Botránkozás...
A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy másokat meg ne botránkoztassak viselkedésemmel, s add, hogy szereteted fényét minél hitelesebben tudjam tükrözni embertársaim felé, kiváltképpen azok felé, akiket útitársul adtál nekem! Ámen
"Aki pedig akár csak egyet is megbotránkoztat e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe dobják." "Ha megbotránkoztat téged az egyik kezed, vágd le, mert jobb, ha csonkán mégy be az életre, mint ha két kézzel mégy a gyehennára, az olthatatlan tűzre."
Mk 9,42-43
"Skandallum!" - szisszen fel az ember, amikor olyan nyilvánvaló pimaszság, disznóság és mocsok kerül napvilágra, ami rombolja a szépet s a jót, s az abba vetett hitet, nemkülönben a botránkoztató még erénynek is próbálja beállítani közösség-ellenes cselekedeteit. A botránkozás önmagában nem bűn, mert az nem más mint "csak" nyilvánosságra kerülése az eladdig folyamatosan elkövetett bűnnek. A megbotránkoztatástól való óvás radikális jézusi kijelentései viszont felhívják figyelmünket arra, hogy a botránkoztató felelőssége óriási, hiszen magatartásával negatív példát ad, azaz isnspirál a rosszra. A "megbotránkoztat" (szkandallidzó) szót ezért is fordítják sokszor eltántorításnak, bűnre vivésnek, bűnre csábításnak.
Vannak kicsinyek, akik egyszer majd felnőnek, de olyanok is vannak, akik sosem jutnak el az érett, felelős felnőtt korba - s itt most nem a biológiai, hanem az etikai érettségről van szó. A jézusi statisztika - hogy ti. az isteni magot a 75% képtelen befogadni - ma is megállja helyét. A világ maximum egynegyede él értékteremtő életet, s az sem mind keresztény... Felismerni a nagy egészben a mi személyreszóló küldetésünket csak akkor vagyunk képesek, ha világosan látjuk az irányokat, s aszerint rendezzük be életünket is. Ide-oda kapkodva és jobbra-balra rohangálva nem juthatunk előbbre, legfeljebb jól kifáradunk, s még sebezhetőbbé válik életünk. A mindennapok küzdelmeiben való megálláshoz, példadáshoz az erő kell, ami nem a sajátunk, hanem úgy kapjuk. Azért kell kegyelemben élni, hogy fogadhassuk mindazt, "ami onnan felülről a Világosság Atyjától száll alá."
Bármennyire is nagy a 21. századi ember egója, bármekkora is szája, sőt ha ámulatbaejtő hangerővel is tud kiabálni, amikor a gyehenna tüze égetni kezdi a lelket - lelkiismeret(!) -, akkor a legerősebb, rezzenéstelen-arcú, kőkemény-szívű bitangok is összetörnek... Az Isten szeretetében benne foglaltatik a számonkérés, mely nem nélkülözheti az igazságot, s ennek forrósága kivétel nélkül megolvaszt minden jégcsap-jellemet. A malomkő tenger mélyébe húzó erejénél már csak a lelkiismeret terhe a súlyosabb... az ugyanis olyan nehéz, hogy örökre elvethet minket az Istentől. Nem Istennek kell megítélni minket, hiszen amikor nyilvánvalóvá válnak cselekedeteink, akkor - hogy legalább egy jót tegyünk egész életünkben - mi magunkat ítéljük el... Ha Isten majd ott és akkor megkönyörül rajtunk, s mégsem azt kapjuk majd, amit valójában megérdemlünk, az csakis annak köszönhető, hogy ami az embernél lehetetlennek tűnik, az Istennél mégis lehetséges, mert az Ő szeretetét nem korlátozhatja semmi sem...
Érzékenységért a nemlátható dolgokra.
A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Van mit megbánnom, van mit letennem, van mitől szabadulnom... Kérlek, kegyelmedet ne vond meg tőlem, hogy jóvátehessem, amit elrontottam, s békességet nyerjek Általad - önmagammal! Ámen
Ifjúkorom vétkeire és bűneire ne emlékezz! Kegyelmesen gondolj rám, mert te jóságos vagy, Uram!
Zsolt 25,7
A fiatalságot nem kell reklámozni, ahogyan a jó bornak sem kell cégér. A fiatalság varázslata ugyan néhány év alatt elillan életünkből, de évek múltán sem közömbös számunkra saját ifjúságunk - sőt! Jól tudják ezt a reklámszakma ravasz rókái, akik nem egyszerűen az ifjúságot, hanem gyakran a megifjúhodást kínálják az adott produktum megvásárlása esetére... S ki az a bolond, aki nem szereti a meséket, mégha tudja is nagyon jól, hogy nem igazak?
