„Szerezz bölcsességet… szerezz értelmet!” (Példabeszédek 4:7)
Építsd bele az életedbe ezt a hat alapelvet: 1) Ne aggódj, ha megteszed a tőled telhető legtöbbet! Isten nem elégszik meg kevesebbel, de nem vár el többet. „Bízzál az Úrban, és tégy jót… és megadja szíved kéréseit!” (Zsoltárok 37:4). 2) Ne siess, ha a siker a pontosságon múlik! „Jó tervezés és kemény munka jómódhoz vezet, de az elsietett lépések ínségbe juttatnak” (Példabeszédek 21:5 NLT). 3) Ne vonj le végkövetkeztetést, amíg nem ismered az összes tényt! Bárkivel is találkozol, lesznek betöltetlen szükségei, be nem gyógyult sebei és be nem teljesedett reményei. Ha azt szeretnéd, hogy az emberek a legjobb képességeid szerint értékeljenek, és ne a legrosszabbak szerint, akkor: „ti is úgy bánjatok velük, amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak” (Lukács 6:31 NLT). 4) Ne hidd el, hogy lehetetlen, amíg meg nem próbáltad! Ha Isten akarata szerint jársz, az ő módszerei szerint teszed a dolgokat, érzékeny vagy az ő időzítésére és hajlandó vagy kitartani, akkor a problémáid csupán megmutatják, hogyan dolgozik Isten a te javadra. „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott” (Róma 8:28), csak türelmesen bizakodva várnunk kell. 5) Ne vesztegesd az idődet bagatell dolgokra! Ahhoz, hogy az elsőrendű dolgok az első helyre kerülhessenek, meg kell kérdezned magadtól: „Mi az, amit csak én tudok elvégezni, vagy én tudom a legjobban?” Csak ha erre a kérdésre már válaszoltál, akkor fogod tudni, hogy mi az, amit tenned kell. 6) Ne hidd, hogy a jó szándék elfogadható kifogás a semmittevésre! Vizsgáld meg az életed! Olyan vagy, aki csak beszél a dolgokról, vagy olyan, aki meg is teszi? Légy határozott az étkezési szokásaidban, az odaszánásodban, a pénzügyekben és a családi dolgokban stb. Írd fel ezt egy lapra, és olvasd el gyakran: „Ha meg kell történnie, csak rajtam múlik!” Jakab azt írja: „a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában” (Jakab 2:17).
„Ne feledkezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársaik volnátok, a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok.” (Zsidók 13:3)
A Biblia azt mondja: „a testvéri szeretet maradjon meg közöttetek” (Zsidók 13:1). Aztán részletezi is: „ne feledkezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársaik volnátok, a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok.” 2007. április 18-án három keresztyént megöltek Törökországban a hitük miatt. Egyikük, Necati Aydin volt, egy harmincöt éves lelkész, aki egy Bibliákat forgalmazó keresztyén könyvkiadónál dolgozott Malatya városában. Max Lucado így írja le a történetét: „Mire Necati az irodába ért, két munkatársa már látogatókat fogadott: öt fiatalembert, akik a keresztyén hit iránt érdeklődtek. De az érdeklődők nemcsak kérdéseket hoztak, hanem fegyvereket, konyhakéseket, köteleket és törölközőket is. A támadók fegyvereikkel hadonászva azt mondták Necatinak, hogy imádkozza el az iszlám hitre térők imádságát: »nincs Isten Allahon kívül, és Mohamed az ő prófétája.« Amikor Necati erre nem volt hajlandó, megkezdődött a kínzás. A merénylők gyötrelmes órákon keresztül vallatták és vagdosták a megkötözött keresztyéneket. Végül, amikor a rendőrség már az ajtón dörömbölt, elvágták áldozataik torkát. Az utolsó szó, ami az irodából kihallatszott, egy megingathatatlan keresztyén kiáltása volt: »Messiás! Messiás!« Az ilyen történetek hallatán elakad a szavunk. Ehhez képest a reggeli forgalmi dugó említésre sem méltó. Az ilyen történetek felteszik nekünk a kérdést: »Én meghoznám-e ezt az áldozatot? Kiáltanám-e, hogy Messiás, Messiás? Odaadnám-e az életemet?«” Amikor haszontalan, világias dolgok miatt panaszkodunk, gondolkodjunk el! A Biblia azt mondja, hogy úgy kell imádkoznunk keresztyén testvéreinkért, akik szerte a világon üldöztetést szenvednek, mintha mi magunk is velük szenvednénk.
