„… bűnné tette értünk…” (2Korinthus 5:21)
A Biblia azt mondja: 1) „Ne lopj!” (2Mózes 20:15). Loptál már valaha, mondjuk egy gémkapcsot? Vagy eloroztál valaki elől egy parkolóhelyet? Esetleg bezsebelted a dicséretet valaki más ötletéért? 2) „Ne hazudj!” (2Mózes 20:16 TLB). Azt mondod, te még sohasem hazudtál – és épp most tetted meg. 3) „Ne paráználkodj!” (2Mózes 20:14) Jézus azt mondta, hogy aki kéjvággyal tekint valakire, már paráznaságot követett el vele szívében (ld. Máté 5:28). Ajjaj! 4) „Ne ölj!” (2Mózes 20:13). Mielőtt ártatlannak vallanád magad, emlékezz rá, hogy Jézus egyenlőségjelet tesz a harag és a gyilkosság közé! „…aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette…” (Máté 5:22). Ezek szerint tucatnyi autóst gyilkolunk le vezetés közben minden reggel munkába menet. Rossz hír: még a legjobb napodon is messze elégtelennek bizonyulsz a mennybe jutáshoz szükséges isteni mércéhez viszonyítva. Jó hír: „…a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen…” (Ézsaiás 53:5). Egy kínai megtérő megértette ezt. Mielőtt bemerítkezett, a lelkipásztor feltett neki egy kérdést, hogy megbizonyosodjon arról, megértette-e az asszony a kereszt jelentőségét: „Volt Jézusnak bűne?” „Igen” – felelte az asszony. A lelkész zavartan újra feltette a kérdést. „Igen, volt bűne” – mondta ismét a nő. A lelkész megpróbálta kijavítani őt, de az asszony ragaszkodott állításához. „Volt bűne: az enyém.” És igaza volt! „…[Isten] azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne” (2Korinthus 5:21). Ez ám a nagy csere! A szent és a gonosz helyet cserél. Isten jóvá teszi azt, ami rossz, és egyenessé azt, ami görbe. Hát nem örülsz ennek?
„…megtaláltam az elveszett juhomat.” (Lukács 15:6)
Lukács evangéliumának 15. része az „elveszett és megtaláltatott” fejezet a Bibliában. Ebben található az elveszett bárányról, az elveszett ezüstpénzről és az elveszett fiúról szóló példázat. Ma nézzük meg az elveszett juh történetét. Nem szándékosan tévedt el, mint ahogyan mi sem. Sőt, lehet, hogy egyáltalán nem is gondolta, hogy el van tévedve. Ez a példázat két csodálatos dolgot mutat meg Jézusról, a mi Pásztorunkról: 1) Hogy mekkora értéket tulajdonít neked Isten! Vannak, akik ezt mondanák: „Ez csak egy bárány a százból, nem nagy ügy, senkinek sem fog hiányozni.” Tévedés! A Jó Pásztornak hiányozni fog! Értsd meg ezt: Ha te lennél az egyetlen ember, aki valaha élt, Jézus akkor is vállalta volna a keresztet és meghalt volna egyedül érted. Ha legközelebb értéktelennek érzed magad, és azt hiszed, senki sem szeret, gondolj erre! 2) Hogy milyen messzire elmegy Isten azért, hogy megmentsen! Azért, hogy Kornéliuszt, egy pogányt megmentsen, Isten társadalmi és vallási korlátokat ledöntve elküldte Pétert, egy zsidót, Cézáreába, hogy hirdesse neki az evangéliumot. A menny nem fogja be a fülét egyetlen elveszett lélek kiáltása elől sem! Amikor Kornéliusz imádkozott, Isten válaszolt: „Imádságaid… emlékeztetőül feljutottak [elém]” (ApCsel 10:4 NKJV). Íme, egy gyöngyszem: „És ha [a pásztor] megtalálta, felveszi a vállára örömében” (Lukács 15:5). Jézus nem csupán megment, de vállára is vesz, és hordoz, amikor úgy érzed, hogy magadtól nem tudsz tovább menni. Az ő ígérete ez: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged” (Zsidók 13:5). Egyszer egy vasárnap, amikor Charles Spurgeon prédikált, egy férfi felugrott a padból, és felkiáltott: „Elvesztem!” Spurgeon így felelt: „Hála Istennek, épp most találtatott meg!”