A szexus életünk része, hiszen Isten férfinak és nőnek teremtette az embert. Először persze emberek vagyunk, s utána nők és férfiak. Az élet minőségét tehát nem a szexusba, hanem az emberségbe kódolta bele a Teremtő. Sokan mégis a hormonjaik uralmának hódolnak be, s nem annak, Aki a hormonok harmóniáját alkotta, pedig ez utóbbi állapot tartósítja egyébként a harmóniát is. Mindenesetre Balassi Bálint szépen megénekelte a 16. században: "Az én búsult lelkem én nyomorult testemben / Tátova bújdosik, mint madár a szélvészben / Tőled elijedett, tudván hogy vétekezett / Akar esni kétségben. Akarna gyakorta hozzád igen megtérni / De bűnei miatt nem mér elődbe menni" (Evangélikus Énekeskönyvünk 404-es éneke) Saját vétkeinket kisebbítendő mondogatjuk ugyan, hogy "fiatalság bolondság", de jól tudjuk, hogy fiatalkori melléfogásaink akár egy életen át is kísérhetnek, sőt kísérthetnek minket. A múlt elől nincs menekvés, ahogyan Isten elől sincs. Ennek igazsága persze általában nem akkor nyilvánvaló, amikor duzzadnak az izmok és feszes a bőr, s testet-lelket bódítja az öntudat... sőt, amikor már eszünk sem vág úgy mint a borotva, akkor válunk igazán bölccsé, s belátjuk: egyedül Isten, s nem fiatalságunk teszi széppé életünket.
Sokan - éppen az Istentől-elfordulás okozta érzékenység hiányában - fiatalságuk "bolondságában" össze-vissza firkálják-pamacsolják életüket. Olyannyira, hogy a firkákból, festékből bőven jut nemcsak az rajzlapra (saját életük), de még a rajztáblára (környezetük) is. Életünk bűne mégsem viharosan megélt ifjúságunk bolond, s olykor felelőtlen cselekedetei, melyekkel egymás életét keserítjük Ádám és Éva óta, hanem az, ha később sem engedjük meg a Mesternek, hogy életünkbe beleradírozzon... A kegyelme, a jósága az, hogy Ő mindent tisztára, hófehérre teremthet... Hálánk az Ő jóságáért nemcsak annak a megélése, hogy Ő a "boss", s Neki van hatalma az újjáteremtésre, hanem az is hogy erre vékonyka papírosra (akár mienké vagy a másiké) nagyon vigyázunk: nem firkáljuk, nem gyűrjük össze, nem égetjük meg a szélét, hanem megőrizzük, ama napra, amikor Isten számonkéri rajtunk: "Na, és te mit rajzoltál nekem?"
Imádkozzunk!
URam! Köszönöm, hogy a házasságom előtt és alatt is, a körülményeken keresztül is, emberségemet csiszolod! Add URam, hogy ezért tudjak minden nap hálás lenni Neked, s akaratod szerint éljek kegyelmeddel! Ámen
Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti.
Ef 5,28
Lucas Cranach - Luther kortársa és jóbarátja - zseniálisan megfestette azt az erőt, ami még a szerelemnél is nagyobb, ez pedig: az érdek... Érdekházasságok, melyek nem a szerelemről - két ember legcsodálatosabb testi-lelki egymásratalálásáról -, hanem az önérdekről szólnak - régen is voltak és ma is vannak, s gyaníthatóan lesznek is! Statisztika erről az "üzleti együttműködésről" (mi másnak is nevezhetnénk?) nincsen még ma sem, de tény, hogy vannak jelek, melyek egyértelművé teszik, hogy a 'feleknél' nem őszinte érzelmekről, hanem egyszerű önzésről van szó.
Manapság, amikor mindenki azt nézi, hogy "Mit kapok én mindezért? Megéri ez nekem?", nehéz felébreszteni ezt a legszebb érzést: az adás, az ajándékozás örömét. Jézus URunk is arra tanít, hogy "jobb adni, mint kapni", amit sokan úgy értelmeznek, hogy "Az, akinek van, hát adjon az!"... Önigazolásként hangoztatja az ilyen ember: "Majd ha nekem is lesz annyi, hogy már adhatok, én is adni fogok!" Aki persze azt gondolja, hogy csak abból lehet adni, ami a személyes szükségleten túli, azaz "fölösleg", az nem érti az élet lényegét.
Férfi és nő kapcsolata minden korban és időben, mindig is problematikus volt, s a párkapcsolati nehézségek a keresztény embereknél is ugyanígy előfordulnak, mint azoknál, akik nem szőtték bele kapcsolatukba a JóIstent. A különbség csak annyi - de ez lényegi(!) -, hogy a keresztény ember nem csak emberi, hanem isteni dimenzióban, azaz coram Deo (Isten előtt) is szemléli viszonyát a párjához... A párkapcsolat nehézségei nem csak abból származnak, hogy férfi és nő biológiája alapvetően más "programot futtat", hanem leginkább abból, hogy két ember legátfogóbb (ahogyan régen mondták: asztaltól az ágyig) kapcsolatát motiválják a saját családjaikból, gyerekkorukból, múltjukból hozott érzések, gondolatok, nemkülönben az ún. delegációs mondatok: "A mi családunkban ilyen nem volt, nincs és nem is lesz! / Összeszorítod a fogadat és megcsinálod! stb." Így aztán nem csak két ember, de két világ is találkozik az új közösben...
