„…a férfi… ragaszkodik feleségéhez…” (1Mózes 2:24)
„Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat…” (1Mózes 2:18). Isten Évára egyetlen alapvető kötelezettséget bízott: hogy segítse Ádámot. Az otthonért való elsődleges felelősség a férjé. Amikor Éva evett a tiltott gyümölcsből, „…az Úristen kiáltott Ádámnak, és ezt kérdezte: Hol vagy?” (1Mózes 3:9 NKJ). Ádámot tette felelőssé a bukásért. Íme egy másik gondolat: Mielőtt Isten feleséget adott Ádámnak, előtte munkát adott neki, és különleges utasításokat, amiknek engedelmeskednie kellett. „És fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze. Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz…” (1Mózes 2:15). Ne kezdj olyan sráccal, aki nem akar dolgozni a megélhetéséért, és nem engedelmes Istennek! Sőt, ha azt mondja: „nincs rád szükségem” – fuss! Éva teremtésének épp az volt a lényege, hogy Ádámnak szüksége volt rá! Amíg valaki azt nem mondja: „nélküled nem vagyok teljes”, nem áll készen a házasságra. A házasság nagy döntés, engedd, hogy Isten segítsen neked jól dönteni! „…[az asszonyt] az Úristen odavitte az emberhez” (1Mózes 2:22 NKJ). Egyedülállóként a lehetőségeid a következők: erkölcstelen életet élsz, összeházasodsz egy nem hívővel, vagy vársz, míg Isten neked adja a megfelelő társat. Még egy utolsó gondolat: „…a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté” (1Mózes 2:24). Ezt az igét csaknem minden házasságkötéskor felolvassák. A gond az, hogy a legtöbben nem gondolunk bele abba, hogy mit is ígérünk. Ez az ige azt jelenti, hogy minden más szálat elszakítunk, és magunkat teljesen a házastársunknak adjuk. Nem beépítjük őt az életünkbe, hanem köré építjük fel az életünket. A „ragaszkodni” szó azt jelenti, hogy hozzáragadni, mint a ragasztó, jóban és rosszban, elkötelezni magunkat arra, hogy szeretni fogjuk egymást és gondoskodni fogunk egymásról.
Gyümölcs, vagy csak levelek?
„Semmit sem talált rajta, csak levelet.” (Máté 21:19)
A Bibliában arról olvasunk, hogy Jézus „Amikor korán reggel a város felé ment, megéhezett. Meglátott egy fügefát az út mellett, odament, de semmit sem talált rajta, csak levelet. Ekkor így szólt hozzá: Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé! És azonnal elszáradt a fügefa.” (Máté 21:18–19 RÚF).
Talán azt gondolod, hogy ez azért elég kemény bánásmód. Végtére is nem a fa hibája volt, hogy nem volt rajta füge. Akkor miért átkozta meg Jézus?
Ehhez tudnod kell, hogy azon az éghajlaton szinte egész évben terem a füge. Amikor levelet látni a fán, olyankor biztosan van rajta gyümölcs is. Jézus tehát jogosan számított fügére, amikor leveleket látott. Amikor mégsem talált, megátkozta a fát, amely csupán hamis látszat volt, gyümölcsfának tettette magát, de valójában nem az volt. Fontos tanulság van ebben. Vigyázz, nehogy nagy benyomást keltő lombozatnak mutasd magad – gyümölcsök nélkül. Ahhoz, hogy másokat megnyerhess Krisztusnak, több kell, mint egy hal-matrica az autód hátulján, egy Jézus-kitűző a zakód hajtókáján vagy egy hatalmas Biblia a hónod alatt.
A Biblia azt mondja: „a Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Galata 5:22–23).
Az ilyen gyümölcsöt az emberek észreveszik, megtapogatják, megkóstolják és élvezik. Ilyeneket akar látni Isten a te életedben is.
Krisztus által le tudod győzni rossz szokásodat
Tegyük fel, hogy szeretnél fogyni, de nagyon szereted a sütiket. Hogyan tudod legyőzni a kísértést? Azzal, ha azt mondogatod: „nem szabad sütit ennem, nem szabad sütit ennem, nem szabad sütit ennem”? Nem, minél többet gondolsz a sütikre, annál inkább fogod kívánni őket. Inkább valami másra (vagy valaki másra – Jézusra!) kell összpontosítanod, aki segít legyőzni a kísértést. A problémád nem a cukrászda, hanem a gondolkodásmódod. A győzelem fejben dől el.
Pál azt írja: „az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes” (Róma 12:1–2).
