Árvaság...
A mai nap imádsága:
Uram! Egy nagy családba teremtettél minket, s mi oly sokszor árvának, magányosnak érezzük magunkat. Adj nekünk bölcsességet, hogy meglássuk, Te vagy az életerő, közösség Forrása, s ha tudunk is hordozni másokat, az csak azért van, mert Te hordozol mindnyájunkat! Ámen
"Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.
Jn 14,18
Aki családban nőtt fel, az talán nem is tudja átérezni mélységeiben, mit jelent az árvaság... A gyermeknek mindenekelőtt szülőknyújtotta fészekmelegre, biztonságra, szeretetre van szüksége. Ez az a "muníció", aminek híján a felnőttkor élet-csatáiba indulni - különösen nehéz vállalkozás. Nem véletlenül, sok fórumon enyhítő körülmény a "nehéz gyermekkor". A gyerekkorban meg nem kapott szülői szeretet az egész életre kihatással van... Szavakba önteni is alig lehet egy olyan tragédiát, amikor balesetben, háborúban, egy gyermek elveszíti szüleit. Ne felejtsük, tőlünk párszász kilométerre délen, a "civilizált" Európa közepén (Ne szépítsünk, hogy az "csak" Balkán!), alig húsz éve még "etnikai tisztogatások" dúltak! Ne felejtsük, ebben a pillanatban is, számos helyen a világban polgárháborús állapotok határozzák meg a mindennapokat, elkeseredett harc folyik olajért, vízért, élettérért... Megbecsülni is alig lehet, hány gyermek kénytelen elszenvedi az emberi gyűlölet borzalmas következményeit. S akkor még a természeti katasztrófákat - melyek az utóbbi időben megszaporodni látszanak -, még nem is említettük!
Egyedül maradni, elveszíteni azokat, akik "véreink" - nagyon nagy szomorúság. Az ember közösségbe teremtett lény, s a legszűkebben, a "családiban" mindent másképp látunk, s ítélünk meg. Elnézőbbek vagyunk a "mieinkkel", s amit nem viselnének el tőlünk a vadidegenek, családtagjaink elhordozzák, mert egészen egyszerűen szeretnek minket. Persze vannnak pillanatok, amikor egy-egy családtag "túlfeszíti a húrt", s alaposan próbára teszi a többiek tűrőképességét, mert nem tudja, hol a határ... Ezek a hajmeresztő magatartás-hibák közvetetten mindig a szeretet után kiáltanak. A szeretetreméltó azt jelenti, hogy képes fogadni a feléje küldött szeretetet. Hiába a szeretet adásának készsége az egyik oldalon, ha nincs meg a fogadás készsége a másik oldalon, abból csak konfliktusok adódnak. Még a szólás is azt tartja, hogy segíteni is csak azon lehet, aki hagyja... "Nem erőszak a disznótor!" - védekezünk, amikor az egyértelműnek vélt, felajánlott jó visszautasításra talál. Olyan is van, amikor látszólag ép a család, s úgy tűnik minden rendben van, de akik benne élnek, naponta átélik a pokol különböző bugyrainak lelki kínjait! Amikor ott van az apa, az anya, de elhanyagolják gyermekeiket, amikor van férj és feleség, de gyakorlatban idegenek léteznek egymás mellett... Hiába, a szeretetnél is van nagyobb összekötő erő: az érdek! Csak az irányuk(!) más, míg az egyik emel, eladdig a másik lehúz, hiszen az egyik az Istentől van, a másik pedig ördögi.
A magányos, szeretet-hiányos szenvedő ember - ha sorsát sehogyan sem képes az Isten kezéből venni -, akkor igen nagy gonoszságokra, borzasztó cselekedetekre is képes - erre bőven találunk példát a történelemben. Találunk azonban jó példákat arra is, hogy sokan fogadták az Isten felajánlását a Vele való közösségre, s termékeny életet éltek. Egy bizonyos: nemcsak mezítelenül születünk bele ebbe a világba, s megyünk is ki belőle, de egyedül is "jövünk", s egyedül is "megyünk". Valójában az Isten az egyetlen, Aki mindig velünk van, itt ebben a látható világban, s abban nem láthatóban is. Rá mindig számíthatunk...ezt még meg is ígéri... akkor hát miért nem számolunk Vele?
Felülről jövő bölcsességért.