„…megtaláltam a drahmát, amelyet elvesztettem.” (Lukács 15:9)
Krisztus következő példázata egy elveszett ezüstpénzről szól: „Vagy ha egy asszonynak tíz drahmája van, és elveszít egy drahmát, vajon nem gyújt-e lámpást, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, míg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédasszonyait, és így szól: Örüljetek velem, mert megtaláltam a drahmát, amelyet elvesztettem.” (Lukács 15:8-9). Figyeld meg, ez a kis ezüstpénz egy élettelen tárgy volt, nem tudta, hogy el van veszve, és nem is érdekelte. Jegyezz meg két dolgot ebből: 1) Az érmét éppen az vesztette el, akinek vigyáznia kellett volna rá. 2) Elveszett, pedig még a házban volt. Ez azoknak a képe, akik minden vasárnap a templomban ülnek, és azt hiszik, az igyekezetük, hogy jobbá legyenek, az egyházi hovatartozásuk, a családi kapcsolataik vagy a jó cselekedeteik majd megmentik őket. Mit tett ez az asszony? Lámpást gyújtott, kiseperte a házat, és mindenütt kereste az érmét, amíg meg nem találta. Ezt teszi a Biblián alapuló, Krisztus-központú prédikáció. Bármi is áll az emberek útjában, azt el kell söpörni, hogy Krisztushoz jöhessenek. Gyújtsuk meg Isten Igéjének lámpását! Hirdessük az egyetlen üzenetet, ami megmentheti az embereket bűneikből: „…az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére…” (Róma 1:16). Ennek az asszonynak bizonyára lett volna más dolga is, ruhákat kellett volna megvarrnia, állatokat kellett volna ellátni, és vizet kellett volna hoznia. De mindez háttérbe szorult. Az egyházban ma lámpásra van szükség, hogy világosságot gyújtson, seprűre, hogy kitakarítson, és elkötelezettségre, amely meg nem áll addig, amíg mindazok, akik elvesztek Isten házában, meg nem találtatnak, és üdvösséget nem nyernek.
„…ez az én fiam… elveszett és megtaláltatott…” (Lukács 15:24)
Az elveszett juh és az elveszett drahma története után Jézus végül az elveszett fiú példázatát mondja el. Vele az az érdekes, hogy ő tudta, hogy elveszett, és tudta a hazafelé vezető utat. A pásztor kereste az elveszett bárányt, az asszony lámpást gyújtva kereste az elveszett drahmát, de senki nem indult az elveszett fiú keresésére. Csak miután eltékozolta örökségét, és a disznóvályúnál kötött ki, akkor olvassuk róla: „magába szállt és ezt mondta… Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened… Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt… ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek…” (Lukács 15:17-24) Visszaeső bűnös, lehet, bár elmentél Istentől, ő vár rád, hogy otthon üdvözölhessen. Asztalánál fenn van tartva a helyed. Ott vár a fiúság gyűrűje, amely igazolja, hogy az övé vagy, vár az igazság köntöse, hogy eltakarja szégyened. A tékozló fiú öröme nem tért vissza, amíg ő vissza nem tért atyja házába. Neked is döntened kell tehát. Bár csalódtál magadban, és szégyelled magad Isten előtt bukásod miatt, de hazatérhetsz. Már ma hazajöhetsz.
Csendes idő Istennel
„Keressétek először az Isten országát!” (Máté 6:33)
Jézus azt mondta: „keressétek először az ő [Isten] országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek” (Máté 6:33). Mi az a „minden”, amiről itt beszél? Olyan dolgok, mint a pénz, ház, kapcsolatok, egészség, munkahely. Mit értett Isten országán? Azt, hogy minden pillanatunkban Krisztus uralma alatt élünk, és mindenben alárendeljük magunkat az ő akaratának. Azzal, hogy Jézus a „keressétek” szót használta, három dologra mutatott rá.
1) Szándékosság. Ha valami fontos elveszett, akkor minden mást félretéve keresnünk kell azt, amíg meg nem találjuk.
