Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Ne feledkezz el Jézusról ezen a Karácsonyon!-Nem tudsz többet adni, mint Isten!

2018. december 22. 10:18 - Andre Lowoa







Ne feledkezz el Jézusról ezen a Karácsonyon!


„Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.” (Lk 10:41b-42)

Szeretjük túlzsúfolni az életünket. Túlhajszolunk, túlköltekezünk, túlbecslünk dolgokat és gyakran fáradtan rójuk a köröket egész életünkben. Ennek következtében Isten igazságának nincs esélye ragyogni az életünkben.

Gyakran tanítja Isten neked az igazság lényegét – lehet, hogy a reggeli Biblia tanulmányozásod közben vagy a vasárnapi prédikáció alatt – és Te azt gondolod, hogy meg kellene tenned bizonyos dolgokat, de éppen túl zsúfolt az életed ehhez, és ezért feledésbe is merül.

Az igazság nem szorulhat ki az életedből a bűn miatt. Gyakran jó dolgok szorítják ki az életünkből azt az igazságot, amelyet Isten akar elültetni bennünk. Teljesíteni Isten rád szabott tervét – ennyi a feladat, nem kell többet tenni; a kevesebb jelen esetben több!

Vegyük Jézus barátainak – Máriának és Mártának – a példáját. Egy nap meghívták Jézust vacsorára. Mária az egész estét Jézus hallgatásával töltötte. Márta nagyon elfoglalt volt, jó házigazda szeretett volna lenni és aggódott azon, hogy minden a legnagyobb rendben menjen.

Márta teljesen felháborodott azon, hogy neki egész nap dolgoznia kellett, míg a testvére csak Jézus mellett ült. Ekkor mondta neki Jézus: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.” (Lk 10:41b-42)

Amikor az életed véget ér, kizárólag egyetlen dolog fog számítani: Megismerted-e Isten fiát? A különleges karácsonyi meglepetések, amelyeket a túlóráddal kerestél meg – nem fognak számítani. Minden idő, amelyet a tökéletes ünnepi étel elkészítésével töltöttél – szintén nem fog számítani. De minden egyes perc, amelyet Jézus megismerésével töltöttél évről évre – számítani fog!

Szóval élvezzük a karácsonyi időszakot! Csomagoljuk be az ajándékokat! Díszítsük fel az otthonunkat! Töltsünk felejthetetlen pillanatokat a családunkkal! De ne engedjük, hogy a Karácsony úgy teljen el, hogy ne töltenénk időt Jézus lábainál.

Beszéljetek róla:

  • Életednek mely területein van versenytársa az Istennel való kapcsolatodnak?
  • Miért gondolod, hogy gyakran elsodródunk Mária rajongásától Márta túlragaszkodó, lényegtelen elfoglaltságai felé?
  • Hogyan tudnál időt szakítani a karácsonyi szoros programodban, hogy időt tölthess Jézussal?


 



Nem tudsz többet adni, mint Isten!


„Adj neki szívesen, és ne essék rosszul az, hogy adsz, mert éppen azért fogja megáldani Istened, az Úr minden munkádat és minden vállalkozásodat." (5Móz 15,10)

Isten meg akarja áldani az életedet. Ő úgy állította be az univerzumot, hogy áldásokra lelj, ha az Ő parancsolatait követed és úgy élsz, ahogy Ő akarja, hogy élj.

A Biblia újra és újra hangsúlyozza: Isten megáldja azokat, akik nagylelkűek.
A Biblia azt írja: „Adj neki szívesen, és ne essék rosszul az, hogy adsz, mert éppen azért fogja megáldani Istened, az Úr minden munkádat és minden vállalkozásodat." (5Móz 15,10).

Azt akarod, hogy Isten megáldja minden dolgodat 2016-ban? Azt akarod, hogy megáldjon mindent, amire ráteszed a kezed? Persze, hogy ezt akarod! Akkor ne légy olyan, aki elvesz, hanem légy nagylelkű – az időddel, a dicséreteiddel, a pénzeddel és az energiáddal. Légy nagylelkű az életed minden területén.

Gondold el: Vagy elhiszed az Isten ígéreteit, vagy azt gondolod, hogy Ő hazudik. Nincs más választás. A nagylelkűséghez társul a legtöbb ígéret a Bibliában. Miért? Mert ez egy olyan tulajdonság, amire Isten meg akar tanítani minket.

Újra és újra felfedeztem ezt az életem során. Kay és én minden évben házasságunk óta gyűjtöttük az adományunkat. Senkinek sem szóltam róla majdnem 30 évig. Az elején volt néhány igazán nehéz év. Voltak idők, amikor csak egy negyed százalékot tudtunk félretenni. Még a nehéz időkben is adakozóbbak akartunk lenni, mint  előző évben. Meg akartuk törni az anyagiasságot az életünkben, hogy egyre inkább krisztusivá legyünk a folyamatban. Isten pedig jobban és jobban megáldott!

Nem tudunk többet adni, mint Isten. Ő megáld és megáld és megáld minket. Csodálatos érzés látni, ahogy Isten többet és többet ad minden alkalommal. Azt kívánom, hogy te is megéld ezt az örömöt!
Áldj meg másokat, és Isten sokkal nagyobb áldást fog adni neked, mint amit valaha el tudsz képzelni!

 

Beszéljetek róla:

  • Hogyan tapasztaltad Isten áldásait, amikor nagylelkű voltál?
  • Örömmel adsz? Ha nem, mi akadályozza meg, hogy megtaláld az örömöt?
  • Hogyan tudod elkötelezni magad, hogy adni fogsz, ami megnöveli a hitedet ha gyakorlod?




komment
süti beállítások módosítása