Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

“A tizenkettők csoportja, mely a hatalmas nemzeteket képviseli, sértésnek számít tizenkét Apostolom létezésével szemben.” 20171120

2018. november 19. 17:46 - Andre Lowoa

“Sok ember hiszi azt, hogy helyesen cselekszik azáltal, hogy támogat másokat azon törekvésükben, hogy olyan törvényeket hozzanak be, melyek helyeslik a gyilkosságot, a háborút és az istenkáromlást.

Amikor azt hiszitek, hogy a bűn elfogadható, és hogy az indokolva van, mert az a mások javát szolgálja, akkor ti egy gondosan felállított csapdába estetek.

Ők fogják bemutatni és támogatni az Antikrisztust a világban, mint ahogy a tizenkét Apostolom is nyilvánosan mutatott be Engem az Én időmben a Földön

Az Igazság felnyitja majd szemeteket a körülöttetek lévő gonoszságra. Ne féljetek soha az Igazságtól. 

Most figyelmeztetlek benneteket. Figyelmeztetem közületek azokat, akik megpróbálják bevezetni az abortuszt a nemzetetekben, azokat, akik bemocskolják Keresztény Egyházaimat és azokat, akik a fenevadat tisztelik, hogy napjaitok meg vannak számlálva.

Mert nektek nem lesz jövőtök, nem lesz örök életetek, nem lesz hozzáférésetek Új Királyságomhoz.

Jézusotok

Olvass tovább: http://m.igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-tizenkettok-csoportja-mely-a-hatalmas-nemzeteket-kepviseli-sertesnek-szamit-tizenket-apostolom-letezesevel-szemben/

“Ebben az időben a választott nép között támadt néhány gonosz lelkű ember is.
Ezek aztán felbujtogattak sokakat: „Szövetkezzünk a szomszéd pogány népekkel

Úgysem érheti el üdvét a gonosz, * mert nem keresi végzéseidet.

„Dávid fia, könyörülj rajtam!”
Jézus ekkor megállt, és szólt, hogy vezessék hozzá. Amikor odaért, megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak könyörgött: „Uram, hogy lássak!” Jézus így szólt hozzá: „Láss! Hited meggyógyított téged.” Azonnal visszanyerte látását. Dicsőítette Istent, és követte őt. Ennek láttára az egész nép áldotta Istent.
Ezek az evangélium igéi. 

Lk 18,35-43

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index2016.php?holnap=2017-11-20

“Bűneitek, az erkölcstelenség bűnei és az anyagi javak iránti szeretetetek mélyen megbántanak Engem. Nektek nem olyan a hűségetek Irántam, ahogyan azt elvárnák tőletek. Nektek, akik távol kerültetek az Igazságtól, hívnotok kell Engem, hogy meg tudjam nyitni szemeteket.”

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/van-egy-uzenetem-amelyet-az-amerikai-nepnek-kell-atadnom/


http://katolikusvalasz.blog.hu/2017/11/18/utolso_keres_a_szentatyahoz_a_formalis_korrekcio_elott?token=c03440d311cedf567ae39249bf87f169

komment
süti beállítások módosítása