Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Az átadás három lépése és nyolc előnye-Bőkezűen vess, hogy bőkezűen arathass

2019. február 13. 10:33 - Andre Lowoa

 

Az átadás három lépése és nyolc előnye

„Ha hozzá fordítod szívedet, és felé terjeszted kezedet, ha álnokság tapad kezedhez, távolítsd el, ne engedd, hogy sátradban csalárdság lakozzék! Akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem kell félned. Elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint levonult vizekre. Fényesebb lesz életed a déli verőfénynél, a sötétség is olyan lesz, mintha reggel volna. Bizakodás tölt el, mert lesz reménységed, körülnézel, és nyugodtan lefekszel.”  (Jób 11:13-18)

A Bibliában János első levelében a 4:18 versben olvassuk: A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.”

Hogyan élhetsz Isten szeretetében félelem nélkül?

Úgy, hogy minden nap átadod szívedet az Istennek.

Amikor reggel felkelsz, mielőtt a lábad leér a földre, azt mondod: „Istenem mielőtt elkezdem ezt a napot, átadom az érzelmeimet neked. Szeretném, ha érzelmeim Ura is lennél. Szeretném, ha te viselnéd gondját érzelmeimnek és gondolataimnak. Átadom a szívem neked. Szeretném, ha a te szereteted járna át.”

„Ha hozzá fordítod szívedet, és felé terjeszted kezedet, ha álnokság tapad kezedhez, távolítsd el, ne engedd, hogy sátradban csalárdság lakozzék! Akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem kell félned. Elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint levonult vizekre. Fényesebb lesz életed a déli verőfénynél, a sötétség is olyan lesz, mintha reggel volna. Bizakodás tölt el, mert lesz reménységed, körülnézel, és nyugodtan lefekszel.”  (Jób 11:13-18)

Három parancsolat és nyolc ígéret van ebben az igeszakaszban. Ha ezeket csinálod, Isten ezeket fogja cselekedni. Minden ígéretnek van egy kérelme.

Először is utasít valamire. Fordítsd hozzá a szívedet. Fordulj hozzá imádságban. Hagyj fel a bűneiddel, valld meg bűneidet Istennek.

Mindezek után lásd meg a nyolc előnyt: nem szégyenülsz meg, bízni fogsz, nem élsz félelemmel, gondjaid  levonulnak mint a vizek, a sötétség is fényes lesz mint a Nap délben, aludni tudsz, mert nincs semmi vész, biztonság  vesz körül, a félelem helyén reménységgel  telítődsz.

Nahát! Ki ne akarná ezeket az előnyöket? Próbáld meg, tedd ki ezeket a verseket a hűtőszekrényedre, hogy a hét minden napján lásd. Így emlékeztessen három dologra: add át a szívedet Istennek, imádkozz hozzá és valld meg bűneid. Ezáltal Isten megtölti szívedet szeretettel és kiűzi minden szorongásod és félelmed.

Próbáld meg ezen a héten és figyeled Isten, hogyan váltja be ígéretét, és egyben hogyan telsz meg az Ő szeretetével.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • A büszkeséged hogyan akadályozza, hogy életedet, vagy annak bizonyos részeit átadd Istennek?
  • Milyen félelmek kiűzéséhez kéred Isten szeretetét?
  • Vajon miért várja el Isten, hogy előbb te tegyél valamit, mielőtt ő teljesíti be ígéretét?




Bőkezűen vess, hogy bőkezűen arathass

"Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert "a jókedvű adakozót szereti Isten"." (2 Korinthus 9:6-7)


Ha egy farmer egy rakomány babot kivisz és elültet a puszta földbe, vajon milyen gyümölcsöt várhat ennek eredményeképp? Görögdinnyét? Uborkát? Nem! Bab fog kinőni. Semmi kétsége nincs efelől. Nem kérdőjelezi ezt meg. Mert amit vetsz, pontosan azt fogod aratni.

Ez az termelés törvénye és ez az életed minden területére érvényes – különösen a pénzügyidre.

A Biblia a 2 Korinthus 9:6-7-ben a következőket írja: "Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert "a jókedvű adakozót szereti Isten"."

Ez pozitívan és negatívan is működhet az életedben. Ha a kedvesség magjait veted, tudod, hogy mi fog történni? Az emberek kedvesek lesznek veled. Ha megbocsátasz másoknak, ők is megbocsátanak neked. Ha nagylelkű vagy, az emberek is nagylelkűek lesznek veled.

De ha állandóan ideges vagy, az emberek türelmetlenül fognak viszonyulni hozzád. Ha becsapsz másokat, ők is be fognak csapni téged. Ha más emberekről pletykálsz, tudod, hogy mi fog történni? Az emberek rólad fognak pletykálni.

Az termelés törvénye azt mondja: amit vetsz, azt aratod. De a sokszorozódás alapelve még azt is hozzáteszi, hogy mindig többet fogsz aratni, mint amennyit vetsz.

Ha elültetsz egy szem kukoricát a földbe, sosem egy szem kukoricát kapsz vissza. Egy egész kukoricaszárat kapsz nagyon sok kukoricacsővel és magok százaival. Ez az a sokszorozó erő, melyhez Isten az univerzumot teremtette. Mindig többet kapsz, mint amennyit hozzáadsz.

Ez az, amiért soha nem bántom azokat, akik engem bántanak. Miért? Mert nem akarok belekerülni ebbe a mókuskerékbe. Nem számít, hogy mit mondott nekem bárki is, nem akarok semmi rosszat visszaszólni neki, mert ha megteszem, akkor többet fogok aratni, mint amennyit vetettem. Amit teszek ehelyett, az az ellenkezője. Meg akarom áldani őket, imádkozni akarok értük. Miért? Mert pontosan ezt szeretném én is visszakapni és én mindig többet aratok, mint vetek.

A Példabeszédek 11:24-ben azt olvassuk, hogy "Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik, más meg szűken méri a járandóságot, mégis ínségbe jut."

Beszéljetek róla

  • Hogyan mutatkozik meg az életedben a sokszorozódás elve?
  • Mit vársz a befektetéseidtől? Milyen módon vetsz, hogy visszakaphasd azokat a javakat, amelyeket vársz?
  • Hogyan szeretnéd, hogy Isten bőkezűvé tegye az életedet (Példabeszédek 11:24)? Mit kell a pénzügyeiddel kapcsolatban megváltoztatnod, hogy Isten befolyása és az adakozás növekedhessen az életedben?





komment
süti beállítások módosítása