A mai nap imádsága:
Uram! Sokszor bonyolítom, ami egyszerű, s aztán azon csodálkozom, hogy a következmények sodrásából nem tudok kilépni. Kérlek add nekem Lelkedet, hogy dolgaim a Te akaratod által menjenek végbe, s adj nekem készséges, s türelmes szívet is, hogy bölcs döntéseid ellen ne harcoljak, hanem elfogadjam azokat! Ámen.
Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!
1 Kor 16,14
Pál apostol életvezetési tanácsai mindig aktuálisak... Vajha egyszer tényleg a szeretet lelkülete lenne a meghatározó! Elképzelni is nehéz hol tartana a világ... Sajnos éppen az ellenkezője mozgatja világot. Az "adok-kapok"-elv még a jobbik eset, mára általánossá vált a másik kijátszása, félrevezetése, szándékos becsapása. Ha csak az üzleti életet nézzük: az egyik felépíti, a másik pedig nem fizeti ki - a "körbetartozás" mára általánossá vált. Nos, amilyen lelkületűek az ügyletben résztvevő emberek, olyan lesz a szerződésbetartási "kedv" is - mert ugye papíron még mindenki ígér mindent. A hatályos jog az általános elvárhatóságot preferálja, azaz abból indul ki, hogy a kölcsönös előnyök alapján egyik fél és a másik fél is megkapja azt, amire szüksége van.
Isten nem szerződést kötött az emberrel, éppen ezért nem is lehet Vele kupeckodni. Bár sok "jókeresztény" mégis próbálkozik "UramIsten! Ha Te így, akkor én pedig majd úgy..." Isten általánosságban mást vár el az embertől. Mivel Ő szövetséget kötött velünk - s ez azt jelenti, hogy ez a kapcsolat nem a kölcsönös előnyök alapján áll - ezért nem teljesítést vár el tőlünk, hanem egészen mást: Minden dolgunk szeretetben menjen végbe... Szeretetre ugyanis nem teljesítménnyel, hanem szeretettel kell(ene) válaszolni. Hasonlóképpen a teljesítmény nem alapozza meg a szeretetet. Sok fiatalember gondolkodik úgy, hogy ha majd meglesz "háza-kocsija", akkor keres magának feleséget... s akkor egyértelmű lesz, hogy ki az Úr a házban. Tény, hogy mai leányzók sokra tartják az effajta hozzáállást, s autó-márkák szerint szelektálják az ifjakat, de az ilyen kapcsolat - bármennyire is erős kötelék az érdek - hosszútávon nem áll meg.
"Minden dolgotok" - az azt jelenti: valóban minden. A munkánk, a tanulásunk, az emberi kapcsolataink, a szexuális életünk, a gyermeknevelésünk, az Isten-kapcsolatunk - egyszóval minden. Ha a Mindenség Ura teljességgel szeret minket, akkor nekünk is (istenképűek lennénk elvégre) teljességgel illene szeretnünk.
Emberi teljesítőképességünkre alapozva ez nem sikerülhet, de ami az ember számára lehetetlen az az Isten számára lehetséges. Hogyan? Csakis úgy, hogy Őreá támaszkodunk. Az az ember, aki alázattal elfogadja az isteni kegyelmet, azt hordozza Teremtője. Megtörténhet, hogy nemegyszer viharos életszakaszokon is át kell jutnunk, de megtartó, hordozó, óvó kezében még ez is sikerül, s átélhetjük Vele, de csakis Vele, hogy minden dolgunk szeretetben megy végbe...
Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!
