Döntés...
A mai nap imádsága:
Istene! Szabad akarattal ajándékoztál meg, s gyakran nem tudok mit kezdenei a szabadságommal. Magam ellen fordítom azt, amit azért adtál, hogy kiteljesedjek általa. Add, hogy a jó mellett tudjak dönteni, s ne legyek közönséges, mint Ézsau, aki egy tál lencséért eladta jövőjét! Ámen
Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe.
Jakab 1,13-14
"Mindenki a maga szerencséjének kovácsa" - tartja a régi szólás. Nemcsak Jézus korában, ma is sokan szeretnének kibújni a felelősség alól. Jóllehet Jakab apostol levele többnyire praktikus tanácsokból áll és nincs benne semmilyen megigazulástani teológiai gondolat - ezt tudottnak, elfogadottnak veszi - de mindazok a kijelentések melyekkel találkozunk e rövid levélben, igencsak meggondolandók. Nyilvánvaló, hogy szívesebben beszélünk a körülmények kényszerítő erejéről, mint a személyes felelősségről, szívesebben testáljuk át lelkiismeretünk terhét az események szerencsétlen együttállására, s mondjuk azt, "kudarcot vallottam", mintsem bevalljuk: az egésznek csakis én vagyok az oka. Nyilvánvaló az is, hogy minden a fejben és a szívben dől el, nem a körülményekben. Ennek alapján az is nyilvánvaló kellene hogy legyen, a boldogság, a kiegyensúlyozottság is belül, s nem a külső dolgokban, körülményekben kell hogy megvalósuljon.
Mindezek ellenére sokan mégsem a lélek kacskaringós belső útjait járják, hanem az anyagvilág csábításának engedve, annak gyors előrejutást ígérő széles autópályáján száguldanak... Míg az előző a célhoz juttat el, az utóbbi csak annak ígéretét adja. Ezért aztán sok materiális gyorshajtó vallja: a cél a száguldás, az útonlevés maga. Csak ha nem működik a "motor" , ha erősen korlátozottakká válunk a világ birtoklásában (mobilitás, evés-ivás stb.) akkor döbbenünk rá, hogy a soha meg nem valósuló ígéretek autósztrádáján "gyalogszerrel" sehova nem jutunk... aki az anyagtól függ, annak ereje is az anyagban van, abból merít - mindaddig, amíg meg nem emészti azt a rozsda...
Azt, hogy kívánságai alapján ki mit dönt, nem a Sátán nem az Isten, hanem én magam, csakis én magam döntöm el. A szeretet Istene legfőbb teremtményének, az embernek a legtöbbet adta: a szabadságot. Szabadsággal együtt teljes a világ, csakis szabadságban teljesedhet ki a szeretet. A szabadságban azonban ott van a "nemet-mondás" lehetősége is. Mondhatunk nemet az Istenre, de mondhatunk nemet a ránk leselkedő bűnre is. A választás csakis rajtunk áll. Luther ezt nagyon egyszerűen így mondja: "Ha az ördög lovára ülsz fel, akkor az pokolba visz el téged, ha az Isten lovát választod, akkor a menyországba lovagolhatsz."
Evangéliumhirdetés...
A mai nap imádsága:
Uram! Adj nekünk Benned való reménységet, jókedvet és erőt az elvégzendő munkához! Ámen
"Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni, és történt vetés közben, hogy egyik mag az útfélre esett, de jöttek a madarak, és felkapkodták. Másik meg a sziklás helyre esett, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtott, mert nem volt mélyen a földben; amikor pedig felkelt a nap, megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, kiszáradt. Egy másik a tövisek közé esett, de a tövisek megnőttek, megfojtották, és így nem hozott termést."
