A mai nap imádsága:
Istenem! Szereteted csodájáért legyél áldott! Ámen
Nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, és mi is őérte, egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, és mi is őáltala.
1 Kor 8,6
Egy az Isten! - mondják sokan, félretéve az ellentéteket, melyeket a kapzsiság a hatalomvágy szült a történelem folyamán az egyházak között. Sokan vannak, akik a közeledés, az egymás megértésének igénye helyett mégis a különbségeket szajkózzák, tovább mélyítve az elkülönítő árkokat... Lelkük rajta, akik a 21. században élve sem döbbentek rá, hogy mi az Isten akarata.
Sajnos az ember ilyen, nehezen vagy egyáltalan nem tud szabadulni az igazától. Még az sem hatja meg, hogy az Igazságért az Isten felvállalta az abszurditás (inkarnáció, passió) botrányát. Létezik-e nagyobb igazság, mint a szeretet? Az az igazság, amely jogos, de földbe döngöl - nem lehet igazság! Az Isten Igazsága - bármennyire is igyekszik az ember azt anyagba gyúrni - mégis emel. A fejlődés pedig akkor igazán fejlődés, ha az feljebb juttat: magasabb erkölcsiségre, áldozatkészségre. A személyes boldogulásért még csak-csak vállalják az emberek az áldozatot - olykor esztelen mértékben is -, de a közösségért már alig. Ezért van válságban az ország, s vannak válságban a közösségek, köztük a legkisebb is, a család.
Pedig a szeretet (Jézus Krisztus) által van a mindenség. Azaz, e nélkül nincs teljesség az életünkben. A keresztelő- medencéket, -kutakat, szószékeket, sőt a bazilikák apszisát is sokáig nyolcszögletűre alakították ki, ezzel is jelezve, hogy a teremtettség a 8. napon teljesedett be, azaz húsvéthétfő hajnalán, amikor Krisztus feltámadt. A Szeretetet ugyanis nem lehet legyőzni! A feltámadás csodája pedig a testtélétellel (inkarnáció) kezdődik, amikor az Isten látható közösségbe kerül teremtményeivel. Ez a mysterium Dei, az Isten titka, amely ma is közösségeket emelő hatalmában tart embereket.
Hatalom...
A mai nap imádsága:
Uram! Hatalmat adtál kezünkbe, s ahelyett hogy élnénk általa, inkább csak visszaélünk vele... Uram, Te csodát tehetsz mindannyiunkkal, kérünk Téged, ne késlekedj irgalmaddal! Adj akaratot nekünk a jóra, hogy élhessünk végre törvényeid szerint, s tiszteljünk Téged az Élet csodáiban, s teremtményeid végre egymásra találhassanak! Ámen
Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.
Jak 4,17
Válságban van a világ... ennél banálisabb mondatot nem is mondhat manapság senki! A válság azonban elsősorban nem gazdasági, hanem lelki. A világ felelős vezetői Koppenhágában még mindig arról tárgyalnak, hogy ki mennyire gyakoroljon önfegyelmet a széndioxid-kibocsátásban... Valahogyan senki nem akar vesztesen kikerülni ebből a világméretű tanácskozásból és mindegyik állam a másiktól várja az önmérsékletet. Gyanítom, hogy a háttérben súlyos profit-érdekek húzódnak. S ha pénzről van szó, kit érdekel itt a Föld jövője? Az ember ördögi természete, hogy az utolsó lélegzetvételéig eszelősen szorongatja majd a pénzét, pedig az értékesnek hitt papirosokat egykettőre tovafújhatja egy szuper-tornádó azok kezéből is, akik a pénz-hatalmukban bíztak...
Akiknek pénzük, hatalmuk van, de nem tesznek semmit - legfeljebb "a fölöslegükből, maguk előtt kürtöltetve adakoznak" - azért, hogy igazságosabb, hogy jobb legyen a világ, hogy tiszta energiához jusson az emberiség, azok abban reménykednek, hogy a világ továbbra is abban a kerékvágásban halad, amiben eddig. Pedig nem fog... Napenergia, szélenergia - már ezekből is többezerszeresét lehetne előállítani a világ teljes energia-szükségletének. Ehelyett mindenki a maga lobbyját egyengeti: ki az atomét, ki a biodízelét... (Ez utóbbi is micsoda őrület! Százmilliók éheznek, s kenyérrevaló helyett dízelolajnak-valót termelnek a földeken... S ezt még helyénvalónak is tartják!)