1 Kor 16,14
Pál apostol életvezetési tanácsai mindig aktuálisak... Vajha egyszer tényleg a szeretet lelkülete lenne a meghatározó! Elképzelni is nehéz hol tartana a világ... Sajnos éppen az ellenkezője mozgatja világot. Az "adok-kapok"-elv még a jobbik eset, mára általánossá vált a másik kijátszása, félrevezetése, szándékos becsapása. Ha csak az üzleti életet nézzük: az egyik felépíti, a másik pedig nem fizeti ki - a "körbetartozás" mára általánossá vált. Nos, amilyen lelkületűek az ügyletben résztvevő emberek, olyan lesz a szerződésbetartási "kedv" is - mert ugye papíron még mindenki ígér mindent. A hatályos jog az általános elvárhatóságot preferálja, azaz abból indul ki, hogy a kölcsönös előnyök alapján egyik fél és a másik fél is megkapja azt, amire szüksége van.
Isten nem szerződést kötött az emberrel, éppen ezért nem is lehet Vele kupeckodni. Bár sok "jókeresztény" mégis próbálkozik "UramIsten! Ha Te így, akkor én pedig majd úgy..." Isten általánosságban mást vár el az embertől. Mivel Ő szövetséget kötött velünk - s ez azt jelenti, hogy ez a kapcsolat nem a kölcsönös előnyök alapján áll - ezért nem teljesítést vár el tőlünk, hanem egészen mást: Minden dolgunk szeretetben menjen végbe... Szeretetre ugyanis nem teljesítménnyel, hanem szeretettel kell(ene) válaszolni. Hasonlóképpen a teljesítmény nem alapozza meg a szeretetet. Sok fiatalember gondolkodik úgy, hogy ha majd meglesz "háza-kocsija", akkor keres magának feleséget... s akkor egyértelmű lesz, hogy ki az Úr a házban. Tény, hogy mai leányzók sokra tartják az effajta hozzáállást, s autó-márkák szerint szelektálják az ifjakat, de az ilyen kapcsolat - bármennyire is erős kötelék az érdek - hosszútávon nem áll meg.
"Minden dolgotok" - az azt jelenti: valóban minden. A munkánk, a tanulásunk, az emberi kapcsolataink, a szexuális életünk, a gyermeknevelésünk, az Isten-kapcsolatunk - egyszóval minden. Ha a Mindenség Ura teljességgel szeret minket, akkor nekünk is (istenképűek lennénk elvégre) teljességgel illene szeretnünk.
Emberi teljesítőképességünkre alapozva ez nem sikerülhet, de ami az ember számára lehetetlen az az Isten számára lehetséges. Hogyan? Csakis úgy, hogy Őreá támaszkodunk. Az az ember, aki alázattal elfogadja az isteni kegyelmet, azt hordozza Teremtője. Megtörténhet, hogy nemegyszer viharos életszakaszokon is át kell jutnunk, de megtartó, hordozó, óvó kezében még ez is sikerül, s átélhetjük Vele, de csakis Vele, hogy minden dolgunk szeretetben megy végbe...
A mai nap imádsága:
URunk, Istenünk! Sok minden terhel minket, s a sok-sok feladat közül gyakran azt sem tudjuk, melyikkel kezdjük. URunk, adj nekünk bölcsességet, hogy minden dolgunkat Veled kezdve, munkánknak eredménye legyen, s kegyelmed által életünk útján Feléd menetelhessünk! Ámen
Jaj a pásztoroknak, akik veszni hagyják és elszélesztik legelőm nyáját! - így szól az ÚR.
Jer 23,1
"Jaj a pásztoroknak!"... de nem csak nekik. Hősies küzdelmekkel teli, mindjárt félezer éves (1517!) protestáns történelmünk nem csak az életképességét, létjogosultságát bizonyítja az Egyház újkori formációjának, de egyben példázza azt is, hogy az egyén határtalan szabadsága - ha nincs kulturális "táptalaj" -, akkor nem egyszer szabadosságba fordul át. Tradicionális protestáns (nagy)egyházak, az ún. "történelmi egyházak" - maga a fogalom sem nem jogi, sem nem teológiai, hanem politikai(!) -, templomai exponenciálisan veszítik el híveiket, s az okokat lázasan keresik a szakértők. Egyesek a "most már úgy is mindegy"-nyugalmával természetesnek veszik, hogy ez a mostani, "ez egy ilyen korszak", s majd ez is elmúlik egyszer, mások pedig kínos igyekezettel próbálnak minden újdonságot - legyen az csapatépítés vagy vezetés-szervezés-elméleti standardok - beépíteni munkaprogramjukba, a gyülekezeti megújulás érdekében.