2) Fontosság. A pozíció, a teljesítmény, a gazdagság és a népszerűség jó dolgok lehetnek, ha helyesen használják őket. De ha nem Krisztus uralkodik az életedben, mindig sebezhető leszel az ördöggel szemben.
3) Hajthatatlanság. Bármeddig tart is, bármilyen keményen kell is megdolgoznod érte, vagy bármit is kell átszervezned miatta, add meg az Istennel töltött csendes időnek az őt megillető helyet!
A zsoltáros azt írta: „Ha ezt mondod: Járuljatok színem elé! – szívem így válaszol: Színed elé járulok, Uram!” (Zsoltárok 27:8). A „csendességet” sokféle névvel illették az egyháztörténelem során: reggeli őrség, napi áhítat, találkozó Istennel, egyéni csendesség. Igazán nem számít, hogy hívod, az a lényeg, hogy rendszeresen megtartsd. A csendesség napi közösség Istennel Igéjének olvasása és imádság által. Olyan idő, amit szándékosan elkülönítesz arra, hogy találkozz vele. A cél az, hogy erősödjön személyes kapcsolatod vele, hogy jobban ismerd, szeresd és szolgáld őt, és egyre hasonlóbbá válj hozzá.
Tudtad, hogy:
1) Isten azért teremtett, hogy kapcsolatod lehessen vele? Azért alkotott meg, hogy mindennap élvezhesse a társaságodat. Az Istennel töltött csendes időhöz való hozzáállásod megváltozik, ha rádöbbensz, hogy ő szeretne időt tölteni veled, vár rád, és örömmel fogad jelenlétébe.
2) A kereszt tette lehetővé ezt a kapcsolatot? Amikor Ádám vétkezett, Isten kiűzte őt az Édenkertből, és a bejárathoz fegyveres angyalokat rendelt, hogy az ember soha ne tudjon visszatérni. Aztán Isten valami igazán csodálatosat tett: emberi formát öltött, köztünk élt, meghalt helyettünk, lesújtott rá az isteni igazságszolgáltatás a kereszten, így biztosított nekünk újra utat jelenlétébe. Bámulatos, ugye?
Az Ószövetségben egyetlen ember, a főpap léphetett be a szentek szentjébe, és ő is csak évente egyszer. Egy vastag függöny választotta el Istent a néptől. Ők odakint álltak, azon tűnődve, vajon milyen lehet Isten hangja, milyen érzés lehet a jelenlétében lenni, milyen látvány az ő dicsősége. Ezt csak a főpap tudta. De amikor Jézus így kiáltott fel: „Elvégeztetett!” (János 19:30), akkor a Bibliában ezt olvassuk: „a templom kárpitja felülről [ahol Isten van] az aljáig [ahol mi vagyunk] kettéhasadt” (Márk 15:38 NKJV). Most, mint Isten papjai (ld. Jelenések 1:6) bármikor jöhetünk jelenlétébe, és találkozhatunk vele. Micsoda kiváltság! A kegyelem tette lehetővé. És a hála kellene, hogy legyen a mágnes, mely minden nap vonz felé.
Miért van szükségünk minden nap Istennel töltött csendes időre? Mert Jézusnak is szüksége volt rá, és ő a mi példaképünk. „Nagyon korán, a hajnali szürkületkor felkelt, kiment, elment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott” (Márk 1:35). Az igazság az, hogy arra szánunk időt, amit értékesnek tartunk, azokra az emberekre, akiket szeretünk, az értékrendünkben első helyen álló dolgokra, azokra, amiket kifizetődőnek tartunk. Figyeld meg, Jézus ritkán imádkozott bárkiért is nyilvánosan. Miért? Mert már imádkozott érte korábban! Minden reggel befektetett „ima-számlájára”, hogy aztán legyen miből felvennie egész nap. Minél elfoglaltabb volt, annál többet imádkozott. Talán tudott valamit, amit mi nem? Jézusnak nem esett nehezére választani a tömeg követelése és Atyja akarata között. „Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem” (János 5:30). Miért buknak el néha a lelki vezetők? Mert annyira belefeledkeznek az Istenért való munkába, hogy elhanyagolják a vele való kapcsolatot. A világtörténelem során Isten mindig az imádkozó embereket tudta nagy dolgokra használni. Luther Márton mondta: „Olyan sok dolgom van, hogy minden napom első három óráját imádságban kell töltenem.” A szünet nélküli tevékenykedés kiszipolyoz és sebezhetővé tesz a sátán támadásaival szemben. Egy templomi hirdetőtáblára ez volt kiírva: „Hét nap imádság nélkül egy gyenge keresztyént teremt.” Tehát minél elfoglaltabb vagy, annál több időt kell Istennel töltened. Egyszerűen fogalmazva: ha túl elfoglalt vagy ahhoz, hogy csendességed lehessen Istennel, akkor túl elfoglalt vagy!
