Aggodalom...
Csüggedés...
A mai nap imádsága:
Uram! Kételyeimet vedd el, aggódásaimat szüntesd meg, hogy minden erőmmel Neked szolgálhassak! Ámen
Ne aggódjatok a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért.
Mt 6,34
Életünk folyamán sok mindenért aggódunk, pedig nem kellene, hiszen fölösleges aggodalmaskodunk amiatt, ami fölött nem a mi erőnk a döntő. Útmutatónk Jézus Hegyi Beszédéből kijelölt mondata igen hangsúlyos, Jézus tanításának summájában a központi "vezérgondolata": Sem a mának, sem a holnapnapnak nem te vagy az ura, hanem az Isten. Ő ad eledelet mindeneknek, Ő hozza fel napját jókra és gonoszokra egyaránt. Aggódni azért, hogy mit együnk vagy mit igyunk a "pogányok szokása" - mondja a Mester. Ahol istentelen világ uralkodik, s nem a szeretet, hanem az önzés a meghatározó, ott minden érték felborul, ott joggal lehetne aggódni a holnapért, de még ebben is ott van Isten akarata, hogy ti. megbüntesse a gonoszságot. (Azáltal, hogy önmagával meghasonlik bűnei következményei által, s idővel kioltja önmagát.)
Minden kornak megvannak az aktuális félelmei, félelmek nélkül nem is lennénk képesek élni. A félelem ugyanis felhívja figyelmünket teljesítőképességünk határaira, a korlátokra, amik nélkül szétfolyna életünk. Aki belenéz Isten törvény-tükrébe, az meglátja valódi önmagát, s azt a medret is, amiben élete folyója "célszerűen" hömpölyöghet.
A siker-teóriák azt hirdetik, s hitetik, hogy az ajánlott "módszer" egyenesen röpít az áhított cél felé. A valóságban ez nem így van. Ahhoz, hogy észrevegyük, s megbecsüljük az áldást, Isten megengedi a próbákat is az életünkben, s ahhoz, hogy értékelni tudjuk a fényt, megengedi hogy meglássuk, olykor megtapasztaljuk az árnyékot is.
Az Istenben bízó ember tudja, hogy Istene gondviselő Isten (providentia Dei), azaz előrelátó, s még a rosszból is képes előhozni a jót - "Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt." A gondunkat viselő Isten naponta hordoz minket, s ez az az evangélium, amire mindannyiunknak szüksége van az áldott, kiegyensúlyozott, kegyelem-adta boldog élethez.
Az élet tiszteletéért .
A mai nap imádsága:
Uram! Tedd szememet látóvá, szívemet érzővé, hogy gondviselésedet felismerjem életemben! Ámen
Vigyázzatok, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!
Mt 25,13
A Bibliát kevésbé ismerők ennél a mondatnál általában a saját "utolsó órájukra" gondolnak, s bár ennek is van értelme, nem erről szól az ezt a mondatot megelőző történet, hanem Jézus visszajöveteléről. Ahogyan a feltámadás is hittitok (Credo quia, absurdum est! - Hiszem, mert hihetetlen!), úgy a visszajövetel is, hiszen Jézus maga mondja "Azt a napot és azt az órát senki sem ismeri, még a Fiú sem, csak egyedül az Atya". Ennek ellenére jó néhányszor megjósolták "lánglelkű" prédikátorok, "tudós" számmisztikusok, mikor lesz itt a világvége, hiszen Jézus jeleket mondott, s e jelek beteljesülését vélték látni.
A világvége szomorúságát már sokan megérezték, s minél inkább saját elmúlásunk feltartóztathatatlan örvényének vonzásába kerülünk, annál jobban láthatóvá válnak lineáris létünk korlátai. Élni jó, de az élet édes ízét akkor kezdjük el becsülni, amikor az keserédessé válik: kezd teherré válni a munka, s fársztani kezd a felelősség hordozása. Egy biztos: örökké nem élhetünk, a kérdés csupán az, ennek az "igazságnak" a birtokában hogyan éljük a hátralévőt, s milyen következtetéseket vonunk le Istennel, felebaráttal, önmagunkkal kapcsolatban.
A Mester vigyázásra int. Önmegzavaró, valósítgató életünk bármikor véget érhet. A szépség, az erő gyorsan megkopnak, a boldogságos, gondtalan szakaszt bármikor követheti a próbás. Vigyázzatok, el ne hibázzátok! - mondhatná Urunk. Észre sem veszed, s kacagó gyermeked felnőtté válik melletted, s akkor hirtelen nyilvánvalóvá lesz: nem fröccsentett tárgyak kultikus tiszteletére kellett volna nevelned, hanem az Isten ismeretére... Hiába a jobb kéz hihetetlen kifinomult motorikus mozgási képessége, a számítógép egerének mesteri kétdimenziós mozgáskultúrája nem elégséges tudás a többdimenziós élethez. A végesség tragikumát csakis az evangélium oldja fel. Benne válik nyilvánvalóvá, hogy életünk születés és halál közé húzott girbe-gurba vonala az Isten felől nézve a szeretet legrövidebb egyenese.
