A mai nap imádsága:
Jézus erre kijelentette: "Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené." Amikor ezt meghallották, elcsodálkoztak...
Mt 22 n 14,2
Jézus követőinek tábora igencsak sokszínű. Ahány ember, annyiféle elképzelés - Istenről és Jézus Krisztusról, kegyelemről, s keresztény (krisztianoi=krisztuskövető) életről. Az egyik merevséggel vádolja a másikat, a másik rajongással az egyiket. Aurea mediocritas (arany középút) sokak szerint meg nem is létezhet a hívő életében. Aki nem összefüggéseiben látja a világot, annak a középút a közömbösséget, a langyosságot jelenti, aki azonban hittel és értelemmel igyekszik megismerni Isten teremtett valóságát, az tudja, hogy itt a mértékről van szó. Jézus számos példázatában hívja fel a figyelmet, hogy Isten országa egészen más, mint ahogyan azt az ember elképzeli.
Jézus kijelentésén sokan elcsodálkoztak, egyesek talán meg is botránkoztak. Mi az, hogy ide is meg oda is? Az elnyomó rómaiaknak nem adópénz, hanem kard jár! ...S ahogyan akkor, ma is sokan vannak, akik úgy hiszik, Isten dicsőségét meg kell védeni ebben a világban. Naponta értesülünk a médiából a szélsőséges vallási irányzatok áldozatairól. Elkövető és célcsoport, mindannyian áldozatok, a tudatlanság, az Isten-ismeret hiányának áldozatai. Kálvin jól mondja, a "helyes Isten-tisztelet, a helyes Isten-ismeretből származik". Ezért elengedhetetlenül fontos a tanítás. Mindaddig, amíg az ember nem képes felfogni, hogy az Isten az Egy és osztatlan, s csak az Egy Valóságról alkotott elképzelések a különbözőek, addig nem lesz előremutató változás a világban.
Jézus kijelentése nyilvánvalóvá teszi, hogy két világban létezünk: a láthatóban itt, s a láthatatlanban, melynek teljesen részesei csak halálunk után válunk. Azonban nem lehet úgy élni ebben a világban, hogy azt gondoljuk már odaát vagyunk, s nem lehet abból kiindulni, hogy ami odátról való, az mindenki számára nyilvánvaló. "Megadni a császárnak" azt jelenti: E világ törvényeit ismernünk kell. "Megadni az Istennek" pedig azt jelenti, hogy ismerjük az Isten törvényeit, s aszerint éljük az életünket.
A mai nap imádsága:
Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.
Lk 16,10
Minden kapcsolatunkat alapvetően a hűség-értelmezésünk határoz meg. A hűség önmagában még nem boldogít. Lehet valaki hűséges a pártjához, mely egy szűk hatalmi elit érdekeit szolgálja, s amikor az igazság mérlegén egyszer megmérettetnek az értékek, akkor kiderül, hogy az effajta hűség hamis ideálokat szolgált. Kicsiny országunk pártállami múltjából lehetne példákat hozni, de említhetjük a hitleri németország SS-katonáit, akiknek jelmondata ez volt: "Meine Ehre heißt Treue" - azaz, az én becsületem a hűség...
A hűség akkor hordoz áldást, ha az a hűség nem emberi alapon, hanem az "istenin" nyugszik. Istenhez való hűségünkből ugyanis mindig érték teremtődik. Ha csak egyházpolitikai ideológiákhoz volt hűséges az ember, akkor abból eretneküldözés, máglyatüzek vagy vallásháborúk fakadtak, de aki nem érdekben, hatalomban, karrierben gondolkodott, hanem Istenhez volt hűséges, azt Isten mindig megáldotta, hogy rajta keresztül nagy dolgok történjek. A hűség próbája mindig a kapcsolat. Hajlandó vagyok-e lemondani bizonyos dolgokról, hogy ezzel másokat segítsek, s építsem a közösséget? Isten ugyanis a közösségbe, s a közösségért teremtette meg az embert!
A hűtlenség korát éljük... Elvtelenség, az együttműködési készség teljes hiánya, a jogtalanság jogosként való feltüntetése, hűtlen kezelés. Ezek a mérföldkövei a modern útnak... Nézzünk körül! Pitiáner, önző alakok alakítják országunk keserves jövőjét. Nincs nap, hogy ne hangozna el, hogy ki mennyit lopott, mennyivel gyarapodott - természetesen megint a köz terhére... A média gondoskodik arról, hogy ütközzünk a tényekkel. A jóérzésű ember még bosszankodik, a többség beletörődik abba, amibe soha nem lenne szabad. Közhely: válságban van a világ, valójában az ember van válságban, akkor, ha elfordul Istenétől...
Jézus tanítása szerint ugyanis a kevés a földieket jelenti, amik múlandóak, a sok pedig az Isten országát jelenti. Aki hűséges a múlandón, az elnyeri az elmúlhatatlant, de aki hamis, azaz hűtlen a kevésen, azaz nem arra használja földi adományait, amire Isten azokat adta, az nem juthat el őhozzá. Ez az evangélium törvénye...
