Az igazi tudásért.
A mai nap imádsága:
Uram! Tégy engedelmes eszközöddé, hogy naponta álmélkodni tudjak az élet szépségein! Ámen
Amikor Jézus befejezte ezeket a beszédeket,
a sokaság álmélkodott tanításán,
mert úgy tanította őket,
mint akinek hatalma van.
Máté 7,28-29
A legnagyobb pedagógiai cél: motiválttá tenni a tanulót a cél elérésére. Tudást átadni egy jó könyv is tud, életvezetési bölcsességet azonban csak hiteles embereken keresztül nyerhetünk. Akiknek szava hiteltelenné vált számunkra, azokra nem hallgatunk, de olyanokéra igen, akiknek élete igazolja mondanivalójukat. Így válik Istentől kapott hivatássá a szülői nevelés, vagy az iskolai növelés a tudásban. Akinek nincs semmilyen pedagógiai hatalma gyermeke vagy tanítványa felett, az valamit nagyon elhibázott.
A Mesternek különleges hatalma van hallgatósága, tanítványai fölött. Ennek oka lehetne a tanítás őszintesége is, de itt elsősorban nem erről van szó, hanem a tartalomról, hiszen az "Istentől jött tanító", ahogyan Nikodémus fogalmaz, nem hiábavaló tudást, hanem életalakító erők kibontási lehetőségeit adja tovább azoknak, akik értenek a szóból. Aki felelősséggel "kézbe veszi" élete irányítását, hamar rádöbben: egyedül nem megy, társra és a Gondviselés támogatására is szüksége van, hogy elérje kitűzött szép céljait.
Létünk látható céljai sok-sok örömöt adnak nekünk, de az igazi kihívást és izgalmat mégis a nem láthatók adják. Megkopó egészség, fogyatkozó erő, elfolyó ismeret mind-mind az Isten felé terelgeti a lelkünket. A teremtettség titkainak vonzását megérezni kiváltság, a az utolsó Kapuhoz úgy eljutni, hogyha nem is tudom hova lépek be, de tudom Kihez igyekezem: kegyelem.
Hidat járni Föld és Ég között, életünk értelmének megtalálását jelenti. Hidat építeni Ember és Isten között - jutalom.
Amikor Jézus befejezte ezeket a beszédeket,
a sokaság álmélkodott tanításán,
mert úgy tanította őket,
mint akinek hatalma van.
Máté 7,28-29
A legnagyobb pedagógiai cél: motiválttá tenni a tanulót a cél elérésére. Tudást átadni egy jó könyv is tud, életvezetési bölcsességet azonban csak hiteles embereken keresztül nyerhetünk. Akiknek szava hiteltelenné vált számunkra, azokra nem hallgatunk, de olyanokéra igen, akiknek élete igazolja mondanivalójukat. Így válik Istentől kapott hivatássá a szülői nevelés, vagy az iskolai növelés a tudásban. Akinek nincs semmilyen pedagógiai hatalma gyermeke vagy tanítványa felett, az valamit nagyon elhibázott.
A Mesternek különleges hatalma van hallgatósága, tanítványai fölött. Ennek oka lehetne a tanítás őszintesége is, de itt elsősorban nem erről van szó, hanem a tartalomról, hiszen az "Istentől jött tanító", ahogyan Nikodémus fogalmaz, nem hiábavaló tudást, hanem életalakító erők kibontási lehetőségeit adja tovább azoknak, akik értenek a szóból. Aki felelősséggel "kézbe veszi" élete irányítását, hamar rádöbben: egyedül nem megy, társra és a Gondviselés támogatására is szüksége van, hogy elérje kitűzött szép céljait.
Létünk látható céljai sok-sok örömöt adnak nekünk, de az igazi kihívást és izgalmat mégis a nem láthatók adják. Megkopó egészség, fogyatkozó erő, elfolyó ismeret mind-mind az Isten felé terelgeti a lelkünket. A teremtettség titkainak vonzását megérezni kiváltság, a az utolsó Kapuhoz úgy eljutni, hogyha nem is tudom hova lépek be, de tudom Kihez igyekezem: kegyelem.
