Az elmúlhatatlan kincsekért.
Urunk! Áldásodért könyörgünk! Add meg nekünk a kiváltságot, hogy életünket az örök, Tőled kapott értékek megőrzésére tudjuk odaszánni! Ámen.
Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az ÚR tanácsa valósul meg. Péld 19,21
Válságban van a világ. A gazdasági és szociális területek növekvő nehézségei csak kiemelik: a kialakult helyzetért az értékrend megbicsaklása a felelős. Hogyan jutottunk el ide? Bizonyos, hogy a 20. század a maga világégéseivel és lélek-gyötrelmeivel sokat rontott rajtunk. Az individuum, az ego mindenhatóságába vetett hit nem vitt közelebb minket sem egymáshoz, sem konfliktusaink megoldáshoz. Cserébe viszont felborult a klasszikus, kisközösséget megtartó értékrend. A megbillent értékítéletű szülők vezette családokból kerültek és kerülnek ki ma is azok, akik a "célok" érdekében átgázolnak jó tradíciókon, emberen és örök istenadta törvényken egyaránt. Nekik nem számít milyen alantas az eszköz, mert a vágyott cél elérése, annak birtoklása majd úgyis "kárpótol mindenért"- gondolják. Közülük kerülnek ki a "hadd hulljon a férgese - elv" propagálói, ők a piacgazdaság igazságainak legnagyobb prófétái, életük ritmusát a mammon profitja diktálja, számukra semmi sem szent - még a család sem. Hogyan is lenne, hiszen ők csak azt a mintát követik, amit magukkal hoztak a családjukból.... számukra annak van értéke, amit közvetlen környezetük is "értéknek" tartott. Ha az volt az érték, amit a rozsda megesz, s moly megemészt, hát akkor az volt az érték... és itt nem lehet határvonalat húzni vallások és világnézetek, földrészek, korok és nemek között.
Élvezeti világban felelősségről, küzdésről beszélni különösen is próbás feladat. Akinek nincs családja, aki "szingliként" csak magának él, aki senkiért nem vállalt még feltétel nélküli felelősséget, az nehezen érti a szót: Élet. Létünk minőségét alapvetően nem az határozza meg, hogy mennyire tudunk fürödni az anyagvilág fényében, de tény, ahhoz hogy emberek maradhassunk, az Élet-nap fényére és melegére nekünk is szükségünk van. Az Élet tartalmát, igazi értékét mégis az adja, hogy van ki(k)ért küzdenem, van kiért fáradnom. Isten megváltoztathatatlan teremtettségbeli rendje az, hogy ami a legnagyobb érték, azért kell a legnagyobb áldozatot hozni!
Manapság a "jó élet" garanciáját nem a becsületes, kitartó munkában, hanem az ügyeskedésben, a szabályok kijátszásában, a valótlanságok valódiként való "eladásában" látják. A másokon való átgázolás a nagyobb autóért, a nagyobb házért, a nagyobb hivatalért-befolyásért csak addig lehetséges, amíg meg nem hasonlik - Jézus után szabadon - egy ház, egy közösség, egy ország önmagával... A jól élni azt jelenti: fáradságos munkámmal (nem spekulációval, jóllehet az is izzadságos, de az nem munka!) megélem az alkotás áhitatos szépségét... Azaz: Istentől kapott erőmmel múlandó értéket állítok elő, hogy örömet szerezzek enyéimnek, akik azután köszönet-mosolyukkal az elmúlhatatlan értékek világába vezetnek...
Buzdítás...
Uram! Igédnek forrásával táplálj engem, hogy teljességben élhessek! Ámen
Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.
1 Kor 15,58
Az ember élete 70 vagy 80 esztendő, annak is nagyobb része hiábavalóság... Gyakran eszünkbe juthat ez az ősi, Salamon-gyűjtötte igazság. Egyik leglehangolóbb, legkiábrándítóbb mondatunk hangzik így: "Ennek aztán semmi értelme nem volt!"... Jelzi ez a mondat nemcsak az eredménytelenségünket, de a belefektetet idő, s energia elfecsérlését is, hiszen legalább a küzdelmes percek nyújtottak volna némi örömöt - no de még az se!
Az ilyen élethelyzetekben - mint ez a mostani világválságos is - mindig megkérdőjeleződnek nem csak az értékek, de az emberek élete is. Sokan esnek kétségbe emiatt, s valljuk meg, nem alaptalanul. Aki feláldozta ifjúságát a múlandó örömökért, s a haverokkal élvezte a "semmittevés gondtalan gyönyörűségét" az előbb-utóbb rájön, hogy bizony a nehezebb korszakokat átélni csak közösségben lehet. A bajban mutatkozik meg, ki a barát, s ki a mosolygós érdek-ismerős. S amikor egyedül marad valaki, akkor válik igazán nyilvánvalóvá, milyen óriási érték a kisközösség, a család, a társ. Mert nincs megnyugtatóbb, mint a közösségben megtapasztalt biztonság! Ezért keressük társunkat, majd ragaszkodunk hozzá, alapítunk vele családot, nevelünk gyermekeket, s ezért élünk társadalmi/közösségi életet is. Közösségbe teremtett lények vagyunk...