Uram! Kételyeimet vedd el, aggódásaimat szüntesd meg, hogy minden erőmmel Neked szolgálhassak! Ámen
Ne aggódjatok a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért.
Mt 6,34
Életünk folyamán sok mindenért aggódunk, pedig nem kellene, hiszen fölösleges aggodalmaskodunk amiatt, ami fölött nem a mi erőnk a döntő. Útmutatónk Jézus Hegyi Beszédéből kijelölt mondata igen hangsúlyos, Jézus tanításának summájában a központi "vezérgondolata": Sem a mának, sem a holnapnapnak nem te vagy az ura, hanem az Isten. Ő ad eledelet mindeneknek, Ő hozza fel napját jókra és gonoszokra egyaránt. Aggódni azért, hogy mit együnk vagy mit igyunk a "pogányok szokása" - mondja a Mester. Ahol istentelen világ uralkodik, s nem a szeretet, hanem az önzés a meghatározó, ott minden érték felborul, ott joggal lehetne aggódni a holnapért, de még ebben is ott van Isten akarata, hogy ti. megbüntesse a gonoszságot. (Azáltal, hogy önmagával meghasonlik bűnei következményei által, s idővel kioltja önmagát.)
Minden kornak megvannak az aktuális félelmei, félelmek nélkül nem is lennénk képesek élni. A félelem ugyanis felhívja figyelmünket teljesítőképességünk határaira, a korlátokra, amik nélkül szétfolyna életünk. Aki belenéz Isten törvény-tükrébe, az meglátja valódi önmagát, s azt a medret is, amiben élete folyója "célszerűen" hömpölyöghet.
A siker-teóriák azt hirdetik, s hitetik, hogy az ajánlott "módszer" egyenesen röpít az áhított cél felé. A valóságban ez nem így van. Ahhoz, hogy észrevegyük, s megbecsüljük az áldást, Isten megengedi a próbákat is az életünkben, s ahhoz, hogy értékelni tudjuk a fényt, megengedi hogy meglássuk, olykor megtapasztaljuk az árnyékot is.
Az Istenben bízó ember tudja, hogy Istene gondviselő Isten (providentia Dei), azaz előrelátó, s még a rosszból is képes előhozni a jót - "Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt." A gondunkat viselő Isten naponta hordoz minket, s ez az az evangélium, amire mindannyiunknak szüksége van az áldott, kiegyensúlyozott, kegyelem-adta boldog élethez.
Az élet tiszteletéért .
A mai nap imádsága:
Uram! Tedd szememet látóvá, szívemet érzővé, hogy gondviselésedet felismerjem életemben! Ámen
Vigyázzatok, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!
Mt 25,13
A Bibliát kevésbé ismerők ennél a mondatnál általában a saját "utolsó órájukra" gondolnak, s bár ennek is van értelme, nem erről szól az ezt a mondatot megelőző történet, hanem Jézus visszajöveteléről. Ahogyan a feltámadás is hittitok (Credo quia, absurdum est! - Hiszem, mert hihetetlen!), úgy a visszajövetel is, hiszen Jézus maga mondja "Azt a napot és azt az órát senki sem ismeri, még a Fiú sem, csak egyedül az Atya". Ennek ellenére jó néhányszor megjósolták "lánglelkű" prédikátorok, "tudós" számmisztikusok, mikor lesz itt a világvége, hiszen Jézus jeleket mondott, s e jelek beteljesülését vélték látni.
A világvége szomorúságát már sokan megérezték, s minél inkább saját elmúlásunk feltartóztathatatlan örvényének vonzásába kerülünk, annál jobban láthatóvá válnak lineáris létünk korlátai. Élni jó, de az élet édes ízét akkor kezdjük el becsülni, amikor az keserédessé válik: kezd teherré válni a munka, s fársztani kezd a felelősség hordozása. Egy biztos: örökké nem élhetünk, a kérdés csupán az, ennek az "igazságnak" a birtokában hogyan éljük a hátralévőt, s milyen következtetéseket vonunk le Istennel, felebaráttal, önmagunkkal kapcsolatban.