Manapság, amikor az emberek fejében a vágyak és a realitások fényévekre vannak egymástól (amerikai tinédzser lányok 70%-a modell-karrierről álmodozik... jegyezzük meg gyorsan: a nyugati világban is hasonló a helyzet, s persze a fiúk jelentős része is olyan munkát akarnának maguknak, ahol keveset kell dolgozni, s sok-sok pénzt lehet keresni...), különösen is nehéz megtanítani, hogy milyen egy egészséges párkapcsolat, milyen egy "normális" házasság. Saját fülemmel hallottam, amikor egy fiatalember bizonygatta, hogy a mai lányoknál "Senki vagy, ha nincs házad vagy legalább egy kocsid!" Nos, ha valakit csak házáért, autójáért vagy (erszény már nincs!) bankszámlája kövérsége miatt szeretnek, akkor az minden, csak nem szerelem...
Márpedig az embernek arra van szüksége, hiszen csak akkor tud igazán kibontakozni az életben, ha úgy fogadják el, ahogyan van, s nem azt nézik, "mije van?" hanem azt, hogy "mi lakozik" a szívében... Az igazi nehézségek ugyanis soha nem anyagiak, hanem lelkiek! Azokat megoldani éppen ezért anyagi eszközökkel igencsak elhibázott lépés... Ha a férj egy súlyos karakterhibáját felesége előtt félkilós aranynyaklánccal akar orvosolni, s ráadásul a feleség ezt a gyógymódot még preferálja is - nos, akkor ez mindent elmond az ilyen házasságról...
A keresztény házasság valami egészen más: két ember álmainak haláligtartó megvalósulása - az Isten kegyelmében. E csak akkor lehetséges, ha a párválasztás nem csak érzelmi, csak intellektuális, csak kegyességi és csak gazdasági kérdés, hanem mindenekelőtt az élet összes területére kiterjedő SORS-kérdés. Ennek az oka igen egyszerű: az idő kereke nem forgatható vissza: egyszer születünk erre a világra, egyszer vagyunk benne fiatalok, s egyszer is halunk meg benne... Ezért minden kimondott igenünk, s minden kimondott nemünk sorsunkat kovácsolja! Hitünk szerint a halál utánit is...
Ifjúkorom vétkeire és bűneire ne emlékezz! Kegyelmesen gondolj rám, mert te jóságos vagy, Uram!
Zsolt 25,7
A fiatalságot nem kell reklámozni, ahogyan a jó bornak sem kell cégér. A fiatalság varázslata ugyan néhány év alatt elillan életünkből, de évek múltán sem közömbös számunkra saját ifjúságunk - sőt! Jól tudják ezt a reklámszakma ravasz rókái, akik nem egyszerűen az ifjúságot, hanem gyakran a megifjúhodást kínálják az adott produktum megvásárlása esetére... S ki az a bolond, aki nem szereti a meséket, mégha tudja is nagyon jól, hogy nem igazak?
A szexus életünk része, hiszen Isten férfinak és nőnek teremtette az embert. Először persze emberek vagyunk, s utána nők és férfiak. Az élet minőségét tehát nem a szexusba, hanem az emberségbe kódolta bele a Teremtő. Sokan mégis a hormonjaik uralmának hódolnak be, s nem annak, Aki a hormonok harmóniáját alkotta, pedig ez utóbbi állapot tartósítja egyébként a harmóniát is. Mindenesetre Balassi Bálint szépen megénekelte a 16. században: "Az én búsult lelkem én nyomorult testemben / Tátova bújdosik, mint madár a szélvészben / Tőled elijedett, tudván hogy vétekezett / Akar esni kétségben. Akarna gyakorta hozzád igen megtérni / De bűnei miatt nem mér elődbe menni" (Evangélikus Énekeskönyvünk 404-es éneke) Saját vétkeinket kisebbítendő mondogatjuk ugyan, hogy "fiatalság bolondság", de jól tudjuk, hogy fiatalkori melléfogásaink akár egy életen át is kísérhetnek, sőt kísérthetnek minket. A múlt elől nincs menekvés, ahogyan Isten elől sincs. Ennek igazsága persze általában nem akkor nyilvánvaló, amikor duzzadnak az izmok és feszes a bőr, s testet-lelket bódítja az öntudat... sőt, amikor már eszünk sem vág úgy mint a borotva, akkor válunk igazán bölccsé, s belátjuk: egyedül Isten, s nem fiatalságunk teszi széppé életünket.