Az Istennel töltött idő több egy jó ötletnél, ez létfontosságú a lelki túléléshez, elengedhetetlen a lelki növekedéshez és éretté váláshoz. „De hiszen minden héten megyek templomba” – mondod. El tudod képzelni, mi történne, ha hetente csak egyszer ennél? Jób pátriárka ezt mondta: „szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát.” Péter a Szentírást az anyatejhez hasonlítja (ld. 1Péter 2:2), a Zsidókhoz írt levél írója pedig szilárd eledelhez (ld. Zsidók 5:14). A csendesség ideje egy lelki fürdőhöz is hasonlít. Jézus azt mondta: „ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek” (János 15:3). Minden nap lezuhanyozunk azért, hogy tiszták maradjunk, és elkerüljük a kellemetlen testszagot. Nem könnyű olyan embernek a közelségét elviselni, aki büdös, ráadásul azt is kockáztatod ezzel, hogy megsértődik, ha erre felhívod a figyelmét. De ha szereted, megteszed. Jézus is megmondta Péternek: „botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint” (Máté 16:23). A lényeg: ha nem véded az Istennel töltött csendes idődet, akkor:
1) el leszel vágva erőd, útmutatásod és bölcsességed forrásától;
2) Isten csak korlátozott mértékben tud használni;
3) keresztyén életed ellentmondásos lesz.
Azt mondod, nincs időd? Neked is pont ugyanúgy 168 óra jut egy hétre, mint bárki másnak! Azt, hogy hogyan használod fel, az határozza meg, hogy mit tartasz legfontosabbnak. Tehát, ha úgy gondolod, hogy az Istennel való közösség fontos, akkor szánj időt rá!
„…életben tartott engem az Úr…” (Józsué 14:10)
Káléb már meglehetősen idős volt, nyolcvanöt éves, amikor ezt mondta Józsuénak: „…életben tartott engem az Úr, ahogyan megígérte… Még ma is olyan erős vagyok, mint amikor Mózes elküldött engem. Amilyen akkor volt az erőm, olyan az erőm most is: harcba vonulok, és visszatérek. Most ezért add nekem azt a hegyvidéket, amit megígért az Úr azon a napon …Józsué megáldotta őt, és örökségül adta Hebrónt Kálébnak, Jefunne fiának… mert teljes mértékben követte az Urat…” (Józsué 14:10-14). Káléb nem fél szívvel vagy átgondolatlanul élte az életét. Álma tartotta életben, és minden reggel azzal a szándékkal kelt fel az ágyból, hogy megvalósítja. Amikor Isten olyan nagy álmot ad, mint egy hegység, ez arra fog késztetni, hogy folytasd az utad akkor is, amikor körülötted már mindenki más feladta. De légy óvatos, hogy kire hallgatsz! Ne engedd, hogy a bírálóid elcsüggesszenek ezt mondva: „te ehhez már túl öreg vagy”! A Biblia azt mondja, hogy a pálmafához hasonlóan te is utolsó éveidben tudod a legnagyobb termést adni (ld. Zsoltárok 92:13-15). Amikor lemegy a nap, feljönnek a csillagok – te is ragyoghatsz fényesen életed utolsó fejezeteiben. Barbara Klassen mondta: „Az üknagybátyám százhat éves koráig élt. Egészséges volt és fürge, örömét lelete abban, hogy kocsikázni vitte a városban a nála kevésbé munkabíró idősebb barátait. A századik születésnapján adta be megújításra a jogosítványát. Amikor az egészségügyi bizottság elé ment, egy hivatalnok hűvös kétkedéssel megjegyezte: »Hiszen maga száz éves! Ugyan minek magának jogosítvány?« Az üknagybátyám elképedve így válaszolt:»Valakinek az öregeket is fuvaroznia kell!« Még öt évre meghosszabbították a jogosítványát.” Csináld te is Káléb módján: élj az utolsó pillanatig!
