„…miután hívőkké lettetek – eljegyzett pecsétjével…” (Efézus 1:13)
Jézus azt mondta: „Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből” (János 10:28). Akik szülők vagyunk, megértjük ezt. Ha gyermekünk elesik, mi felemeljük. Helyreigazítjuk, de nem tagadjuk ki őket. A mi DNS-ünket hordozva születtek, és így is fognak meghalni. Isten ugyanilyen kapcsolatban van velünk. Ha hit által Isten gyermekeivé lettünk, akkor Ő megváltoztatja a származásunkat, újraértelmezi a szülő fogalmát, teszi ezt mindazért, hogy üdvösségünket biztosítsa. És hogy mindezt véghezvigye, elpecsétel minket Szentlelkével. „…miután… hívőkké lettetek – eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel” (Efézus 1:13). Max Lucado írja: „Főiskolás koromban egy ideig egy porszívógyárban dolgoztam. Mi állítottuk össze a készülékeket a porszívócsőtől a konnektor csatlakozóig. Az összeállítás utolsó lépése a »csomagolás és rakodás« volt. Ezen a ponton a gyár rengeteg órát és dollárt fektetett a gépekbe, nagy gondot fordítva a védelmükre. Buborékfóliába csomagolták őket, mint egy múmiát, azután hungarocell közé rögzítették, beletették egy dobozba, amit körbetekertek ragasztószalaggal, a dobozra rápecsételték a rendeltetési helyet, majd hevederekkel rögzítették a konténer belsejében. A porszívó biztonságban volt. De ha mindezt ahhoz hasonlítjuk, amilyen mérhetetlen gondossággal bánik Isten az ő szentjeivel, akkor ahhoz képest mindez [a gondos csomagolás és óvatos kezelés] csak olyan, mintha a porszívót behajították volna egy kisteherautó rakodóterébe. Isten vákuumcsomagolását a legnagyobb erő, Szentlelkének ólomzárja pecsételi le. Gyermekeit a lelki fegyverzet páncélzatába öltözteti, körülvesz angyalaival, és Ő maga belénk költözik. Anglia királynője is örülne ilyen biztonságnak.” Jó hír: Isten „…sajátjaként tart számon, garantálva, hogy a megváltás napján te is megváltott leszel” (ld. Efézus 4:30).
Az alázat erénye
„ alázatnak és az Úr félelmének jutalma gazdagság, dicsőség és élet.” (Példabeszédek 22:4)
Benjamin Franklin huszonkét évesen Philadelphiában élt, miután megszökött elnyomó mesterétől, aki mellett tanonc volt. Ahogy mondani szokták: kereste önmagát. Egy kérdés égett a szívében: „Mik a legfontosabb dolgok az életemben?” Erre válaszul megnevezett tizenkét „erényt” – olyan értékeket, melyek szerint kormányozta életét. Ezek a következők voltak: józanság, csend, rend, eltökéltség, egyszerűség, szorgalom, őszinteség, igazságosság, mértékletesség, tisztaság, nyugalom és erkölcsösség. Franklin elvitte ezt a listát egy idős kvéker barátjához, és megkérdezte a véleményét. A barátja a listát elolvasva ezt mondta: „Benjamin, a legfontosabbat elfelejtetted.” Franklin meglepetten kérdezte, hogy vajon mit? Az idős ember így válaszolt: „Az alázatot.” Franklin azonnal hozzáírta ezt is a listához. Életét tizenhárom hetes időszakokba szervezte, minden héten egy bizonyos erényre összpontosítva. Hetvennyolc éves korában elkezdett visszatekinteni életére, és azokra a tulajdonságokra, melyek köré építette azt. Bár úgy érezte, hogy a legtöbbjük elérésében elég jól teljesített, íme, mit mondott az alázatról: „Nem dicsekedhetek sok sikerrel ennek az erénynek az elsajátítása tekintetében, de elég jól tudom mutatni.” A Biblia azt mondja: „Az alázatnak és az Úr félelmének jutalma gazdagság, dicsőség és élet.” Az alázat érdekes erény: látszania kell rajtad, de nem szabad tudnod róla! Jonathan Edwards mondta: „Senki sem oly elérhetetlen az ördög számára, mint az alázatos ember.” Ha van a világon valami, amire az éned egyáltalán nem kívánkozik és nem is törekszik, az alázat az. Pedig a valódi és tartós siker ezen múlik.