Sokan - éppen az Istentől-elfordulás okozta érzékenység hiányában - fiatalságuk "bolondságában" össze-vissza firkálják-pamacsolják életüket. Olyannyira, hogy a firkákból, festékből bőven jut nemcsak az rajzlapra (saját életük), de még a rajztáblára (környezetük) is. Életünk bűne mégsem viharosan megélt ifjúságunk bolond, s olykor felelőtlen cselekedetei, melyekkel egymás életét keserítjük Ádám és Éva óta, hanem az, ha később sem engedjük meg a Mesternek, hogy életünkbe beleradírozzon... A kegyelme, a jósága az, hogy Ő mindent tisztára, hófehérre teremthet... Hálánk az Ő jóságáért nemcsak annak a megélése, hogy Ő a "boss", s Neki van hatalma az újjáteremtésre, hanem az is hogy erre vékonyka papírosra (akár mienké vagy a másiké) nagyon vigyázunk: nem firkáljuk, nem gyűrjük össze, nem égetjük meg a szélét, hanem megőrizzük, ama napra, amikor Isten számonkéri rajtunk: "Na, és te mit rajzoltál nekem?"
Házasság...
Imádkozzunk!
URam! Köszönöm, hogy a házasságom előtt és alatt is, a körülményeken keresztül is, emberségemet csiszolod! Add URam, hogy ezért tudjak minden nap hálás lenni Neked, s akaratod szerint éljek kegyelmeddel! Ámen
Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti.
Ef 5,28
Lucas Cranach - Luther kortársa és jóbarátja - zseniálisan megfestette azt az erőt, ami még a szerelemnél is nagyobb, ez pedig: az érdek... Érdekházasságok, melyek nem a szerelemről - két ember legcsodálatosabb testi-lelki egymásratalálásáról -, hanem az önérdekről szólnak - régen is voltak és ma is vannak, s gyaníthatóan lesznek is! Statisztika erről az "üzleti együttműködésről" (mi másnak is nevezhetnénk?) nincsen még ma sem, de tény, hogy vannak jelek, melyek egyértelművé teszik, hogy a 'feleknél' nem őszinte érzelmekről, hanem egyszerű önzésről van szó.
Manapság, amikor mindenki azt nézi, hogy "Mit kapok én mindezért? Megéri ez nekem?", nehéz felébreszteni ezt a legszebb érzést: az adás, az ajándékozás örömét. Jézus URunk is arra tanít, hogy "jobb adni, mint kapni", amit sokan úgy értelmeznek, hogy "Az, akinek van, hát adjon az!"... Önigazolásként hangoztatja az ilyen ember: "Majd ha nekem is lesz annyi, hogy már adhatok, én is adni fogok!" Aki persze azt gondolja, hogy csak abból lehet adni, ami a személyes szükségleten túli, azaz "fölösleg", az nem érti az élet lényegét.
Férfi és nő kapcsolata minden korban és időben, mindig is problematikus volt, s a párkapcsolati nehézségek a keresztény embereknél is ugyanígy előfordulnak, mint azoknál, akik nem szőtték bele kapcsolatukba a JóIstent. A különbség csak annyi - de ez lényegi(!) -, hogy a keresztény ember nem csak emberi, hanem isteni dimenzióban, azaz coram Deo (Isten előtt) is szemléli viszonyát a párjához... A párkapcsolat nehézségei nem csak abból származnak, hogy férfi és nő biológiája alapvetően más "programot futtat", hanem leginkább abból, hogy két ember legátfogóbb (ahogyan régen mondták: asztaltól az ágyig) kapcsolatát motiválják a saját családjaikból, gyerekkorukból, múltjukból hozott érzések, gondolatok, nemkülönben az ún. delegációs mondatok: "A mi családunkban ilyen nem volt, nincs és nem is lesz! / Összeszorítod a fogadat és megcsinálod! stb." Így aztán nem csak két ember, de két világ is találkozik az új közösben...
Manapság, amikor az emberek fejében a vágyak és a realitások fényévekre vannak egymástól (amerikai tinédzser lányok 70%-a modell-karrierről álmodozik... jegyezzük meg gyorsan: a nyugati világban is hasonló a helyzet, s persze a fiúk jelentős része is olyan munkát akarnának maguknak, ahol keveset kell dolgozni, s sok-sok pénzt lehet keresni...), különösen is nehéz megtanítani, hogy milyen egy egészséges párkapcsolat, milyen egy "normális" házasság. Saját fülemmel hallottam, amikor egy fiatalember bizonygatta, hogy a mai lányoknál "Senki vagy, ha nincs házad vagy legalább egy kocsid!" Nos, ha valakit csak házáért, autójáért vagy (erszény már nincs!) bankszámlája kövérsége miatt szeretnek, akkor az minden, csak nem szerelem...