Hidat járni Föld és Ég között, életünk értelmének megtalálását jelenti. Hidat építeni Ember és Isten között - jutalom.
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy életemben Rád figyelve betölthessem akaratodat, felebarátaim javára, a magam boldogulására, s üdvösségére, amit kegyelmedből mindannyiunknak elkészítettél! Ámen
Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát.
1 Kor 6,9-10
Na jó, jó... De még ők is megtérhetnek, vagy nem? Ez így igaz, Isten csodát tehet ott is, ahol az ember azt lehetetlennek tartja. De mit kezdünk a Mester abbéli tanításával (Magvető példázata), hogy a háromnegyed-rész (soha!) nem érti/éli meg az ÚRIsten akaratát? Avagy ez pesszimista evangélium-szerkesztők későbbi betoldása lenne?
Isten országát szinte mindenki úgy képzeli el, hogy majd az majd csak "odaát" lesz, ha idelenn vége lesz már mindennek, azaz meghalunk, s nemkülönben jók voltunk, s jutalomból oda kerülünk... Ezzel csak az a baj, hogy Jézus URunk tanítása egyértelműen deklarálja: "Isten országa közöttetek van!" Tehát nem lesz valamikor, nem megvalósul majd egyszer, ha majd minden körülmény végre együttáll... nem! Itt és most, "közöttetek van!" Isten országának/"királyságának" - ahogyan régen (helyesen!) fordították - az a jellemzője, hogy az nem csak odaát létezik, hanem idelent is. Pontosítva: itt kezdődik el, s odaát teljesedik ki! S ez így teljesen igazságos is! Nem lehet hibáztatni Istent, hogy zsarnoki, mindenható kénye-kedve szerint osztogatja az üdvösséget, s vannak olyanok, akiket Ő eleve kizárt... Nem, egyes egyedül mi döntünk arról, hogy bejutunk vagy sem! Így a saját rossz döntésünk miatt csakis magunkat hibáztathatjuk!
Az apostolnak teljességgel igaza van, amikor azt írja az "igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát". Ha valaki nem csukja be a szemét, akkor nagyon jól látja, hogy a világ nem az igazság, hanem az igazságtalanság útján halad. Kő-gazdag bankárok, s érdek-bandái követelik kamatos-kamatra-pénzüket - mintha eleddig nem szedtek volna elég kamatot(!) -, bábkormányokkal mesterségesen konfliktusokat szítanak, hogy aztán beindulhasson a háború ördögi üzlete; a szabadságot jogi eszközökkel szabadossággá degradálják; s elfordulva a valóságtól, műproblémákat gyártanak. Amikor milliók halnak éhen, amikor 1,5 milliárd(!) embernek nincs tiszta ivóvize, amikor valahol mindig súlyos természeti katasztrófák történnek, s százezrek várnak segítségre - hiába; akkor tényleg az fontos, hogy a homoszexuálisok a "normál"-házassággal egy szintre kerüljenek? Tényleg az a legfontosabb, hogy törvényt-törvényre hozzanak, amit már nemhogy senki nem tud követni, de lassan nem is akar betölteni, mert élet-, s emberi méltóság ellenes?
Ne legyenek kétségei senkinek! Aki nem cselekszi a Mennyei Atya akaratát, az nem jut be az "Isten országába". Aki csak "uram-uramozik", ahelyett, hogy igyekezne betölteni a szeretet-parancs elvárásait, az nem lát üdvösséget! A pénztártól, s a földi életből való eltávozás után reklamációnak helye nincs...
A mai nap imádsága:
Uram! Elfordult Tőled a világ, s igazságtalanná vált. Egymásrafigyelés helyett csak magunkra figyelünk, felelősség-hordozás helyett csak kibúvókat keresünk... Ne veszejtsd el Uram ezt a világot, könyörülj teremtményeiden, s újíts meg mindnyájunkat Szentlelked által! Ámen
Az igazságosság felmagasztalja a népet, a bűn pedig gyalázatukra van a nemzeteknek.
