Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Kegyelem.../Kezeink alkotása.../Megtérés../Odafigyelés.../ Rend...

2018. november 05. 08:19 - Andre Lowoa

Kegyelem...

A mai nap imádsága:
Uram! Kegyelmed éltet naponta... áraszd hát rám, s szeretteimre bőséggel! Ámen.


Legyen kegyelmes hozzánk az Isten, áldjon meg bennünket!
Zsolt 67,2

Az élet úgy hozta, hogy ezt a ma reggeli áhítatot este írom... Ezért nem lesz olyan "friss", mint amikor reggel írom meg, és honlapunkra teszem, de talán cserébe/kárpótlásul, személyes "élményekkel" telibb. A Komárom-Szőny-i Kórház előcsarnokában ülök - feleségemet kísértem el, hogy meglátogassa egyik igen kedves, súlyos betegét... Őhozzá jöttünk most, ehhez a harminckilóra fogyott "kislány-hoz" - hiszen nálam jóval fiatalabb -, aki miközben hősiesen küzd a gyógyíthatatlan kórral, éppen gyakorló anyuka is... Ha az orvos évek óta kezeli-segíti, lelkileg támogatja betegét... akkor az ilyen találkozások különös dimenziókat súrolnak-nyitogatnak...

Én pedig itt vagyok az "emlékeimmel" - az előcsarnok szocreál neoncsöves világítótesteinek félhomályában... A transzformátorok ugyanolyan "idiótán" változóan búgnak-zizegnek, mint pontosan egy hét híján három évvel ezelőtt, amikor itt ültem, s vártam... Mire is? Még nem tudtam mire, hiszen soha nem voltam kórházban... Jó háromhetes intenzív-osztályos lelki utazásom kezdődött itt - hasnyálmirigy-gyulladásom okán. Akkor teljesen nyugodt voltam, mert nem tudtam mi előtt állok, most nagyobb bennem a "respekt" Élet és Halál felé, s mindenek előtt az Istennel kapcsolatban. Talán emlékezik a testem is, a mintegy másfélszáz liter infúzióra... Kegyelmes volt hozzám Isten, hogy műtét nélkül meggyógyulhattam. Áldás... Igen, az egészség az! Milyen kár, hogy addig nem értékeli az ember, amíg megvan, s csak akkor igyekszik tenni érte valamit, ha már fogyatkozik...

"Legyen kegyelmes hozzánk az Isten!" - nem egyszerűen csak fohászt jelent, sokkal inkább tapasztalat-érlelte hitvallást: Isten jósága, kegyelme nélkül hamar elbuknánk. Nyilvánvaló, hogy ezt a zsoltárt nem fiatal ember írta, s talán nem is fiataloknak, hiszen zsenge ifjúkorunk erőtől duzzadó tenni-, s mindent kipróbálni-akarásában még nem érthetjük ezeket a szavakat. Jelentéstartalmuk először akkor nyílik meg számunkra, ha megérintett már minket az elmúlás, a veszteség komor-hideg szele, ha egyszer-kétszer megszorongotta már torkunkat és gyomrunkat a körülményekből fakadó tehetetlenség keserű érzése...

A kegyelem olyan ajándék, amit ha megtapasztal az ember, másképpen kezdi látni a világot. Ilyenkor felértékelődnek emberi kapcsolataink, s erejét veszíti az anyagvilág vonzása is. Olyan állapot ez, amiben békessége van a léleknek, mert tudja, hogy Isten az szeretet. S, ha az ember "szeretve van", akkor csuda nagy dolgokra képes...


Kezeink alkotása...