A Mester vigyázásra int. Önmegzavaró, valósítgató életünk bármikor véget érhet. A szépség, az erő gyorsan megkopnak, a boldogságos, gondtalan szakaszt bármikor követheti a próbás. Vigyázzatok, el ne hibázzátok! - mondhatná Urunk. Észre sem veszed, s kacagó gyermeked felnőtté válik melletted, s akkor hirtelen nyilvánvalóvá lesz: nem fröccsentett tárgyak kultikus tiszteletére kellett volna nevelned, hanem az Isten ismeretére... Hiába a jobb kéz hihetetlen kifinomult motorikus mozgási képessége, a számítógép egerének mesteri kétdimenziós mozgáskultúrája nem elégséges tudás a többdimenziós élethez. A végesség tragikumát csakis az evangélium oldja fel. Benne válik nyilvánvalóvá, hogy életünk születés és halál közé húzott girbe-gurba vonala az Isten felől nézve a szeretet legrövidebb egyenese.
Csüggedés...
A mai nap imádsága:
Uram! Vigasztalj, hogy élhessek! Ámen
Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet.
Zsolt 94,19
Aggódás - az érzelmek hullámvasútja... A bizonytalanság, a kilátástalanság, a lehetőségek hiánya - vagy éppen a lehetőségek megléte, de az erő vagy a bátorság megkopása a változások megtételéhez - mind aggódásaink kísérői. A még nem látható konkrét (közel)jövőtől való félelem teljesen képes megbénítani nemcsak a a lelket, de erősen korlátozza a testet is. Aggódunk a munkahelyünkért, a gyermekeinkért, az egészségünkért, és a relatíve egzisztenciális biztonságunk elvesztésének Damoklész-kardja is ott függ felettünk... Nem csoda hát, hogy aggódunk... Pedig a Mester mindenkit így biztat: "Ne aggodalmaskodjatok!'
Kétezer évvel ezelőtt is volt miért aggódnia, ma is van és amíg lesz ember, addig aggodalom is lesz, mert elmúló életünkbe beleszőve jelen van mindennapjainkban a jó, a szép, a fontos elvesztésének lehetősége is. Míg az életéből Istent kizáró ember tragédiának éli meg mindezt, addig a hívő ember ajándéknak/lehetőségnek, mert ezeken a "kereszteken" keresztül jobban megértheti önmagát. Manapság divatos emlegetni azt, ha valaki a lelkével foglalkozik. Ezoterikus könyvek hegyei hirdetnek "belső lelki utazásokat". Az utazás, a mobilitás a ma embere számára egyértelműen a sikeres életet jelenti. Aki meg otthon kuporog a hokedlin, vagy a sámlin ücsörögve a vaskályhájában bámulja a lángokat - miközben minden létező hulladékot eléget, hogy meg ne fagyjon - az ilyen embert sikertelennek ítélik meg. Pedig a régi "szerzetes nagyok" kedvenc kövükön, barlangjukban magányukban elmélkedtek - tették belső utazásaikat. A világ számára ők sikertelenek voltak, Isten számára békességet birtoklók, az utókor számára pedig szentek.
A hívő ember - klasszikus értelemben - nem szent. Időnként őt is megpörgeti a világ kívánság-örvénye, sőt szívébe olykor beköltözik a csüggedés is. De "tudása", mely hitéből fakad, átsegíti a nehéz pillanatokon. Ismeri a megoldást, s az imádság erejét. Beengedi életébe az Istent, hogy a Lélek jelenlétének vigasztalása által új erőt nyerjen...
Isten országa...
URam! Lakozz bennem, s formálj! Ámen
Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa.
Lk 21,31
Isten országa, Isten királysága - mint kifejezés - az Ószövetségben is várt messiási ország. (Mt 11,2 k) De ez mégsem politikai ország, a zsidóság világuralma, ahogyan általában a Jézus-korabeli zsidók, sőt az apostolok is képzelték (vö. ApCsel 1,6), hanem Isten egyetemes országa a lelkekben. Jézus csak példabeszédekkel tudja megsejtetni Isten országának szépségét. Az öröm országa ez: olyan, mint a királyi lakoma, ahol ünneplő boldogság uralkodik. (Mt 22,2) A szabadság országa ez: ahol a lelki rabok szabaddá lesznek, ahol a megtört szívűek fájdalma elmúlik, s a szomorkodók lelkét betölti a fény. (Lk 4,18-19)
Az Isten Országának tanítása nem képzelt, vagy misztikus világról beszél, sem egy halál utáni vágyott állapotról, hanem az emberek egymás közötti viszonyának és életvitelének egy egészen más módját ismerteti, és amelynek értelme és legnagyobb kincse, maga az ember. Sajnos a világban kialakított mesterséges, vallási, faji, nemzeti, politikai megosztások különféle mérlegekre helyezik az emberek értékelését, de ebben pont az a megtévesztő, hogy valójában csak azt a szerepet értékelik, amelyet a mesterséges megosztáson keresztül teremtettek, és amit a szerepnek megfelelően formálódott egyén betölt.