A mai nap imádsága:
Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az ÚR az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom. Jó az ÚR a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. Jó csendben várni az ÚR szabadítására. Jó, ha a férfi már ifjúkorában igát hordoz.
JerSir 3,22-27
A káini időkben, amikor nem volt ritkaság a 800-900 éves ember - így a Biblia - volt egy ember, Énók, aki "csak" 365 évig élt... s egyszercsak magához ragadta az ÚR. Énók tehát nem élte végig az életet, de teljes életet élt - ezt jelzi életéveinek száma: a 365. Életében volt tavasz és nyár, ősz és tél is... Isten szeretete minden "évszakban" megtapasztalható.
A ma embere másképpen gondolkodik az élet teljességéről. Számára az élet akkor elfogadható, ha sikeres, akkor "teljes", ha minél kevesebb beteljesületlen kívánság marad a végére. Ezért van úgy, hogy az élet delének (35-40 év) vonzáskörzetében megbolondulnak nők és férfiak, felrúgják eladdigi családi életüket, s megpróbálnak "újat kezdeni" - ami általában a régi folytatása, csak más díszletekkel és szereplőkkel... A "bizonnyal lemaradtam valamiről"-érzés tisztes családapákat és családanyákat hajt kalandos tévutakra, melynek vége mindig fájdalom: családban, s végül a lélekben is. A Kígyó szava ma is milliókat elbűvöl: "Olyanok lesztek, mint..." Nos, hiába minden próbálkozás, az ember nem lesz olyan, mint Isten! Harmóniája - főleg nem az Isten nélkül - soha nem lesz léleknyugtató, hiába minden hamis bátorság, mellyel felrúgja a modern ember a jó tradíciókból megörökölt korlátait... Jeremiás az ÚRral vigasztalódik... Tudja, hogy az Isten szeretete megújul minden nap, s ha az ember nem fürdik meg minden reggel az Isten szeretetének fényében, akkor nem tud hűséges maradni: serm Istenhez, sem eberekhez, sem elvekhez, sem önmagához.
Várakozni a leginkább erőtfaló feladatunk az életben... amit tovább nehezít a reklámok naponkénti izgalom-zuhataga. Csoda-e, ha sok ember feladja? Megszédül, hamis reménységeket ébreszt magában vagy csak egyszerűen elfárad, mert belefásult az istentelenséggel vívott küzdelmébe... Az Istenben bízó ember tudja, hogy bár közösségben él, a lélek harcát neki személyesen egyedül kell megvívnia. Ebben egy Valaki azonban mindig segítségére van: Ő az Isten. Ezért akinek "osztályrésze" az ÚR, az nem keseredik meg, savanyodik bele a lét mindennapos küzdelmeibe, hiszen tudja és érzi, hogy Teremtő Urának hűsége kíséri őt minden léptében...
Jövő...
URam! Add, hogy úgy élhessek a mában, hogy a holnapban ne legyen okom panaszkodni a tegnapra! Ámen
Gondolj Teremtődre ifjúságod idején, míg el nem jönnek a rossz napok, és el nem érkeznek azok az évek, melyekről ezt mondod: nem szeretem őket!
Préd 12,1
"Gondolkodj már egy kicsit!" - hangzik a figyelmeztető mondat többnyire az apák ajkáról, melyet az aggodalom-szült: fiacskája/kislánya nem úgy tölti tinédzseres napjait, ahogyan azt egy "jó" szülő a jó gyerektől általában elvárja. Nos, a felnőtt-lét szabadsággal-teli röptének, ígéretes vonzásában a felnövő gyermek egyebet sem tesz, mint gondolkodik, s próbálja hangos szárnycsattogásaival bátorítani magát... hogy aztán egy alkalmas vagy kevésbé alkalmas időben végül megtegye első röptét a nagybetűs életben.
A szülő - korából, élettapasztalataiból kiindulva - távlatokat akar láttatni gyermekével, akit többnyire a másnapi iskolai elvárások, s legfeljebb a haverokkal való hétvégi időtöltés távlata izgatja... Ezidőtájt a felnőttek - totálisan felejtve, hogy valamikor nagyon régen, de ők is voltak hasonló helyzetben -, sokszor tesznek fel a tinédzser számára alig-alig értelmezhető kérdéseket: "Na, mi volt ma az iskolában?" vagy ami még ennél is rosszabb "No, eldöntötted már, mi leszel, ha nagy leszel?"... Nyilvánvaló, hogy gondolni kell a holnapra, s persze a holnaputánra is, de ez utóbbi a fiatal lélek számára még olyan messze van, s eladdig a világ szüntelen pezsgése igencsak számos élményt nyújthat... s arról bizony nagyon jó lenne, nem lemaradni!
