Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Mondd el az Úrnak!-Végezz rendszeres testmozgást

2018. november 13. 10:24 - Andre Lowoa





Mondd el az Úrnak!

 

 

"Ő megöregítette a bőröm és a húsom. Összetörte a csontjaim. Ostromolt és körbevett gyötrelemmel és aggodalommal. Eltemetett egy sötét helyen, olyan volt, mint egy hosszú halál ... és annak ellenére, hogy sírtam és kiabáltam, ő bezárkózott az imáim elől." (Jeremiás siralmai 3:4-6, 8. - NLT fordítás)

 

 

Mindannyian keresztülmegyünk olyan időkön, amikor úgy érezzük, hogy az életünk darabokra hullik. Elveszítjük a munkánkat, egy kapcsolatunk megszakad,  valaki meghal, vagy betegek leszünk.

Ezekben az időkben úgy érezzük, hogy Isten elhagyott minket.

De nem.

Jeremiás próféta is hasonló helyzetben volt, amikor a Jeremiás siralmait írta. Az országa, Júda a gazdasági összeomlás szélén állt és idegen ellenség támadta. Jeremiás hihetetlen embertelenségeknek volt szemtanúja, amiket saját népe ellen követtek el. Az embereknek nem volt munkája és éhen haltak.

Mihez kezdett Jeremiás? Elmondta Istennek, hogyan érez. A Jeremiás siralmai 3-ban azt mondja: "Ő megöregítette a bőröm és a húsom. Összetörte a csontjaim. Ostromolt és körbevett gyötrelemmel és aggodalommal. Eltemetett egy sötét helyen, olyan volt, mint egy hosszú halál ... és annak ellenére, hogy sírtam és kiabáltam, ő bezárkózott az imáim elől." (NLT ford.)

Meglep, hogy ilyen szavak szerepelnek a Bibliában? Jeremiás is azt érezte, hogy Isten megfelejtkezett róla. Azonban nem fojtotta el az érzéseit, nem szépítette a helyzetet, hanem  elmondta Istennek, ami a szívét nyomta. Sőt, Jeremiás öt fejezetet töltött meg azzal, hogy elmondja Istennek, mit gondolt ezekben a helyzetekben. Elmondta Istennek, hogy "itt valami nagyon nincs rendben."

Miért tette bele Isten a Bibliába ezeket a részeket is? Mert szeretné, ha tudnád, hogy Ő tudja kezelni a dühödet, a zúgolódásodat és a bánatodat. Jeremiás egy egész könyvet szánt a Bibliában annak, hogy ezt kiadja magából. Ha Isten elég nagy volt ahhoz, hogy Jeremiás fájdalmát kezelni tudja, akkor elég nagy ahhoz is, hogy a te fájdalmadat kezelje.

Amikor magunkba fojtjuk, vagy átvitt értelemben "lenyeljük" a fájdalmainkat, azzal csak magunknak okozunk kárt. Még a gyomrunk is megbetegedhet tőle!

Inkább öntsd ki Istennek a szíved.

Amikor a gyermekeim kicsik voltak, hisztiztek. A hisztijük ellenére azonban nem szerettem őket kevésbé, nem bizonytalanítottak el a döntéseimben, és nem éreztem úgy, hogy rossz apa lennék.

Az a helyzet egyszerűen csak azt adta tudtomra, hogy a gyermekeim még éretlenek és még nem tudnak annyit, mint én.

Isten nem szeret kevésbé, amikor kijössz a sodrodból és hisztizel. Nem tartozik neked magyarázattal, de sosem fél attól, hogy mit fogsz neki mondani.

Úgyhogy, mondd el neki! Ez lesz a gyógyulásod kezdete.

Beszéljetek róla:

 

  • Milyen dolgok történnek az életedben, amit nem mersz elmondani Istennek?
  • Miért nehéz őszintének lenni Istennel a küzdelmeinkkel, problémáinkkal kapcsolatban?
  • Próbálj meg írni egy levelet Istennek a küzdelmeidről. Mennyiben segít az, ha írsz ezekről? Mi az, amit könnyebben tudsz elmondani Istennek írásban, mint szóban?





Végezz rendszeres testmozgást

 

"Igaz, a testünk edzésének is van valami haszna, de sokkal hasznosabb az istenfélelem és az Isten helyes szolgálatának gyakorlása, mert ez mind a jelenlegi, mind a jövendő örök életben áldásokat eredményez."
(1Tim. 4:8)

Az istenfélő életbe beletartozik az is, hogy figyelünk rá, hogy fizikailag is egészségesek maradjunk. Az igazság az, hogy a testünket nem tétlenségre teremtette Isten. Fizikai és szellemi jólétünk szempontjából már egy napi séta is számít.

Azt vettem észre, hogy a legtöbb hívő tudja, hogy ez így van, azonban nem elkötelezett ezen a téren. Tudjuk, hogy a testmozgás jót tesz, erről mindannyian meg vagyunk győződve, viszont nem határozzuk el, hogy rendszeresen mozgunk.

Mit hozunk fel leggyakrabban kifogásként? Azt, hogy nincs időnk.

De kérdezem én, arra van időnk, hogy betegek legyünk? Ha nem szakítunk időt a rendszeres testmozgásra, valószínűleg rá leszünk kényszerítve, hogy időt szakítsunk a betegségekre. Így akarjuk tölteni az időnket?

Milyen hibát szoktunk leggyakrabban elkövetni? Azt, hogy túlságosan megerőltetjük magunkat az elején. Rájöttünk, hogy testi egészségünk fontos ahhoz, hogy Isten tervei meg tudjanak valósulni életünkben a következő tíz évben. Talán néhányan már ezt is mondtuk: "Formába hozom magam akkor is, ha belepusztulok!"

Úgy gondolkodunk, hogy ha valami jó, akkor abból a több csak jobb lehet. Évekig nem végeztünk rendszeres testmozgást, most viszont egy hét alatt formába akarunk jönni! Így aztán halálra erőltetjük magunkat, teljesen kimerülünk és elfáradunk, és a végén feladjuk.

Pedig az egésznek a titka az, hogy edzzük, és ne megerőltessük a testünket. Ha hamarabb szeretnénk formába jönni, hosszabban, és ne erőteljesebben edzzünk. Így hosszú távon is képesek leszünk a kitartó és rendszeres mozgásra.




komment
süti beállítások módosítása