Tény, hogy egyházunk jónéhány gyülekezete lelkész nélkül marad(t), gyakori a lelkészváltás, s pásztorolás romantikája is a múlté. Manapság amikor az állami intézmények is "túlélésre" kényszerülnek berendezkedni, a gyülekezetek élén is inkább menedzser-típusú vezetőket kívánnak látni, pedig a Szentírás arra tanít, hogy "jobb az ÚRban bízni, mint emberekben reménykedni"...
A pásztorolás nem egyszerűen szervezéstechnikai kérdés, afféle logisztika-tudomány, hogy a pásztorbottal (jelképe a pásztoroknak) vagyis az egyházi rendelkezések (zsinati döntések) erejével megoldható lenne az egyház számos problémája. Ha ez eredményre vezető út lenne, akkor a katolikus egyház mentes lenne a paphiánytól, az elöregedéstől, s nem látszódnának rajta az erózió nyilvánvaló jelei! Sajnos egyre gyakrabban derül ki, hogy a katolicizmus-nyújtotta életforma merevségét a fiatalok nem tudják felvállalni, de a "többiek", a "nem katolikusok" se égnek az önkéntes felebaráti szolgálatért... Ki kell mondani, hogy az egyházi élet sok életszerűtlenséggel terhelt, márpedig az Egyház URa mindig is "élet-párti" volt és lesz!
Mi lenne a megoldás? Mindenekelőtt a bizalom erősödése! Egy bizalmatlan világot csak a bizalom mentheti meg a meghasonlástól. Az emberi kapcsolatok fellazulását csak a testvéri beszélgetés fűzheti újra szorosabbá, ahogyan a nyáj megerősödését is az munkálja, ha a pásztor biztos pontként áll a helyén. Régen a pásztorok botjukra/fokosukra támaszkodtak - militáns módon nem hadonásztak és fenyegettek vele -, s akik rájuk figyeltek, tartani tudták a helyes irányt, mert a pásztor biztos élet-mintát sugárzott életük... Ma sincs ez másképpen. Amelyik lelkipásztor Jézus keresztjébe kapaszkodik, azt követi a nyája, hiszen a nyáj nem hitbéli kalandokat, hanem kiszámítható biztonságot keres, hiszen élni és gyarapodni akar...
Jaj a pásztoroknak, akik veszni hagyják és elszélesztik legelőm nyáját! - így szól az ÚR.
Jer 23,1
"Jaj a pásztoroknak!"... de nem csak nekik. Hősies küzdelmekkel teli, mindjárt félezer éves (1517!) protestáns történelmünk nem csak az életképességét, létjogosultságát bizonyítja az Egyház újkori formációjának, de egyben példázza azt is, hogy az egyén határtalan szabadsága - ha nincs kulturális "táptalaj" -, akkor nem egyszer szabadosságba fordul át. Tradicionális protestáns (nagy)egyházak, az ún. "történelmi egyházak" - maga a fogalom sem nem jogi, sem nem teológiai, hanem politikai(!) -, templomai exponenciálisan veszítik el híveiket, s az okokat lázasan keresik a szakértők. Egyesek a "most már úgy is mindegy"-nyugalmával természetesnek veszik, hogy ez a mostani, "ez egy ilyen korszak", s majd ez is elmúlik egyszer, mások pedig kínos igyekezettel próbálnak minden újdonságot - legyen az csapatépítés vagy vezetés-szervezés-elméleti standardok - beépíteni munkaprogramjukba, a gyülekezeti megújulás érdekében.
