Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Életünk gyümölcsei.../Életvezetésünk.../Isten fénye.../ Követés.../Siker.../Teremtő...

2019. február 11. 09:53 - Andre Lowoa

Életünk gyümölcsei...
A mai nap imádsága:
Uram! Hálát adok Neked, amiért ilyen csodálatosan sokszínűvé teremtetted világunkat. Add, hogy felismerjünk Téged az Élet minden területén, s hálát adhassunk végtelen jóságodért! Ámen
"Nem jó fa az, amely rossz gyümölcsöt terem, és viszont nem rossz fa az, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát a gyümölcséről lehet megismerni. Hiszen tüskebokorról nem szednek fügét, csipkebokorról sem szüretelnek szőlőt. A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.
Lk 6,43-45
Jézus Krisztus Urunk példázatait mindig az életből vette - ezért természetesek. Ebben a mű-anyagos világunkban a természetesnek manapság nagy divatja van: lassan már nem is képviselhet minőséget az termék, amin nincs rajta a "zöld"-logócska... Így aztán nagyon is gyakorlati a kérdés: Milyen logót viselünk mi, mi keresztény életünk védjegye? Olyan kitűző jelvénykénk van, melynek szimbólumát csak a beavatottak értik? Esetleg egész életünk transzparens, s már messziről jelzi, mi a természet Urának követei vagyunk...
A JóIsten gyümölcsöskertjében sokféle fa van, s mindegyiknek más a gyümölcse. Az egyik mézédes, a másik savanykás, az egyik nagy piros, a másik kicsi zöld. Nem mondhatjuk személyes ízlés alapján egyikre sem: ez a gyümölcs: a gyülölcs, csak erre az egyre van szükségünk. Jó hogy van banán és ananász, isten teremtettségbeli rendjéből fakad, hogy van körte és alma, kókuszdió meg füge is. Mindegyiket jókedvében teremtette - a Teremtőnk. Egy azonban bizonyos: rossz fa nem hozhat jó gyümölcsöt, s nem rossz az a fa, ami jó gyümölcsöt terem.
Mire keresztény életünk meghozza a maga gyümölcseit, bizony az hosszú évekbe telik. Ki-ki élete gyümölcsöskertjének gazdája, s hiába a szép elképzelés, a kert mérnöki pontosságú megtervezése, a facsemetéket nemcsak elültetni, de gondozni is kell. A hit próbája, hogy képesek vagyunk-e éveken keresztül jókedvvel kimenni, s dolgozni az ÚR gyömölcsösében? Metszeni körbeásni, locsolni... végezni mndazt a munkát, ami elengedhetetlen feltétele, hogy növekedjék az, aminek kell.
Régi szólásunk - talán éppen fenti igénk alapján - úgy tartja: Ami szívünkön, az a szánkon is. S milyen igaz! Mást nem tudunk se mondani, s cselekedni, csak azt, amivel csordultig van a szívünk. Manapság egymást érik a hírek a médiában, hogy ki mennyit lopott és csalt, s mit hazudott ?eggel, éjjel meg este?.. Nincs ebben semmi megdöbbentő: csak azt tették, csak azt szólták, amivel csordultig volt a szívük! Ha gonoszsággal volt tele, akkor csakis gonoszságot hozhattak elő belőle..