Péld 14,34
Amióta közösségben él az ember - azaz: amióta világ a világ - azóta küzd az egyén a közösséggel és viszont. Ha valaki a saját érdekeiért harcol, akkor süllyed a közösség, ha pedig a közösség érdekeiért száll csatába a választott vezető, akkor az ő tekintélye is növekszik. Nincs más út... Aki nem szolgál, az úrrá "válik", s ha valaki uraskodik, a közösségre nézve annál talán nincs is veszélyesebb. A köz szolgálatban "úrnak" megmaradni csak az alázatos ember tud, akin viszont a saját önzése uralkodik, az nyomorúságos szolgája a bűnnek.
Nem először, s talán nem is utoljára istentelenedett el embervilágunk. A másokon átgázoló despoták a legnagyobb veszélyt jelentették egy ország számára... Miért lenne ez most másképpen? Régi igazság: az egyes ember bűnéért is a közösség fizet, így tűntek el nemzetek, országok, birodalmak végleg a történelem színpadáról, s vesztek el végül a feledés homályában nyelvek és csodálatos kultúrák. Ez a bűn gyalázata...
Az Isten az embert arra teremtette, hogy vigyázzon a teremtettségre, s közösségben dicsérje Őt. Sajnos, ennek az ellenkezője történik. Pusztítjuk a természetet, s már nem közösségben, hanem csak egyéni érdekben képes gondolkodni a ma embere. Vezető vagy vezetett, szinte mindegy, mindenki a maga igazát hajszolja. Amikor elhiszi magáról az egyik ember, hogy ő alapvetően különb a többinél, s több joga - persze az erősebb jogán - van az élethez, s annak élvezetéhez -, akkor istentelenedik el a világ... Az erős elfelejti azt, hogy ereje nem önmagában van, hanem a közösségben, amelytől azt "kölcsönbe" kapta vagy éppen csak megszerezte, s ha közösség elgyengül, köddé foszlik az ő hatalma is.
Aki nem zavaros istenképekkel/elképzelésekkel gondolat-zsonglőrködik, hanem valóban az Istenre figyel - az felmagasztalódik, talán még szentté is avathatják, de ez csak az emberek számár fontos, Isten számára közömbös. Aki jó napokat, szép, tartalmas életet kíván magának, az jól teszi, ha szolgálja családját, a kisközösséget, ahol él... ha csak uralkodni kíván, akkor nemcsak egy egész ország veti meg, de pusztulásba is sodorja a közösséget is, melynek szolgálatára hívatott el...
URam! Ne engedd, hogy csak magamat szeressem, hanem mindenekelőtt Téged, s általad mindazokat, akiket hozzám, s mellém rendeltél! Ámen
Ha ellenben betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” - helyesen cselekesztek.
Jak 2,8
"Mert megérdemled..." - ismerős az ego-erősítő reklám-szlogen, el is éri a kívánt hatást: megveszik, amit kínálnak! Az ok egyszerű: Sokan felteszik a kérdést "Hát már ezt se érdemelném meg?" De, hogyne, megérdemled, vedd csak meg... Vannak, akik órákat töltenek a tükör előtt, nem véletlenül a hét főbűn közé tartozó hiúságot évszázadok óta magát tükörben nézegető hölgyként ábrázolják a művészek.
Vannak, akik nem szeretnek tükörbe nézni, mondván a tükör azt mutatja meg, amilyenek valójában vagyunk, az igazság azonban az, hogy a tükör ugyan mindig a realitást mutatja, de az agyunk sokkal inkább azt láttatja a tükörben, amik lenni szeretnénk vagy, amik nem is vagyunk! Gondoljunk csak arra, hány helyes tinédzser bámulja magát elégedetlenkedve a tükör előtt! Valamit biztos talál magán, amiben hibát lát...
Az önszeretet tehát egy érdekes probléma. Vannak, akik szeretik magukat; sőt túlságosan is, s csak magukat(!), de olyanok is akadnak bőven, akik képtelenek szeretni önmagukat. Nyilvánvaló, hogy sem az egyik, sem a másik nem helyes. A hívő ember 'tudása', hogy nem tükörben, hanem Isten parancsolatainak törvényében kell megnézni magunkat. Aki gyenge, az értéktelennek tartja magát, aki meg erősnek hiszi magát, az túlértékeli önmagát. Egyik út sem az, amin a krisztusi ember jár. Csak, aki helyesen értékeli önmagát, az tud valóban szeretni!