Olykor azonban elfogy az erőnk, elhomályosul a cél, s néha a megfáradás jelei is mutatkoznak életünkben. Nem tehetünk róla - emberek vagyunk. Életünknek nemcsak fennsíkjai, de alföldjei is vannak... Ilyenkor különösen is jól esik a buzdítás! A szavak ugyanis erőt közvetítenek, s a bátorításban megnyilvánuló evidenciák újrafogalmazásai meghozzák gyümölcseiket!
S mit értsünk azon, hogy fáradozásunk nem hiábavaló az Úrban? Elsősorban azt, hogy életünknek Istentől rendelt értelme van, s ezért annak egyetlen órája sem lehet hiábavaló...
Élet-törvények...
Istenem! Add, hogy tudjak önfeledten örülni a feladatoknak, amiket ma is elém adsz, s ne engedd, hogy önzésem miatt elrontsam mások játékát! Ámen
Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhíva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak.
Gal 5,13
"Az élet nem játék!"... Hányszor hallottuk, mondták nekünk ezt gyerekkorunkban, amikor valami sületlenséget találtunk ki - persze csak "játékból". Mert a játék ilyen: nem ismer határokat - és mégis. A játék öröme akkor egekbeszökő, izgalmasan határtalan, ha mindenki komolyan veszi a korlátokat, azaz a játékszabályokat. Nincs bosszantóbb, amikor valaki a játékban csal, s kijátssza a az előre lefektetett szabályokat. Az ilyen öntörvényű gyerek, aki nem akarja elismerne a határokat, hamar egyedül találja magát, mert senki nem akar vele játszani...
Akárcsak az "életben", a felnőttek világában! Ott is vannak ügyeletes játék-elrontók - korra, nemre való tekintet nélkül -, akik kijátsszák az élet játékszabályait, elrontva mások örömét. A reakció itt sem marad el: a büntetés a részleges vagy teljes elhatárolódás, a kizárás, s ha valaki az együttélés alapvető szabályait súlyosan megsérti, akkor az elzárás. Az ilyen ember nemcsak becsületét játssza el a többiek előtt, de végül magányos is marad. Bizony nincs keserűbb állapot, amikor valaki kívülreked egy közösségen, s már nem számolnak vele... a keserűséget még tetézi, ha tudja is: mindez önhibájából történt.
Nem lehetséges, hogy az élet mégis játék, Isten által rendelt szent időtöltés? Akik halálosan komolyan veszik az élet istenadta "játékszabályait", azok számára igen! Isten szeretetből szabadságra teremtette az embert, s ezért azt várja el, hogy szabadságunkban szeressünk. Aki Istenben "szabad", annak minden izgalmas, szép, felemelő szakrális játék: az alkotó munka, a szerelem, a gyereknevelés, s természetesen a hit is, mely nem más, mint a lélek szent játéka.
A bajok mindig ott kezdődnek, amikor egyesek úgy gondolják - mert a saját fejük után mennek, felejtve az Isten szeretet-szabadságát, - hogy gumiszabályokat csinálhatnak az Isten parancsolataiból, esetleg azokat farizeusi módon még megtoldják emberi "ezzel-azzal" - lásd szekták. Az ilyen öntörvényű, szélsőséges szabadság-értelmezők - akik képtelenek (a maguk-barkácsolta extra-játészabályaik okán) szépen "együtt-játszani" Istennel és felebarátaikkal - válnak aztán mások életébe is belerondítóan szabadossá, meghazudtolva a küldetést, amire szabadságban elhívattak az Isten által: szeretetben szolgálni, azaz játszani az élet Szent Játékát...
Hazugságok...
URam! Add, hogy ne a látványnak és a hangerőnek, hanem a Te életet és üdvösséget munkáló szavadnak higgyek, mely mindennapi örömet ad nekem és enyéimnek, s békességet teremt lelkemben! Ámen
Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt, és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt. Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta (értsd szittya-magyar), szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.
Kol 3,9-11
Hazugságok... Akarjuk vagy sem, hol láthatóan, hol bújtatottan, de átszövik életünket! Racionális énünk azért különbséget tesz kis és nagy hazugságok között, bár az eredmény legvégül ugyanaz: sérül a bizalom. Nagy fájdalom, ha nem bízhatunk meg valakiben, s igen nagy keserűség, ha nem "szavaznak nekünk" bizalmat.
Hazugságok... A bőrfiatalító-krémek csábos ígéretei - tulajdonképpen már az eredmény lenne, ha lassítaná az öregedést -, jóllehet az igazság nyilvánvaló: az idő kerekét visszaforgatni nem lehet, s ha valaki szépülni akar, azt egyféleképpen teheti meg: mozgással, rendszeres alvással és helyes táplálkozással, s nem utolsó sorban őszinte, hálaadó imádságokkal...