Márpedig az embernek arra van szüksége, hiszen csak akkor tud igazán kibontakozni az életben, ha úgy fogadják el, ahogyan van, s nem azt nézik, "mije van?" hanem azt, hogy "mi lakozik" a szívében... Az igazi nehézségek ugyanis soha nem anyagiak, hanem lelkiek! Azokat megoldani éppen ezért anyagi eszközökkel igencsak elhibázott lépés... Ha a férj egy súlyos karakterhibáját felesége előtt félkilós aranynyaklánccal akar orvosolni, s ráadásul a feleség ezt a gyógymódot még preferálja is - nos, akkor ez mindent elmond az ilyen házasságról...
A keresztény házasság valami egészen más: két ember álmainak haláligtartó megvalósulása - az Isten kegyelmében. E csak akkor lehetséges, ha a párválasztás nem csak érzelmi, csak intellektuális, csak kegyességi és csak gazdasági kérdés, hanem mindenekelőtt az élet összes területére kiterjedő SORS-kérdés. Ennek az oka igen egyszerű: az idő kereke nem forgatható vissza: egyszer születünk erre a világra, egyszer vagyunk benne fiatalok, s egyszer is halunk meg benne... Ezért minden kimondott igenünk, s minden kimondott nemünk sorsunkat kovácsolja! Hitünk szerint a halál utánit is...
Igazság...
A mai nap imádsága:
URam! Utaidat ismertesd meg velem, hogy felfedezhessem igazságodat! Ámen
Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.
1 Tim 2,4
Mi az igazság? - teszi fel a kérdést Pilátus... gyaníthatóan enyhe gúnnyal, esetleg némi közönnyel is, hiszen az igazság mindig olyan távolinak tűnik, s többnyire beletörődünk, hogy számunkra elérhetetlen. Azért véljük így, mert nincsenek eszközök a kezünkben, hogy hatásosan megfékezzük a gonoszság erőit; az pedig, hogy magunk indulatait kordában tartjuk, ez még nem fékezi meg azokat, akik szabadjára engedik negatív érzéseiket, fájdalmat okozva ezzel másoknak...
"Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön"... ez az egyik olyan "igazság", amit igen nehezen értünk meg. No, de pontosítsunk! Arról van tehát szó, azt akarja a JóIsten, hogy a gyilkosok, a latrok is Őhozzá térjenek? Mi keresztények úgy hisszük igen -, de akkor miért nem tesz valami keveset a JóIsten az ellen, hogy ne öljék egymást halomra az emberek? Olyan nagy feladat lenne ez a Mindenható számára? Bizony az ilyen és ehhez hasonló kérdések kereszttüzében a hívő ember nem sok okosat tud mondani, ezért inkább bölcsen hallgat.
Mivel "emberből" vagyunk, igen szeretnénk megismerni, kikutatni az üdvösségünket, jóllehet az üdvösség kegyelmi ajándéka a JóIsten dolga: vagy adja vagy nem! Ellenben az Ő igazsága megismerhető, kikutatható, mégha ez folyamat nem is olyan léptékű, amilyennek azt szeretnénk. Az isteni igazság megismerésére egy Szent Ágostonnak 30(!) évre volt szüksége, nemkülönben édesanyja (Szent Mónika) három évtizeden át tartó, hűséges imádságára...
De mi is az igazság? Az, hogy végesek vagyunk, s a megismerhető, de mégis számunkra végtelen világ vonzásában kell leélni az életünket. Annak a feszültsége, hogy nem tudunk mindent megérteni, megtanulni, hogy nem tudjuk hibáinkat meg nem történtté tenni, s nem tudjuk bűneink következményét semmissé tenni - legfeljebb megpróbáljuk részben jóvátenni azt, amit lehet -, mindvégig megakadályozhatja, hogy Istenhez jussunk. Isten azonban minden körülményben hívogat minket, hogy legalább egyszer rábólintsuk hívására, s kitárulhasson előttünk az a világ, amit Ő készített el mindazok számára, akik Hozzá menekülnek...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy formálódni tudjunk olyanná, amilyenné Te "megálmodtál" minket, s ne engedd, hogy teremtettséged paródiájává váljunk! Ámen
De Jézus így válaszolt: "Jaj nektek is, törvénytudók, mert megterhelitek az embereket elhordozhatatlan terhekkel, de magatok egyetlen ujjal sem érintitek azokat. Jaj nektek, mert síremlékeket építetek a prófétáknak, pedig atyáitok ölték meg őket. Tehát egyetértetek atyáitok tetteivel, és helyeslitek azokat, hiszen azok megölték őket, ti pedig síremlékeiket építitek.