Jakab apostol arra az ősi felismerésre hívja fel újra a figyelmet, hogy felebarátot szeretni, elfogadni csak az tud, aki önmagát is elfogadta olyannak, amilyen. Ez bizony komoly önismereti munkát igényel "coram Deo", azaz "Isten előtt". Aki Őelőtte gondolja át életét, az nem években, évtizedekben gondolkodik, hanem olyan távlatban, ami átnyúlik még a halálon is... Ilyenkor jelesül megmutatkozik, mi az érték, s mi nem, mi a "ránk szabott" sorsfeladatunk, s mi nem!
Feladataink, kihívásaink között megnyugodni, megbékélni önmagunkkal csak akkor tudunk, ha elfogadjuk, hogy Isten nem "fércmunkát" csinált, amikor életre hívott minket, hanem gyémántnál is értékesebb lehetőségekkel ajándékozott meg, s hogy ezt észrevegyük, egy egész életen át csiszol minket, hogy jobban csillogjon életünkben az Ő szeretete!
Nem először, s talán nem is utoljára istentelenedett el embervilágunk. A másokon átgázoló despoták a legnagyobb veszélyt jelentették egy ország számára... Miért lenne ez most másképpen? Régi igazság: az egyes ember bűnéért is a közösség fizet, így tűntek el nemzetek, országok, birodalmak végleg a történelem színpadáról, s vesztek el végül a feledés homályában nyelvek és csodálatos kultúrák. Ez a bűn gyalázata...
Az Isten az embert arra teremtette, hogy vigyázzon a teremtettségre, s közösségben dicsérje Őt. Sajnos, ennek az ellenkezője történik. Pusztítjuk a természetet, s már nem közösségben, hanem csak egyéni érdekben képes gondolkodni a ma embere. Vezető vagy vezetett, szinte mindegy, mindenki a maga igazát hajszolja. Amikor elhiszi magáról az egyik ember, hogy ő alapvetően különb a többinél, s több joga - persze az erősebb jogán - van az élethez, s annak élvezetéhez -, akkor istentelenedik el a világ... Az erős elfelejti azt, hogy ereje nem önmagában van, hanem a közösségben, amelytől azt "kölcsönbe" kapta vagy éppen csak megszerezte, s ha közösség elgyengül, köddé foszlik az ő hatalma is.
Aki nem zavaros istenképekkel/elképzelésekkel gondolat-zsonglőrködik, hanem valóban az Istenre figyel - az felmagasztalódik, talán még szentté is avathatják, de ez csak az emberek számár fontos, Isten számára közömbös. Aki jó napokat, szép, tartalmas életet kíván magának, az jól teszi, ha szolgálja családját, a kisközösséget, ahol él... ha csak uralkodni kíván, akkor nemcsak egy egész ország veti meg, de pusztulásba is sodorja a közösséget is, melynek szolgálatára hívatott el...
Szeretet...
URam! Ne engedd, hogy csak magamat szeressem, hanem mindenekelőtt Téged, s általad mindazokat, akiket hozzám, s mellém rendeltél! Ámen
Ha ellenben betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” - helyesen cselekesztek.
Jak 2,8
"Mert megérdemled..." - ismerős az ego-erősítő reklám-szlogen, el is éri a kívánt hatást: megveszik, amit kínálnak! Az ok egyszerű: Sokan felteszik a kérdést "Hát már ezt se érdemelném meg?" De, hogyne, megérdemled, vedd csak meg... Vannak, akik órákat töltenek a tükör előtt, nem véletlenül a hét főbűn közé tartozó hiúságot évszázadok óta magát tükörben nézegető hölgyként ábrázolják a művészek.
Vannak, akik nem szeretnek tükörbe nézni, mondván a tükör azt mutatja meg, amilyenek valójában vagyunk, az igazság azonban az, hogy a tükör ugyan mindig a realitást mutatja, de az agyunk sokkal inkább azt láttatja a tükörben, amik lenni szeretnénk vagy, amik nem is vagyunk! Gondoljunk csak arra, hány helyes tinédzser bámulja magát elégedetlenkedve a tükör előtt! Valamit biztos talál magán, amiben hibát lát...
