"Hiába, olyan kor még sosem volt, hogy kifizetődő vállalkozás lett volna a gyereknevelés!" - mondta egyik kedves szociáletika-professzorom, Prőhle Károly. A gyermeknevelés mindig óriási áldozattal jár. Természetesnek tűnik, hogy a gyerek előtt reggel ott a meleg kakaó és a finom pékáru, pedig nem az. Vannak családok, ahol a gyereknek veszekedni kell a zsömlyéért és a tiszta ingért - pedig ez úgy alapjából járna minden gyereknek! Sok családban nem normalitás a megértő, szeretetteljes légkör, helyette a megoldatlan emberi konfliktusok vibrálása a jellemző. Pedig a család, az élet tiszteletének legfőbb helye! Luther Márton minden egyes parancsolat magyarázatát így kezdi: "Istent félnünk és szeretnünk kell!" Isten pedig az Élet maga, Benne, Általa vagyunk, amik vagyunk. Kötelessége lenne tehát minden élőnek tisztelni az életet, s ebben benne van az is, hogy áldozatot hozok a jövőért... ha a búzaszem nem esik a földbe, s nem hal meg, akkor egymaga marad, s elveszti léte értelmét! Él, de minek is?

Aki szereti életét és önző módon csak magának tartogatja, annak lehet sikeres élete, de igazán boldog sosem lesz. A boldogság ugyanis nagyobb teljességgel bír, s átfogja az Isten áldása is. Isten nem változtat rendjén, az Ő hozzállása az emberhez tegnap, ma és mindörökké ugyanaz: Szereti az embert, azaz "életpárti", olyannyira, hogy az Őt szeretőknek még a halál fullánkja sem árt...

A mai nap imádsága:
Uram! Önző gondolataimat vedd el tőlem, s segíts arra el ezen a mai napon is, hogy a Te elvárásaid szerint élhessek, felebarátaim javára, s a magam lelki épülésére! Ámen

Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik az Istennek. Vagy azt gondoljátok, hogy az Írás ok nélkül mondja: "Irigységre kívánkozik a lélek, amely bennünk lakozik?" De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: "Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja".
Jak 4,4b-6

Még ma is sokan úgy gondolják, hogy az irigység az alapvetően női tulajdonság - pedig ez nem igaz. A másik eredményeinek, sikereinek elbirtoklási vágya egyetenes emberi tulajdonság, s bátran kijelenthetjük: egyidős az emberi léttel. Káinban irigység támadt testvérével szemben, mert az ő áldozatára letekintett az Úr, Káinéra pedig nem... De erről Ábel nem tehetett - csakis egyedül az Isten. Sokszor ezért is haragszanak Istenre - A másiknak miért, s nekem miért nem? -, de a harag-szította düh soha nem az Isten hatalmát csorbítja, annak elszenvedő alanyai mindig az adott környezetben élő emberek. Jakab apostoli jótanácsai sok megszívlelendő igazságot hordoznak, de mit értsünk azon, hogy "barátságot kötni a világgal"?

A barátság egyik fontos jellemzője a hűség, az egymás melletti kitartás - nemcsak a jóban, a rosszban is. Azok, akik csak jóban kívánnak osztozni, azok nem barátok, hanem haverok, cimborák, banda-tagok, elv-társak vagy éppen "ivó-társak". A Mester arra tanít, hogy "Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért." Önfeláldozásnak azonban nemcsak a mártíromság felel meg, hanem az egész életen át tartó segítés/gyámolítás. "Barátságban lenni a világgal" tehát azt jelenti, hogy időm, energiám, lehetőségeim nagy részét a világ dolgaira fordítom. Azaz: nem a lélek csöndes szava irányít, hanem a "világ" számtalan csábító ígérete. Igen ígéret csupán, mert attól nem lesz jobb az ember, ha gazdagabb lesz, s persze attól sem lesz erkölcsösebb, ha szegényebbé válik. A világ csak ígérget, mert mire megkapjuk/elérjük azt, amire vágyunk, kiderül: mást, jobbat, szebbet, még nagyobb örömet ígérőt akarunk. A végső igazság pedig az, hogy mindent megemészt a moly és a rozsda, s hogy a halotti ingünkön nincsen zseb, hiszen semmit nem tudunk kivinni ebből a világból...