Lk 11,46-48
Jézus kíméletlen a farizeusokkal szemben... Már megint... A történet szerint vendégségben van, de a protokoll-dicséretek helyett - enyhén szólva is - kemény kritikával illeti az "elitet", hiszen a társadalom "krémjéről" van/volt szó. Feltehetjük a kérdést: Miért ennyire határozott Krisztus URunk? Talán azért mert a "törvény-tudók" - s mit is tudtak valójában(?)... csak emberi rendelkezéseket - is kíméletlenül "határozottak" voltak, ha a törvény betartásáról volt szó? A válasz megtalálható, fellelhető az örök emberiben: egyik ember szereti hatalmát éreztetni a másik felett! Mert ugye azzal semmi gond nincs, ha a törvény az egyént, a kis- és nagyközösséget, sőt az egész világot is védi, az emberiség mindenkori tragédiája az, amikor újra és újra csak az egyesek érdeke fontos, csak a hatalom-kiválasztottak jólétének biztosítása, megtartása a cél...
Jézus világosan beszél: "Megterhelitek az embereket elhordozhatatlan terhekkel." A reformáció kiindulásának egyik alapvető oka pontosan ez volt! Elveszítette a katolikus egyház a józanságát, s a kultusz totálisan életidegenné vált. (Csak zárójelben jegyezzük azért meg, hogy sok-sok természetellenes rendelkezés "élte túl magát" az elmúlt évszázadok alatt, s terhelik ma is Krisztus URunk földi Egyházának legerősebb táborát!) Hiba lenne azonban "Rómára tolni" minden emberi bűnt! Az emberi rendelkezések sűrű erdejébe az újprotestáns mozgalmak, szekták, egyházacskák is beültették a maguk tüskebokrait! Ha az élet tiszteletéből fakadó normális emberi magatartást állítjuk párhuzamba a különböző vallások extremitásig - értsd mások életét megnyomorító, sőt annak kioltására is buzdító - irányzataival, akkor jogos a csípős kérdés: "Mitől bolondul(hat) meg így az átlag-ember?"
Nos, ebben nem a hit, s nem is az Isten a hibás. Az emberi okoskodásra alapozott hit, s a hamis isten-képek az okai minden bajnak. A spiritualitást felfedező ember sokszor hajlamos azt hinni, hogy ő "kiválasztott", s mint ilyen jobban tud mindent... talán még azt is, amit az Isten maga se! Az ilyen habitusú emberek az "istenük" nevében gyűlöletet hirdető írást-ismerő tanítók/prédikátorok. Szomorú, de igaz: minden vallásban vannak ilyen emberi elképzelésükkel végletesen földhöz-ragadt, korlátolt-látású "vezetők", s ami még szomorúbb, hogy mindig akadnak tömegesen is olyanok, akik hallgatnak ezekre a "tanításokra", mert ahogyan az ige mondja "erre viszket a fülük"...
Az Isten - nem csak Jézus tanításában, de minden józanul gondolkodó ember képzeletében - a Legfőbb Jó, az Egyetemes Szépség és Igazság, a Tökéletesség és mindenek előtt a Szeretet Forrása. Éppen ezért, ami nem harmonizál ezekkel, az nem az Istentől, hanem embertől van, s ami emberi az elmúlik! Lehet évezredes tradíció, világ- vagy istenkép, ha emberi, akkor egyszer elmúlik. A hosszú évszázadok, évezredek ne tévesszenek meg senkit, hiszen "Isten előtt ezer esztendő csak annyi, mint egy nap... "
Képmutatás...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy formálódni tudjunk olyanná, amilyenné Te "megálmodtál" minket, s ne engedd, hogy teremtettséged paródiájává váljunk! Ámen
De Jézus így válaszolt: "Jaj nektek is, törvénytudók, mert megterhelitek az embereket elhordozhatatlan terhekkel, de magatok egyetlen ujjal sem érintitek azokat. Jaj nektek, mert síremlékeket építetek a prófétáknak, pedig atyáitok ölték meg őket. Tehát egyetértetek atyáitok tetteivel, és helyeslitek azokat, hiszen azok megölték őket, ti pedig síremlékeiket építitek.
Lk 11,46-48
Jézus kíméletlen a farizeusokkal szemben... Már megint... A történet szerint vendégségben van, de a protokoll-dicséretek helyett - enyhén szólva is - kemény kritikával illeti az "elitet", hiszen a társadalom "krémjéről" van/volt szó. Feltehetjük a kérdést: Miért ennyire határozott Krisztus URunk? Talán azért mert a "törvény-tudók" - s mit is tudtak valójában(?)... csak emberi rendelkezéseket - is kíméletlenül "határozottak" voltak, ha a törvény betartásáról volt szó? A válasz megtalálható, fellelhető az örök emberiben: egyik ember szereti hatalmát éreztetni a másik felett! Mert ugye azzal semmi gond nincs, ha a törvény az egyént, a kis- és nagyközösséget, sőt az egész világot is védi, az emberiség mindenkori tragédiája az, amikor újra és újra csak az egyesek érdeke fontos, csak a hatalom-kiválasztottak jólétének biztosítása, megtartása a cél...