Az önszeretet tehát egy érdekes probléma. Vannak, akik szeretik magukat; sőt túlságosan is, s csak magukat(!), de olyanok is akadnak bőven, akik képtelenek szeretni önmagukat. Nyilvánvaló, hogy sem az egyik, sem a másik nem helyes. A hívő ember 'tudása', hogy nem tükörben, hanem Isten parancsolatainak törvényében kell megnézni magunkat. Aki gyenge, az értéktelennek tartja magát, aki meg erősnek hiszi magát, az túlértékeli önmagát. Egyik út sem az, amin a krisztusi ember jár. Csak, aki helyesen értékeli önmagát, az tud valóban szeretni!
Jakab apostol arra az ősi felismerésre hívja fel újra a figyelmet, hogy felebarátot szeretni, elfogadni csak az tud, aki önmagát is elfogadta olyannak, amilyen. Ez bizony komoly önismereti munkát igényel "coram Deo", azaz "Isten előtt". Aki Őelőtte gondolja át életét, az nem években, évtizedekben gondolkodik, hanem olyan távlatban, ami átnyúlik még a halálon is... Ilyenkor jelesül megmutatkozik, mi az érték, s mi nem, mi a "ránk szabott" sorsfeladatunk, s mi nem!
Feladataink, kihívásaink között megnyugodni, megbékélni önmagunkkal csak akkor tudunk, ha elfogadjuk, hogy Isten nem "fércmunkát" csinált, amikor életre hívott minket, hanem gyémántnál is értékesebb lehetőségekkel ajándékozott meg, s hogy ezt észrevegyük, egy egész életen át csiszol minket, hogy jobban csillogjon életünkben az Ő szeretete!
Tanításaink...
A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy tudatosuljon mindannyiunkban szavaink ereje, Tőled kapott elhívatásunk felelőssége. Ne engedd, hogy eltérjünk Igéd útmutatásaitól, hanem munkáld, hogy életünk alapja törvényeid, s mindeneket átfogó szereteted legyen! Ámen
10Mert sokan engedetlenek, fecsegők és ámítók, különösen a körülmetéltek között. 11Ezeket el kell hallgattatni, mert egész családokat feldúlnak azzal, hogy aljas nyereség kedvéért azt tanítják, amit nem volna szabad. 12Valaki közülük, saját prófétájuk mondta: "A krétaiak mindig hazudozók, gonosz vadállatok, lusta, falánk népség." 13Ez a vélemény igaz. Éppen ezért kímélet nélkül fedd őket, hogy egészséges legyen a hitük, 14ne foglalkozzanak zsidó mondákkal és az igazságtól elfordult emberek parancsolataival. 15Minden tiszta a tisztának, de a fertőzötteknek meg a hitetleneknek semmi sem tiszta, sőt szennyes mind az elméjük, mind a lelkiismeretük. 16Azt vallják, hogy ismerik az Istent, de cselekedeteikkel tagadják, mert utálatosak és engedetlenek, és minden jó cselekedetre teljesen alkalmatlanok.
Tit 1,10-16
Az idézett szöveg tanúsítja, hogy Pál meglehetősen kemény szavakkal illeti a tévtanítókat, különösen is a zsidó származásúakat. Maga is zsidó lévén ismeri a kazuisztikus gondolkodás veszélyeit, de minden más okoskodást elítél, ami elvisz az Isten Jézus Krisztusban megjelent szeretetétől. Nyilvánvalóan nem szép dolog, ha valaki fecsegő és ámító, engedetlen és nyereségvágyó - de ebben a szakaszban nem az "átlag krisztuskövetőkről", hanem a püspökökről, presbiterekről van szó, akik kiemelt helyzetükből fakadóan a tanítás tisztaságáért felelősek.