Az őszinte kommunikáció hiányától szenvedő világ - jelei úgy családban, mint a magas politikában gond nélkül tetten érhetőek - nem érti a szavakat, azok jelentéstartalma "nem megy át" egyik embertől a másikig vagy ha el is jut, jelentésében deformálódik. Így aztán nem csoda, ha az alázat és alázatoskodás a világ számára egyet jelent. Pedig két külön fogalomról van szó! Az alázatoskodás a "puhagerincűek" haszonleső, szolgalelkű, (igaz, hogy sikeres!) túlélési taktikája, az alázat pedig a nagy jellemek erőssége. Az ilyen emberek nem kicsinyeskedők, mert tudják, hogy az élet méltóságát igazán megélni csak akkor lehet, ha távlatokban gondolkodunk, s ki adhatna nagyobb távlatot, ha nem az Isten? Ezért fonják bele hitükbe a JóIsten kegyelmét, mert számukra az Isten az egyedüli garancia arra, hogy a világban ne tévedjenek el, s ne vesszenek el örökre...

Kegyelem...

A mai nap imádsága:

Nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja,

hanem az, akit az Úr ajánl.

Mk 4,22

Valamikor, a '90-es évek legelején egy kedves, sokat tapasztalt idős gyülekezeti tagom így sóhajtott föl: "No, úgy néz ki, hogy jön vissza a cseléd világ!"... S valóban, ami akkor még csak sejtelmesen látszott, mára világossá vált: cselédek lettünk. A pénzvilág cselédei, s még az sem vigasztalhat senki, hogy nem csak mi magyarok... Akkoriban nem is tudtuk - hiszen fejünk felett történt -, kiárulták az országot, azt a (megmaradt egyharmad) Magyarországot, amiért őseink vérüket áztatták ezer éven keresztül! Ilyen "olcsón", s ennyire alantas módon, még soha nem került magyar vagyon/föld idegen kézbe! Persze az olyan ország, amelyiknek "nincs Istene", annak szép lassan önmagába vetett hite is megfogyatkozik... Egy olyan ország, ahol az embereket nem érdekli a múlt csak a fogyasztós-jelen, ahol az elmúlt esztendőben is majd negyvenezer művi terhességmegszakítást végeztek el - s ehhez nem adtuk hozzá azokat, amiket külhonban végeztek el, hiszen vannak országok, ahol magyar(!) nyelven is hirdetik az "adminisztrációs nehézségektől mentes" abortusz lehetőségét - nos, az ilyen "haza", amelyik arra "neveli" vagy abba kényszeríti bele állampolgárait, hogy százszor is gondolja meg vállaljon-e gyermeket vagy sem, ahol azon vitatkoznak az "honatyák", hogy 48 ezer forintból milyen jól meg lehet élni - nem akarok galád és cinikus lenni, de még azt is ki mernék mondani, hogy néhány tízezer forintból gyereket is kiválóan lehet nevelni -, nos, egy ilyen ország, ahol ennyire nem tisztelik az Életet, az az ország ne csodálkozzon azon, ha nem lesz jövője...

Ebben a "modern" világban, mint a régiben is, annak vannak lehetőségei, aki pártfogolnak, akinek van támogatója! Aki nem tud megfelelő "ajánlást" felmutatni, annak marad régi világból ismert, megalázó, bokacsattogtatós "Ajánlom magamat!" modorossága. A "csórónak" a lehetőség-, és méltóság-nélkülinek ugyanis nincs más útja, mint hogy magát ajánlja, s a maga kiválóságát bizonygassa... Sehhez még tovább is képzik a munkanélkülieket - ez mindig egyszerűbb, mint munkahelyeket teremteni(!) -, hogy "el tudják adni magukat" a munkaerő-piacon. De említhetnénk a reklámokat is: Bízhatunk-e az olyan cégekben/bankokban, akik - természetesen, mint az elérhető legjobbat - magukat ajánlják?

A keresztény ember méltóságát az adja, hogy nemcsak tudja, de a gondviselésben naponta meg is tapasztalja, hogy az ő "Pártfogója" az Isten maga. (A Szentlelket a görög Újszövetségben a Paraklétosz-szó jelöli, ami pártfogót/vigasztalót is jelent.) A krisztusi szeretetben élők életvezetési eredményességét nem öntudatuk nagysága garantálja - Velü(n)k az Isten/Immánuel! -, hanem az a tény, hogy az Isten hordozza őket. Aki ezt a kiváltságot/kegyelmet kivételnek hiszi, az hamar kiesik az Isten kezéből, mert ezen a tenyéren megmaradni csak térdelve, imádkozva, alázatosan lehet...