A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Nehéz nekem hátralépni, akár csak egy fél lépést is... nem szeretek második lenni! Kérlek, Ismertesd meg velem szereteted titkát, hogy e világ szemében mégha második is vagyok, lélekben Hozzád legközelebb állhassak! Ámen
Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket.
Jakab 4,10
Ha nincsen hitelesnek elfogadott mérték, akkor viszonylagossá válik minden. Így koptak meg a szavak, s jutottak el oda, hogy többségük rehabilitációra szorulna. Ilyen "alázat" szavunk is, melynek hallatán inkább a megalázásra, alázkodó magatartásra gondolunk mintsem olyan alapvető emberi tulajdonságra, mely a világba való betagozódásunkat jellemzi. Még mielőtt félreérthetővé válna az első olvasás után elmélkedésre kijelölt alapigénk, fontos megjegyezni, hogy itt nem ember előtti, hanem Isten előtti alázatra való felhívásról van, szó. Az égi hatalmat földinek beállítani vagy a földit égivé magasztalni, nemcsak alapvető tévedés, de komoly problémákat is felvet.
Sokan olyannyira földhözragadtan gondolkodnak az Istenről, hogy már a kérdésfeltevésük is hibás, hiszen ilyeneket kérdezgetnek: "Miért kell az Isten előtt megalázni magunkat, miért jó az Istennek, ha imádjuk Őt?" Istennek sem nem jó, sem nem rossz... Ő Isten, függetlenül attól, hogy annak tartjuk vagy sem. Nem Istennek van szüksége ránk, hanem nekünk Őreá. Nélküle ugyanis elveszítjük a mértéket! Ha nem alázzuk meg magunkat Isten előtt, akkor a káini hamis büszkeség tölt el minket, s egymást alázzuk és gyalázzuk, ahogyan ezt a történelem jelesül példázza. Csakis az Istenben vagyunk képesek megszabadulni az önző gondolatoktól, a haragtól, az "úgyis nekem van igazam" nyugtalanságától. Más út, ami járható is lenne, s elvezet a megoldáshoz - nincs.
Isten ezt a "merész" döntésünket, hogy ti. ráhagyatkozunk, jutalmazza. Felmagasztal minket. Nem megistenít, hanem istenessé teszi gondolatainkat, szavainkat és cselekedeteinket is. Érdekes módon, ez még "társadalmi megbecsültségünket" is növeli - feltéve, ha a társadalom nem vált teljesen istentelenné...
Isten időnként meglátogat minket. Örömben vagy bánatban, sikereinkben vagy kudarcainkban - az Ő számára ez teljesen mindegy, Ő így is és úgy is szeretetével közelít. Csak nekünk nehezebb a találkozás pillanatában az Örökkévalót elképzelni. Ezért következtetünk ki azután hamis megállapításokat: "Jó az Isten, mert elsegített a csúcsra... rossz az Isten, mert elvetett a sikertelenség szakadékába". Egy bizonyos, ha Őt hisszük, akkor életünk "emelődik" - akár fent, akár lent vagyuk egy rövidke pillanatra...
A mai nap imádsága:
Istenem! Nem értem ezt a világot... Szeretetre rendelt teremtményeid egymást ölik és gyalázzák, szívükben gonoszság lakozik. Újíts meg minket, mindannyiónkat, hogy úgy cselekedjünk teremtett világodban, ahogyan azt Te felfoghatatlan szereteteddel eleve elrendelted! Ámen
"Éppen úgy lesz, mint ahogy Lót napjaiban történt: ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek; de amely napon Lót kiment Sodomából, tűz és kénkő esett az égből, és elpusztított mindenkit. Ugyanígy lesz azon a napon is, amelyen az Emberfia megjelenik. Aki azon a napon a háztetőn lesz, a holmija pedig a házban, ne jöjjön le, hogy elvigye, és aki a mezőn lesz, az se forduljon vissza. Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja tartani az életét, elveszti, aki pedig elveszti, megtartja azt. Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban, az egyik felvétetik, a másik pedig ott hagyatik.
Lk 17,28-34
Ha valaki sikerfilmet akar készíteni, akkor a végidők témája szinte ajánlkozik... Ki az akit ne érdekelne a világvége "úgy nagyban", s kicsiben is, azaz a saját életének a vége? Valamikor zsenge ifjú koromban, majd harminc éve 1979-ben láthattam, az "Apokalipszis most" c. filmet, mely komoly hatást tett rám. Nem a véres jelenetek, melyeknek azidőtájt még hidegháborús felhangjai is voltak, sőt a világ is jobban hitt még a jó és rossz polarizáltságában, sokkal inkább az embertelenség, az a világ, ahol megszűnnek a hagyományos gondolkodási sémák - fogott meg. A harctéren bizony az erkölcs hátrány, ott ölni kell, a humanitárius okokból adott parancs erre kötelez.