Megteheted, hogy bezárkózol egy szobába, de még ott is a sütikre fogsz gondolni. Másrészt viszont ráhangolhatod gondolataidat Jézusra, erőt meríthetsz belőle, és ha utad arra vezet, győztesen elmehetsz minden cukrászda előtt a városban. Ugyanez alkalmazható minden szokásra, amit el akarsz hagyni, minden bűnre, amit le akarsz győzni. Könnyen jön a győzelem, egyik napról a másikra? Nem. A sátán újra meg újra kísértette Jézust a pusztában, és téged is kísérteni fog mindaddig, amíg rá nem jön, hogy a stratégiája már nem működik. „Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki” (Máté 4:11). Krisztus által te is le tudod győzni rossz szokásodat.
„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Korinthus 12:9)
Az önsegítés szakértői biztosítanak minket arról, hogy le tudjuk győzni minden gyengeségünket. Hát, ha ők mondják, akkor biztos igaz, ugye? Nézz csak körül! A bizonyítékok nem ezt mutatják. Azt viszont láthatjuk, hogy vannak emberek, akik Isten segítségével megváltoztatták életüket, kipróbálták szentírási alapelvekre építve. Ha megpróbálod „kikúrálni” magad gyengeségeidből, azzal csak értékes időt és energiát pazarolsz el, amit felhasználhatnál hasznosabb célokra is. Például, ha valaki megszabadul , valamilyen függőségből, azt jelenti ez, hogy azon a ponton többé nem sebezhető? Nem, csupán azt jelenti, hogy az írt valami mással, valami jobbal töltötte be. Pál azt írja: „Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni” (1Korinthus 10:13). De mi van azokkal a társadalom által elfogadottnak tekintett gyengeségekkel, amik erősségeknek álcázzák magukat, mint például a perfekcionizmus ? , az anyagiak hajszolása, az ítélkező magatartás és a rangkórság? Sokan, akik szégyellnék bevallani, hogy alkoholisták, büszkék arra, hogy munkamániások. Félelem hajtja őket az idő megszállottjai, és csak arra figyelnek, hogy csináljanak valamit, ahelyett, hogy csak egyszerűen legyenek. Így van ez, amíg csak a sosem elég miatti megszállottságuk szívkórházba nem juttatja őket, ahol még egy esélyért alkudoznak Istennel. Ha folyton csak gyengeségükkel foglalkozunk, azzal csak megerősítjük azt, míg ha a Szentírás megoldási módját alkalmazzuk, azzal valódi eredményt érünk el. A jó hír az, hogy nem kell egyedül küzdened. Isten segítsége mindig elérhető számodra. Ő azt mondta Pálnak: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”
? perfekcionizmus: megszállottan tökéletességre törekvés
„Jézus… szolgai formát vett fel…” (Filippi 2:5-7)
Van egy történet egy becsvágyó diákról, aki egy olyan főiskolára járt, ahol nagy volt a versengés. Mielőtt utolsó évét elkezdte volna, találkozott egy keleti misztikussal, aki ezt mondta neki: „Nem látod, hogy a lelkedet mennyire beszennyezte ez a sikerorientált életmód? Számodra az a boldogság, ha éjjel-nappal tanulsz, hogy jobb jegyeket szerezz, mint a másik. Nem így kellene élned. Gyere, és csatlakozz hozzánk egy különleges helyen, ahol mindenünket megosztjuk egymással, és szeretjük egymást!” A fiú úgy gondolta, hogy ez jó ötlet, felhívta a szüleit, és elmondta nekik, hogy otthagyja az iskolát, és egy kommunában fog élni. Fél évvel később a szülők levelet kaptak tőle: „Kedves anya és apa! Tudom, hogy mennyire felzaklatott titeket a döntésem. De szeretném elmondani nektek, hogy mennyire megváltoztatta az életemet. Életemben először nyugalomban élek. Itt nincs semmilyen versengés, nem próbálunk senkit lekörözni. Ez az életmód annyira összhangban van a belső énemmel, hogy röpke fél év alatt én lettem a második legjobb tanítvány az egész kommunában. És azt hiszem, júniusra akár első is lehetek.” Hoppá!
A verseny jó dolog lehet, ha kiemelkedő teljesítményhez vezet, akkor viszont nem, ha versengést eredményez! Egy napon Krisztus tanítványai azon kezdtek vitatkozni, hogy ki lesz a legnagyobb a Mennyek országában. Jézus hallgatta őket, aztán fogott egy törölközőt meg egy tál vizet, és elkezdte megmosni a lábukat. Mire végzett, a tanítványok elnémultak, a szívük feltárult, és a hozzáállásuk helyreállt. „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel…” Összegzésül: Ne versengj, hanem szolgálj!