Imádkozzunk!
URam! Add, hogy hála legyen szívemben akkor is, ha valamit el kell hogy engedjek életemből, akár testemet, akár lelkemet érinti! Ámen



Mikor pedig bőjtöltök, ne legyen komor a nézéstek, mint a képmutatóké, a kik eltorzítják arczukat, hogy lássák az emberek, hogy ők bőjtölnek... Te pedig mikor bőjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te orczádat mosd meg; Hogy ne az emberek lássák bőjtölésedet, hanem a te Atyád, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.
Mt 6,16-18

Hamvazószerda van, a nagyböjti időszak hivatalos kezdete... Mai igénk nem csak ezért aktuális, de azért is, mert mostanság divattá vált a jóléti világban a böjtölés, mondhatni 'húzóágazattá' vált a böjtöltetés. Óriási pénzeket mozgatnak meg, hogy a fogynivágyókra minél több testsúlycsökkentő "csodaport" sózhassanak rá - arcátlanul drágán. Egyszóval: nagy üzlet manapság a fogyókúra...

Azért érdemes egy pillanatra megállnunk, tisztázzuk a fogalmakat! A 'böjt' és a 'fogyókúra' szavak két külön világot jelölnek, jóllehet a vallástalan ember számára a kettő egyet jelent. A fogyókúra, az kalóriákkal és dekagrammokkal való elkeseredett küzdelem - mely csatában az emberek túlnyomó része jojó-effektes lelkiismeretfurdalással elbukik -, míg a böjtölés tudatos koncentrálás a lelkiekre, melynek praktikus 'mellékhatása' a kevesebb táplálékfelvétel... Tény, ha valakinek nem a lelki, a szellemi, azaz a JóIsten az elsődleges, a kiemelten fontos, akkor marad számára a megfogható, a birtokolható, az érezhető, a megehető...

Jézus URunk arra tanít, hogy a böjtölés ne a bűnbánatból fakadjon, az önsanyargatással Istennél valamit elérni akarásból, hanem örömből! Isten országa ugyanis öröm és békesség, s ha ez titkokkal teli ország köztünk és bennünk van - márpedig a Mester ezt így tanítja -, akkor savanyú ábrázattal nem tanúskodhatunk az evangéliumról. Sajnos a krisztusi tanításba beszüremkedett az az ószövetségi hagyományból táplálkozó teológiai, ún. megigazulástani elképzelés, hogy Istenhez eljutni egyedül akkor lehetséges, ha az ÚRIstent "kiengeszteljük" - kegyes cselekedetekkel és nyilvános bűnbánattal (por és hamu a fejre szórása!) - vagy Valaki "kiengeszteli" - helyettünk. Nos, Isten nem ember, hogy haragjából ki kellene Őt "engesztelni". Isten az Isten, ezért Őt bikák és bárányok vérével sem lehet megelégíteni. Judaista, nomád-múltból táplálkozó ősi elképzelés, hogy a "véres-áldozat" tisztít és véd... A vérmisztika azoknál az embereknél talál 'táptalajra', akiknek élete súlyos bűnökkel terhelt, s csak hasonlóan súlyos áron (vérrel) lehet a lelki kiegyenlítődést 'kieszközölni', hogy elkezdődhessék egy telesen új etikai alapon tájékozodó élet... Ez valóban az újjászületés csodája, itt viszont nem az Isten kiengeszteléséről, hanem az ember önmagával, saját rettenetes múltjával való kiengesztelődésről/megbékélésről van szó!

Hogyan böjtöljünk tehát - ha már őseink ezt hosszú évszázadokon át gyakorolták, s nyilván már csak áldásos hatásai miatt sem felejtették el ezt a szép hagyományt - hatásosan? A böjt "hatásossága" mindig az őszinte Istenhez-fordulásban, az Ő akaratára való figyelésben keresendő. Ha ez a készség az uralkodó bennünk, akkor a lemondás bizonyos élvezeti dolgokról - értsd: evés-ivás -, már nem fájdalommal terhes áldozat, hanem lélek-emelő, s lélek-tisztító, felszabadulást hozó örömteli (böjti) időszak - nemcsak nekünk - környezetünknek is...