Mk 4,3-7
Rosszemlékezetű "vadkommunista" időkben - ötvenes évek elején - sztálini orosz mintára kicsiny hazánkban is a hatékonyságot tették meg Rákosiék vezérelvvé. Hivatalos neve akkortájt nem reform volt, hanem racionalizálás, de köznyelvben csak "raciként" emlegették. Ezidőben rengeteg ember veszítette el az állását - főleg az értelmiségiek közül. (Pedig azok a szerzetes-paptanárok, mérnökök még nem pártállamtól "hülyére-fegyelmezett" vagy a konzumtársadalom "szépségeibe" beleszédült értelmiségiek voltak... Ha megnézzük, hogy a mai értelmiség mennyire él értelmiségi létet, akkor kiderül hogy társadalmi szerepvállalásuk, a közösségért érzett felelősségük mekkora - tisztelet a kevés kivételnek -, azt kell megállapítani: egyszerűen gyalázatos. A "Ne szólj szám, nem fáj fejem!" ősrégi túlélési stratégia nyomása alatt élik vegatatív életüket... Nagyítóval kell keresni az olyan színészeket, akik a nemzet lelkiismereteiként játszanak, a becsületes politikus meg olyan ritka, mint a fehér holló... Nos, egy ilyen modern technikai, energia- és humánerőt faló világban, mint a mai, különösen is fontos a költséghatékonyság. Egyrészt tényleg fölöslegesen terheljük a természetet - nincs kizárva, hogy bele is rokkan -, másrészt az utókornak is illene hagyni valamit a Föld kincseiből... Nem csoda, hogy a megnehezedett körülmények okán is, a tiszteséget, a becsületet, a jóérzést megelőzi a haszonelvűség...
A Magvető példázatának nyugodtan adhatnánk manapság azt a címet is: "A tékozló JóIsten" vagy "A realitástvesztett földműves"... Ugyanis 75%-át a drága vetőmagnak szétszórni, oda is juttatni belőle, ahol már eleve látható, hogy semmi eredményt nem hoz majd - egyenesen balgaság! Ezt a "luxust" nem engedheti meg magának egyetlen vállalkozó sem, hiszen akkor garántáltan csődbe megy! Azt már csak mellékesen érdemes megjegyezni, hogy mennyire szolgálja az életet egy olyan adópolitika, ahol az elvonás mértéke 62% (Németország) vagy éppen 86% (Magyarország)... Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy az a "szisztéma", amely nem ad életteret az Életnek, az elsorvad. Ezt a folyamatot válságnak nevezik.
Isten országában azonban más törvények uralkodnak. Ott a kevés is mérhetetlenül sok, s ami itt lehetetlen az ember számára, az ott lehetséges. A példázat evangéliumi üzenete elsősorban az, hogy a befogadó jó föld az áldásban részesül, s bőséges terméssel dicséri az Élet Urát... De azt is üzeni nekünk, hogy az evangélium hirdetését nem lehet "projekt-keretekbe", szervezeti és működési szabályzatok közé szorítani... Krisztus Egyháza nem konszern, amit a vállalatirányításnál jól bevált vezetéstechnikai eszközökkel az ember "nyereségessé" tudná tenni! Az Egyház Isten kegyelemből él, élt is mindeddig, amin gyaníthatóan nem fog változtatni a jövőben sem a Változatlan ÚRIsten...
Házasság...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy Rád építhesse mindenki boldogságát, s add, hogy mindenki megtalálhassa és kegyelmedből élve egy életen át megőrizhesse a neki rendelt segítőtársát! Ámen
Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta! A paráznákat és a házasságtörőket pedig ítéletével sújtja az Isten.
Zsid 13,4
Megházasodni viszonylag egyszerű, házasságot megtartani lényegesen nehezebb, boldog házasságot vezetni egy életen át... a művészet maga! Nos, úgy néz ki, hogy a 20. század végére, a 21. század elejére alábbhagyott az emberekben a művészi alkotó kedv, mert valahogyan nem akarnak sikeredni a házasságok, legalábbis nem hosszabb távon. Mi lehet ennek az oka?
