A keresztény közösség a hitelességről szól.
Hiteles közösségben lenni egymással, az nem egy felületes, vagy látszólagos dolog, nem felszínes csetelgetés egymással. Hanem valódi, szívből szívbe történik, és olykor lelkünk legmélységesebb szintű megosztását jelenti.
Ez akkor lehetséges, amikor az emberek őszintévé válnak azzal kapcsolatban, hogy kik is ők valójában és mi történik az életükben. Megosztják fájdalmaikat, feltárják érzéseiket, elismerik hibáikat, felfedik kétségeiket, beismerik félelmeiket, elfogadják gyengeségeiket egymás előtt és segítséget és imatámogatást kérnek egymástól.
A hitelesség tökéletes ellentéte annak, amit a legtöbb templomban tapasztalsz. Az őszinteség és alázat légköre helyett viszont megtalálod a színlelést, szerepjátszást, számítást, felszínes udvariaskodást és a sekélyes beszélgetéseket.
Az emberek álarcot viselnek, hogy fenntartsák védelmi vonalaikat és úgy tesznek, mintha minden rózsás lenne az életükben. Ezek a viselkedési formák a valódi barátság halálához vezetnek.
Az egyedüli módja, hogy megtapasztaljuk a hiteles közösséget, ha mi magunk megnyitjuk az életünket mások előtt. A Biblia azt mondja: Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással… Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság.(1Ján.1:7:8 MBT)
A világ azt gondolja, hogy a meghittség olyan valami, ami sötétben történik, de Isten azt mondja, hogy az a világosságban bontakozik ki. Többnyire arra használjuk a sötétséget, hogy elrejtsük a fájdalmainkat, botlásainkat, aggodalmainkat és hiányosságainkat. De a világosságban minden dolgunkat felszínre hozzuk és bevalljuk, hogy kik is vagyunk valójában.
Persze a hitelesség bátorságot és alázatot is igényel. Ez azt jelenti, hogy szembe kell néznünk azzal, hogy a hibáink lelepleződnek és elutasítottak leszünk és ez ismét fájni fog.
Miért kockáztatná ezt bárki is?
Mert ez az egyetlen útja annak, hogy lelkileg növekedhessünk és érzelmileg egészségesek legyünk. A Biblia azt mondja, hogy a közösségeinkben váljon gyakorlattá ez:
“ Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.”(Jakab 5:16, MBT)
Beszéljünk róla:
• Mikor volt a legutóbbi alkalom, amikor nyíltan és őszintén beszélgettél a barátoddal?
• Miért olyan fontos, hogy megvalljuk egymásnak a bűneinket?
Vigyázz, kész, VÁRJ!
„Az Úr jó mindenkihez, aki bízik Őbenne, tehát a legjobb, ha türelmesen várunk – várunk Őrá, hogy megmentsen minket.” (Jeremiás siralmai 3:25-26, GNT fordítás)
Amikor az élet különböző területein problémák és bajok jönnek, a „legszellemibb” döntés, amit csak hozhatunk az, hogy eltöltünk egy kis időt az Úrral és várunk.
A Jeremiás siralmaiban ezt olvassuk: „Amikor az élet nehéz és kemény, menj el valahová egyedül. Légy csendben, hajtsd meg a fejed és imádkozz. Ne tegyél fel kérdéseket, hanem várj addig, amíg reménység nem ébred benned. Ne fuss el a probléma elől, hanem nézz vele szembe. A „legrosszabb” soha nem a legrosszabb”. (Jeremiás siralmai 3:28, MSG fordítás)
A legtöbben nem igazán tudjuk, mit jelent csendben lenni. Sokszor feszültek és idegesek vagyunk, és nem szeretünk Istenre várni, mert ilyenkor még idegesebbek leszünk. Szeretjük mi irányítani a dolgokat.
Mit jelent Istenre várni? Azt, hogy leülünk, hallgatunk, és figyelünk Istenre. Olvashatjuk a Bibliát is közben, vagy imádkozhatunk is esetleg, de leginkább csak csendben vagyunk az Úr előtt.
Idegesek akkor leszünk, amikor nem várjuk meg, hogy reménység ébredjen bennünk, ahogy ezt Jeremiás is mondja. Isten akar beszélni hozzánk. Reménységet akar adni nekünk, azt, amire annyira vágyunk. De mi mindig túlságosan elfoglaltak vagyunk az életünk különböző dolgaival. És amikor Isten beszélni akar velünk, akkor épp „foglalt a vonalunk”.
Ha meg akarjuk hallani, mit mond nekünk Isten, és ha meg akarjuk tapasztalni azt a reménységet, amit Ő tud adni nekünk, akkor el kell töltenünk Vele egyedül egy kis időt. „Be kell lépnünk” a csendbe, és késznek kell lennünk arra, hogy meghalljuk Őt.
Jézus is erről beszél a Máté 6:6-ban: „Találj egy csendes, félreeső helyet, hogy ne érezz kísértést arra, hogy szerepet játssz Isten előtt. Legyél olyan egyszerű és őszinte, amilyen csak lenni tudsz. A figyelem középpontja el fog terelődni saját magadról Istenre, és elkezded majd érezni az Ő kegyelmét.” (MSG fordítás)
Amikor őszinte vagy Istennel, a figyelmed középpontjából kikerülnek a saját problémáid, legyenek azok bármilyen nagyok is, és Isten kegyelme kerül a középpontba.
A Jeremiás siralmai 3:25-26-ban ez áll: „Az Úr jó mindenkihez, aki bízik Őbenne, tehát a legjobb, ha türelmesen várunk – várunk Őrá, hogy megmentsen minket.” (GNT fordítás)
Tehát mielőtt hozzákezdenél, hogy egyedül oldod meg a problémádat, hagyd, hogy Isten mentsen ki abból. Egy kicsit ahhoz hasonló ez, ahogy a háborús filmekben lenni szokott. Amikor az ellenség közeledik a főhős - általában kicsi és szedett-vedett - hadserege felé, a főhős kiadja a parancsot az embereinek, hogy ne lőjenek, amíg arra parancsot nem ad, és aztán a legeslegutolsó pillanatban elkiáltja magát, hogy „Tűz!” Minthogy a legalkalmasabb pillanatban lőttek, az övék lett a győzelem.
Ez a mi esetünkben is igaz. Bármilyen akadállyal kell is szembenéznünk, várakoznunk kell Istenre. Az Ő időzítése a legjobb számunkra.
Várjunk és figyeljünk az Úrra.
Beszéljetek róla
- Megtörtént már veled az életben, hogy túlságosan gyorsan cselekedtél, és emiatt nagyon rosszul alakultak a dolgok?
- Miért nehéz Istenre várni, amikor nehéz és küzdelmes időszakon megyünk keresztül?