„De szolgámat, Kálébot, mivel más lélek volt benne, és tökéletesen követett engem, beviszem arra a földre…” (4Mózes 14:24)
Káléb ezt mondta Mózesnek: „…Bátran fölmehetünk és elfoglalhatjuk, mert meg tudunk birkózni vele, de azok a férfiak, akik vele mentek, ezt mondták: Nem tudunk az ellen a nép ellen menni, mert erősebb nálunk… A nép pedig, amelyet ott láttunk, mint a szálas emberekből áll. Sőt láttunk ott óriásokat is… Olyannak láttuk magunkat, mint a sáskák…” (Mózes 13:30-33)- Figyeéd meg a kétféle hozzáállást ebben a történetben: 1) A kételkedő szemléletmód. A tizenkét kém közül tízen visszajőve ezt mondták: „Ez teljesen lehetetlen!”. A többségnek azonban nem feltétlenül van igaza. Ha Isten megígért valamit, akkor az a tiéd, még akkor is, ha a kisebbséghez tartozol. A többség véleménye elrettentette Isten népét; lelki amnéziát kaptak; elfelejtették, hogy milyen csodálatos, természetfeletti módon gondoskodott róluk eddig is Isten. Addig győzködték magukat, hogy elhitték, hogy igazából Egyiptom a tejjel és mézzel folyó föld. …”elhoztál bennünket a tejjel és mézzel folyó földről, hogy megölj bennünket a pusztában…” (4Mózes 16:13). Hihetetlen! Egyiptom a rabszolgaság országa volt, nem pedig tejjel és mézzel folyó föld. Mi bajuk volt ezeknek? Engedték, hogy a körülmények jobban befolyásolják őket, mint Isten ígéretei. Amikor ez történik, lelkileg kiszáradsz, zúgolódni kezdesz, és ilyesmiket mondatsz: „Lehet, hogy Isten tett csodákat a múltban, de többé már nem tesz”. Hitetlenségük következtében senki sem mehetett be az Ígéret földjére Józsuén és Kálében kívül. 2) A hit viszonyulása. Isten azt mondta: „De szolgámat, Kálébot, mivel más lélek volt benne, és tökéletesen követett engem, beviszem arra a földre, ahol járt, és az ő utódai birtokolni fogják azt” (4Mózes 14:24). Nos, te melyik hozzáállást választod?
Keress módot a szolgálatra!
„A jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik Isten.” (Zsidók 13:16 RÚF)
Amikor Ronald Reagan Kalifornia kormányzója volt, néha hamarabb elment az irodájából. A titkárának, Michael Deavernek azt mondta, hogy még van pár elintéznivalója. Deaver kíváncsi volt, mi lehet az elintéznivaló, ezért átnézte a kormányzó asztalán lévő papírokat. A papírhalom tetején egy gyűrött levél volt egy Vietnamban állomásozó katonától. A katona arról írt Reagannek, hogy milyen az élete Délkelet-Ázsiában, és hogy mennyire hiányzik neki a felesége. Éppen aznap volt a házassági évfordulójuk, és szerette volna, ha a felesége tudja, mennyire szereti őt, és mennyire vágyik arra, hogy vele lehessen. Bár már küldött neki képeslapot, azt kérte a kormányzótól, hogy felhívná-e őt, hogy meggyőződjön róla, jól van-e, és átadja neki férje szeretetteljes üdvözletét arra az esetre, ha esetleg nem kapta volna meg a képeslapot. Másnap Deaver rájött, hogy Reagan sokkal többet tett, mint amennyit a katona kért tőle. Vett egy csokor vörös rózsát, és elvitte azt a katona feleségének. Dale Rowlee, a kormányzó sofőrje elmondta Deavernek, hogy Reagan végtelenül alázatosan szólította meg az asszonyt, és azt mondta, hogy a virágokat egy szerető férj nevében hozta, aki a világ másik oldalán a dzsungel poklában állomásozik. Aztán egy órát töltöttek el együtt, kávét ittak, és a hölgy családjáról beszélgettek. Reagan tartós népszerűségének egyik titka éppen az alázata volt. Valaki azt mondta: „Feljebbvalóinkkal alázatosnak lenni kötelesség, egyenrangúakkal alázatosnak lenni udvariasság, a nálunk alacsonyabb pozícióban lévőkkel alázatosnak lenni nemesség.” Nem a nagy tettek, hanem az apró kedvességek tesznek naggyá olyan értelemben, ami Isten szemében nagyságnak számít, „mert ilyen áldozatokban gyönyörködik Isten.”