Számos okot sorolnak fel a szakemberek, sőt valóságos okhalmazt zúdít a média az emberekre, mi az oka a rossz házasságoknak. A sok igaz megállapítás közé azonban számos hamis állítás is keveredik, megzavarva az átlagember orientációját. Az átlagember - s jóllehet mindannyian különlegesek, megismételhetetlenül egyediek vagyunk, de mégis átlagosak, hiszen "emberként", s nem angyalként működünk -, érzésből, jószándékkal átitatott lendületből MINTÁK alapján éljük a párkapcsolati életünket. Tudományos felmérések bizonyítják, hogy az emberek túlnyomórészt nem logikus döntések szerint, hanem el-, betanult minták alapján vezeti életét, oldja meg konfliktusait... a házaséletben is. Luther Mártonunk nem volt pszichológus, mégis a minta fontosságát emeli ki, amikor azt mondja: "a szülők a gyermek(ek) számára a családban az Isten helytartói". Talán nem véletlen, hogy ilyen sok a zavart Isten-képű ember a világban! Csak azt élik meg, amit a szülők eléjük éltek, amire "mintát adtak".
A párkapcsolati boldogságot propagáló iskolák - jószándékuk ellenére - a leglényegesebbet általában nem mondják el: a házasság titok, felettéb nagy titok. Titok azért, mert nem embertől van, hanem Istentől. Isten határozta meg, RENDelte el a páros élet, a férfi és nő kapcsolatának örök törvényeit, mert ezt a legkisebb, legsérülékenyebb, de mégis legtöbbet adó közösséget kívánta partneréül a folyamatos teremtésben. Istennek semmibe se telt volna, hogy úgy alkossa meg az embert, hogy az osztódással/klónozással szaporodjék, de mégsem ezt akarta. Isten számára a szabad akaratból történő döntés a fontos, hogy minél inkább kiábrázolódjék számunkra az ÉLET isteni mivolta! A Teremtő Isten a házasságot, két ember szövetségét, ezért törvényeivel védelem alá helyezi, hogy nyilvánvalóvá váljék minden korban: az ember Istenképűségre teremtett lény...
Aki átírja, felülírja ezt az isteni rendet, az saját védelmét gyengíti, az saját boldogságának bástyáit rombolja le. A házasság az a titkokkal teli hely, ahol az elrejtettségben, a feltétel nélküli elfogadásban, a legőszintébb szeretetben feloldódva megújulhatunk, s megerősödhetünk. Ez a regenerálódás aztán védelmet ad hétköznapi küzdelmeinkben, s azért, hogy naponta "újrateremtődhessünk" istenképűségünkben ez az "isten-elrendelte intézmény" minden védelmet, támogatást megérdemel - erre buzdítanak a próféták, s az apostolok mind...
Hitelesség...
A mai nap imádsága:
URam! Megkoptak szavaink, s ajkunk is megfáradt a Te dicsőítésedben... Szentlelked járja át újra szívünket-lelkünket, hogy Benned megerősödve hitelesen tudjunk bizonyságot tenni Rólad! Ámen
Aki pedig dicsekszik, az Úrral dicsekedjék, mert nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl.
2 Kor 10,17-18
"Ajánlom magamat!" - mondották volt régen, s talán akkoriban is furcsán néztek arra, aki ezt a modoros kijelentést tette. Ajánlani ugyanis egyik ember ajánlja a másikat, s akinek nincs ajánlója (értsd: pártfogója), az nem csak azidőtájt, de manapság is hamar falakba ütközik. Az esélyegyenlőség ugyan szép demokratikus alapelv, csak hát az emberek nem egyformák, más a karakterük, más a kultúrájuk, más a világlátásuk és a hitük, s más a teherbíró-képességük, sőt a munka-moráljuk is... Ezért aztán a kontrol, az sosem árt: "Vertrauen ist gut, Kontroll ist besser!" - tartja a német szólás, azaz: A bizalom jó, de az ellenőrzés még jobb! (Ha nem is esik jól a kontrol, de azért mindig hasznos.)
Isten igéjének hirdetése különleges feladat. Nem egyszerűen csak tanítás, bár a tanítás is egy külön, nehéz tudomány. (Hogy mennyire, azt láthatjuk az egyre romló oktatási színvonalon...) Az igehirdetés - ennek elvégzésére ajánlja magát Saul-Pál a korinthusiaknak - nem egyszerű információ-átadás, hanem életvitel, életstílus közvetítése, ami az ige hirdetőjétől hitelességet követel. A "messziről jött ember azt mond, amit akar"-bölcsesség nem mai keletű, régen is tudni akarták, hogy ki az, aki mond, bizonygat valami fontosat. Így Pál és kísérete nehéz helyzetben vannak, hiszen a természetszerű "hitelesítési eljárás" náluk nehézkesebbnek bizonyult: nem biztos, hogy valaki gyorsan megjárta volna Jeruzsálemet, illetve végigjárta volna a kisázsiai gyülekezeteket, hogy Pálról és kíséretéről megbízható információkat szerezzen.