„Pál, Krisztus Jézus szolgája…” (Róma 1:1)
Amikor Pál úgy nevezi magát, mint Krisztus szolgája, egy ószövetségi törvényre utal, mely szerint hat évig hűségesen kell szolgálni a gazdát. Amikor azonban a hetedik esztendő eljön, a törvény szerint a szolgát szabadon kell engedni. Ha azonban a szolga visszafordul, amikor elengedik, és ezt mondja: „Uram, nem azért szolgállak, mert kötelességem szolgálni, hanem azért, mert én akarom”, akkor a gazda a bíró elé viszi a szolgát, átlyukasztja a fülét, ezzel jelezve, hogy ez az ember most már örökre hozzá tartozik; elkötelezte magát arra, hogy hallgat az urára, és engedelmeskedik neki (ld. 2Mózes 21:6). Ma imádkozz így.: „Uram, nem azért szolgállak, mert köteles vagyok szolgálni, hanem mert szolgálni akarlak. Lyukaszd át a fülem, jelöld meg, hogy a Tiéd vagyok, köss magadhoz, hogy soha ne tartozhassak máshoz!”
Ha a lelkészi szolgálatból kifogy a szenvedély, akkor üres foglalkozássá válik. A „szolgálat” cselekvés, nem állapot. Ez az, amit teszel, nem csupán, amit állítasz magadról. A szolga szó, amit itt a Szentírás használ, a legalja szintű rabszolgára vonatkozott, akit odaláncoltak a római gályákon az evezőkhöz. Éjjel-nappal húznia kellett az evezőt a hortátor dobjának ütemére, akár hadigályán, akár kereskedőhajón szolgált. Az evezőkhöz láncolva élte le életét, és az evezőkhöz láncolva halt meg. Micsoda kép! Ez volt Pál szeme előtt, amikor ezt írta: „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek” (Róma 12:1). Ha arra gondolsz, amit Krisztus tett érted, ahhoz képest ez ugye nem túl nagy kérés?
„Gyermekségedtől ismered a szent írásokat.” (2Timóteus 3:15)
Egy asszony egyszer megkérdezte a lelkészét, hogy mikor kezdje el gyermeke lelki nevelését. „Hány éves a gyermeke?” – kérdezett vissza a lelkész. „Ötéves” – felelte az édesanya. „Asszonyom, sürgősen lásson hozzá – már így is öt év késésben van!” – mondta a lelkész. A pszichológusok megerősítik, hogy a gyermekek tudásvágya és ismeretszerzési képessége már csecsemőkorban elkezdődik. Tehát amíg ők a hallgatás időszakában vannak, neked a tanítási szakaszban kell lenned. Ragadj meg minden lehetőséget arra, hogy Bibliát olvass nekik. Használd fel a mindennapos tapasztalatokat, hogy megtanítsd nekik, mit mond Isten Igéje az Aranyszabályról, arról, hogyan legyenek udvariasak, hogyan bocsássanak meg, és hogyan ismerjék be és bánják meg, ha vétkeztek. Ne becsüld alá Isten képességét arra, hogy gyermekedben lelki jellemet fejlesszen és lelki igazságot tanítson meg neki már egészen kis korban. Mutasd be gyermekeidnek Jézust, amíg szívük még fiatal és formálható. A kereszténység történetének nagy alakjai egészen fiatalon tértek meg. Jonathan Edwards, akinek szolgálata felrázta és Istenhez fordította New England lakosságát, nyolc éves korában tért meg. Charles Spurgeon, a prédikátorok fejedelme, tizenkét éves korában fogadta el az üdvösséget. Matthew Henry, híres bibliamagyarázó 11 éves korában lett Krisztusé. Timóteus tizenhét éves korára már apostol volt. Pál azt írja: „gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által” (2Timóteus 3:15). Igen, gyermeked képes megérteni az üdvösségről szóló alapigazságokat, és megismerheti Krisztust már egészen fiatal korban.
Törvénykedés vagy kegyelem?