Ferdített igazságokkal - azaz hazugságokkal(!) - tömi a fejünket a media, még szerencse, hogy van alternatív híráramlás is, nem csak az interneten. Lassan úgy leszünk, mint a földrajzi felfedezések korában, csak annak a beszámolóját hisszük el, aki valóságban ott is volt...
Hazugságokat prédikált az egyház, amikor azt közvetítette, hogy az Isten egyetlen törekvése, hogy büntető haragjával lesújtson a bűnös emberre... az igazság azonban, hogy nem az Isten zárja ki az embert a mennyországból, hanem az ember magát(!), s ha önteltségében az ember még az Istenre is "rávágja az ajtót" - s ezzel együtt az Isten-adta életes értékeket is elveti -, akkor még a földi "részleges mennyországból" sem részesülhet. Márpedig a mennyország - no, meg a "pokol" is(!) - itt kezdődik el a földi életben, az "odaátban" csak folytatódik.
A boldogulás útja tehát csak EGY lehet, ahogyan az Isten is csak EGY. Nincs király és szolga, kiválasztottak és a "maradék"... Aki mégis ezt gondolja, azt hamar hatalmába kerítik az "izmusok", s szellemi vakságában nem látja a valóságot, hogy Isten előtt csak egyfajta ember létezik: az EMBER... Ha ezt legalább részben meglátnánk így a harnadik évezred elején, akkor nem lennének újra és újra kizsákmányolást célzó háborúk, elsatnyulna mindenféle romboló "izmus", s végre beköszöntene az a gazdasági, politikai, szellemi béke, melyre úgy vágyakozunk mindannyian, s amitől mostanság csak egyre távolodik a világ...
Törvény...
A mai nap imádsága:
Beteljesítette, véghezvitte az ÚR, amit kijelentett. Mert vétkeztetek az ÚR ellen, és nem hallgattatok a szavára, ezért történt ez veletek.
Jer 40,3
Sokan teszik fel a kérdést a keresztényeknek: "Mi a jó abban, hogy oly sok mindent nem szabad megtenni? MIre való az a sok tiltás?" Nos, a keresztény ember sem nem mazohista, sem nem szent... Ugyanúgy csábítják a világ dolgai, mint minden más embert. Mégis mások vagyunk, olyannyira, hogy Pál a Római levélben megállapítva írja: "A világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését"... Akkor mégis van valami vonzó a lemondásban? A lemondásban nincs semmi vonzó, az bizony az esetek többségében fájdalmas. De ha tudom, hogy miért mondok le bizonyos dolgokról, akkor egészen más kapcsolatom világgal és emberekkel, akkor már a lemondásban is megérzem a végső öröm picinyke előízét. A szülők - különösen az édesanyák - gyermekeikért sok mindenről lemondanak, komoly áldozatot hoznak, de a gyermekek megelégedett mosolya végül kárpótolja őket mindenért. Egyértelmű: Odafigyelni az ÚRIstenre sokkal nehezebb, mint nem odafigyelni. Eltávolodni az Istentől szinte "magától megy" - erőfeszítést sem kell tennünk érte. Aki azonban az Istenre figyel, az Ige igazságaira figyel, az meglátja bennük az ember-ember és ember-Isten kapcsolatának örök törvényeit. Jól tudja a keresztény ember, hogy minden kimondott szónak, minden mozdulatnak következménye van: áldást vagy gyötrelmet vonzanak maguk után!
Ezt a világot - ahogyan olvashatjuk a Genezis első lapjain - Isten "igen jónak" teremtette. Barkácsolni rajta - hogy ti. jobb legyen - fölösleges. Az persze más kérdés, hogy az ember bűne miatt megromlott világot folyamatosan tapasztgatjuk ideiglenes megoldásokkal, melyekről mi magunk is sejtjük azok nem a végsők. Az egyháztörténelem számos példát hoz arra, hogy Isten "megelégelte" ezt a toldozást-foldozást, a folyamatos sárral bekenést, amit renovációnak tüntetett fel az ember, s egyszercsak közbeszólt teremtő hatalmával, megítélte a világot, lerombolta a régit, s újat épített fel. Sajnos ezekből a történelmi példákból - úgy tűnik - mégsem tanult egyetlen generáció sem.
Középkori járványok gyakran alakultuk ki az elégtelen táplálkozás miatt, mert az embereket a korabeli pénzügyi/hatalmi spekulációk miatt elhordozhatatlan adóterhekkel súlytották... S hiába volt a 1930-as évekbeli nagy gazdasági világválság, alapvető élelmiszerekkel (gabona) még ma is spekulálnak a tőzsdén... Nos, ne csodálkozzunk!... (Az eredményt mi is látni, sőt tapasztalni fogjuk nemsokára.) Vajon mikor jut el az ember abba az állapotba, hogy nemcsak magára gondol?...
Csakis akkor, ha Istenre tekint, s elkezd élni Jézus tanításai szerint...