Ezért írja a korinthusiaknak, hogy az a megbízható, akit az ÚR ajánl, vagyis: akinek az életén meglátszik az áldás, tapasztalható munkájának az eredménye. Az áldás megléte, megtapasztalhatósága soha nem a siker nagyságától függ - kicsi eredmény is hordozhat nagy áldást!
S hogy mik az ÚR ajánlásának(áldásának) jelei? Elsősorban a békesség, és a rend. Isten ugyanis a rend Istene! Ha Ő a világot "rendben" teremtette meg - márpedig a kozmosz az Ő isteni rendjét tükrözi vissza(!) -, akkor miért ne lenne rend az Ő Lelke által létrehívott közösségben, az egyházban? Ha egy egyházban rendetlenség van - azaz eltérnek a jézusi jó rendtől -, akkor fel kell tenni józanul a kérdést: Mit is képvisel az adott közösség?
Az egyház jó rendjét sokan keverik a törvénnyel, pontosabban annak a helytelen alkalmazásával, amit törvényeskedésnek hívunk. Krisztus URunk azért mondja tanítványainak: "Közöttetek más rend legyen!" -, mert a tanítványok elsődleges feladata, munkája, opus propriuma, hogy személyes életük irányt mutató legyen. "Legyetek só és világosság!" A világosság nem vakító reflektorfényt jelent, a koromsötétben egyetlen gyertya is képes a helyes irányt mutatni! (Ezért retteg a sötét hatalom attól, aki az igazság gyertyalángját a magasba emeli!)
Dicsekedni sok mindennel lehet, de ezek mind múlandó dolgok. Aki az ÚRral (az ÚR áldásával) dicsekszik, annak öröme el nem múló öröm, mert az újra és újra megújul. Ezért érdemes mindig megvizsgálni, ki az, aki az ÚR segedelmével csak magát reklámozza, s ki az, aki az ÚRnak "csinál reklámot", azaz hívja fel a figyelmét másoknak az evangélium jó hírére...
Önértékelés...
A mai nap imádsága:
URam! Megteremtettél, hogy élhessek. Add, hogy Neked tetsző legyen életem, s akaratodat betöltve kiteljesedve élhessem mindennapjaimat! Ámen
Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi,
megcsalja önmagát.
Gal 6,3
Sokminden alakítja önbecsülésünket: a család, amibe születünk, az ország ahol élünk, s természetesen, a hitünk, ami szerint alakítjuk életünket. Életünk 'minősége', melyre manapság oly szívesen hivatkoznak és hivatkozunk mi is, egyedül rajtunk múlik. A világ (azaz a benne lévő események, történések, jelek és jelképek) azonban azt sugalmazzák, hogy a kiegyensúlyozottság, a megelégedettség nem belülről fakad, hanem külső körülmények függvénye: azaz, aki a kívülről felajánlott megfelelő önmegvalósítási modell mellett dönt, s mindenekelőtt hisz önmagában, az eléri az áhított boldogságot...
Önértékelési zavarokkal küszködők mindig is voltak - lásd a depressziós Saul királyt -, manapság azonban ez tömeges méretűvé duzzadt. Sok oka van/lehet ennek: munkanélküliség vagy kényszerrel végzett munka, párkapcsolati élet terhei vagy éppen a párkapcsolati élet hiánya, s nem utolsó sorban a hit hiánya vagy a meglévő hit életidegensége. Sokan vannak manapság, akik nemhogy önértékelési zavaraik, de még önértékelésül sincs! Akiket a korszellem sikerrel a tömegember-létbe szorított, azok már nem álmodnak szépet és jót, nem álmodják bele múlandó hétköznapjaikba az Örökkévalót, nem hisznek a szerelem istenadta-holtodiglan-holtomiglan-kísérő illúziójában sem -, nos azok lelkét lassan, de biztosan a mindennapok küzdelmei felőrlik...
