„… meglátták a gyermeket… és leborulva imádták őt…” (Máté 2:11)
A legszerényebb körülmények között született, mégis az eget betöltötte az angyalok éneke. Születési helye egy istálló volt, mégis egy csillag több ezer mérföldről vezette oda a gazdag és nemes férfiakat, hogy hódoljanak neki. Születése ellentmondott az élet törvényének, halála ellentmondott a halál törvényének, nincs nagyobb csoda, mint az Ő születése, élete, halála, feltámadása és tanítása. Nem voltak gabonaföldjei vagy halászvállalkozása, mégis asztalt terített ötezer ember számára. És még maradt is kenyere és hala. Lába nem drága szőnyegeket taposott, de járt a vízen, és azt megtartotta. Keresztre feszítése a világtörténelem legnagyobb bűntette volt, de Isten szemszögéből nézve kevesebb nem lett volna elég megváltásunkért. Amikor meghalt, kevesen gyászolták eltávozását, de Isten fekete kárpitot terített a Nap elé. Akik megfeszítették, nem remegtek bele abba, amit tettek, de a Föld megremegett alattuk. A bűn soha nem érintette. A romlás nem tudta testét uralma alá vonni. A talaj, mely vérétől vöröslött, nem rejti porait. Három éven át hirdette az evangéliumot. Nem írt könyveket, nem volt főhadiszállása, és nem épített ki semmilyen szervezetet. Mégis, 2000 évvel később, Ő az emberiség történetének központi szereplője, minden igehirdetés állandó témája, az a sarokpont, melyen a korongok megfordulnak; Ő az emberiség egyetlen Megváltója. Most, amikor ünneplünk és ajándékokat adunk, csatlakozunk a bölcsekhez, akik „…leborulva imádták őt…” (Máté 2:11).
Ne feledjük, a Karácsony Krisztusról szól!
„…íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz” (Lukács 2:10)
Sok ember számára a karácsony szomorú időszak. Jon Walker írja: „Egy gyorsétteremben ülök, és figyelem, ahogyan egy kislány édesanyjával elő-karácsonyt ünnepel. Ajándékai szétszórva az asztalon, és épp azt mondja: »Hiányzol, anya!« »Nekem is hiányzol, kicsim« – mondja az édesanyja. A másik asztaltól egy nő a szeme sarkából figyeli őket. Újságírói éleslátásomnak köszönhetően összerakom a képet. A kettejüket figyelő hölgy egy szociális munkás, aki a felügyelt láthatást ellenőrzi, miközben anya és gyermeke valahogy ünnepelni próbálják a karácsonyt… Néhány perc múlva megérkeznek a nevelőszülők, és hazaviszik a kislányt. Az anya egyedül távozik. A karácsonynak van egy sötétebb oldala, amit ritkán veszünk tudomásul. Elképzelünk egy álomképet, ami ritkán felel meg a valóságnak, még a legjobb otthonokban is… sok karácsonyi emlékünk nem arannyal-ezüsttel, hanem feszültséggel teli… az ünnep csupán újabb ürügy arra, hogy anya berúgjon, vagy apa az új családjával legyen… újabb emlékeztető arra, hogy akit szeretünk, messze van, és talán soha többé nem tér vissza… Az öngyilkosságok száma rendkívül magas decemberben, a depresszió éppoly gyakori, mint a »Mennyből az angyal«. Több embernek fájdalmas a karácsony, mint azt eleinte képzeltük. Azoknak, akiknek elegük van a karácsony hiú reményéből és hamis ábrándjaiból, van egy jó hírem: Isten velünk van.” Jézus azért jött a földre, hogy nagy örömet hirdessen, „… amely az egész nép öröme lesz”. Bármilyen helyzetben vagy is, ez a legeslegjobb karácsonyi ajándék, amit valaha is kaphatsz, mert: 1) Ez a legdrágább ajándék, hiszen Jézus életébe került. 2) Ez az egyetlen igazán tartós ajándék, mert örökké tart. 3) Ez olyan ajándék, aminek egész hátralévő életedben örülni fogsz.
Ha Krisztus nem jött volna
„Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (János 1:29)
A tudósok között nincs teljes egyetértés Krisztus születésének pontos dátumára vonatkozóan. Azt sem tudják, hogy a betlehemi Születés templom, amit minden nap zarándokok látogatnak, valóban azon a helyen áll-e, ahol Jézus született. Azt pedig egyikünk sem tudja felfogni, hogyan foganhatott gyermeket egy szűz a Szentlélek által. De van egy jó hírem: nem kell tudnod, hogy mikor, hol vagy hogyan született Jézus, csak azt kell tudnod, hogy miért. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16). Csak négy dolog számít: 1) Ha Krisztus nem jött volna el, Isten ismeretlen lenne számunkra. 2) Ha Krisztus nem jött volna el, bűneinkre nem lenne bocsánat. Jézus neve azt jelenti: „Jahve megment!” Bemerítő János így nevezte őt: „az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét.” 3) Ha Krisztus nem jött volna el, imáink nem találnának meghallgatásra. A bibliai időkben a papoknak kellett az emberek kéréseit Isten elé vinni. Nekünk pedig Jézus a főpapunk, aki megérti gyengeségeinket, mert „hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, de nem vétkezett. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” (Zsidók 4:15-16). 4) Ha Krisztus nem jött volna el, nem lenne biztosítékunk arra, hogy újra el fog jönni, és magával visz minket a mennybe, hogy vele legyünk.