Pápák, bíborosok, püspökök, s mindazok, akik az elmúlt kétezer év egyháztörténetében hatalomhoz jutottak, s attól megrészegedtek, számtalan példát szolgáltaltattak arra, milyen káros az önzés minden fajtája. Azonban nemcsak a klerikusoknak kell felelniük Isten előtt tanításaik evangéliumiságáért, hanem minden egyes embernek. Elsősorban a szülőknek, akiket Isten arra választott ki, hogy gyermekeiket bevezessék a teremtett világ szépségeibe, s az Istenismeretbe... Hányan megtagadják ezt az alapvető tanítói elhívást - a társadalom erkölcsi ziláltsága ezt jelesül mutatja!
Aki pedig a Teremtő "munkatársaként" teszi a dolgát, annak tisztában kell lenni cselekdeteinek következményeivel! Így a krisztuskövető magatartás egyik alappilére a következetesség, a másik a szeretet. Ezeken épülhet meg az a híd, ami összekötheti az egyik embert a másikkal, s ahol ketten vagy hárman összejönnek a Megtestesült Szeretet nevében - ott híd épül fölfelé is, s jelen lesz a Titokzatos Isten is.
A mai nap imádsága:
URam! Fáj, hogy pusztítjuk világodat, hogy semmibe vesszük életvédő akaratodat... Szépséget keresünk teremtett világodban, s közben elcsúfítjuk azt, mert nem értettük meg, hogy kiteljesedni csak Veled együtt tudunk... Istenem szánj meg minket, s kegyelmeddel terelgess magadhoz! Ámen
Tied a menny, tied a föld is, te hoztad létre a földkerekséget és azt, ami betölti.
Zsolt 89,12
Minden az Istené... a láthatók, s a láthatatlanok, a mikro- és makrovilág minden részecskéje, dimenziója: minden! Isten nem fogható be, nem fogható fel. Az egyszerre vicces és elszomorító, hogy az ember próbálja Teremtőjét belegyömöszölni a saját földhözragadt elképzeléseibe, az pedig egyenesen tragédia, hogy Istenelképzelések különbözősége miatt nem csak máglyán égtek - a vatikáni levéltár eddig nyilvánosságra hozott hivatalos "boszorkány"-perek jegyzőkönyv-tanúságai szerint (csak nők, asszonyok, gyermekek közül mintegy 70-80ezren!) -, de milliók pusztultak el vallási indíttatású háborúkban.
Elszomorító az emberi butaság... Értelmesnek tűnő, civilizációban felnőtt emberek elveszítve a maradék józanságukat is, képesek ölre menni a saját "isten-igazukért", s a legelemibb istenelképzelési szabályokat (pl. az Isten NEM ember, ezért nem is lehet ember-szerű) felrúgva, valamilyen szektás elképzelést, tulajdonképpen megmosolyognivaló, az egyetemes emberi/közösségi/életvédő/isteni értékeket direkt és indirekt semmibe vevő teóriáikat propagálnak. Primitívségük szánalomra indító, destruktivitásuk elszomorító, verbális agresszivitásuk bosszantó... Igen, ők ilyenek, s a maguk világukban pedig perfektnek/bűntelennek és igaznak hiszik magukat! Kár, hogy mindezt csak a kívülállók látják, s tragikus, hogy belülről nézve ők úgy látják, minden a legnagyobb rendben van.
Pedig semmi sincs rendben. Isten megteremtette a Világmindenségében az Ő rendjét, s földi teremtményei közül mindegyik követi az Ő teremtettségbeli törvényeit - kivéve az embert. A "legfőbb teremtmény", a teremtés "koronája" - milyen orrfacsaró öndicséret ez is(!) -, az ember pedig maga a káosz, mert ahol csak teheti ellenszegül az isteni rendeléseknek. Ha az ember elfogadná Teremtőjének életet védő Szentségét, nem csak maga válna szentté, de a Föld is maga lenne a mennyország. Ehelyett a szépből csúnyát eszkábálunk, ami működik azt elrontjuk, amit felépít az isteni gondviselés, azt mi szívós munkával leromboljuk, s a környezetünket is veszélybe sodró, pusztító technológiákat az emberi elme 'csodálatos' alkotó tevékenységének tartjuk...