Persze ne legyünk naívak! Az emberiség többezeréves történelme mindvégig egymás kiszorításáról/leigázásáról/kihasználásáról szólt - most miért változna ez meg egy-két év alatt? S tényleg, mi kell hogy történjen ahhoz, hogy végre rádöbbenjen az ember, hogy egy vérből teremtetett? Világméretű katasztrófa? ...Amilyen bűnös az ember, azaz öntörvényű, makacs és kapzsi, még ez sem billentené se hatalomvágyából, se birtoklási ösztöneinek kötözöttségéből.
Jakab apostol világosan beszél: Aki tehetné a jót, de nem teszi - bűne az annak. Azaz elválasztja magát az Istentől. De nemcsak Tőle, elválasztja magát a közösségtől is, amibe teremtetett. Isten amikor bölcsen megteremtette a világot, bizonyára alaposan megfontolta, milyen törvények tartsák azt egybe, s nem "elhamarkodottan" formálta a világmindenséget olyanra, amilyenre... A teremtéstörténetben is azt olvashatjuk, hogy az ÚRIsten azt mondta művére: "Íme igen jó!" Akkor miért is változtatná meg törvényeit? Mert jobbat talált volna ki azóta? Aligha... Ha oktalan teremtménye pusztulásba sodorja önmagát, akkor az nem az Isten bűne lesz, csakis az emberé, s míg Istennek hatalma van arra, hogy "új eget, s új földet teremtsen" - eladdig nekünk csak ez az egy Földünk van...
Isten törvényeinek meglátásáért.
A mai nap imádsága:
Uram! Oly sokszor botorkálok magam választott utaimon. Kérlek vezess vissza ösvényedre, hogy igéd mécsesénél hamarabb észrevegyem a köveket, s kevesebbszer üssem meg lábamat! Ámen
Az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.
Róma 13,12
Száguldó világban élünk. Szaladunk-futunk nappal és éjszaka is. Ahogyan az autópályákon éjjel sincs megállás, úgy az életben sincs - mindig mozgásban vagyunk. Kivilágítatlan gépjárművel belevágni a sötét éjbe, meglehetősen kockázatos. Néhányan mégis megteszik - mert "menni kell"... pedig ilyenkor létszükséglet a világítás. Ha gyalog megyünk, elég egy gyertya pislákoló fénye, ha gyorsabban, akkor már nem elég a gyertya, komolyabb fényforrás kell. Sokan vakmerőségükért az életükkel fizetnek...
Úgy látszik, az emberek nagy része nem veszi komolyan az élet realitásait. Felkészültnek lenni, tudni, ismerni a az utat és a törvényeket nem intellektuális luxus, hanem az életbenmaradás és a célbajutás egyszeregye. A "sötétség cselekedetei" kifejezés azt az állapotot jelzi, amikor még nem tudja valaki, mi az élete értelme és célja, azaz minek is jött ő erre a világra. A válaszkeresés bonyolultsága abban is tükröződik, hogy a választ nem lehet sem gyorsan megkapni, sem könnyen rátalálni. Mindennek ára van, a kérdések feltevésének is. Ez legtöbbször az idő, amelyből oly kevés van. Csak idővel, néha nagyon hoszzú idő elteltével tudjuk magunknak megfogalmazni életünk kérdését, s ha végre kimondjuk, akkor megszólal bennünk a Hang... Választ kaptunk. Személyünkre szabottat, nyugalmat árasztót, békességet teremtőt.
Innentől kezdve tudjuk, mit jelent a Fény az életben, mit kapok a Fénytől naponta, azaz kicsoda az Isten valójában. Életünk mindennapjai változnak így meg. Ha nem éget a kínzó kérdés, mert Válaszom van, akkor tudom élni az életemet úgy, ahogyan azt Isten többé-kevésbé látni szeretné. Tökéletes nem leszek, mert nem is lehetek. Idő és tér, kívánságok és körülmények sokszor kaledeiszkóposan tükrözik életemet... bármennyire is szeretnénk, a valóság megragadása csak pillanatokra lehetséges. Ha villanásszerűen, jelzésértékűen megtörténik az életünkben, akkor tudnunk kell, ez a kegyelem pillanata volt! Tudni, érezni egy pillanatra, hogy velünk az Isten, olyan erőt kölcsönöz, mely jó ideig elűzi félelmeinket. Tudni és érezni, hogy nem tévúton rohanunk, hanem Felé közelítünk - a bölcsesség maga.
Közösségeink...
URam! Add, hogy rajtam keresztül is épülhessen Egyházad, itt is, most is! Ámen
Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatírából való bíborárus is, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond. Amikor pedig házanépével együtt megkeresztelkedett, azt kérte: Ha úgy látjátok, hogy az Úr híve vagyok, jöjjetek, szálljatok meg a házamban! És kérlelt bennünket.