Megfogan, növekszik és él benned
„Történjék velem a te beszéded szerint!” Lukács 1:38
A szűztől születés története szemlélteti, milyen közel akar kerülni Isten hozzánk. Bizonyos értelemben tőled is azt kérdezi, amit Máriától kérdezett: „Beengedsz?” Ahogy Mária méhében megfogant a Megváltó gyermek, Jézus megszülethet benned is, és élheti életét általad. Milyen csodálatos gondolat! Micsoda kiváltság!
Pál így imádkozott: „hogy a Krisztus lakjék szívetekben…” (Efezus 3:17). János azt mondta: „Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban” (1János 3:24).
Jézus megígérte: „ha valaki… kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz” (Jelenések 3:20). Isten csak meghívást és nyitott szívet kér. Isten a kertben Ádám társaságában volt. Ábrahámmal is vele volt, és barátjának nevezte. De ha Isten megváltott gyermeke vagy, akkor Jézus benned van. És folyamatosan növekszik, míg aztán láthatóvá válik szavaidban, viselkedésedben, életstílusodban és mindennapi döntéseidben. Keserűséggel küszködsz? Vagy aggodalommal? Meg nem bocsátással? Rossz szokásokkal? Mivel Jézus benned él, hozzájuthatsz óriási isteni erejéhez. Ezért mondja Pál: „küzdök az ő ereje által, amely hatalmasan működik bennem” (Kolossé 1:29). Isten nem nagyszerű tehetséget keres, hanem egyszerűen csak bizalmat. Mária bizonyára alkalmatlannak érezte magát a hatalmas feladatra, amikor meghallotta, mit tervez vele Isten. Mégis azt mondta: „történjék velem a te beszéded szerint!” (Lukács 1:38). Szeretnéd, ha nagyszerű karácsonyod lenne? Akkor legyen ez a te imádságod is!
„…ajándékokat adtak neki…” (Máté 2:11)
Karácsony történetéből megtanuljuk, hogy: 1) Isten olyan embereket is felhasznál arra, hogy megáldjon, akiket nem is ismersz. A napkeleti bölcsek nem voltak sem buzgó zsidók, sem elkötelezett keresztények, ők perzsa csillagjósok voltak. Ne légy személyválogató, ezzel megkötöd Isten kezét! Nyisd meg a szíved, és meg fogod látni, hogyan nyúl ki feléd Isten a legérdekesebb emberek által is. 2) Isten gondoskodni fog a jövődről. Józsefnek és Máriának el kellett hagyniuk az otthonukat, és Egyiptomba kellett menekülniük. Miből fognak megélni? Arany, tömjén és mirha – ezek olyan ajándékok, amiket csak gazdag emberek tudnak adni. Ha Isten akarata szerint élsz, ő gondoskodni fog az ellátásodról. Lehet, hogy a munkádon keresztül fogja megadni, lehet, hogy mások nagylelkűsége által, de meg fogja adni. Nem kell egész éjszaka aggódva virrasztanod azon gondolkodva, hogyan fogod betölteni szükségeidet. A zsoltáríró azt mondja: „Gyermek voltam, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett az igaz, sem azt, hogy gyermeke koldussá vált” (Zsoltárok 37:25). 3) Isten felülírja a rendszert, hogy megadja neked, amire szükséged van. „…a csillag… előttük ment… és… megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt”. A naprendszer történetében soha nem történt még semmi ehhez hasonló. Isten úgy mozgatott egy csillagot, ahogyan mi a sakkfigurákat mozgatjuk, azért, mert Ő „mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik” (Efézus 1:11). A történetben ezt olvassuk: „Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.” Micsoda történet, igaz?