Sajnos az emberek legalább háromnegyed része úgy lesz nagykorú, hogy közben nem válik felnőtté, azaz éretlen marad. Első és legfontosabb jele a lelki kiskorúságnak: az érzelmi érettség hiánya. Ezt követi a felelősségtől való óckodás (lásd kapunyitási pánik!): a terhek áttolása másokra, s az elkövetett hibák következményeinek vállalása. Az is igaz, hogy igazságtalan lenne minden gondot és bajt a fiatalok nyakába varrni - a felelősség alóli kibújást az előttük járó generációtól tanulták el(!) -, de sajnos a felelőtlen magatartás mára tömeges méretűvé vált. Tény, hogy a tinédzseres/fiatal-felnőttes őszinteség okán is feltett kérdés jogosnak tűnhet: "Miért éppen én tanúsítsak felelős magatartást, amikor felelőtlen politikusok, csak hogy megtömhessék a zsebüket - pedig a koporsójukba nem visznek magukkal semmit - felelőtlenül, a nagytőke kezére játszottá egyébként is kicsire zsugorodott országunk nagyrészét?" Lásd pl. az ún. "zsebszerződéseket"! Kiárulva a Dunántúl termőföldjeinek nagyrésze!!! Pont most, amikor minden négyzetméter föld többet ér, mint az arany! A 7 milliárd ember jelenleg mintegy 70 milliárd állatot nevel/vág le, hogy fedezze fehérje-szükségletét... a demográfiai és gazdasági mutatók szerint ezt kevesebb, mint tíz év alatt duplázni(!!) kellene, miközben a tengereket lassan 90%-osra lehalászták. Nos, ez "duplázás" - egyszerűen lehetetlenség.
Az ifjú, aki csak a mának él, magának él, tulajdonképpen nem él. Az élet ugyanis az, amikor beletagozódunk az ÉLET ki tudja hány ezer vagy millió éves folyamába, s megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy az ÉLET minőségemelődve "továbbmenjen"... Ennek igazságát többnyire akkor látja meg az ember, amikor eljönnek a "nem-szeretem-napok", s rádöbbenünk: esetleg lehetett volna élni másképpen is... Jobban, szebben, istenesen...
Reménységünk meglátásáért.
A mai nap imádsága:
"Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges."
Eszter 1,22b
Milyen sok haszontalan dologba kapaszkodik az ember élete folytán, melyekben látni véli biztonságát... Jó állás, nem átlagos fizetés, privilégiumok. Minden, ami megfogható, ami materiális csillogásával ámulatba ejti az embert - ami pedig egyedül biztonságot nyújthat, annak alig van érvényessége az ember életében. A hit, aminél változóbb alig van világon, az adná garanciát a megtartásra? Az emberiség 95 százaléka úgy gondolja, igen, hiszen ők hisznek valamilyen felsőbb hatalomban. Annál az a maradék 300 millió embernél, akik magukat ateistának vallják, meg lehetne ismételni a kérdést szeretteik elvesztése vagy veszélyes helyzetekben... mert ahogyan az egyszerű de igaz szólás tartja: zuhanó repülőgépen, süllyedő hajón vagy háborúban a lövészárkokban soha nem találni istentelen embert.
Jézus szerint a hit megtart. A saját magunkba vetett mindig csalódást okoz, a Mindenhatóba kapaszkodó a legkilátástalanabb helyzetekben is reménységet ad. Amikor elhordozhatatlannak tűnő bánat ér minket, akkor nyilvánvalóan kétségbe esünk. Ilyenkor kiutat a lelki mélységből, visszautat az életbe, alternatívát a "tovább"-ra csak az Istenbe helyezett reménység teremt. A veszteség ütötte sebet mások vigasztalása egyhíti ugyan, de csakis az Isten gondviselő szeretete gyógyítja. Ha kétségbe is esünk sorsunk rosszabbra fordulása miatt, akkor is tudjuk, hogy tapasztalásunk ellenére is Isten kezében vagyunk, életünk biztonságban van, s Ő majd megoldást ad mindenre, hiszen életünk célja is Tőle van. A Mindenhatóba vetett hitünk - jóllehet ez a másik ember számára alig ismerhető meg, hiszen csak körüldadogni tudjuk/próbáljuk - képes békességet teremteni lelkünkben. Emberi magyarázat, nyelvtani csűr-csavar, filozófia belekeverése a hétköznapokba - mind-mind kudarcra ítélt okoskodás csupán. Márpedig a bajtól szabadulni akarunk, s ilyenkor nem biztatásra, ötletekre, hanem segítő erőre van szükségünk.
Ez a Szabadítóból árad, s vonzásának engedelmeskedve az égész-séget élhetjük át, azaz: tökéletlenségeink, fájdalmaink, nyomorúságaink ellenére is a békességmunkáló Teljességbe kerülhetünk.
A mai nap imádsága:
