Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Légy elégedett:-Szabadulj meg úgy a stressztől, hogy feladod az irányítást-Tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért-Tervezés lépésről-lépésre-Úgy tanulsz meg elégedettnek lenni, ha abba hagyod, a „majd amikor” gondolkodást.

2018. október 15. 10:47 - Andre Lowoa

 




Légy elégedett, hagyd abba a „majd amikor” gondolkodást

 

„Ha pedig Isten valakinek gazdagságot és kincseket is adott, és megengedte neki, hogy azt élvezze, kivegye belőle a részét, és örüljön fáradozása eredményének: ez Isten ajándéka.” (Prédikátor 5:18.)


Úgy tanulsz meg elégedettnek lenni, ha abba hagyod, a „majd amikor” gondolkodást.

„Amikor majd én…, akkor boldog leszek.”
„Amikor lesz …, akkor boldog leszek.”
(Töltsd ki az üres részeket)

Azért esünk ilyen csapdákba, mert kis időkre vagyunk csak elégedettek, nem pedig hosszú távon. Jön valaki, vagy valami és lecsapolja az elégedettségünket.

A Biblia azt tanítja, hogy a boldogság nem onnét jön, amit Te akarsz. A boldogság az, amikor boldog vagy azzal, amid van. Nézd azokat a dolgokat, amiket Isten adott neked!

Sajnos, sokszor arra figyelünk, hogy mi az amink nincsen, és elfelejtjük azt a sok csodás dolgot – nem mindig fizikai áldásokat, de legalább olyan fontosakat, mint például a családunk, barátaink.

Az elégedettség kulcsa, hogy eldöntöd: boldog leszel most rögtön azzal a rengeteg dologgal, amit Isten már neked adott. Mire vársz még, mi fog majd boldoggá tenni?




Légy elégedett: Hagyd abba, hogy másokhoz hasonlítod magad

"Végezd jól a saját munkád, akkor lesz valamid, amire büszke lehetsz, de ne hasonlítsd magad másokhoz!" (Galata 6:4 - CEV fordítás)

A Biblia azt mondja, hogy sosem kellene az anyagi helyzetedet másokhoz hasonlítanod. Ez egy olyan dolog, amely aláássa a képességedet, hogy hálás legyél Istennek azért, amit kaptál tőle. Elégedetlenséghez vezet, mert mindig találsz olyan embereket, akik látszólag jobb helyzetben vannak nálad.

Pál bolondságnak nevezi az ilyen összehasonlításokat: "Mindezekben az összehasonlításokban, beskatulyázásokban, versengésekben teljesen célt tévesztenek." (2.Korinthus 10:12 - Msg fordítás) Az egyetlen ok, amiért Isten olyan hatalmasan használta Pált, hogy ő visszautasította a másokkal való hasonlítgatásokat, hogy ezek ne térítsék el a céljaitól.

A Biblia azt tanítja: "Végezd jól a saját munkád, akkor lesz valamid, amire büszke lehetsz, de ne hasonlítsd magad másokhoz!" (Galata 6:4 - CEV fordítás)

Kérd Istent, mutassa meg azokat a területeket, ahol másokhoz hasonlítgatod megad. Kérd Istent, hogy bocsássa meg a bűneidet, és fordítsa szívedet az elégedettség és a hála irányába.




Szabadulj meg úgy a stressztől, hogy feladod az irányítást


 

„Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” (Máté 11:29-30, NIV fordítás)

 

 A túlterheltséged oka az, hogy túl sok mindent próbálsz irányítás alatt tartani. Azt gondolod, hogy minden tőled függ. „Ha ez megtörténik, akkor az miattam lesz. Mindent kézben kell tartanom. Mindent meg kell csinálnom.”

Barátom, te nem az univerzum vezérigazgatója vagy. Minél inkább kézben akarsz tartani mindent, annál inkább stresszes lesz az életed.

Jézusnak egy másfajta terve van számodra: „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” (Máté 11:29-30, NIV fordítás)

Erre lehet, hogy azt mondod: „Várjunk csak egy kicsit! Valami mást is magunkra kell vállalnunk? Ez úgy hangzik, mint egy újabb teher, amire nekem már nincsen szükségem. Már így is túl sok mindent cipelek!”

Ha nem vidéken nőttél fel, akkor lehet, hogy soha nem láttál még igát. Az iga nem más, mint egy egyszerű fadarab, ami arra szolgál, hogy két haszonállatot egymás mellé állítson, hogy a teher meg legyen osztva. Az iga nem ugyanaz, mint a hám. A hámot egyetlen marhára, vagy lóra teszed, s annak az egyetlen állatnak kell akkor az egész terhet cipelnie. Az igával két, vagy több állatot állítasz össze, így a teher legalább megfeleződik. Könnyebb lesz összességében. A cél itt az, hogy az állatnak könnyebb legyen a dolga, nem pedig nehezebb.

Amikor Jézus azt mondja, hogy feladja rád az Ő igáját, akkor tulajdonképpen Ő azt érti ez alatt, hogy „Sosem szerettem volna, hogy az összes problémáddal egyedül küszködj. Engedd, hogy segítsek! Legyünk ketten egy csapat, legyél a partnerem és én segíteni fogok neked cipelni a terheket.”

Ha most éppen stresszes időszakban vagy, az azt jelenti, hogy nem vagy egy igában Jézus Krisztussal. A stressz az egy figyelmeztetés, ami azt jelzi, hogy túl sok mindent akarsz irányítani és túl sok mindent akarsz egyedül cipelni.

Lehet, hogy Jézus Krisztus követője vagy, de ha ebben a pillanatban is éppen túlterhelt vagy, az azt jelenti, hogy nem kapcsolódsz Krisztushoz. Nem vagy egy igában vele.

Minden egyes alkalommal, amikor eltávolodsz Jézustól, a stressz fel fog törni az életedben. De minden egyes alkalommal, amikor újra kapcsolódsz hozzá, amikor egy igába kerülsz vele és Ő segít neked cipelni a terhed, akkor a stressz eltűnik.

Azt gondoljuk, hogy a stressz ellenszere a menekülés. A baj ezzel azonban az, hogy a stresszt magaddal viszed, mivel ez az elmédben van. Ugyanolyan stresszes tudsz lenni egy fehér homokos tengerparton, mint a problémáid közepette az otthonodban.

Isten azt mondja, hogy a válasz minderre az, hogy add fel az irányítást. Minden egyes alkalommal, amikor feladod az irányítást, Isten békességet ad helyette.    

 

Beszéljetek róla:

  • Az életed mely területeit próbáltad meg irányítani, ami végül stresszt okozott neked?
  • Mit jelent az a gyakorlatban, hogy átadod az irányítást Krisztusnak?
  • Hogyan tudsz újra kapcsolódni Jézushoz ezen a héten úgy, hogy megosztod a terheidet vele?





Tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért

 

„Mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért.” (1János 3:16 MBT)



Miközben egy áldozatkész szolgálatra hív el bennünket, Isten nem kéri tőlünk, hogy bármivel is többet tegyünk annál, mint amit Jézus tett, aki áldozatként jött, hogy eltörölje bűneinket és helyreállítsa elrontott kapcsolatunkat Istennel … ha Isten így szeretett bennünket, mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.

Ahogyan Rick Warren általában tanítja, minden hívőnek ismerős a János 3:16, „Úgy szerette Isten a világot…” meg kell, hogy ismerjük az 1 János 3:16-ot is „ez az, ahogyan nekünk ismernünk és gyakorolnunk kellene a szeretetet: Krisztus az életét áldozta értünk. Ezért aztán nekünk is áldozatkész életet kell élnünk hívőtársainkért és nem csupán saját dolgainkra kell törekednünk.” (MSG alapján)

A lényeg tulajdonképpen az, hogy a szolgálat nem választható el az áldozathozataltól.

Egy folyamatosan érésben levő hívő ember életének el kell mozdulnia a kis áldozatoktól az áldozatra való készségnek addig a szintjéig, amikor ha kell, bármit vagy akár mindent készek vagyunk megtenni azért, hogy segítsünk másoknak növekedni a hívő életükben.

A költő király, Dávid, megértette ezt, és nem akart olyan áldozatot bemutatni Istennek, ami neki semmibe sem került volna:

De a király ezt felelte Araunának: Így nem! Csak áron veszem meg tőled, mert nem akarok ingyen kapott áldozatot bemutatni Istenemnek, az ÚRnak. Megvette tehát Dávid azt a szérűt és a marhákat ötven ezüst sekelért. (2Sám 24:24 MBT)

Kifizetni valaminek az árát a szolgálatban messze túlmutat a pénzügyi dolgokon. Jelentheti azt is, hogy fel kell adnunk az álmainkat, elvárásainkat, hírnevünket, nyugdíjazásunkat vagy bármit, amit csak Isten kér annak fejében, hogy mások életét szeretettel gazdagabbá tegyük.

Mi sokat nyerhettünk abból, hogy az előttünk élő hívők meglátták, hogy a szolgálat szerves része az áldozathozatal. Most itt az idő számunkra is, hogy ugyanezt megtegyük másokért, úgy élve, mint Dávid király, aki egészen haláláig szolgált az ő nemzedéke felé.

Mert miután Dávid a maga nemzedékében, az Isten akarata szerint szolgált, meghalt, és eltemették atyái mellé (ApCsel.13:36 MBT)

Beszéljünk róla:

* Hogyan tudsz úgy szolgálni, hogy az maradandó nyomot hagyjon a hívők következő generációja számára?

* Milyen áldozattal jár ez a szolgálat a Te részedről?


Tervezés lépésről-lépésre




Adja meg szíved vágyát, teljesítse minden tervedet!