ApCsel 16,14-15
Bár Lídia az ókorban élt, igen hasonlít a ma élő nőkhöz. Az igeszakaszból megtudhatjuk, hogy Lídia egy nagyon elfoglalt, üzletasszony volt, de mégis időt szakított az ÚR tanítására. Személye azért is érdekes, mert ő az első európai keresztyén... Már ez a tény sokat mondhat el! A Krisztus tanítását megérteni, felfogni sokkal szerteágazóbb - ma úgy mondhatnók többdimenzionális -, mint ahogyan azt egy férfiember el tudja képzelni. A vallás soha nem képzelhető el spirituális nyitottság nélkül - s tény: ebből bizony több van a nőkben, mint a férfiakban(!) -, ha pedig egy vallásban ez nem hangsúlyos, akkor az a vallás inkább ideológiához fog hasonlítani. Azt pedig jól tudjuk, hogy mindenféle "izmus" mindig az egoizmusból táplálkozik...
Manapság, amikor mindent a szexualitással reklámoznak - ez az esetek többségében a női -, megkopott a nőiesség többi lényeges vonása. Az erotika, szexus, az esztétika mellett számos olyan tulajdonsága van az "igazi"nőnek, melyek szinte predesztinálják a többsíkú probléma-megoldásra. A férfi-lélek igen szeret, s tud is egy valamire koncentrálni, de a dolgok egyszerre, párhuzamosan történnek a természetben, s nem szigorú ok-okozati egymásutániságban. Éppen ezért a női (meg)látásmód természetesebb, s ezért effektívebb, mint a férfiak problémamegközelítése. Ezért a 21. szászadban a nők "sikerre van ítélve"... s ez a férfitársadalom számára - melynek tagjai között már most is sok a megkopott identitású -, igen komoly, egyre erősödő kihívást jelent...
Európa tehát nőkön/Lídiákon keresztül lett keresztény, most pedig férfiakon/Achmedeken keresztül iszlamizálódik... A fogyasztásba-degenerálódott európai "keresztények" majd akkor fognak csak feleszmélni, amikor már késő lesz, de legalább tudatosan élhetik majd meg, hogy mit is veszítettek keresztény kultúrájuk elvetésével! (Félreértés ne essék, nem az iszlám magas-kultúra ellen szólok, annak nagy értékelője vagyok, sőt nem mulasztok el lehetőséget, hogy elmondjam mindenütt: azt, hogy a keresztények ott tartanak társadalomban, intézményrendszerben, ahol tartanak, az bizony elképzelhetetlen lenne, ha az iszlám kultúra nem őrzi, s adja tovább a kora-keresztény felismeréseket!) Annyi bizonyos, hogy jelen társadalmunk már nem képzelhető el a nők aktív jelenléte nélkül, a vulgáris iszlám nézet szerint azonban, a nő hatalma csak a négy falon belül érvényesülhet..
Jézus Egyházának a túl-, illetve továbbélése tehát nagymértékben a nőkön fog múlni, de meg merem kockáztatni a kijelentést: "Lehetséges, hogy rajtuk áll vagy bukik az egész keresztény jövőnk!" Ugyanis az anyákon múlik, hogy milyen férfiakat tudnak nevelni a fiaikból, s apákon múlik, mennyire képesek segíteni feleségeiket, hogy lányaikból ne csak nőket, hanem egy egész generációt neveljenek...
A nő - teremtettségbeli adottságai okán - közösségteremtő. A férfi uralkodni akar, de többnyire nem tud, még önmagán sem. Ezért nem az lesz a kérdés, vajon jól prédikál-e a pap, hanem az, tud-e közösséget nemcsak vezetni, de létrehozni is. Hitünk szerint a SzentlélekÚRIsten az, aki létre hívja és meg is tartja az Egyházat, de együttmunkálkodni a Lélekkel csak az tud, aki szívét úgy megnyitotta, mint Lídia...
A mai nap imádsága:
URam! Fordíts vissza magadhoz, hogy békében, harmóniában éljek önmagammal, s a világgal! Ámen
Megvallom bűnömet, bánkódom vétkeim miatt.