„ Én nem vetem el az Isten kegyelmét…” (Galata 2:21)
Képzeld el, hogy amikor a sürgősségi betegellátóba mész, kiküldenek, mert összevérezed a padlót! Jézus ilyen törvényeskedő beállítottságba ütközött, amikor szombatnapon gyógyította meg a hajlott hátú asszonyt. „A zsinagógai elöljáró azonban megharagudott, hogy szombaton gyógyított Jézus, és így szólt a sokasághoz: »Hat nap van, amelyen munkálkodni kell; azokon jöjjetek gyógyíttatni magatokat, ne pedig szombaton!« (Lukács 13:14). A törvény megtartása fontosabb volt számára, mint az emberek, akikkel törődnie kellett volna. Max Lucado mondja: „Minden vallás… két táborra oszlik: törvényeskedés vagy kegyelem. A törvényeskedő azt hiszi, hogy ha rendesen nézel ki, megfelelő módon beszélsz, és a megfelelő csoportba tartozol, akkor üdvözülsz… A külső ragyog… de valami hiányzik… az öröm. Mi van helyette? Félelem – hogy soha nem teszel eleget. Önteltség – hogy bőven eleget tettél. Kudarc – hogy hibát követtél el. A törvényeskedés a lélek lassú megfojtása, az álmok amputálása… elegendő vallásosság a létezéshez, de nem a növekedéshez… Ilyenkor a szabályok és a követelmények diétájára vagyunk fogva. A törvényeskedésnek… nincs szüksége Istenre… ez az ártatlanság , és nem a megbocsátás keresése… módszeres folyamata a védekezésnek… magyarázkodásnak… dicsekedésnek… igazolásnak… ahol az én véleményem a te terheddé válik. Itt csak egy véleménynek van helye… és a vajon ki téved? A én véleményem a te korlátoddá lesz. A véleményed miatt megkérdőjelezem nem csupán azt, hogy jogod van-e közösségben lenni velem, de az üdvösséget is. A törvényeskedés kötelezővé teszi számodra az én véleményemet. A hívőknek alkalmazkodniuk kell a csoport irányvonalaihoz. Nem aza a dolgod, hogy gondolkodj, hanem az, hogy menetelj… Az üdvösség Isten munkája. A kegyelem az Ő ötlete, Ő végzi el, a saját költségére. Annak kínálja fel, akinek akarja, amikor csak akarja. A mi dolgunk az, hogy ezt tudassuk az emberekkel, nem az, hogy kirostáljuk őket.” Pál azt írja: „Én nem vetem el az Isten kegyelmét: mert ha a törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg” (Galata 2:21). Hála Istennek, hogy ő „nem az általunk véghez vitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket…” (Titusz 3:5).
„… az ő akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszers mindenkorra.” (Zsidók 10:10)
A tennivalók és tilos dolgok listájához való merev ragaszkodás vonzónak tűnhet büszkeségünknek és önelégültségünknek, mivel azt a hamis elgondolás táplálja, hogy ha elég keményen dolgozunk, akkor kiérdemelhetjük Isten tetszését. Ez a gondolkodásmód a félelmen alapul, pedig „…nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten…” (2Timóteus 1:7). „A szeretetben nincs félelem… a félelem a gyötrelemmel jár…” (1János 4:18). A törvényeskedés attól való félelem, hogy Isten nem elég nagy ahhoz, hogy megbocsássa bűneinket, és ha nem tesszük a megfelelő dolgokat, a megfelelő módon a megfelelő időben – és teljesen tökéletesen – akkor nagy bajba kerülünk. Jon Walker írja: „Ez hazugság, amelyet teljesen elborít a pokol bűze! Ha félünk attól, hogy esetleg hibákat követünk el, akkor gyávák leszünk, bekorlátozzuk maginkat, ahelyett, hogy bővölködésben éljünk. Engedjük, hogy agyonelemezgetés hálózza be döntéseinket, és néma, kétségbeesett, hitetlen életet élünk, félünk mozdulni abban a bátor tudatban, amit a kegyelem adna nekünk, hogy bizonytalan időkben is… az elutasítástól való félelem nélkül tudjunk járni.” Luther Márton így emelt szót a cselekedeteken alapuló vallás ellen: „Lehet, hogy bűnös vagy, és lehet, hogy bűneid nagyok, de legyen még nagyobb a Krisztusba vetett bizalmad… a Krisztusba való örömöd… a bűn feletti győzelmed!” Nem, Luther nem mentegette a bűnt! Csak visszaadta a kegyelemnek a jogos helyét, állítva, hogy semmi sem választhat el minket Isten szeretetétől (ld. Róma 8:38-39). Nem minősítette le a törvényt, hanem a kegyelem tekintélyét érvényesítette. A kegyelem azt jelenti, hogy Istennel beszélünk, és az Ő hangjára hallgatunk, amikor könnyebb lenne egy törvénykönyvet fellapozni. Az igazság az, hogy Krisztus azért ment a mennybe „…hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk” (Zsidók 9:24), és ezzel felszabadította az Istennel való közösségre, amelyben nem kell attól félnünk, hogy a bűn elválasztana tőle.