A növekedést egyedül az Isten képes adni. Ahogyan nincs ördögtől megáldott élet, ugyanúgy nincs istenverte sors se - jóllehet néha elkeseredéségünkben ki-ki mondunk ilyen ítéleteket. Eredményt csakis egyedül az Örökkévaló adhat! Jó gyümölcsöt csak az teremhet, akinek fája Krisztusban gyökeredzik, s termést csak az takaríthat be, aki reménységgel dolgozik élete minden napján. Gyümölcsszedés nincs minden hétvégén, aratás, betakarítás, szüret évente csak egyszer van - életünk szüretje pedig csak egyszer van: a végén. Ezt türelemmel kivárni hívő életünk legnagyobb próbája, sokan el is buknak emiatt. A krisztuskövető (krisztianoj) ember azonban tudja, hogy reménységében nem szégyenül meg, mert Ura nem hagyja őt egyedül, vele van minden napon a világ végezetéig... Kell-e ennél nagyobb garancia? Kell-e ennél jobb védjegy? Zöldebb, reménytelibb, életesebb logó, mint a keresztfa, melyből egy zsenge ág kihajt?
Életvezetésünk...
A mai nap imádsága:
Istenem! Sokszor döntöttem helytelenül, s választottam azt az utat, amit Te nem szántál nekem. Döntéseim következményeit hordozva rádöbbentem, hogy az engedelmeség örömet, az engedetlenség fájdalmat szül. Kérlek teremts bennem rendet és harmóniát, hogy észrevegyem szereteted jeleit, s szereteted megtapasztalt nagyságáért magam is szeretettel fizessek másoknak akkor is, ha nem azt érdemelnénk! Ámen
Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk.
Zsolt 103,10
Isten igazságos, mert mindenkinek megfizeti azt, amit megérdemel. Rendjén is lenne a dolog, de az igazság az, hogy Isten igazságtalan. Aki erre rájön, az megértette az evangéliumot! Ugyanis nem azt kapjuk, amit megérdemelnénk. Ki ne ismerné gyerekkorából, a "Mit érdemel az bűnös, aki...?" - kérdést, melyre a választ csak óvatosan adtuk, hiszen a kirótt büntetést lehet hogy éppen annak kellett elhordozni, aki azt kitalálta.
Isten igazságtalanságának egyetlen oka: Végtelen Szeretete, ez a kegyelemének alapja is. Ha csak arra gondolunk, hogy a világban egyetlen napon mennyi gonoszság történik meg, már akkor is nyilvánvalóvá válik, hogy nem azt kapjuk, amit megérdemelnénk. S ha őszintén belenézünk életünkbe, akkor azt is megláthatjuk, hogy bizony nagyobb "pofonokat" is kaphattunk volna, sőt hamarabb is odasuhinthatott volna a JóIsten fegyelmező pálcája... hogy mindez mégsem vagy nem olyan mértékben és nem akkor történt, amikor - ebben is Isten jóságát, türelmét fedezhetjük fel.
Naponta meghozzuk azokat a döntéseinket, melyeknek helytelenségét már megtörténtük pillanatban érezzük, de változtatni már egyáltalán nem tudunk rajtuk, legfeljebb próbáljuk magyarázni, vagy kísérletet teszünk a jóvátételre. Sérelem esetén gyakran vígasztalódunk: majd csak "megkapja mindenki azt, amit megérdemel" vagy "amit megfőzött a másik, hát egye is meg!" Eközben elfelejtjük: ezzel a magunk fejére gyűjtjük a parazsat... "Ne ítélj, hogy ne ítéltess!" - mondja a Mester.
Ha vétkeink, botlásaink, bűneink szerint "fizetne" meg nekünk az Isten, akkor nemhogy keserves lenne jónéhány évünk földi vándorlásunkból, de az egész életünk siralomvölggyé válna... Hogy mégsem így van, hogy vannak szép, boldogságos szakaszaink, hogy nem süllyedünk, hanem emelődünk az egyedül Isten végtelen kegyelmének köszönhető. Mi adhatna ennél többet?