Szétbarmolni azt, amit az Isten bölcsen egybeszerkesztett - nem különösebb művészet! Agyonütni egy legyet könnyebb, mint megalkotni... Ledobni egy felhőkarcolót is porrá-zúzó bombát nyomógomb-egyszerűségű - azt felépíteni azonban sokkal nehezebb, akár hosszú évek szakadatlan munkájának eredménye. Talán az emberiség még mindig fejlődésének csak abban a homokozó-szakaszában van, amikor különös élvezettel rombolja a másik építette homokvárat...
Átlépni a lét magasabb, tudatosabb szintjére csak az képes, aki vállalja a hit bátorságát, a hitetlenség vakmerősége helyett! Hinni úgy, hogy ezt a hitet átjárja az egyetemes élet-tisztelet, vagyis a Gondviselő Isten Szentsége, sokkal nagyobb kihívás, mintsem gondolnánk. Sok embernek elképzelése sincs Jézus URunk tanításának lényegéről, ezért Jézusról, s önmagáról képzeleg, azt gondolván, hogy ez lenne az igazi hit... Ez nem az, hanem ártalmas egoizmus, a hit Jézus követése, azaz tanításának meghallása és következetes cselekvése!
10Mert sokan engedetlenek, fecsegők és ámítók, különösen a körülmetéltek között. 11Ezeket el kell hallgattatni, mert egész családokat feldúlnak azzal, hogy aljas nyereség kedvéért azt tanítják, amit nem volna szabad. 12Valaki közülük, saját prófétájuk mondta: "A krétaiak mindig hazudozók, gonosz vadállatok, lusta, falánk népség." 13Ez a vélemény igaz. Éppen ezért kímélet nélkül fedd őket, hogy egészséges legyen a hitük, 14ne foglalkozzanak zsidó mondákkal és az igazságtól elfordult emberek parancsolataival. 15Minden tiszta a tisztának, de a fertőzötteknek meg a hitetleneknek semmi sem tiszta, sőt szennyes mind az elméjük, mind a lelkiismeretük. 16Azt vallják, hogy ismerik az Istent, de cselekedeteikkel tagadják, mert utálatosak és engedetlenek, és minden jó cselekedetre teljesen alkalmatlanok.
Tit 1,10-16
Az idézett szöveg tanúsítja, hogy Pál meglehetősen kemény szavakkal illeti a tévtanítókat, különösen is a zsidó származásúakat. Maga is zsidó lévén ismeri a kazuisztikus gondolkodás veszélyeit, de minden más okoskodást elítél, ami elvisz az Isten Jézus Krisztusban megjelent szeretetétől. Nyilvánvalóan nem szép dolog, ha valaki fecsegő és ámító, engedetlen és nyereségvágyó - de ebben a szakaszban nem az "átlag krisztuskövetőkről", hanem a püspökökről, presbiterekről van szó, akik kiemelt helyzetükből fakadóan a tanítás tisztaságáért felelősek.
Pápák, bíborosok, püspökök, s mindazok, akik az elmúlt kétezer év egyháztörténetében hatalomhoz jutottak, s attól megrészegedtek, számtalan példát szolgáltaltattak arra, milyen káros az önzés minden fajtája. Azonban nemcsak a klerikusoknak kell felelniük Isten előtt tanításaik evangéliumiságáért, hanem minden egyes embernek. Elsősorban a szülőknek, akiket Isten arra választott ki, hogy gyermekeiket bevezessék a teremtett világ szépségeibe, s az Istenismeretbe... Hányan megtagadják ezt az alapvető tanítói elhívást - a társadalom erkölcsi ziláltsága ezt jelesül mutatja!
Aki pedig a Teremtő "munkatársaként" teszi a dolgát, annak tisztában kell lenni cselekdeteinek következményeivel! Így a krisztuskövető magatartás egyik alappilére a következetesség, a másik a szeretet. Ezeken épülhet meg az a híd, ami összekötheti az egyik embert a másikkal, s ahol ketten vagy hárman összejönnek a Megtestesült Szeretet nevében - ott híd épül fölfelé is, s jelen lesz a Titokzatos Isten is.