Zsolt 38,19
"Bűnös, gyarló emberek vagyunk!" - sóhajtunk fel így olykor, amikor szívesen relativizálnánk ballépésünket, mert nagyon vágyunk a felmentést kereső, s végül megnyugtató mondatokra. A hívő, napi imádságaiban önvizsgálatot tartó ember jól tudja, hogy a bűn nem csak a rossz megcselekvését jelenti, de a jónak az elmulasztását is. Ha lehetőség van a jó megtételére, s azt elmulasztjuk, bizony az fáj. A hiány már csak ilyen: szenvedést okoz. Annak is, aki szenvedi a hiányt, s annak is, aki enyhíteni tudná, de mégsem tette, s ez később lelkiismeret furdalást okoz neki.
Sajnos manapság egy olyan világban élünk, amikor az embereket sikerült úgy elszigetelni egymástól, hogy akik tehetnék a jót, azok sem teszik, mert: Ki tudja, mit hoz a holnap? Jobb inkább tartalékolni a rossz napokra... Mi lesz ugyanis, ha nem tudom megtartani azt az életszínvonalamat, amit megszoktam? Az emberek nagyobb része ugyanis életminőségét kizárólagosan egzisztenciális biztonságában látja, s nem abban, hogy a JóIsten gondot visel majd a holnapban, s a holnaputánban is... Csak amikor egy betegség, baleset vagy valamilyen veszteség alapvető életminőség-romlást okoz, akkor derül ki, hogy bizony messze többet ér egy biztató mosoly, egy kedves szó, a lélek fájdalmát enyhítő simogatás, mint azok a dolgok, amiket megemészt a moly a rozsda vagy a tolvajok ellopják...
Bánkódni azon, amin változtatni úgysem tudunk - nem sok értelme van. Ahogyan tanulni kell a kérést - büszke teremtés az ember, még a JóIstentől is elvárja, hogy "akkor is adjon, ha nem kérem" (Weöres) -, ugyanígy meg kell tanulni az elfogadást és az elengedést is. Aki megvallja vétkeit, bűneit, az az ember nemhogy nem gyenge, hanem rendkívül erős, hiszen megvan benne az akarat a változtatásra. Nagyon sokan éveket várnak egy-egy kicsinyke lépés megtételére is, pedig olykor egy-egy szó kimondása, megvallása a másik felé, valóságos "dimenzió-váltással" ér fel...
"Jobbnak lenni a holnapban, mint a mában!" - olyan életprogram ez, aminél nincs szebb, örömetadóbb, s kiteljesítőbb. Bánkódni az elkövetett életvezetési hibáinkon csak addig érdemes, amíg nem találtuk meg a jóvátételhez vezető utat. Rendezetten élni a magunk világát, szeretetteljes, szelíd életünkkel felhívni mások figyelmét az Isten jó rendjére "isteni" dolog - nem is megy, nem is sikerülhet másképpen, csak Vele...
Szavahihetőség...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy ne csak szavaim, de életem is tükrözze akaratodat! Ámen
Isten a tanúm, hogy beszédünk nálatok nem volt "igen" és "nem"... Mert valahány ígérete van Istennek, azokra őbenne van az igen, és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsőségére általunk. .
2 Kor 1, 18 és 20
"Isten a tanúm" - kezdi védekezését Pál. Valaki megkérdezheti: miért érdekli az apostolt a sok-sok kritika? Ha tiszta a lelkiismerete, ahogyan írja is, hogy az, miért megy bele látszólag értelmetlen védekezésbe? Pál, a pogányok apostola, a nagy misszionárius, miért tartja ennyire fontosnak, hogy még utazási terveit is megmagyarázza néhány rosszindulatú embernek? Nem méltóságon aluli ez?
A tét nem az apostol sértett önérzetének esetleges helyreállítása, vagy elégtétel az őt ért igazságtalanságért. Ha az apostol valóban megbízhatatlan, könnyelmű, szavahihetetlen, akkor az általa hirdetett üzenet is elveszti hitelességét. Pál azonban az evangélium "érdekében" védekezik, Jézus Krisztus ügyéért harcol. Látszólag magyarázkodik, látszólag kisstílű dolgokkal van itt elfoglalva, de valójában a Jézus Krisztus evangéliuma a tét. Pál tudja: a szavahihetőség, az egyenesség, a tiszta szándékok a mindennapi dolgokban összefüggésben állnak a Jézus Krisztusban végbemenő örök dolgokkal. Nem mondhatja: én az evangélium kozmikus üzenetének hirdetésével vagyok megbízva, ezért mit számít, hogy az apró dolgokban mennyire vagyok szavahihető...