A mai nap imádsága:

Így szólt az ÚR igéje Jeremiáshoz: "Hirdesd nekik mindazt, amit megparancsoltam neked, egy szót se végy el belőle! Talán hallgatnak rá, és megtér mindenki a rossz útról."
Jeremiás 26,2-3

Ha valaki nem látja jelen világunkban az ok-okozatokat, akkor mondhatja azt is: divattá vált a vészmadárkodás. Nemcsak a politika, de a természet is jelesül mutatja, mire képes a megromlott természetű, Istentől elfordult ember. Lelkismeretre hivatkozni azoknál, akiket megbabonázott a pénz, a hatalom világa eleve kudarcra ítélt vállalkozás. Amikor Jónás próféta Tarzuszba váltja meg a hajóbért, ahelyett, hogy az ÚR parancsára Ninivébe menne, abszolút logikusan dönt, s a józan eszére hagyatkozik: a niniveiek úgysem térnek meg...

Jeremiás próféta nem az eszére, hanem a szívére hallgat, s teszi azt, ami a leghálatlanabb feladat: hirdeti a veszedelmet. Teszi ezt még annak az árán is, hogy a vezetők meg akarják őt ölni. Reménység helyett a pusztulást szólni nem irigylésre méltó helyzet. Tehet-e Jeremiás mást, akkor, amikor Isten választottai letértek rendelt útjukról? Van-e más lehetőség, amikor nem hallgatnak többé az ÚRra, nem élnek törvényei szerint? A bűn piszkától bedugult fülű nép csak akkor hallja meg az üzenetet, ha a próféta nyilvánvalóan üvölti: a vég közel, ez így nem mehet tovább! Sokan az anyagvilágtól vezérelt nagy lendületben még beleszaladnak a kárhozat szakadékába, de néhányan időben meghallják a figyelmeztető szót, s lelkiismeretük megfékezi esztelen tobzódásukat, s így képesek megállni az utolsó pillanatban, a szakadék szélén.

200 éve Amerikában 60 millió bölény élt, 100 éve már csak 800(!)... Az Amerikai Hadtudományi Intézet számítása szerint, az elmúlt 6000 esztendőben csak a háborúk okán elpusztultak száma mintegy 3,9 milliárd(!) ember... Úgy néz ki, az ember alig vagy semmit nem tanult a múltból... Nem ismerte fel, hogy az Isten hivogatja őt mindenben.

Jeremiás nem tehet mást, mit mondja azt, amit az ÚR a lelkére helyezett. A megoldás nem a próféta kezében van, hanem az eltántorodott nép szívében. Ha ez a szív visszafordul Teremtőjéhez, akkor van kiút, ha nem, akkor elérkezik a pusztulás ideje.

A mai nap imádsága:

Hiszen apraja-nagyja mind nyerészkedésre adta magát, prófétája, papja mind hamisságot művel. Népem romlását úgy gyógyítják, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! - de nincs békesség! Szégyenkezniük kellene, mert utálatos, amit tettek. De nem akarnak szégyenkezni, és már pirulni sem tudnak.
Jeremiás 6,13-15ab

A bölcsességirodalom salamoni gyűjtésének gyöngyszem-igazsága ma is megállja helyét: "Nincs új a nap alatt!". Jeremiás próféta társadalomkritikája mára sem veszítette el érvényességét. Mindenhol, amikor az egyén elfelejti, hogy biztonságát és jólétét nem a másik kizsákmányolása, hanem annak szolgálata adja - meg-megjelenik a prófétai hang. Hallgatnak rá vagy sem, az az adott kor fügvénye, az ítéletet mindig az utókor hozza meg.

Amikor "apraja-nagyja nyerészkedik" az nem más, mint hogy mindenki csak a maga hasznát keresi, csak magára gondol. A nyerészkedés könnyen tettenérhető a gazdaságban, de jelen van a mindennapi kapcsolatokban is. Amikor a férfi csak kedvét leli a nőben, amikor nő csak kihasználja a férfit, akkor azt a legértékesebb kapcsolatot degradálja az ember, amit éppen azért kapott, hogy abban rácsodálkozzon az életre, s annak csodáiban felfedezze Teremtőjét, s önmagát.