Tény, hogy egyházunk jónéhány gyülekezete lelkész nélkül marad(t), gyakori a lelkészváltás, s pásztorolás romantikája is a múlté. Manapság amikor az állami intézmények is "túlélésre" kényszerülnek berendezkedni, a gyülekezetek élén is inkább menedzser-típusú vezetőket kívánnak látni, pedig a Szentírás arra tanít, hogy "jobb az ÚRban bízni, mint emberekben reménykedni"...
A pásztorolás nem egyszerűen szervezéstechnikai kérdés, afféle logisztika-tudomány, hogy a pásztorbottal (jelképe a pásztoroknak) vagyis az egyházi rendelkezések (zsinati döntések) erejével megoldható lenne az egyház számos problémája. Ha ez eredményre vezető út lenne, akkor a katolikus egyház mentes lenne a paphiánytól, az elöregedéstől, s nem látszódnának rajta az erózió nyilvánvaló jelei! Sajnos egyre gyakrabban derül ki, hogy a katolicizmus-nyújtotta életforma merevségét a fiatalok nem tudják felvállalni, de a "többiek", a "nem katolikusok" se égnek az önkéntes felebaráti szolgálatért... Ki kell mondani, hogy az egyházi élet sok életszerűtlenséggel terhelt, márpedig az Egyház URa mindig is "élet-párti" volt és lesz!
Mi lenne a megoldás? Mindenekelőtt a bizalom erősödése! Egy bizalmatlan világot csak a bizalom mentheti meg a meghasonlástól. Az emberi kapcsolatok fellazulását csak a testvéri beszélgetés fűzheti újra szorosabbá, ahogyan a nyáj megerősödését is az munkálja, ha a pásztor biztos pontként áll a helyén. Régen a pásztorok botjukra/fokosukra támaszkodtak - militáns módon nem hadonásztak és fenyegettek vele -, s akik rájuk figyeltek, tartani tudták a helyes irányt, mert a pásztor biztos élet-mintát sugárzott életük... Ma sincs ez másképpen. Amelyik lelkipásztor Jézus keresztjébe kapaszkodik, azt követi a nyája, hiszen a nyáj nem hitbéli kalandokat, hanem kiszámítható biztonságot keres, hiszen élni és gyarapodni akar...
Gondviselés...
A mai nap imádsága:
Uram! Adj nekem derűs napokat, hogy tudjak hálát adni a szívemben lakozó reménységért! Istenem, éreztesd velem atyai jóságodat, s viselj gondot ne csak rólam, hanem minden szerettemről - közelben és távolban! Ámen
Nézzétek a liliomokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, az Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek!
Lk 12,27-28
Gondviselés... Inflálódó világunkban - s most ezen ne csak az anyagikat értsük -, különösen is simogató ez szó. Amikor a politikusok az olcsó és takarékos államról "prédikálnak", akkor ezt nem a saját vezetői elitjük haszontalan apparátusának racionalizására értik, sokkal inkább arra, hogy ésszerűsítési "reformokat" vezessenek" be, melyek gyakran a józan paraszti észt is nélkülözik... Így zárnak be iskolát, óvodát és kórházat, s szüntetik meg azt, ami eddig működött, s egyfajta életminőséget jelentett az embereknek. A fejlődés azt jelentené, hogy több iskolát, több óvodát nyitnának - amihez persze az kellene, hogy a gyermekvállalási kedv nagyobb legyen. Amikor azonban a bérekből lehetetlenség normálisan megélni, amikor a reklámok arra biztatnak, hogy kölcsönt vegyen fel a szülő, hogy beiskoláztathassa kiskorú gyermekét, akkor ne csodálkozzon senki azon, hogy a fiatalok háromszor is meggondolják magukat, hogy egy 20-25 évig tartó "gyermeknevelési projektet" ilyen méltatlan körülmények között felvállaljanak... Ja, hogy régen sem volt másképpen? Ez igaz, csak akkor még nem lopták ki a fiatalok szívéből a "holnapi jobb" reménységét. Az, hogy most "ilyen a világ" az az istentelen ember számára természetes... A hívő ember számára azonban nem.