A mai nap imádsága:
URam! Áldásodat ne vond meg tőlünk és add, hogy munkánknak mindig legyen eredménye! Segíts nekünk, hogy ma is megtaláljunk Téged, amikor az élet minden területén hivogatsz minket, s számtalan jelét adod szeretetednek. Add, hogy ne bálványozzuk a múlandót, hanem dicsérjünk Téged, az Örökkévalót! Ámen


...imádták az ördögöket és a bálványokat, amelyeket aranyból és ezüstből, rézből, kőből meg fából készítettek, és amelyek sem látni, sem hallani, sem járni nem tudnak; és nem tértek meg gyilkosságaikból, varázslásaikból, paráználkodásaikból és lopásaikból sem.
Jel 9,20b-21

Különös világ ez a mostani... Nemcsak azért, mert várakozással teli - mindig is az volt -, hanem a hétköznapok valósága miatt. Amíg jó hatvan évvel ezelőtt a világ nagyobbik részén mécsessel, jobb esetekben petróleumlámpával világítottak, Amerikában titkos katonai bázisokon atombombákat szereltek össze... Ma is sok helyütt még petróleumlámpával világítanak, de korunkra alapjaiban átalakult világunk - a csúcstechnológia hirtelen szétfeszítette a laboratóriumok falait, s hihetetlen gyorsasággal 'beköltözött' a hétköznapjainka. Sok következménye közül csak egyet említsünk: egyre inkább polarizálódik a társadalom; vannak a technikát kezelni tudók, s az ahhoz alig vagy egyáltalán nem értők egyre inkább leszakadozó tábora.

Ha valaki néhány évszázaddal korábban mobiltelefonnal és autóval szaladgált volna (ami persze csak fikció) - gyaníthatóan varázslónak nézték volna... Sok modernitás-hívő embertársunk lelkesedik a technikai újdonságokért - ami számukra szinte már varázslat... Igyekeznek is azokat megszerezni, kerüljön, amibe csak kerül... Az igazi varázslat persze nem maga az okos kis szerkentyű, hanem az, hogy elhitetik velünk, ezek nélkül nem érdemes élni, sőt egyenesen a boldogság kapuja tárul ki azok előtt, akik ilyen 'csodákat' birtokolhatnak... Meg is veszik, kerül, amibe kerül!

Jó dolog a mobilitás, nagyszerű az információáramlás számos módja, de igazán akkor van értelme ezeknek, ha van kivel megosztani a birtoklás örömét. Az irigyek csodálata gyorsan elmúlik, de a barátok elismerése az eredményeinkért hosszútávon boldoggá tesz. Aki a csinálmányt tartja istennek, az elvéti a célt, mert az élet legnagyobb értelme nem kezünk munkájának gyümölcse, hanem az alkotás maga... Istentől kapjuk az erőt ahhoz, hogy tervezzünk és megvalósítsunk, s Ő mosolyog ránk az eredményeinkben, amikor megáld minket. Isten adománya a tudomány is, de ha istentelenül (etikátlanul) élünk vele, akkor bálvánnyá válhat. Az élettelent éltetni, megtenni legfőbb értéknek ugyanis ugyanolyan esztelenség ma is, mint a régi korok bálványimádása...


Megtérés..

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy Feléd forduljak! Ámen

És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, majd így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat. Mondom nektek, hogy ugyanígy nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre.".
Lk 15,(5-6)7

"Most akkor mindenkinek meg KELL(ene) térni?" - sokszor tesznek fel ilyen, s ehhez hasonló kérdéseket az Istenről előszeretettel spekulatív módon gondolkodók... mintha Isten eleve csak forgatókönyv, esetleg isteni licensze alapján tenné, amit tesz! Aki nem érti/érzi, hogy Isten NEM ember, hanem Isten, az igencsak fura következtetésekre jut az Istennel kapcsolatban.

A pásztor ó- és újszövetségi képe - mint Isten-elképzelésünket támogató szimbólum - mégis sok segítséget adhat nekünk, ahogyan a bárány-kép is szépen kidomborítja emberi valónkat. Ha a bárányokat hegyen legeltetik, ott bizony olykor-olykor megtörténik, hogy egy-egy bárány egy szirten állva meglát egy kedvére való kis zöld területet - ami alacsonyabb területen fekszik -, akkor gondolkodás nélkül odaugrik, nem törődve azzal, hogy visszamászni már nem lesz képes. A pásztor jól látja ezt, de nem menti meg azonnal. Hagyja, hogy lelegelje a maradék fűcsomókat, kivárja, hogy bégetésében jól kifáradjon... Csak ezután siet megmentésére! Ha a pásztor hamarabb menne, akkor a bárányka kétségbeesett küzdelmében vagy leugrana a szakadékba vagy megsebezné önmagát, esetleg a pásztorát is. A bölcs pásztor azonban megvárja, hogy a bárány kimerültségében hagyja magát megmenteni...