Isten Országában más szempontok vezérelnek az ember értékelésében, és ezekben semmit nem számít, hogy valakinek palotája van, puha ruhába öltözik vagy rangot, tekintélyt birtokol a hatalom csúcsán, egyenrangúnak számít azokkal, akiknek ez nincs megadatva. Ez nem azt jelenti, hogy a királyt semmibe kell venni, a gazdagot pedig nem szabad emberszámba venni, hanem azt jelenti, hogy a szegényt éppen úgy kell kezelni, mint a királyt, éppen annyi joga és lehetősége van az Isten Országában, mint a gazdagnak, ezzel szemben a földi hatalmasságok birodalmában pedig nincs.
Ez azt jelenti, hogy ha az emberek megvalósítják az Isten Országát a földön, akkor bármilyen konfliktusos helyzet megoldásában nem lehet kedvezően, vagy hátrányosan befolyásoló tényező az anyagi és a hatalmi szempont, helyette az igazság és az emberi erőforrások értéke fog számítani. Nyilvánvaló, hogy az Isten Országában nincsen az ember értékét meghatározó magántulajdon, s olyan sincs, hogy ember uralkodjon ember felett.
Isten országa nem hely, hanem állapot... Azáltal, hogy "Isten bennünk van, s mi Őbenne" Isten országa "elég közel" van hozzánk! A kérdés már csak az, hogy Isten országa bennünk megvalósul-e? Ezt jelesül abban láthatjuk, hogy nem a holnapban akarunk csak szentül élni, hanem már az "itt-és-most"-mában is...
A mai nap imádsága:
URam! Nem látlak, de érezlek. Add, hogy élehessek Benned és Általad! Ámen
tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy Isten sincs más, csak egy, mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség,
1 Kor 8,4b-6a
Faluvá zsugorodott világunkban szinte elcsépelt igazságnak tűnik: "Globálisan gondolkodni - lokálisan cselekedni!" Pedig a felszólítás nagy igazságot takar, a világ megváltoztatása magunknál, bennünk kezdődik... Egocentrikusságunkból eredően még ma is geocentrikusan gondolkodunk, azaz: igen tetszik nekünk a gondolat, hogy mi emberek vagyunk a világ közepe. Ez azonban kétszeresen sem igaz! Egyrészt a teremtettség "közepén" az Élet áll - ráadásul ez akkora titok, hogy nem is lenne szabad egyénekre/egyedekre lebontva emlegetnünk, csak folyamatában -, másrészt mindenek csúcsán nem az ember áll, hanem a Teremtő Isten...
Pál világosan beszél, s akinek van füle, az nemcsak hallja, de érti is: Isten az EGY! Ha vannak is "istenek" (értsd: ideológiák, szenvedélyek, kötözöttségek), melyek totálisan uralhatják egy ember életét, ezek mégsem istenek, még ha az ember isteníti is őket. Sok embertársunk van, akik önzésük miatt sehogyan sem tudják rászánni magukat, hogy létüknek magasabb szintjére lépjenek és másokért éljenek, ugyanakkor szívesen veszik körül magukat évezredek óta létező legkülönfélébb, mélységesen emberi (s egyben nagyon szép!) elképzelésekkel, melyek azt bizonygatják, hogy démonok és ördögök, ártó szellemek hada Sátán-Nagyúr vezetésével birkóznak ebben a földi világban a JóIstennel...
Nos a Teremtő Isten nemcsak a Földnek az URa, hanem az egész Világ-Mindenségnek. Azaz Isten - s oly könnyen dobálódzunk vele, használjuk ezt a fogalmat -, tehát nem globális-, hanem univerzális Isten! S ha valaki egy kicsit is belemélyed az Isten legnagyobb könyvének (csillagos égbolt) olvasásába, akkor hamar beleborzong létének kicsinységébe, s a Világegyetem nagyságába... S ha ez is kevés neki, hogy Isten teremtő szeretetére rádöbbenjen, s végre "istenesen" éljen, akkor tényleg nincs kifejezőbb szó vakságára, minthogy: "ördögi"... Ez a szó ugyanis mindazt a látható és megfogható, élvezhető és birtokolható DOLGOT/anyagit együttesen jelöli, ami elvisz, eltérít a nemlátható Istentől. Azért, mert valamit nem látunk, az még nem jelenti azt, hogy nincs! Látni ugyanis nem csak szemmel lehet - szívvel is. Ez a hívő ember "tudása". Ezért szívünkön, lelkünkön, hitünkön keresztül kicsiben és nagyban, testben és lélekben, "obszervájuk" a JóIstent, minden napon a világ végezetéig...