Így jutottunk el oda, hogy nem jutunk sehova, azaz fejlődünk, de nem előre, hanem vissza! S, aki mindeközben csodálkozik azon, hogy erősödik a radikális gondolkodás, az nem ismeri az ember lelkét... Aki persze fejlődés alatt azt érti, hogy az élet nagy színházában egyre jobbak a technikai feltételek, s egyre csillogóbb jelmezek és díszletek állnak rendelkezésre, akkor az még nem tudja, hogy a döntő tényező mindig a színész... S ha egyre hitványulnak a színészek, ráadásul még a szerepüket sem tudják - sőt, nem is hajlandóak azt megtanulni úgy, ahogyan a Nagy Rendező megírta -, akkor ne csodálkozzon senki, hogy ilyen az Élet nagy színpada, amilyen... Isten megteremtette az embert, s az embert közösségbe is teremtette egyben. A közösség - ha segíti az egyént -, akkor a közösség is erősebb lesz, de ha a közösség egyre inkább megvonja a támogatását az egyéntől, akkor végén önmagát gyengíti, s hamar elindul a bűn járványa...
Amíg azonban süt a nap, s a péknek is van mit sütni - azaz Isten nem hozza el végítéletét -, eladdig reménykedünk az isteni Gondviselésben. Reménye persze csak annak van, aki hisz. Akinek kicsi a hite - mert abban is kételkedik, hogy hogyan jött létre ez a világ, amiben él, mozog, s szuszog -, annak a reménysége is kicsi. Olyannyira, hogy jobban bízik emberekben, mint Istenben. Milyen érdekes, hogy a kicsinyhitűség mindent elkoptat! A kicsinyhitű nem tud teljes szívvel szeretni, mert fél a veszteségtől, nem ad bizalmat a másiknak, mert fél, hogy áldozattá válik, nem hallgatja meg a másikat, mert nincs ideje, s nem kooperál felebarátjával sem, mert mindent maga akar csinálni...
A világ azonban nem egyszemélyes részvénytársaság, hanem közösségi vállalkozás. Azt csak a diktátorok, s az oligarchák hiszik, hogy mindenre van eszközük és hatalmuk. Valójában semmire nincs, mert mindent, amit "elértek" a hazugságaikra, s a félelemre alapozzák... Életüket azonban egy arasznyival sem tudják meghosszabbítani, Isten előtt ugyanolyan porszemnyi teremtmények, mint amilyen porszemnek tartották embertársaikat! Az Isten azonban igazságos. Aki nem tiszteli a másik emberben az istenteremtette méltóságot, az látszólag a másik ember ellen vét, valójában az Istent veszi semmibe. S hogy ennek milyen következményei vannak, ez akkor derül ki, ha a mező liliomai megszáradnak, s lehullanak...
Nézzétek a liliomokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, az Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek!
Lk 12,27-28
Gondviselés... Inflálódó világunkban - s most ezen ne csak az anyagikat értsük -, különösen is simogató ez szó. Amikor a politikusok az olcsó és takarékos államról "prédikálnak", akkor ezt nem a saját vezetői elitjük haszontalan apparátusának racionalizására értik, sokkal inkább arra, hogy ésszerűsítési "reformokat" vezessenek" be, melyek gyakran a józan paraszti észt is nélkülözik... Így zárnak be iskolát, óvodát és kórházat, s szüntetik meg azt, ami eddig működött, s egyfajta életminőséget jelentett az embereknek. A fejlődés azt jelentené, hogy több iskolát, több óvodát nyitnának - amihez persze az kellene, hogy a gyermekvállalási kedv nagyobb legyen. Amikor azonban a bérekből lehetetlenség normálisan megélni, amikor a reklámok arra biztatnak, hogy kölcsönt vegyen fel a szülő, hogy beiskoláztathassa kiskorú gyermekét, akkor ne csodálkozzon senki azon, hogy a fiatalok háromszor is meggondolják magukat, hogy egy 20-25 évig tartó "gyermeknevelési projektet" ilyen méltatlan körülmények között felvállaljanak... Ja, hogy régen sem volt másképpen? Ez igaz, csak akkor még nem lopták ki a fiatalok szívéből a "holnapi jobb" reménységét. Az, hogy most "ilyen a világ" az az istentelen ember számára természetes... A hívő ember számára azonban nem.