Vannak olyanok is, akik ha Istennek nem is, de félistennek képzelik magukat... Magától értődően mondanak és tesznek olyasmit, amit a jóérzésű ember józansága "alaphelyzetben letilt", de aki "nem ismer se Istent, se embert", annak nincsenek ilyen 'gátlásai', amikor átgozol másokon, s porba tipor tisztességet, becsületet, szemérmet és részvétet. Ők azok, akikről az ige azt mondja: ők valaminek gondolják magukat. Ők meg vannak győződve arról, hogy ők "valakik", mert hatalmuk van, mert pénz feszíti a zsebüket. S milyen nevetségesen kicsiny hatalmacska ez! Amikor az ilyen "valakik" bajba kerülnek, s nyüszítenek életükért, mert nyilvánvaló, hogy hatalmuk, pénzük semmit nem ér egy betegséggel, egy tragédiával szemben, akkor nyilvánvaló az önámítás legnagyobbika: az öncsalás...
Aki Isten szeretetébe merülten kívánja élni életet, az nem csalatkozik sem Teremtőjébem, sem az életben, s nem csalja meg önmagát sem azzal, hogy valakinek hiszi magát. Jól tudja, hogy egyedül Isten az, Aki valakivé tehet, ha akarja, de Ő elsősorban arra teremtette az embereket, hogy istenképűen éljenek ebben a földi világban. Aki csak önmagát akarja látni a másikban, aki a maga életét akarja megnyerni a világ/a természet kárára, annak önnön felmagasztalása végül szegyenteljes megaláztatásba fordul, de aki nem felejti el, hogy Isten naponként megújuló kegyelmére szoruló teremtmény, az megtalálja önmagát, s felebaráti szolgálatában kiteljesedett, Istennek tetsző életet él...
Őszinte szavakért.
A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Hálát adok Neked, hogy megőriztél ezen az éjszakán is! Szent angyalod vigyázzon rám, s szeretteimre! Ámen.
Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen
Róma 11,36
Egész életünk a körülöttünk és bennünk lévő világ kutatására, jobb megismérésére irányul. Csak idő, s felhalmozott tudás kérdése, hogy egyszer eljussunk egy olyan pontig, amikor a meglátott összefüggések komplexitása meghaladja mentális képességeinket. Ilyenkor esik ámulatba az ember, s hagyja el ajkát olyan kijelentés, mint mai igénk. Ez a mondat igazi doxológia, azaz dicsőségmondás.
Istent álmodni nem beszűkülés - ahogyan a világ gondolja -, hanem kiteljesedés, emberlétem szövevényes voltának egyetemesebb megismerése. De miért is jó, ha az egyház elsődleges munkájába (opus proprium), a dicsőítésbe bekapcsolódom? Nyilvánvaló, hogy nem lesz Isten dicsősége sem nagyobb, sem kisebb attól, hogy szavaimmal Isten mellé állok. De nem is ezért szükséges a naponkénti hálaadás. A himnikus gondolataink nem céltalanok. Amikor már nem tudjuk kimondani vágyainkat, érzelmeinket, akkor szavainkat, mondatainkat a dicséretben furcsamód újraszőjük, hogy mint Mózes, kendő gyanánt magunk elé tartva Isten dicsőségének fényét felfogjuk, s egyben meg is védjük magunkat tőle. A dicséret közben válik valóságosabbá nemcsak Isten, hanem mindazon érték is, melyek Istenhitünkből születnek naponként.
Az Örökkévaló akaratát nemcsak megismerni, hanem megélni, igazi nagy vállalkozás. Egész életünkre szóló program, számtalan kihívással és próbatétellel. Sokan meg is ijednek ettől, s ellökve maguktól e lehetőséget a materiálisan megfoghatóval, a birtokolhatóval vigasztalódnak. Mivel azonban a lélek is "kéri a maga részét", ezért idővel mégiscsak felvetődik a nyugtalanító Isten-kérdés... Megnyugtató választ találni kegyelem, kérdéseket megfogalmazni kötelesség, emberségünk egyik alappillére...