Isten fénye...

URam! Szereteted fényével táplálj naponta, hogy éljek, s növekedjek általa! Ámen



Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot.
Zsolt 36,10

Amit a legtermészetesebbnek veszünk, azok a legnagyobb ajándékai az életnek... Ilyen a levegő, s a fény! Szüntelen hálát kellene adnunk ezekért is, mert hasonlóak ezek a mindennapi kenyerünkhöz...

Ahogyan a holnapi kenyér nem csillapítja a mai éhséget, ugyanígy a tegnapi fény sem világítja be a mai napot. Az élet már csak ilyen, egyetlen időt ismer: a jelent. Nem holnapban és holnaputánban kell jónak lenni, s szeretni, hanem a mában. Amit ma nem teszünk meg, azt holnap már nem biztos, hogy meg tudjuk tenni, mert már késő... Ezért bűn a mulasztás is! Ahogyan levegőre és fényre itt és most szükségünk van, ugyanígy MOST van szükségünk szeretetre is, hiszen akkor "élünk", amikor szeretünk, s minket is szeretnek. A holnapi bűnbocsánattal sem tudunk sok mindent kezdeni, arra a mában van szükségünk, hogy élhessünk általa, s békességgel térjünk nyugovóra.

Az élet forrása a fény, a világosságnak köszönhetjük a látásukat is. Ahol fény van, ott persze mindig árnyék is van. Sokszor megrémülünk az árnyéktól, pedig az csak azért van, mert a közelben ott a fény Forrása is! El kellene fogadnunk, hogy az életünk nem csak fényességből áll, olykor szükségünk van az árnyék megtapasztalására is. Ha valaki együtt tud élni jó és kevésbé jó tulajdonságaival, az az ember harmóniában él önmagával. Aki azt hisz magáról, hogy ő "perfekt", azaz hibátlan, ő maga a megtestesült jóság... az ilyen ember becsapja önmagát, s igen komoly teher a környezetének is! Gyermekünket, választott társunkat nem azért szeretjük, mert hibátlanok, hanem azért, mert velük együtt/általuk átélhetjük, mi az igazi szeretet: amikor hibák és tévedések ellenére is hordozzuk egymást... Senki sem tökéletes, még mi magunk se... Sajnos olykor olyannyira "szerelmesek" vagyunk önnön hibáinkba, hogy mások hasonló vétkeit égbekiáltó bűnöknek véljük. Ezért tanít minket Krisztus URunk: "Ne ítélj, hogy ne ítéltess!" Ha Isten megbocsát nekem, akkor én miért nem bocsátok meg felebarátomnak?

A világosság nem csak arra jó, hogy általa élvezzük a színek, a formák táncát, hanem arra is, hogy észrevegyük, hol vannak életünk azon területei, ahol érték rejtőzik a mélyben. Ami érték, az olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte! Amiben a sokaság élvezetét leli (felszínes csillogás), az csak elillanó gyönyörűséget kínál, de amit a mélyben az ember a szívével meglát, az megtartó és örök...

Ezért kutatjuk naponta az Ige igazságait is, hiszen jól tudjuk, hogy nem csak testünket kell istápolnunk, hanem lelkünket is - sőt ez utóbbit talán még inkább -, mert lelkünk olyan, mint a lámpás, ha Isten igazságának olaját nem csepegtetjük belé, akkor az bizony kialszik... a sötétségben botorkálásnál pedig nincs reménytelenebb állapot!





Követés...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy ne kételkedjem igazadban, s mindig az Élet pártján álljak, s Téged követve megnyugvást találjak lelkemnek! Ámen



Majd Jézus így szólt: "Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Azután így szólt mindnyájukhoz: "Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi?
Lk 9,22-25

Ha feltételezzük - merész, de érdekes hipotézis -, hogy Jézus Krisztus az egész Világmindenség/Univerzum Megváltója, akkor ebben az "isteni projektben" intergalaktikus fontosságú szerep jut a "véneknek, a főpapoknak és az írástudóknak"... Kik ők, akik kerékkötői voltak Jézus URunk földi munkálkodásának, sőt még meg is ölették? Honnan volt ekkora (csillagközi) hatalmuk? Avagy személyük inkább egy olyan fajta tulajdonságot képvisel, ami még az Isten kezét is megköti?

Gyaníthatóan, ez utóbbiról van szó: a törvényhozók soha nem az istenadta Élet urai, de amikor a paragrafusaik az Élet normális menetének a gátjává válnak, amikor átláthatatlan szabály/rendelet-dzsungelük rendre megfojtja az életet, akkor ők maguk - ez így volt, van, s lesz minden korszakban (!) -, mint írástudók, "atyaúristennek" gondolják magukat... Tessék csak nyugodtan a harmadikévezred rákfenéjére - országhatáron belül, s azon túl - a valóban fölösleges adminisztrációra gondolni! Aki úgy gondolja, hogy ezek az életet szolgálják, az nem látja a fától az erdőt... attól, hogy "Dunát lehetne rekeszteni" a papokkal, még nem válnának vallásosabbá az emberek; s attól, hogy rengeteg a jogászunk, még nem lesz működőképesebb az állam! A természet, az élet mindig az egyszerűségre törekszik - ettől ilyen lenyűgözően csodálatos -, mert az élet szempontjából az egyszerű, a minden körülmények között jól működő "megoldás" a túlélés, a továbbélés biztosítéka.