(Zsoltárok 20:5)



A sikeres emberek készek áldozatot hozni, és időt fordítani a felkészülésre, amit a sikertelen emberek nem készek megtenni.

Előző nap házi feladatot adtam. Leírtad, mik akadályoznak a céljaid elérésében? Remélem, igen. Szükséges azonosítanod az akadályaidat ahhoz, hogy lépésről-lépésre megtervezhesd a legyőzésüket. Ez a hatodik lépés a sorban, hogy eljuss oda, ahol lenni akarsz.

1. lépés – Határozd meg a jelenlegi helyzetedet!
2. lépés – Konkrétan határozd meg mit akarsz!
3. lépés – Keresd Isten ígéretét!
4. lépés – Kérd Istent, hogy segítsen neked!
5. lépés – Azonosítsd be a korlátaidat!
6. lépés – Készíts tervet lépésről-lépésre!

1.Mózes 24:12-14-ben láthatjuk, hogy Eliézer, Ábrahám szolgája, egyszerű, de jól átgondolt tervet készített arra, hogyan találja meg Izsák feleségét. Urának tevéi közül tizet vitt magával, ízelítőül megpakolva őket Ábrahám vagyonának legjavából. Elutazott Náhór városába, és a városon kívül megpihentette a tevéket egy kútnál.

Aztán így imádkozott Eliézer: „Uram, Ábrahámnak, az én uramnak Istene! Adj eredményt még ma, és mutasd meg hűségedet az én uram, Ábrahám iránt! Ideállok a forrás mellé, amikor a városbeli leányok kijönnek vizet meríteni. Legyen úgy, hogy ha azt mondom valamelyik leánynak: Nyújtsd ide a korsódat, hadd igyam! - ő pedig azt mondja: Igyál, sőt még a tevéidet is megitatom - akkor őt rendelted szolgádnak, Izsáknak, és ebből tudom meg, hogy megmutattad hűségedet uram iránt!” (1.Mózes 24:12-14)

Ez nagy dolog volt, mert a tevék rengeteget isznak. Azt jelentette, hogy a lánynak 20, 30, talán 40 vödör vizet is fel kellett húznia. Ez komoly elkötelezettséget kíván. Eliézer pedig éppen ilyen lányt keresett – egy lányt, aki kedves, nagylelkű, szolgálatkész szívű, aki kész segíteni azon, aki szükségben van, aki kész többet megtenni, mint amit elvárnak tőle.

És tudod, a terv működött! Egy Rebeka nevű lány inni adott Eliézernek, és a tevéit is megitatta.

Amikor tervet készítesz, hogy legyőzd az akadályokat és elérd a céljaidat, tégy fel magadnak két kérdést:

1. Hogyan szándékozom elérni, ha már tudom, hogy mi a célom?
2. Mennyi idő kell ehhez?

A második kérdés fogja meghatározni a programodat, a határidőidet, az időbeosztásodat. Ez fog segíteni, hogy végiggondold a tevékenységeid menetét.

Most lehet, hogy azt gondolod, „Rick, ez rengeteg munka, ez sok időt vesz igénybe.” Igazad van, ehhez idő kell. Ezért nincs az amerikaiak (és a magyarok)* 95%-ának írott terve. Egy friss Harward tanulmány kimutatta, hogy az amerikaiak csupán 5%-ának van írott terve, és ezek közül legtöbben az ország legmagasabb jövedelmű emberei között vannak. Ez azért van így, mert a sikeres emberek készek áldozatot hozni, és időt fordítani a felkészülésre, amit a sikertelen emberek nem készek megtenni.

Vagy hagyod, hogy sodorjon az élet, vagy kaphatsz vezetést az életedre azáltal, hogy időt szánsz annak a végiggondolására, hogy Isten hol akar téged látni. Érdemes a jövődért erőfeszítéseket tenni? Igen, teljes mértékben!



Úgy tanulsz meg elégedettnek lenni, ha abba hagyod, a „majd amikor” gondolkodást.

„Amikor majd én…, akkor boldog leszek.”
„Amikor lesz …, akkor boldog leszek.”
(Töltsd ki az üres részeket)

Azért esünk ilyen csapdákba, mert kis időkre vagyunk csak elégedettek, nem pedig hosszú távon. Jön valaki, vagy valami és lecsapolja az elégedettségünket.

A Biblia azt tanítja, hogy a boldogság nem onnét jön, amit Te akarsz. A boldogság az, amikor boldog vagy azzal, amid van. Nézd azokat a dolgokat, amiket Isten adott neked!

Sajnos, sokszor arra figyelünk, hogy mi az amink nincsen, és elfelejtjük azt a sok csodás dolgot – nem mindig fizikai áldásokat, de legalább olyan fontosakat, mint például a családunk, barátaink.

Az elégedettség kulcsa, hogy eldöntöd: boldog leszel most rögtön azzal a rengeteg dologgal, amit Isten már neked adott. Mire vársz még, mi fog majd boldoggá tenni?




komment
süti beállítások módosítása