„Volt pedig egy beteg ember, Lázár, Betániából…” (János 11:1)
Lázár feltámasztásának történetéből megtanulhatunk bizonyos dolgokat. Az első lecke az ésszerűségről szól. Nem lehet mély hited, amíg ki nem merítettél minden ésszerű megoldást. Mária és Márta nem küldtek Jézusért, amíg meg nem tettek Lázárért mindent, amit maguk tudtak. Légy belátó, ha te magad is meg tudod tenni, Isten nem fogja megtenni helyetted. Például, ha nem vagy hajlandó változtatni az étrendeden, és nem kezdesz egészségesen táplálkozni, honnan veszed a bizalmat ahhoz, hogy Istentől gyógyulást kérj? Ha nem vagy hajlandó házastársad szükségeit a magadéi elé helyezni, miért imádkozol boldog házasságért? Jakab azt írja: „Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet” (Jakab 2:18). A második lecke a kapcsolatról szól. Vannak, akik csak akkor fordulnak Istenhez, amikor bajban vannak. Az imádság teljesen idegen fogalom számukra, amíg nem szenvednek autóbalesetet, amíg a házasságuk tönkre nem megy, vagy amíg el nem vesztik az állásukat. Akkor hitetlenkedve ezt mondják: „Isten, miért engedted, hogy ez történjen?” Nehéz segítséget kérni valakitől, amikor bajban vagy, ha azelőtt nem fordítottál időt arra, hogy kapcsolatot építs vele. Jézus gyakran időzött Mária és Márta otthonában, együtt étkezve velük. Ez a család adakozó volt, nem csupán kapni akaró. „Mária volt az, aki megkente az Urat kenettel, és megtörölte a lábát a hajával: az ő testvére, Lázár volt a beteg” (János 11:2). Ha ennyire szereted az Urat, hittel fordulhatsz hozzá, tudva, hogy szükségeidet be fogja tölteni.
A harmadik lecke az elengedésről szól. Amíg azt hiszed, hogy képes vagy megbirkózni a gondokkal egyedül is, nem fogod keresni Isten csodatévő erejét. Nagyon nehéz helyzetben kell lenned, amikor már a lemondás imáját mondod: „Uram, én megtettem mindent, amit tudtam, és a dolgok mégsem javultak egy cseppet sem. Most már nem próbálom egyedül megoldani. Teljesen átadom neked. Nem tudom, mit fogsz vele kezdeni, de tudom, hogy szeretsz engem, és csak azt akarod, ami nekem a legjobb. Tehát itt van, Uram, odaadom, a Tiéd.” Ez nm a vereség, hanem a teljes bizalom imája. Dávid azt írta: „Ha szorult helyzetben vagyok is… Az Úr javamra dönti el ügyemet. Uram, örökké tart szereteted…” (Zsoltárok 138:7-8).
Egy nagy gyülekezet lelkipásztora mondja el, hogy kifogytak a pénzből, amikor még csupán a felénél jártak új imaházuk építésének. A gyülekezet egyre növekedett, és feltétlenül szükségük volt nagyobb épületre. A bank azonban nem adott nekik több pénzt. A lelkész ekkor így imádkozott: „Uram, magunk között szólva, nekem nem kell ilyen nagy épület. Az én gyermekeimnek van otthonuk. Neked van szükséged egy helyre a Te gyermekeid számára. Nem tudom, hogy akarod megoldani ezt a dolgot, de ők a Te gyermekeid. Uram, úgyhogy Rád bízom őket.” Isten válaszolt, a pénz megérkezett, és néhány éven belül egy gyönyörű épületben dicsőíthették Istent, és semmilyen tartozás nem terhelte őket. Tehát add át a problémádat Istennek, és ne vedd vissza!