Jézus világosan beszél: "Megterhelitek az embereket elhordozhatatlan terhekkel." A reformáció kiindulásának egyik alapvető oka pontosan ez volt! Elveszítette a katolikus egyház a józanságát, s a kultusz totálisan életidegenné vált. (Csak zárójelben jegyezzük azért meg, hogy sok-sok természetellenes rendelkezés "élte túl magát" az elmúlt évszázadok alatt, s terhelik ma is Krisztus URunk földi Egyházának legerősebb táborát!) Hiba lenne azonban "Rómára tolni" minden emberi bűnt! Az emberi rendelkezések sűrű erdejébe az újprotestáns mozgalmak, szekták, egyházacskák is beültették a maguk tüskebokrait! Ha az élet tiszteletéből fakadó normális emberi magatartást állítjuk párhuzamba a különböző vallások extremitásig - értsd mások életét megnyomorító, sőt annak kioltására is buzdító - irányzataival, akkor jogos a csípős kérdés: "Mitől bolondul(hat) meg így az átlag-ember?"
Nos, ebben nem a hit, s nem is az Isten a hibás. Az emberi okoskodásra alapozott hit, s a hamis isten-képek az okai minden bajnak. A spiritualitást felfedező ember sokszor hajlamos azt hinni, hogy ő "kiválasztott", s mint ilyen jobban tud mindent... talán még azt is, amit az Isten maga se! Az ilyen habitusú emberek az "istenük" nevében gyűlöletet hirdető írást-ismerő tanítók/prédikátorok. Szomorú, de igaz: minden vallásban vannak ilyen emberi elképzelésükkel végletesen földhöz-ragadt, korlátolt-látású "vezetők", s ami még szomorúbb, hogy mindig akadnak tömegesen is olyanok, akik hallgatnak ezekre a "tanításokra", mert ahogyan az ige mondja "erre viszket a fülük"...
Az Isten - nem csak Jézus tanításában, de minden józanul gondolkodó ember képzeletében - a Legfőbb Jó, az Egyetemes Szépség és Igazság, a Tökéletesség és mindenek előtt a Szeretet Forrása. Éppen ezért, ami nem harmonizál ezekkel, az nem az Istentől, hanem embertől van, s ami emberi az elmúlik! Lehet évezredes tradíció, világ- vagy istenkép, ha emberi, akkor egyszer elmúlik. A hosszú évszázadok, évezredek ne tévesszenek meg senkit, hiszen "Isten előtt ezer esztendő csak annyi, mint egy nap... "
Tekintetünk...
A mai nap imádsága:
Uram! Szeretném, ha szemeimben a szereteted tükröződne! Adj nekem bizodalmas hitet, szolgáló szeretetet, s alázatot, hogy elfogadjam törvényeidet! Ámen
"Aki lámpást gyújt, nem teszi rejtett helyre, sem véka alá, hanem a lámpatartóra, hogy a belépők lássák a világosságot. A test lámpása a szem. Ha a szemed tiszta, az egész tested világos, de ha gonosz, a tested is sötét. Vigyázz tehát, hogy a benned levő világosság sötétséggé ne legyen! Ha tehát az egész tested világos, és nincsen benne egyetlen sötét rész sem, akkor olyan világos lesz az egész, mint amikor a lámpás megvilágít téged a fényével."
Lk 11,33-36
"Nézz a szemembe, s most mondjad!"... Sokszor teszik próbára így azokat, akik ferdítenék az igazságot. Szembe-hazudni nem is olyan egyszerű, bár akadnak, akik sikerre viszik ezen "tudományukat" - belőlük lesznek a tőzsdei spekulánsok, a politikai elit hitvány része vagy azok akik eredménnyel élik parazita-létüket a közösség a rovására. "Szemtől-szembe" - ahogyan mondja a magyar ember - azt jelenti őszintén, s milyen igaz Jézus Urunk kijelentése is: szemünk testünk lámpása.
Isten őszinte életre teremtett minket, de a bűn miatt elrejtőzünk nemcsak Őelőle - ahogyan Ádám és Éva tette a paradicsomi bokrok között -, de emberi kapcsolatainkban is hajlamosak vagyunk álarcok mögé bújni. Olyan ábrázat mögé bújunk, ami ugyan nem a mienk, de magunkra erőszakoljuk, mert kell az előbbrejutáshoz, szükséges az egzisztencia megszerzéséhez. Mindennek persze ára van! Idővel az álarc, azaz a korszellem-, divat-diktálta-életstílus nyűggé válik. Már nagyon is szabadulnánk tőle, de a bűn ragacsa nem engedi, hogy megváljunk tőle. Ilyenkor történik meg a tragédia, amitől a Mester féltőn óv, a bennünk lévő világosság sötétséggé válik.
Kontroll alatt tartani az életünket, mindannyiunk vágya. Ha pontosan kiszámítani nem is tudjuk, hogy mit hoz a jövő, de körvonalaiban szeretnénk látni hová tart életünk útja. Ennek a lehetősége csak akkor adott, ha van Fény, ami megvilágítja a lélek belső útjait... Akik a Mestert követik, azok jól tudják, hogy isteni segítség nélkül nincs látás, "felülről, a Világosság Atyjától száll alá" ez a kegyelmi ajándék. Az Istenre újra rátalált ember szeme-fénye messziről világít, sugározza a derűt. Az ilyen emberek környezetében lenni mindig feltöltekezést jelent.