Az embervilágban sincs ez másképpen. Isten szabad akarattal áldotta(verte?) meg az embert, s ezért nagyon sokáig mi sem engedjük, hogy Isten megmentsen minket. Csak amikor eljön a megmenekülés ideje, s már átéltük a csodálatos élményt: "meg vagyunk mentve!" -, akkor válik nyilvánvalóvá, hogy az isteni kegyelem nem csak a megmentés pillanatában "lépett be" az életünkbe, hanem jóval korábban, amikor már jóelőre "látta" (pro-videálta!) hová is vezet majd a mi életvezetési okoskodásunk, a nagy-nagy szabadság-vezérelte életünk.

A megtérés tulajdonképpen nem más, mint a Fényben élés. Aki nem a Fényben tudja az életét, az még a sötétségben van, az még (lelkileg) halott. Az Isten maga Világosság, s aki a világosságban van, az tudja, hogy a világosság az Élet... S mit jelent a világosság? Mindenekelőtt azt, hogy nem mások, határozzák meg, mit kell tennem, hogyan kell(ene) élnem, hanem én magam, mert már Isten önmagát adó szeretete irányítja cselekedeteimet...



Odafigyelés...

A mai nap imádsága:
Uram! Adj nekünk érző szívet, hogy gondoskodhassunk akaratod szerint önmgaunkról, s másokról! Ámen


És fogta az ÚRisten az embert, elhelyezte az Éden kertjében,
hogy azt művelje és őrizze.
1 Móz 2,15

Bármennyire is a véletlenek sorozatának akarná betudni az ember a létét (evolúció), s akarná elhitetni önmagát az ember, hogy genetikai kiválósága okán jutottt el oda, ahova, az igazság az, hogy a JóIsten a "kész"-be helyezete el az embert... Már minden működött - ráadásul tökéletesen. Ha tényleg fejlődnénk, akkor a világ nem ott állna, ahol! Akkor már rég megértettük volna, hogy nem lehet úgy élni ebben a Kertben (Föld), hogy csak magunkra gondolunk. Az ember még mindig csak magára gondol, a környezetére nem!

Őrizni e kertet nem megerőltető feladat, ha tisztában vagyunk vele, hogy nem a Kert törvényeinek ellenében, hanem azokkal együtt kell élnünk... Védeni a Kertet nem a külső ellenségtől (pl. meteoritok - ha jön, s az a sorsunk, akkor úgysem tudunk semmit tenni ellene) kell védeni, hanem sajnos önmagunktól: a határtalan bírvágyunktól, s a tudatlanságunktól. Az Isten megteremtette ezt az egész Világmindenséget, uni-, vagy éppen multiverzumostól, telis-telipakolta titkokkal és csodákkal, nekünk pedig lehetőséget adott, hogy szemlélődjünk, s felfedezzük ezeket. Milyen fantasztikus életprogram! S mit csinál az ember? Botokkal, nyilakkal, puskákkal, atomfegyverrel vagy gazdasági nyomással rabszolgává akarja tenni embertársát, sőt ha kényelme/érdeke úgy kívánja akkor gondolkodás nélkül meg is öli... pedig ugyannak a Kertnek a levegőjét szívja a másik ember is, ugyanaz a Nap süt rá, ugyanaz a Hold ragyog rá ezüstösen, s ugyanúgy nem visz ki az égadta világon semmit ebből a Kertből, mint ahogyan a másik is mezítelenül távozik, ha életének homokszemei leperegtek...

A Kertet művelni kell - ez Isten parancsa. Nem mímelni kell a művelést, úgy tenni, mintha dolgoznánk, hanem valóságosan alkotni kell benne! Kivétel nélkül mindenkinek. Ha valaki nem tud aktívan résztvenni az isteni parancs teljesítésében, akkor egyszerűen emberi méltóságából fakadó jelenlétével, jelként kell ott állva segíthet a többieknek beteljesíteni az isteni végzést... Őrizni pedig azt jelenti, hogy egyik generáció a másiknak továbbadja a megtapasztalást: az Élet ura Isten, s nincs nagyobb ajándéka az Istennek, mint az Élet maga. Ezért különösen is vigyáznunk kell(ene) rá.