„Megalázza kevélysége az embert, az alázatos lelkűt pedig tisztelet övezi.” (Példabeszédek 29:23)
Egy fiatal lelkipásztor nagy ismertségre tett szert, mert tehetséges igehirdetőnek tartották. De ahogy a gyülekezete nőtt, egyre inkább fejébe szállt a dicsőség. Egyik vasárnap, legutóbbi mesteri prédikációja után egy gyülekezeti tag kezet fogott vele, és ezt mondta: „Kétségtelenül ön a mi nemzedékünk egyik legnagyszerűbb igehirdetője.” A fiatal lelkész akkorát hízott a dicsérettől, hogy alig tudta belepréselni magát az autójába. Útközben elmondta a feleségének, a gyülekezeti tag szavait. A felesége nem reagált semmit. A lelkész viszont szeretett volna valamilyen megerősítést hallani, ezért így tűnődött tovább hangosan: „Vajon hány nagyszerű igehirdetője van nemzedékünknek?” „Eggyel kevesebb, mint gondolod, drágám” – jegyezte meg a felesége. Képzeld el, ahogy Jézus letérdel eléd egy lavórral és törölközővel, hogy lemossa lábadról a piszkot. Abban az időben nem voltak lebetonozott járdák, ezért a lábmosás alapvető udvariasságnak számított. Amikor az ember megérkezett valahová, a vendéglátó megmosta a lábát, ezzel mintegy azt mondva: „Örömmel fogadlak, és tisztellek téged.” Amikor Jézus tanítványai tiltakoztak, ő ezt mondta nekik: „Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek… Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek.” (János 13:15,17). Valaki egyszer megkérdezte Leonard Bernsteint, a New York-i Filharmonikusok zseniális karmesterét, hogy melyik zenészé a legnehezebb feladat egy zenekarban. „A másodhegedűsé” – felelte. Mindenki első szeretne lenni, de Isten országában arra kaptunk elhívást, hogy előbb mások érdekeit vegyük tekintetbe, és csak azután foglalkozzunk magunkkal. Ha így teszünk, Isten megígéri, hogy megtisztel minket érte.
„…Hátha tesz valamit értünk az Úr…” (1Sámuel 14:6)
Jónátán, Saul fia, egy filiszteus csapatot üldözött. Nem hangzott el prófétai szó. Nem kapott Istentől igét, amely megerősítette volna abban, hogy győzni fog. Egyszerűen ennyit mondott fegyverhordozójának: „Gyere, menjünk át ezeknek a körülmetélteknek az előőrséhez! Hátha tesz valamit értünk az Úr.” Nos, ez nem jogosít fel arra, hogy elindulj a saját fejed után, aztán arra kérd Istent, hogy fedezzen és küldjön erősítést. Nyilvánvaló, hogy Jónátán Isten népének oldalán harcolt, ezért tudta, hogy Isten vele van . Ám pontos, részletes útmutatás nélkül indult el, mindössze ebben bízva: „hátha”. Működött a dolog? Igen. Amikor Jónátán és fegyverhordozója megöltek húsz filiszteust, az ellenség csapatában akkora zavar támadt, hogy egymást kezdték gyilkolni, Izráel pedig győzött. Salamon ezt mondta: „Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket kergeti, nem arat” (Prédikátor 11:4). Másként fogalmazva, ha a tökéletes feltételekre vársz, soha nem fogsz semmivel próbálkozni, és semmit sem fogsz soha véghezvinni. Igen, csodálatos volna, ha Isten mindig pontos útmutatást adna. Gyakran azonban egy ötlet vagy egy benyomás által vezet, amely növekedni kezd benned, nem múlik el, hanem egyre erősödik, és te gondolkodni kezdesz: „Hátha pont ezt akarja tőlem Isten.” Szeretjük a garantált végkimenetelt (és a garantált bevételt). Akkor érezzük magunkat biztonságban, ha ügyeinkben nem kockáztatjuk a bukást vagy a veszteséget. De sokkal többször kell „hátha”esetekkel szembenéznünk, mint ahányszor biztos garanciát kapunk. Az ilyen bizonytalan idők azok,amik erősítik a hitünket, az elszántságunkat és a bátorságunkat.