A mai nap imádsága:
URam! Fáj, hogy pusztítjuk világodat, hogy semmibe vesszük életvédő akaratodat... Szépséget keresünk teremtett világodban, s közben elcsúfítjuk azt, mert nem értettük meg, hogy kiteljesedni csak Veled együtt tudunk... Istenem szánj meg minket, s kegyelmeddel terelgess magadhoz! Ámen
Tied a menny, tied a föld is, te hoztad létre a földkerekséget és azt, ami betölti.
Zsolt 89,12
Minden az Istené... a láthatók, s a láthatatlanok, a mikro- és makrovilág minden részecskéje, dimenziója: minden! Isten nem fogható be, nem fogható fel. Az egyszerre vicces és elszomorító, hogy az ember próbálja Teremtőjét belegyömöszölni a saját földhözragadt elképzeléseibe, az pedig egyenesen tragédia, hogy Istenelképzelések különbözősége miatt nem csak máglyán égtek - a vatikáni levéltár eddig nyilvánosságra hozott hivatalos "boszorkány"-perek jegyzőkönyv-tanúságai szerint (csak nők, asszonyok, gyermekek közül mintegy 70-80ezren!) -, de milliók pusztultak el vallási indíttatású háborúkban.
Elszomorító az emberi butaság... Értelmesnek tűnő, civilizációban felnőtt emberek elveszítve a maradék józanságukat is, képesek ölre menni a saját "isten-igazukért", s a legelemibb istenelképzelési szabályokat (pl. az Isten NEM ember, ezért nem is lehet ember-szerű) felrúgva, valamilyen szektás elképzelést, tulajdonképpen megmosolyognivaló, az egyetemes emberi/közösségi/életvédő/isteni értékeket direkt és indirekt semmibe vevő teóriáikat propagálnak. Primitívségük szánalomra indító, destruktivitásuk elszomorító, verbális agresszivitásuk bosszantó... Igen, ők ilyenek, s a maguk világukban pedig perfektnek/bűntelennek és igaznak hiszik magukat! Kár, hogy mindezt csak a kívülállók látják, s tragikus, hogy belülről nézve ők úgy látják, minden a legnagyobb rendben van.
Pedig semmi sincs rendben. Isten megteremtette a Világmindenségében az Ő rendjét, s földi teremtményei közül mindegyik követi az Ő teremtettségbeli törvényeit - kivéve az embert. A "legfőbb teremtmény", a teremtés "koronája" - milyen orrfacsaró öndicséret ez is(!) -, az ember pedig maga a káosz, mert ahol csak teheti ellenszegül az isteni rendeléseknek. Ha az ember elfogadná Teremtőjének életet védő Szentségét, nem csak maga válna szentté, de a Föld is maga lenne a mennyország. Ehelyett a szépből csúnyát eszkábálunk, ami működik azt elrontjuk, amit felépít az isteni gondviselés, azt mi szívós munkával leromboljuk, s a környezetünket is veszélybe sodró, pusztító technológiákat az emberi elme 'csodálatos' alkotó tevékenységének tartjuk...
Szétbarmolni azt, amit az Isten bölcsen egybeszerkesztett - nem különösebb művészet! Agyonütni egy legyet könnyebb, mint megalkotni... Ledobni egy felhőkarcolót is porrá-zúzó bombát nyomógomb-egyszerűségű - azt felépíteni azonban sokkal nehezebb, akár hosszú évek szakadatlan munkájának eredménye. Talán az emberiség még mindig fejlődésének csak abban a homokozó-szakaszában van, amikor különös élvezettel rombolja a másik építette homokvárat...
Átlépni a lét magasabb, tudatosabb szintjére csak az képes, aki vállalja a hit bátorságát, a hitetlenség vakmerősége helyett! Hinni úgy, hogy ezt a hitet átjárja az egyetemes élet-tisztelet, vagyis a Gondviselő Isten Szentsége, sokkal nagyobb kihívás, mintsem gondolnánk. Sok embernek elképzelése sincs Jézus URunk tanításának lényegéről, ezért Jézusról, s önmagáról képzeleg, azt gondolván, hogy ez lenne az igazi hit... Ez nem az, hanem ártalmas egoizmus, a hit Jézus követése, azaz tanításának meghallása és következetes cselekvése!