Amikor az ember elveszíti istenképűségét, eltorzul rajta az Atya képe, s ezzel együtt egész életvitele hamissá válik. A hamisság nemcsak azt jelenti, hogy élete nem valódi, de benne van még az igazság hiányából fakadó fájdalom is. A hamisak "védekezése" igen átlátszó, hatékonysága pedig csak ideig-óráig tart. Hiába az értékek relativizálása, felhívás a tolerancia gyakorlására, az értékromboló másságok békességes elhordozása csak feszültséget szül, hiszen nem lehet békésen elhordozni azt, ami rombolja a közösséget. Útálatos dolgok sötét folyama hömpölyög ma is közöttünk, s aki ezekben nem botránkozik meg, nemtörődömségével nemcsak az általános közömbösséget erősíti, de bűnrészesévé válik azoknak, akik arcpír nélkül folytatják értékrombolásukat...




A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy megértsem magamat, elfogadjam sorsomat, s mindenért dicsőíteni tudjalak! Ámen


Nem is tartóztatom meg a számat, beszélni fogok szorongó lélekkel, panaszkodni fogok keserű szívvel.
Jób 7,11

A szenvedő ember bizony panaszkodik... Vannak ugyan néhányan, akik szentként viselik nyomorúságaikat -, de ők egyre kevesebben vannak a modern világban! Nagy valószínűséggel ha Krisztus URunk szenvedő hús-vér emberként újra itt élne közöttünk, kevés követője akadna! Különösen az ún. nyugati-keresztény/jóléti társadalom embere tiltakozik kézzel-lábbal az ilyetén életforma ellen, még akkor is, ha ebből a közösség számára érték is támad! Manapság, amikor különösen nehéz idők járnak a lecsúszottakra mindenkiben feléled a túlélési ösztönk: "A kutyafáját, hát mégiscsak ember vagyok én is!"...

Ma reggeli elmélkedésünk alapigéi az Ószövetség egyik legismertebb, ugyanakkor legvitatottabb könyvéből valók. "Tanköltemény" ez, mely telve van spirituális/etikai töprengésekkel, s a maga egészében, egy szenvedő ember sorsán keresztül az Isten igazságos világuralmának kérdésével is foglalkozik: Jóbot meglátogatja három barátja, kiknek beszédei Jób feleleteivel a könyv legnagyobb részét foglalják el. Elifáz, Cófár és Bildád azt akarják bebizonyítani, hogy Jób a sorsát igenis megérdemelte, míg Jób elkeseredve zúgolódik a gondviselés ellen és ártatlannak véli magát. E beszédek után még egy Elihú nevű ifjú inté Jóbot hosszas beszédben megadásra, végre Isten maga szólal meg s Jóbnak sorsát jobbra fordítja. A könyv magyarázata annyi nehézségbe ütközik, hogy még tanulsága iránti is eltérők a nézetek...

Jób könyve nem zaklatott sorsú emberek kiagyalt története, hanem minden hívő ember fájdalmasan újra felfedezett és átélt története. A gondviselés-hit e valószínűtlen és maradandó bibliai alkotásában - ha figyelmesen olvassuk -, logikánk lassan összeomlik, hiszen nem igazán kapunk választ arra a kérdésre, hogy mi is a szerepe a JóIstennek a rossz dolgokban? Persze a hit igazából nem az, hogy válaszaink vannak... Annyi biztos, hogy Jób és barátai diskurzusában "a megérdemli/nem érdemli meg rendszer"-ünk végül is összeomlik! Ha egy vallás csak sajátos logikai rendszert propagál, világnézetet szugerál, akkor az az emberről, s nem az Istenről szól.

A valódi Istenhit távol áll a hősies idealizmustól (Elihú a megtestesítője) is, hiszen a hit mindenekelőtt következetes ráhagyatkozás Isten Gondviselésére: Ő az árnyékból a fénybe vezet! A könyv rávezet minket arra, hogy a gonoszságra ugyan vannak "rendszer-válaszaink", de az Élet nem a gonoszság elleni véres küzdelem, hanem annak az elfogadása, hogy Isten kegyelme révén sorsunk tökéletlensége is lehet elég jó...