Sajnos szép számmal vannak olyanok is, akik szemében már semmi sem parázslik... Aki az anyagvilág fövenyére építette fel élete házát, az ne csodálkozzon, ha egy-egy (gazdasági) vihar rombadönti egész életművét. Aki viszont az isteni ígéretek sziklájára alapoz, annak élete a legnagyobb lelki viharokban/megpróbáltatásokban is. Amikor ilyen vihar (krízis) van, akkor eltűnnek a fények, s csak a gonoszság villámai cikáznak félelemkeltően ide-oda. A krízisben mindenki megítéltetik, a krízisben mindig kiderül, hogy mi az, ami érték, s mi az, ami csak annak látszott... A legnagyobb érték az életünkben, hogy az Istent szívünkbe-lelkünkbe fogadhatjuk, s az Ő jelenlétének szeretetfénye nemcsak bevilágítja kapcsolatunkat a világgal, de békességet ad, igazi tiszta érzésekkel teli belső békét...
"Aki lámpást gyújt, nem teszi rejtett helyre, sem véka alá, hanem a lámpatartóra, hogy a belépők lássák a világosságot. A test lámpása a szem. Ha a szemed tiszta, az egész tested világos, de ha gonosz, a tested is sötét. Vigyázz tehát, hogy a benned levő világosság sötétséggé ne legyen! Ha tehát az egész tested világos, és nincsen benne egyetlen sötét rész sem, akkor olyan világos lesz az egész, mint amikor a lámpás megvilágít téged a fényével."
Lk 11,33-36
"Nézz a szemembe, s most mondjad!"... Sokszor teszik próbára így azokat, akik ferdítenék az igazságot. Szembe-hazudni nem is olyan egyszerű, bár akadnak, akik sikerre viszik ezen "tudományukat" - belőlük lesznek a tőzsdei spekulánsok, a politikai elit hitvány része vagy azok akik eredménnyel élik parazita-létüket a közösség a rovására. "Szemtől-szembe" - ahogyan mondja a magyar ember - azt jelenti őszintén, s milyen igaz Jézus Urunk kijelentése is: szemünk testünk lámpása.
Isten őszinte életre teremtett minket, de a bűn miatt elrejtőzünk nemcsak Őelőle - ahogyan Ádám és Éva tette a paradicsomi bokrok között -, de emberi kapcsolatainkban is hajlamosak vagyunk álarcok mögé bújni. Olyan ábrázat mögé bújunk, ami ugyan nem a mienk, de magunkra erőszakoljuk, mert kell az előbbrejutáshoz, szükséges az egzisztencia megszerzéséhez. Mindennek persze ára van! Idővel az álarc, azaz a korszellem-, divat-diktálta-életstílus nyűggé válik. Már nagyon is szabadulnánk tőle, de a bűn ragacsa nem engedi, hogy megváljunk tőle. Ilyenkor történik meg a tragédia, amitől a Mester féltőn óv, a bennünk lévő világosság sötétséggé válik.
Kontroll alatt tartani az életünket, mindannyiunk vágya. Ha pontosan kiszámítani nem is tudjuk, hogy mit hoz a jövő, de körvonalaiban szeretnénk látni hová tart életünk útja. Ennek a lehetősége csak akkor adott, ha van Fény, ami megvilágítja a lélek belső útjait... Akik a Mestert követik, azok jól tudják, hogy isteni segítség nélkül nincs látás, "felülről, a Világosság Atyjától száll alá" ez a kegyelmi ajándék. Az Istenre újra rátalált ember szeme-fénye messziről világít, sugározza a derűt. Az ilyen emberek környezetében lenni mindig feltöltekezést jelent.
Sajnos szép számmal vannak olyanok is, akik szemében már semmi sem parázslik... Aki az anyagvilág fövenyére építette fel élete házát, az ne csodálkozzon, ha egy-egy (gazdasági) vihar rombadönti egész életművét. Aki viszont az isteni ígéretek sziklájára alapoz, annak élete a legnagyobb lelki viharokban/megpróbáltatásokban is. Amikor ilyen vihar (krízis) van, akkor eltűnnek a fények, s csak a gonoszság villámai cikáznak félelemkeltően ide-oda. A krízisben mindenki megítéltetik, a krízisben mindig kiderül, hogy mi az, ami érték, s mi az, ami csak annak látszott... A legnagyobb érték az életünkben, hogy az Istent szívünkbe-lelkünkbe fogadhatjuk, s az Ő jelenlétének szeretetfénye nemcsak bevilágítja kapcsolatunkat a világgal, de békességet ad, igazi tiszta érzésekkel teli belső békét...