Mielőtt továbbmennénk Lázár feltámasztásának történetétől, van még további két leckénk. A negyedik lecke a teljes hitről szól. Amikor valaki meghal és eltemetik, akkor ez már eléggé „végleges” dolog. Ahhoz, hogy ilyen helyzetben hinni tudjunk Istenben, radikális hit kell. Eddig a pillanatig Mártának csupán „bárcsak” hite volt. „Bárcsak itt lettél volna, Uram, akkor nem halt volna meg a testvérem” (János 11:21 NKJV). Aztán lassan kezdte megérteni mire képes Jézus, és tovább tudott lépni a „de most is” hitre. Ekkor mondta Jézusnak: „De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten” (János 11:22). A radikális hit azt mondja: „Uram, hiszem, hogy a jövőm nagyszerűbb lehet, mint a múltam, tudom, hogy te meg tudod változtatni ezt a helyzetet, és ki tudod ragadni a győzelmet a vereség torkából, tudom, hogy számodra semmi sem nehéz.” A radikális hit radikális körülményekkel szembenézve radikális eredményeket fog hozni. Az ötödik lecke a helyreállításról szól. „A nővérei megüzenték Jézusnak: »Uram, íme, akit szeretsz, beteg.« … azután így szólt tanítványaihoz: »Menjünk ismét Júdeába!«” (János 11:3,7). Sohasem tudhatod meg, mire képes Isten, amíg be nem hívod őt a helyzetedbe. Ő vissza tudja adni neked, amit szerettél és elvesztettél. Ő helyre tudja állítani, amit az élet elvett tőled, sőt még többet is tud tenni! Még nem túl késő. Küldj Jézusért! Nem számít, milyen rossz helyzetben vagy, imádkozz így: „De most is tudom, Uram, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.”
ÜNNEPELD MAGAD, ISTEN IS ÖRÜL NEKED!
„Veled van Istened, az Úr, ő erős, és megsegít. Repesve örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked.” (Zofóniás 3:17)
Vannak, akik olyan kevésre tartják magukat, hogy inkább belemennek egy rossz kapcsolatba, csak ne legyenek egyedül. Pedig az, hogy emberek társaságában vagy, még nem garantálja, hogy nem leszel magányos. Sőt, ha rossz kapcsolatban vagy, az azt garantálja, hogy üresnek és kihasználtnak fogod magad érezni. Amíg le nem győzöd az egyedülléttől való félelemedet, és ki nem várod, hogy Isten megajándékozzon a megfelelő kapcsolattal, továbbra is magányos leszel. A magány néha sokkal inkább azt jelenti, hogy nem szeretetd önmagadat, mint azt, hogy nincsenek körülötted emberek, akik szeretnének. Különben miért fordítanál annyi energiát az elutasítás kerülésére ahelyett, hogy egészséges kapcsolatokat építenél? Talán azt gondolod, hogy ha nem mész bele egy kapcsolatba, fájdalom sem fog érni. Vagy félsz megnyílni, nehogy az emberek kritizáljanak amiatt, hogy megosztottál velük egy személyes dolgot. Az efféle szorongások csak növelik az elszigeteltség érzését. Zig Ziglar, motivációs szónok mondta: „Amit elképzelsz , az elméd azt akarja majd megvalósítani. Ha változtatsz az elképzeléseden, automatikusan megváltoznak a tetteid is.” Tehát: 1) Tisztában kell lenned azzal, hogy Isten hogyan tekint rád. Zofóniás azt írja, hogy Isten „repesve örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked”, másként fogalmazva énekelve ünnepel téged. 2) Tiszta képnek kell lennie benned önmagadról. Dávid azt mondta: „Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmetes vagy és csodálatos; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt.” (Zsoltárok 139:13-14). Ha ezt a két képet tisztán látod, nem lesz alacsony önértékelésed, és képes leszel arra, hogy megvizsgáld mire is van szükséged egy kapcsolatban.