Aki az Életet keresi, annak nincs más úja, mint hogy az életpárti Krisztust kövesse. Ez mindig tudatos döntés következménye, ha nem tudatos, akkor csak ideig-óráig tartó együttsétálásról beszélhetünk, de nem követésről! Aki az Élet szolgálatába áll, annak bizony meg kell tagadnia önmagát, azaz el kell vetnie mindazt, a mi veleszületett, hiszen le kell mondani a "világi dolgokról". Két úrnak/hatalomnak ugyanis nem lehet szolgálni. Nem lehet valaki hűséges szolgálója az Életnek, de egyben a halál kultúráját is ápoló... Itt nincs lehetőség az "és-és"-re, itt választani kell: vagy-vagy... Egy német közmondás szerint: "Wer die Wahl hat, hat die Qual!" azaz: "Akié a választás, azé a szenvedés is!" Ez bizony igaz az Istennel kapcsolatban is, hiszen a hívő ember is csak ember.

Jézus URunk éppen ezért figyelmeztet mindenkit: "Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, s vegye fel naponként a keresztjét..." Ez az istenigenlés mindennapos gyakorlata, a keresztény (krisztuskövető) élet része! Enélkül nincs szolgálat, legfeljebb a szolgálat imitációja, de ennek fonáksága hamar kiderül az ilyen "keresztények" életében. Aki azonban képes belesimulni a JóIsten életet mentő, védő, fenntartó akaratába, az ha el is veszti ez az egész világot, mégis mindent megnyer, hiszen övé nem csak a földi lét sosrbetöltő gazdagsága, de övé az örök élet részesévé is válik...


Siker...
A mai nap imádsága:
Uram! Apró eredményeket adj, hogy a siker csábítása el ne húzza szívemet törvényeid követésétől! Ámen
Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt."
Mt 10,39
Mi mindent fel nem képes áldozni az ember a "jobb" életért! - Olykor magát az életet... Hányan hisznek a korszellemnek, hogy a boldog élet az, amikor az ember intenzíven él! Benne minden történésben, aktuális élmény-huncutságokban, "trendinek lenni" sokak számára életcél. Társadalom-adta/felkínált magatartás-klisséknek engedelmeskedve sokan lépkednek a siker piros szőnyegén, alásöpörve olykor minden jóérzést és részvétet, nemegyszer még a családi élet is csak kellék a látszathoz: sikeres vagyok. Arra pedig mindenki ügyel, hogy a valóság ki ne derüljön... Jobb esetben barátnő vállán, rosszabb esetben internetes blogjában sírja el a nagyvilágnak, milyen boldogtalan is valójában.
A kérdések kérdése mindig ez: Mi melengeti a szívünket? Mi az, amiért képesek vagyunk komoly áldozatot is hozni? Sok férfiembernek dobban meg a szíve a nagy "piros-lapos-csili-vili" autó láttán és sok női szív lágyul el egzotikus utazások programkínálatát lapozgatva. Mi az, ami mozgat minket, mi az, ami osztogatja aktuális parancsait testünknek-lelkünknek? A kérdést csak ketten tudják: A JóIsten és mi magunk...
Eljutni a teljességre vagy a a teljességközeli életre mindannyiunk kívánsága. Az Isteni Szeretet nagy titka, hogy a béke csak mások békéjének munkálása közben tölti el szívünket, s hogy megajándékozni az élet boldogsággal csak akkor tud/fog, ha mindent, amit kaptunk a Gondviselő Istentől, azzal másokat megajándékozni törekszünk. Aki ad az kap, s aki épít, az épül, s aki fölfelé (Isten felé) törekszik, ahhoz "leszáll" az Isten...
Mivel alapjában véve bizalmatlanok vagyunk, ezért azt szeretnénk, ha először mi kapnánk, ha először minket szeretnének, ha mindenki más előtt mi lennénk boldogok, s majd azután mi is tesszük azt, amit szeretnénk, hogy először velünk cselekedjenek. Akinek azonban a krisztusi tudás a szívében lakozik (azaz keresztény), az jól ismeri Urának mondását: "Amit szeretnétek, hogy veletek cselekedjenek, azt cselekedjétek ti is másokkal!"