Ismerd fel, ha segítségre van szükséged!
„…Mózes kezei elfáradtak… Áron és Húr pedig tartotta a kezét, az egyik erről, a másik amarról…” (2Mózes 17:12)
Szeretjük azt gondolni, hogy egyedül is elboldogulunk mindennel, de bölcs dolog tudni, hogy mikor van szükségünk segítségre. Amikor Izráel Amálék ellen harcolt, valahányszor Mózes fölemelte a kezét, Izráel volt fölényben, de amikor leeresztette a kezét, az ellenség kezdett felülkerekedni. Mózes azonban, mint mi mindannyian, ember volt, és „kezei elfáradtak”. Ezért Áron és Húr fogtak egy követ, ráültették Mózest, aztán odaálltak a két oldalára, és tartották a kezét. Isten nem csupán győzelmet adott Izráelnek azon a napon, de Mózesnek is megmutatta, hogy vannak idők, amikor mindannyiunknak szüksége van segítségre. Egy lelkipásztor ezt mondta: „Emlékszem egy időre, amikor mélyen elcsüggedtem… azt kérdeztem, vajon és vagyok-e a megfelelő ember arra, hogy ennek a gyülekezetnek a pásztora legyek… Egy barátom megérezte elkeseredettségemet… elhívott egy kávéra és meghallgatta aggodalmaimat. Nem sajnálta az időt, hogy emlékeztessen mindarra, amit Isten végzett engem használva… segített visszaszerezni az elveszett perspektívát. Az együtt töltött idő végére úgy éreztem, felbátorodtam, és kész vagyok folytatni… mindig hálás leszek neki azért, ahogy »tartotta a karjaimat«.” Sokan vagyunk úgy, hogy könnyebbnek érezzük segítséget nyújtani, mint segítséget elfogadni. Néha a segítség elfogadása azt jelenti, hogy lemondasz a mártír_ vagy áldozatszerepről, lebontod a függetlenség falait, amelyet évek alatt építettél fel, és beengeded az embereket, hogy ott lehessenek számodra. Ha most magadra ismertél, imádkozz így: „Uram, tudod, hogy hajlamos vagyok csak magamra számítani. Segíts, hogy el tudjam fogadni az ajándékot, amit te adtál azokban az emberekben, akik segíteni akarnak!”
Menny
„Elmegyek helyet készíteni a számotokra.” (János 14:2)
Ebben az áhítatos füzetben gyakran hangsúlyozzuk, hogy hozd ki a lehető legtöbbet minden napodból: élvezd, ahol tartasz, miközben úton vagy célod felé. Ez hasznos tanács. De végső soron Isten megváltott gyermekeként nem a múlandókra kell legjobban vágyakoznod, hanem az örökkévalóra: mennyei otthonodra. Jézus így mutatta be: „Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?” Max Lucado írja: „A hazafelé tartó út nagyon szép – de nem az utazás a cél. Erre az előadásra egy repülőúton készültem. Körülnéztem az utastársaim között, és elégedett embereket láttam. Jól eltöltötték az időt könyvekkel, keresztrejtvényekkel vagy épp alvással. De ha ezt a bejelentést hallottuk volna: »Hölgyeim és uraim, ez a repülőút az önök végállomása. Sosem fogunk leszállni, mostantól ez a repülőgép az otthonuk. Kellemes utat kívánok.«, akkor az utasokból azonnal zendülők lettek volna. Átvettük volna az uralmat a pilótafülke fölött, és leszállópályát kerestünk volna. Nem nyugodtunk volna bele a helyzetbe. Az utazás nem a végállomás. A jármű nem a cél. Azok, akik megelégednek csupán az utazás örömével, túl kevéssel érik be. A szívünk azt súgja, hogy több van ebben az életben, mint ez a földi élet. Olyanok vagyunk, mint E.T., ujjunkkal az égre mutatunk. Lehet, hogy nem tudjuk, hová mutassunk, de azzal tisztában vagyunk, hogy nem a repülőgép az otthonunk.” Jézus azt mondta: „elmegyek helyet készíteni a számotokra.” Ezen a földön semmi sem hasonlítható ahhoz a helyhez! Tehát élj úgy, hogy a mennyet tartod szem előtt!
„Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel.” (Kolossé 3:2)
Ötszáz évvel ezelőtt a tengerészek féltek a láthatártól, azt hitték, hogy ha túl messzire hajóznak, leeshetnek a világ peremén. Ma mosolygunk ezen az elképzelésen, de akkoriban ezt halálosan komolyan vették, olyannyira, hogy a Gibraltári-szorosban Herkules oszlopain a „Non plus ultra” latin felirat állt, ami azt jelenti: „Nincs tovább.” Aztán 1492-ben jött Kolumbusz, és bebizonyította, hogy tévedtek. Az új világ felfedezése megváltoztatta az emberek gondolkodásmódját. Spanyolország ezt új pénzérmék veretésével is elismerte, melyeken a felirat „Plus ultra”, vagyis „Van tovább” volt. Gondolatban lekorlátoztad magad? Bánod, hogy életedet ostoba elgondolásokra és törekvésekre pazaroltad? Úgy érzed, hogy a legjobb éveid már elmúltak? Nem így van! Egy egész örökkévalóság áll rendelkezésedre, hogy kárpótoljon az elvesztegetett időért, méghozzá dicsőséges testben, mely nem ismer határokat. A legjobb pillanataid még hátravannak, a sír túloldalán várnak rád. Ezért: „Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel.” (Kolossé 3:1–2). János, a Jelenések szerzője fogoly volt egy Patmosz nevű aprócska szigeten. Minden oldalról tenger vette körül. Körbezárta, és elszigetelte szeretteitől. Aztán Isten megmutatta neki a menny dicsőségét, és ő így írt: „láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé” (Jelenések 21:1). Nincs többé határ – a mennyben végre teljesen szabad leszel.
„Az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta.” (Prédikátor 3:11)
Miért hal éhhalált naponta ezernyi gyermek, miközben a világ leggazdagabb országainak lakói minden este annyi ételt dobnak el, amivel jól lehetne lakatni őket? A civilizáció 3500 éves feljegyzett történelme során mindössze 268 olyan év volt, amikor a világ semelyik pontján nem dúlt háború. Ugyanezen időintervallumban 8000 békekötést írtak alá. Miért olyan rövid a kötőjel a sírkövön lévő két dátum között? Valami azt súgja nekünk, hogy ez így nincs rendjén. Ez nem az otthonunk. Ki adta ezeket a gondolatokat? A Biblia azt mondja, hogy Isten „szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta.” Isten megváltott gyermekeként földi életed csupán a kezdet. Ez az első fejezet első mondatának első betűje Isten nagyszerű történetében. Olyanok vagyunk, mint a postagalambok: velünk született ösztön, hogy hazavágyunk. A mennyhez kötődünk, és a mennyre éhezünk. Ez nem jelenti azt, hogy annyira csak a túlvilágon járjon az eszed, hogy itt a földön semmi hasznodat ne lehessen venni. Ha azt akarod hallani: „Jól van, jó és hű szolgám” (Máté 25:21), akkor itt a földön kell minden nap Isten jó és hűséges szolgájának lenned. De a megbízatásod ez: „keressétek először Isten országát” (Máté 6:33 RÚF). Isten tervében minden az ő országáért és annak uralkodójáért van. Ő írta a forgatókönyvet: „az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van” (Efezus 1:10). A Biblia ezekkel a szavakkal ér véget: „Így szól az, aki ezekről bizonyságot tesz: »Bizony, hamar eljövök«. Ámen. Jöjj, Uram Jézus! Az Úr Jézus kegyelme legyen mindnyájatokkal! Ámen.” (Jelenések 22:20–21). Hogy juthatsz el a mennybe? Ha Jézus Krisztusban bízol.