Isten határozott igennel válaszolt Jónatán „háthátjára”. Azért, mert igaz ügyet szolgált, erős hite volt, és szíve szerint akarta cselekedni Isten akaratát, megdicsőíteni Isten nevét, és áldást hozni Isten népére. Ahhoz, hogy egy „hátha” alapján lépni merj, tudnod kell, hogy indíttatásod helyes, hogy imádkoztál és kutattad a Szentírást, és hogy hajlandó vagy hallgatni az isteni útmutatásra. A”hátha” nem jogosít fel elbizakodottságra, vagy arra, hogy azt kérd Istentől, hagyja jóvá a te elképzeléseidet. Néha előfordul, hogy amikor szeretnénk valamit, azt feltételezzük, hogy azt Isten akarja. Addig a napig Izráel mindig Istentől kapott haditervre, egy próféciára vagy egy jól átgondolt stratégiára alapozva indult csatába. Ám időnként előfordul, hogy az Istentől kapott lehetőségek útközben érkeznek, ilyenkor hitre és bölcsességre van szükség ahhoz, hogy megfelelő módon válaszoljunk rájuk. Az ilyen „hátha” pillanatokban nem várhatsz biztos garanciára, nem ülhetsz tétlenül, csal azért, mert a cselekvés kockázatos lehet. Ne félj a természetes körülményektől, akadályoktól vagy ijesztő helyzetektől! Meg kell ragadnod a „háthát”, amit kaptál, és kezdened kell vele valamit, mert ilyenkor láthatod meg, hogy Isten a „háthát” csodává alakítja. Ha tudod, hogy a szíved Isten előtt igaz, akkor szembe kell nézned félelmeiddel, és meg kell ragadnod a pillanat kínálta lehetőséget. Amikor olyan pillanatban vagy, ami megváltoztathatja jövődet, bízz Istenben, indulj el hittel, menj előre! Ne hagyd, hogy meghaljon az álmod azért, mert kockázatot hordoz magában. Istennel a kockázat az a híd, ami eljuttat oda, ahol Ő akar látni.
„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!” (Példabeszédek 3:5)
Láttál már olyan embert, aki mankóval járni tanult? Micsoda küzdelem! Néha azt veszed észre, hogy megpróbálnak egy lábon egyensúlyozni, vagy harminc méterrel odébb az utcán fekszenek, és a kezük csupa horzsolás. Mankóra támaszkodni kimerítő lehet, éppúgy, mint a saját értelmedre támaszkodni.
Ha azt akarod, hogy a dolgaid rosszul menjenek, zárd ki Istent! Próbáld pusztán a saját józan eszed segítségével megoldani a dolgaidat! Ha falnak ütközöl, próbálj ki valami mást! Ha az sem vezet sehová, folyamodj a logikához, majd ess pánikba! Az igazság az, hogy néhányan úgy viselkedünk, mintha aggodalom-függők lennénk. Olyan régóta élünk így, hogy nem is vagyunk képesek meglátni és elismerni. Ha az egyik aggodalom megszűnik, egy másikat teszünk a helyébe. Egész sor áll az ajtónk előtt belőlük, mert az a felirat található rajta, hogy „szeretettel üdvözlünk mindenkit!”. Úgy tűnik, mintha szívesen látnánk vendégül őket, de Jézus azt mondta, hogy ez az élet és az energia pazarlása. Az aggodalmak miatt folyton arra koncentrálsz, hogy mire van szükséged vagy minek az elvesztésétől félsz, így nem marad időd élvezni azt, amid van (ld. Máté 6:25). Így nem lehet élni!
Aggodalom helyett kezdj el az alábbi igeversek szerint élni: a) „Semmiért se aggódjatok… b) mindent, amire szükségetek van, kérjétek imádságban Istentől… c) … mindig hálát adva… d) és Isten békessége… meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat…” (Filippi 4:6-7 NCV). Rajta, próbáld ki Isten módszerét!