Mily csendesen, mily halkan jő a csodás ajándék
„A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” (Lukács 2:12)
Amikor Ézsaiás így prófétált: „megjelenik az Úr dicsősége” (Ézsaiás 40:5) bizonyára sokan arany koronát, arany kormánypálcát láttak maguk előtt. Kétségtelen, hogy a zsidók visszagondoltak Salamon uralkodásának dicsőséges napjaira, amikor annyi volt „Jeruzsálemben az ezüst és az arany, mint a kő” (2Krónikák 1:15). Ám az a Messiás, aki Betlehemben megjelent, az alázat dicsőségét hordta. Isten, aki hadseregeket és birodalmakat tudott irányítani úgy, mint a sakkbábukat, csecsemőként jelent meg, és mindenben egy fiatal pártól függött, tőlük várt szállást, ételt és szeretetet. Hogyan járnak az uralkodók a földön? Testőrökkel körülvéve, harsonákkal bejelentve, gyönyörű ruhákban, csillogó ékszereket viselve. Nemrég egy államfő az Egyesült Államokba látogatott, a poggyásza csaknem két tonna volt, minden alkalomra kétféle öltözetet vitt magával, vele volt a külön fodrásza és seregnyi más alkalmazottja. Amikor Isten e földre jött, szállása egy istállóban volt, ahol nem vették körül szolgák, és nem volt más, csak egy jászol, ahol az újszülött király lehajthatta fejét. Akár rá is léphetett volna egy öszvér! Az ég fénylett az angyaloktól, de kik voltak e lenyűgöző látvány szemtanúi? Írástudatlan pásztorok, akik mások nyájait őrizték, „senkik”, akiknek még a neve sem maradt fenn. 1865-ben egy episzkopális lelkész ellátogatott Betlehembe, és papírra vetette a következő szavakat: „Mily csendesen, mily halkan jő a csodás ajándék! Isten áldása betölti az emberek szívét. Nincs fül, mely hallja jöttét, de ha bűn elgyötört, s megtört szíved behívja őt, Krisztus hozzád belép.”*
* Az Ó, Betlehem kis városa kezdetű ének harmadik versszaka.
„…eljött szülésének ideje” (Lukács 2:6)
John Walker szerint sokféle módon bánunk az idővel: „beosztjuk, pazaroljuk, töltjük és megtakarítjuk. Azt kívánjuk, bárcsak eljönne… azt szeretnénk, bárcsak eltelne… látjuk repülni és érezzük ólomlábakon járni. Órákat figyelünk és naptárt hordunk magunkkal, azt az illúziót keltve ezzel, mintha valahogyan irányítani tudnánk. Isten irányítja az időt… Azt hiszed, meglepődött azon, hogy: „amíg ott voltak, eljött szülésének ideje”? Mi meglepődünk a váratlan fejleményeken… Isten sohasem lepődik meg, még a legkatasztrofálisabb fordulaton sem.
Milyen lenne a hited, ha tudnád, hogy Isten nem lepődik meg a körülményeiden, hanem közben is szent és üdvös végeredményen dolgozik? Müller György egyszer a kikötőben várt egy speciális szék kiszállítására, amelyre szüksége lett volna az óceáni utazásához hátfájásai miatt. Amikor eljött az indulás ideje, és a szék még mindig nem érkezett meg, egy barátja felajánlotta, hogy vesz neki egy másikat, de Müller azt mondta: „Vagy gondoskodni fog róla Isten… vagy… megadja nekem azt a kegyelmet, hogy meglegyek nélküle”. Aztán, mint ahogy a filmekben szokott lenni… a szék megérkezett… éppen idejében! Mennyiben cselekednél, gondolkodnál és élnél másként, ha teljesen biztos lennél abban, hogy Isten ott van a határidőd lejártánál… még akkor is, ha már csak másodpercek vannak hátra? A Biblia azt mondja: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsidók 13:8). Szeretete nem fogy el az idővel, sem életedben munkálkodó ereje nem csökken. Ott volt a múltban, itt van most, és ott lesz a jövődben is. Számára ezer év annyi, mint néhány óra. Neki az a fontos, hogy eljuttasson téged az örökkévalóságba, és nem csupán az, hogy átsegítsen a hétköznapokon.” Ha így nézed a dolgokat, az megváltoztatja az összképet, ugye?
„Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet.” (Lukács 2:29-30)
A Biblia azt írja: „Íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta: »Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségét.«” (Lukács 2:25-30). Simeon története három fontos igazságot tanít nekünk. Először: nem számít, milyen hosszú ideig tart, ha az Urat keresed, meg fogod találni. Vagy, ami még jobb: Ő fog megtalálni téged, és kijelenti magát neked. Másodszor: nem te, hanem Isten választja meg az időt és a módot arra, hogy hozzád jöjjön. Simeon nem érte meg, hogy lássa Krisztus csodálatos szolgálatát, amit három és fél év alatt végzett természetfeletti erővel. Ő csak egy újszülött gyermeket látott Mária karjában. De meglátta Istent, és ez elég volt neki, Harmadszor: bár nagyon odaszánt, „igaz és kegyes ember volt”, Simeon felismerte, hogy csak akkor kész a halálra, ha találkozik Istennel, és magához ölelheti. Vannak, akik nem akarnak meghalni, amíg nem látták a világot. Simeon nem akart meghalni addig, amíg nem látta a világ Megváltóját. A kérdés tehát, amire neked is választ kell adnod: Találkoztál már az Urral? Ő a te személyes Megváltód? Csak akkor állsz készen a halálra, ha erre helyes választ tudsz adni.
