Megjegyzés: A Zsidókhoz írt levél az Újszövetségbe felvett/kanonizált levél. A szerző és a címzett "személyéről" azonban a kutatók nem jutottak megegyezésre. Éppen ezért csak találgatások állnak rendelkezésre a levél szerzőjének megállapításában. Sokan Pál apostol leveleihez sorolják, megoszlanak azonban a vélemények, hogy valóban tőle származik-e, vagy Pál egyik követőjétől. Tény, hogy a 2. és 4. évszázad között nem tartották kanonikus Szentírás részének.

Minden kor emberét megérinti a végítélet problematikája, hiszen csak idő és tapasztalás kérdése, mikor jut el valaki a felismerésre: bizony gyarló az ember... A Szentírás így mondja: "Gonosz az ember szíve, ifjúságától fogva." Ugyanakkor van az emberben eredendő jóság is, készség a jó megcselekvésére, a 'szentülésre', de ezt az isteni adományt mindig könnyebb elásni, mint kamatoztatni! Míg a középkor emberéhez eljutottak a végítéletes gondolatok - s valóban rettegtek az emberek az ÚRIsten számonkérésétől -, eladdig a ma embere élete nagy részében alig vagy egyáltalán törődik ezzel. Talán csak akkor kezd kiteljesedni ez a gondolat, amikor az ember kezdi szép lassan lezárni evilági dolgait, s készül az el-, a kimenetelre.

Amíg persze az ember érzi az erejét, addig érezteti is a hatalmát a környezetével: s így ő maga akar "visszafizetni" mindenért, s ő akarna ítélkezni mások felett. Félelmetes az emberi gonoszság, hogy mire képes az ember gyűlölete, de félelmetes a rövidlátása is, mert nem látja, hogy mindez végül hova vezet! Így történik meg, hogy egy nagy ország/érdekcsoportjai(?) lehallgatják az egész világot, s mit sem törődve az egy-egy ország szuverenitásával, "idegen földön" titkos militarista akciókat követnek el. A szomorú ebben, hogy ezek az emberek úgy gondolják - ez rendben is van így...

Isten azonban más rendet akar látni az embervilágban! S hogy észhez térjen a világ, időnként megengedi - ahogyan Luther mondta -, hogy "a nagy tolvajokra küldi a kicsiket". Ugyanakkor a JóIsten kríziseket is megenged a világban, hogy általuk kiderüljön az igazság. S most ne ember-okozta pénzügyi-, gazdasági-, erkölcsi válságokra gondoljunk, hanem olyan krízisikre, amik ellen az embernek nincs hatalma: pl. természeti katasztrófák! Ilyenkor derül ki, valóban érték-e az ember vagy csak mondják? Segítenek-e az emberek egymásnak vagy a túlélésért egymásnak esnek? Segítő kezet nyújtanak vagy - ahogyan az egyik égi tv-csatornán láttam - két "derék" keresztény ember, megafonnal a kézben - miközben az utca túloldalán a markológép rakta teherautóra a tájfun-rombolta házak maradékát -új életet ígértek a "Jézus Krisztusban" a szerencsétlen hajléktalanná vált, láthatóan teljesen más tudatállapotban lévő, utcaszélen kuporgó embercsoportnak... Csak gyanítom, hogy Jézus URunk nem így gondolta a missziót, amikor azt mondta: "Tegyetek tanítvánnyá minden népet!"

A középkori átlag-ember, a többség, mondhatnók a "az istenadta nép" nem birtokolt annyi minden hiábavalóságot, mint a ma modern, jóléti társadalmában élő átlag-polgárok. A ma emberének vagyontárgyai között több a haszontalan, mint a hasznos. A fröccsentett műanyag vackok sokasága szinte betemeti a "civilizált" embert! Egy jóléti világban élő embernek, élete folyamán mintegy 8-10ezer(!) birtoktárgya van, s mennyi belőle, ami teljességgel fölösleges! (Csak egy példa, ami személyesen engem bosszant - meg talán minden jóérzésű, pihenni vágyó embert -, amikor szép őszi hétvégeken előveszik a lombfújó-szívó, eszeveszett-hangos porszívóikat /maguk is csak fülvédővel bírják ki!/... ahelyett, hogy megmarkolnák a seprűt meg a gereblyét. Motoros-kasza helyett, lehetne rendes kaszát is használni, s ha azt a pénzt, amit ezeknek a gépeknek az üzemeltetésére, karbantartására fordítanak - nemkülönben háromévenként lecserélik őket - szétosztanák a csöndben kaszáló embereknek, akkor olyan fizetésük lehetne, hogy valósággal verekednének az ilyen állásokért... persze, nem az lényeg, hogy mindenkinek normális fizetése, rendes munkája legyen, hanem az, hogy egyesek piszkosul meggazdagodjanak!) Nos, ennyit az ember hitványságáról...

Egyszóval, ítélet alatt van a ma embere (elég rendesen!), no de ki törődik ezzel? S különben is, kit érdekel, hogy ez a szociális csődhalmaz, amit produkált az önző, spekuláns ember a huszonegyedik század elejére, az nem tetszik a JóIstennek? "Ez a JóIsten baja!" - vélik sokan. Pedig nem. A mi bajunk, csakis a mienk! Isten istensége nem sérül, nem lesz kisebb azáltal, hogy mi istentelenül élünk! Szeretetlenségünktől nem az Isten lesz szomorú, hanem mi leszünk még szomorúbbak! Ha a "szépnek és jónak teremtett földi világunkból" poklot csinálunk magunknak, attól nem az Isten szenved, hanem mi emberek szenvedünk még jobban... Ezért érdemes elgondolkodni azon, mi végre is vagyunk néhány évtizedig ezen a földön, s mit jelent az, amit a Zsidókhoz írt levél szerzője így fogalmaz meg: "Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni"...