Rajtunk is múlik, mennyire becsüli majd meg a következő generáció a Természetet. Ha mi felelőtlenek vagyunk/voltunk, akkor hogyan várhatnánk el tőlük, hogy mindenre odafigyelő gondoskodók legyenek? Aki szereti az Istent, az szereti a természetet, s, aki valóban szereti a természetet, az szereti az Istent is, de aki "belerondít" a természetbe, az nem szeretheti az Istent. Ha alapjaiban nem változik meg a világ gondolkodása/látása az elkövetkező években, akkor menthetetlenül elveszünk, mert "egy csónakban evezünk", egy Kertünk van a Föld, s ha nem figyelünk oda Istenre, akkor az Édent pokollá formáljuk át...


Rend...



A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Adj nekem alázatos szívet, hogy bölcsességedet befogadhassam, s életembe beköltözhessen a Te békéd! Ámen

   

Mit ér a bölcsek bölcsessége, ha megvetették az ÚR igéjét?!
Jer 8,9

"Politikába, a kiszámíthatatlan jövőbe belekeseredetten sóhajt fel beszélgetőtársam: "Ebben az országban mindenki csak az észt osztja!"... Később gondolkodtam csak el ezen a kijelentésen. Mit ér a gyönyörű piros alma, ha belül rohadt? Mit ér a jólét, ha megfeledkezünk benne Arról, Akitől kaptuk? Mit ér minden elért eredmény, ha nincs senki, akivel megoszthatjuk azt? Mit ér a bölcsesség, ha nem a közösséget építi, csak önmagáért való?

Tényként indulhatunk ki abból, hogy az általános erkölcsöket lábbal tiporják. Persze könnyebb azokat szidni, akik vezető pozícióban vannak, elvégre ők példaképei lennének a közösségnek. Földünk nyomorúsága, hogy a hatalmasok visszaélnek a hatalmukkal, s közösség emelése helyett egyéni érdekeiket emelik mindenek fölé. Nincs ez másképpen kicsiny országunkban sem. Torzsalkodás, kisstílűség jellemzi vezetőinket, melynek "eredményeit" nap mint nap tapasztalhatjuk. Az a néhány kivétel, akik megpróbálnak valamit tenni a közösségért hiteltelenekké vagy nevetségessé váltak. Ne csodálkozzunk ezen!

Ha a legkisebb közösségben, a családban lábbal tiporják az alapvető emberi értékeket, akkor miért várnak el az ilyen környezeteben felnőtt gyermekektől, hogy másképpen cselekedjenek? Aki azt látta az apjától, hogy az lopott és jól élt, akkor ő is gátlástalanul lopni fog. Ha azonban azt látták a gyermekek szüleitől, hogy a kevésen is megelégedettek és boldogok voltak, akkor nagyobb valószínűséggel igyekeznek megvalósítani a saját életükben is az Isten örök törvényeinek megfelelőt. Kár, hogy sok fiatal nem gondolkodik el azon, hogy családjukban gyermekeik számára ők példaképek...

Hiába minden csillogás, szervezettség, bölcs gondolatok, ha azok nem az Isten akaratát szolgálják - nem sokat érnek. Az Istentől elfordult ember hasonló ahhoz a színészhez, aki elhagyta szövegét, nem hallgat rendezőjére, s a díszletek alapján improvizál. Beszél össze-vissza, artikulátlanul énekel a színpadon - de összességében az egésznek semmi értelme. Mondanivaló, katarzis nélkül a "nagy mű"-nek hitt előadás, szánalmas próbálkozás, haszontalan időtöltés. Aki azonban követi a Láthatatlan Rendező utasításait, az csodákat élhet át, mert szép játéka közben felfedezi az igazi értékeket, s néha-néha talán még az angyalok tapsolását is meg-meghallja...
komment
süti beállítások módosítása