Sokan vannak, akik a világ végét a "sajátmaguk-elképzelte-írta" forgatókönyv szerint várják, s vélik tudni, mikor melyik esemény, milyen isteni üzenetet hordoz. Gyanítom, hogy Istennek van egy-két meglepetése az ember számára... Most tekintsünk el attól a ténytől, hogy a Jelenések könyve értelmezhető már megtörtént múltként is, de nem kell nagy képzelő erő ahhoz, hogy belássuk: Nincs szüksége az Istennek pusztító angyalokra ahhoz, hogy megsemmísítse a bűnberagadt embert, tudunk mi olyan elvetemültté, ördögivé válni, hogy minden teremtett életetet kioltsunk itt a Földön...
Igénk mai üzenete, arról beszél, hogy az ÚR visszajövetele nem titokban, hanem nyilvánvaló módon fog megtörténni. Nyilvánvaló lesz a mezőn, ameddig a szem ellát, de még a legintimebb helyeken is - az ágyban is. Egy lélek sem marad érintetlenül. Hogyan lehetséges ez? Bizonyára úgy, hogy először a szívekben jön el a vég... A szívekben válik nyilvánvalóvá, hogy kicsoda az Isten valójában. Aki szívét magának tartogatja, azaz önző, az nem tarthatja meg az életet, elveszíti azt. Aki azonban beengedte szívébe az Istent, lemondott önmagáról, az megleli az életet önmaga megismerésében is.
Világunk...
A mai nap imádsága:
URam! Számos dolog érint meg engem, s hat rám naponta. Add, hogy meg tudjam különböztetni érzéseimet, melyik a természetes és emelő, s melyik az, amelyik csak rombolná életemet! Ámen
Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik az Istennek.
Jak 4,4
Na végre egy olyan ige, ami bizonnyal nem nekünk szól! - sóhajthatnánk megkönnyebbülten. A "jókeresztény" ember ugyanis nem jár kaszinóba, nem kocsmázik, nem mulatja el a pénzét. Egyrészt becsületes munkájáért kapott bére messze nem "krőzusi", de még a tőlünk nyugatabbra eső országok átlagfizetését sem éri el...
Évtizedek óta asztalunknál megfordultak "nyugatról" jött barátaink, ismerőseink, alkalmi vendégeink, s mindig el kellett magyarázni nekik - amit mindig nehezen értettek - hogy leszámítva a társadalom lusta, munkára nem nevelt, csak fogyasztani akaró részét - s "ilyenek" minden országban és nemzetben találhatók, vallástól, kultúrától, szociális állapottól függetlenül(!) - itt nálunk Magyarországon nagyon sokat dolgoznak az emberek. (Bizonnyal eredményesebb lenne a munkájuk, ha magasabb szintű infrastruktúra, s bürokráciamentesebb élet-lehetőség lenne kicsinyke hazánkban, de itt a Kárpátok ölelésében nekünk (is!) úgy látszik most az a történelmi szerep jutott mostanság, hogy katonás fegyelemmel fizessük a felvett hitelek után az extraprofitos, soha véget nem érő kamatos-kamatját... De úgy mégis... Ki gondolja azt, hogy kereskedelem létezik spekuláció nélkül? A cserekereskedelemmel gyakorlatilag megszűnt a tisztességes kereskedés, hiszen az "kereskedő" attól keres-kedő, hogy megkeresi, hol lehet a legolcsóbban megvenni (előállítani), s hol lehet a legdrágábban eladni. S ha már ilyen társadalomtudományi problémákba tévedtünk ma reggel, akkor azt még jegyezzük meg, hogy a "gazdagok" mindig munkát, azaz megélhetést is adtak/adnak a "szegényeknek"... (Gazdagság és szegénység az ugye mindig viszonylagos!) Csak amikor mindenki kapitalista, boltos, meg irányító okos ember akar lenni úgy, hogy gazdagsága nem gazdagít másokat csak önmagát gyönyörködteti vele, nos, ilyenkor kerül a világ mindig krízishelyzetbe...