Ez a szavahihetőség kihívása a keresztyén ember életében. Mert ha tetszik, ha nem, tanúk vagyunk. Ha az életünk Krisztusé, őt hordozzuk, az ő követei vagyunk. Ha a mi igenünk nem, és a nemünk igen, hiába valljuk meg Krisztust. Ha szánkkal igent mondunk rá, viselkedésünkkel (szavahihetőségünkkel) nemet, eltakarjuk az emberek elől az ÚRIstent... Ha családi, iskolai, vagy munkahelyi ügyeinkben, konfliktusainkban mást mondunk, mint, amit gondolunk, úgy akarunk elérni valamit, hogy a másik azt ne lássa, a manipuláció bűnébe estünk... Hányan hiszik még mindig, hogy a kegyes hazugság nem hazugság!
A mindennapi apró manipulációk, csúsztatások, elhallgatások, az "igen-is-meg-nem-is"-ek mennyit ártanak nem csak a Krisztus ügyének, de mindenek előtt a hiteltelen embernek, magának. Aki ugyanis nem következetes, akinek az életét nem az Istenre kimondott határozott igenek, s a bűnre kimondott elkötelezett nemek alakítják, annak nem csak szavahihetősége forog kockán, de életében nincs meg az a REND sem, ami nélkül nincs békessége a léleknek. Márpedig a lélek békessége, a megelégedettség a keresztény(krisztuskövető) élet egyik legnagyobb jutalma...
A mai nap imádsága:
Uram! Utaidat ismertesd meg velem, hogy járhassam azokat akaratod szerint! Ámen
Mert nem akarunk uralkodni a ti hiteteken,
hanem munkatársai vagyunk örömötöknek...
.2 Kor 1,24
"One way is Jesus!" (Egy út van: Jézus!) - olvashatjuk sokféle kitűzőn, pólón... S jóllehet ahány ember, legkevesebb annyiféle istenelképzelés létezik, a fenti rövid mondatnak az igazságtartalma megkérdőjelezhetetlen. Bár ilyet kijelenteni veszélyes lehet manapság, hiszen pluralitás ide, tolerancia oda - hamar szélsőségesnek ítélheti meg a világ az ilyen "rajongókat" ...Micsoda dolog, hogy csak Jézus és senki más? Ez beleavatkozás a másik meggyőződésébe, világlátáába, s végül is uralkodás a másik hitén.
Tény, hogy a kereszténység története a hitharcok története is. Bár a sokszínűségnek otthont adó Egyetemes Egyház egységet mutat kifelé, az igazság az, hogy a dogmák eléggé behatárolják a vélemény-szabadságot. A harmadik évezred elejére mindenki komoly ökumenikus együttmunkálkodást jósolt, s lám ennek az ellenkezője látszik érvényesülni. Bizony felerősödött a "másnézetűek" hangja, s ha csak egy út létezik, akkor miért van mégis több mint harmincezer keresztény felekezet?
Aki megérti a szavakat, az tudja, hogy, nem Jézus az egyetlen út, hanem a jézusi út az egyetlen, a járható út. Az Isten felől nézve az egyetlen út Jézus, de felőlünk, az embervilágból nézve a jézusi utakat látunk: Vannak ugyanis olyanok, akiket Isten természetben megnyilvánuló tökéletessége tesz hívővé, másokat a gondviselő jósága vonz. Megint mások a jézusi tisztaságot tartják legfőbb kapocsnak, s vannak Jézus keresztje alatt igen sokan, akik a szenvedés isteni misztériumát teszik meg elsődleges oknak, amiért életük Isten felé fordult.
Amikor valaki azt mondja "Jézus", akkor nyilvánvalóan a Szeretetre gondol. A mai világban azonban, amikor a szeretetet is "magyarázni" kell, hogy az mi fán terem... akkor a "Jézus-fogalomnak" még kisebb a kommunikációs ereje. Sokan képtelenek a párbeszédre, mert a szeretetből fakadó kommunikációs flexibilitást hitvallásuk feladásának élik meg. Így aztán marad a Jézus-szógombócokkal valéó dobálódzás. Ők ugyanis úgy gondolják, hogy a másik embernek kell megérteniük az ő terminológiájukat, s nem fordítva...
Aki azonban valóban jézuskövető, az mindig látja a Célt is, nemcsak az adott problémát. Ha Jézus is a tanítványai megnemértettségén tájékozódott volna, akkor már rögtön az elején "feladta" volna, hiszen az Isten országából vajmi keveset értett meg ez a vegyes, tanítványi társaság... Jézus apostolai évek múltán is azon vitatkoztak, hogy ki ülhet majd Jézus mellett az örökkévalóságban, sőt rendre azon spekuláltak, hogy mi lesz az ő jutalmuk, mert Jézust követték. Teljesen elfelejjtették, hogy nem ők választották Jézust, hanem Ő hívta őket meg apostolul...