Teremtő...
A mai nap imádsága:
URam! Tedd szívem nyitottá arra, hogy érezzem Teremtő jóságod, s add, hogy kicsiny ember-létem mindennapjaiban is megtapasztalhassam végtelen gondviselésed! Ámen
Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít?
4 Móz 23,19
Mivel szláv gyökerekkel bírok, magam is hallottam többször, úgy a családban, mint a faluban - mely színtiszta evangélikus falu, ahogy mondani szokták "tömbgyülekezet" volt(?), hiszen ezeken a helyeken talán a legnagyobbak veszteségeink a gyülekezeti életet illetően -, hogy "kicsinyítenek": kenyérke, napocska, Istenke... Ez utóbbinál tehát nem "Jajj, Istenem!" hanem "Jajj Istenkém!" volt az általános felsóhajtás. A teremtményi ember már csak ilyen: antropomorfizál. Az Elképzelhetetlent, a Végtelent nagyon is végesként képzeli el, hogy minél inkább megfogható, s valós legyen az Elérhetetlen, mert a teremtménynek szüksége van arra, hogy Teremtőjéből napi szinten "részesedjen". Jól tudjuk a Szentírásból (is): "Az Isten Lélek, s lélekben kell/lehet őt imádni", de minden emberi formákba, szavakba kapaszkodó birtoklása a JóIstennek, csak próbálkozás marad, Isten marad az, Aki: vagyis Isten.
Ezért furcsa, amikor az emberke -mert Isten előtt porszemek, semmik vagyunk -, elszámoltatja Teremtőjét: "URam, miért engedted meg, hogy megtörténjen életemben a kudarc, a betegség, a visszafordíthatatlan veszteség? URam, hát nem ezt ígérted?!"... Amit Isten ígért azt általában szeretetből létrehívott teremtményének, AZ EMBERNEK ígérte. A nagytávlatú, ember számára beláthatatlan és szinte felfoghatatlan "üdvtervében" azonban nem az életünkön túlmutatót keressük elsősorban, hanem a számunkra legfontosabbat, - Miatyánk-kéréseinkben is ez az első -, az életünktől elválaszthatatlant: a mindennapit... S számunkra nemcsak a kenyér (mely önmagán túlmutató szimbólum) a fontos, de ugyanolyan fontos a mindennapi munka-öröm, sikerélmény, a mindennapi szeretet, s az egység megtapasztalása családban, szeretteink körében, s mindennapi boldog megélése annak - ha csak néhány pillanatra is -, hogy van értelme küzdelmeinknek, s az áldozatnak, amit hozunk "mieinkért" a családban, a ránkbízottakért vagy éppen a gyülekezeti közösségért.
Mivel Isten ígéretei időben hangzottak el, ezért mi időben várjuk azok beteljesedését, s igen türelmetlenek vagyunk, hogy az Örökkévaló "órája" nem úgy jár, mint a mienk... Éppen ezért életünk legnagyobb próbája a türelem. Aki nem tud/akar hinni az Isten gondviselésében, annak reménysége viszonylag hamar szétfoszlik, s meglévő hite (önmagában, s a jobb jövőben) megtörik, s szeretete megfakul. Mindez lehangoló és közömbösségbe fordító, de akik Isten ígéreteit nem földi határok közé szorítják be, hanem azokon túlra, az örök életbe is vetítik, azok számára már az ígéret önmagában óriási erőt, belső békességet kölcsönöz, mely úgy megszépíti az életet, hogy istenadta, boldogító sors lesz belőle...
komment
süti beállítások módosítása