Így jutottunk el oda, hogy nem jutunk sehova, azaz fejlődünk, de nem előre, hanem vissza! S, aki mindeközben csodálkozik azon, hogy erősödik a radikális gondolkodás, az nem ismeri az ember lelkét... Aki persze fejlődés alatt azt érti, hogy az élet nagy színházában egyre jobbak a technikai feltételek, s egyre csillogóbb jelmezek és díszletek állnak rendelkezésre, akkor az még nem tudja, hogy a döntő tényező mindig a színész... S ha egyre hitványulnak a színészek, ráadásul még a szerepüket sem tudják - sőt, nem is hajlandóak azt megtanulni úgy, ahogyan a Nagy Rendező megírta -, akkor ne csodálkozzon senki, hogy ilyen az Élet nagy színpada, amilyen... Isten megteremtette az embert, s az embert közösségbe is teremtette egyben. A közösség - ha segíti az egyént -, akkor a közösség is erősebb lesz, de ha a közösség egyre inkább megvonja a támogatását az egyéntől, akkor végén önmagát gyengíti, s hamar elindul a bűn járványa...
Amíg azonban süt a nap, s a péknek is van mit sütni - azaz Isten nem hozza el végítéletét -, eladdig reménykedünk az isteni Gondviselésben. Reménye persze csak annak van, aki hisz. Akinek kicsi a hite - mert abban is kételkedik, hogy hogyan jött létre ez a világ, amiben él, mozog, s szuszog -, annak a reménysége is kicsi. Olyannyira, hogy jobban bízik emberekben, mint Istenben. Milyen érdekes, hogy a kicsinyhitűség mindent elkoptat! A kicsinyhitű nem tud teljes szívvel szeretni, mert fél a veszteségtől, nem ad bizalmat a másiknak, mert fél, hogy áldozattá válik, nem hallgatja meg a másikat, mert nincs ideje, s nem kooperál felebarátjával sem, mert mindent maga akar csinálni...
A világ azonban nem egyszemélyes részvénytársaság, hanem közösségi vállalkozás. Azt csak a diktátorok, s az oligarchák hiszik, hogy mindenre van eszközük és hatalmuk. Valójában semmire nincs, mert mindent, amit "elértek" a hazugságaikra, s a félelemre alapozzák... Életüket azonban egy arasznyival sem tudják meghosszabbítani, Isten előtt ugyanolyan porszemnyi teremtmények, mint amilyen porszemnek tartották embertársaikat! Az Isten azonban igazságos. Aki nem tiszteli a másik emberben az istenteremtette méltóságot, az látszólag a másik ember ellen vét, valójában az Istent veszi semmibe. S hogy ennek milyen következményei vannak, ez akkor derül ki, ha a mező liliomai megszáradnak, s lehullanak...
Istenes lelkületért.
A mai nap imádsága:
Uram! Te vagy ura szélnek a tengernek, s Tiéd az egész embervilág. Szereteted tüzét gyújtsd meg mindannyiunkban, hogy akaratod szerint cselekedjünk! Ámen.
Pedig te látod a vészt és a bánatot, rátekintesz, és kezedben tartod. Zsolt 10,14a
"A félelem nagy úr... a törvény is, de szükség még nagyobb". Sok bölcsesség, szólás tükrözi, hogy az élet mindig sokkal bonyolultabb kihívások elé állítja az embert, mintsem azt gondolná. Az ember általában úgy érzi, ura a saját helyzetének, de bizony gyakran átélheti az "ember tervez, Isten végez" keserű igazságát. Életünk különlegesen nehéz helyzeteiben égetően mardossa lelkünket a kérdés: hogyan tudunk megfelelni az előttünk álló feladatoknak? Nem csoda, ha ilyenkor a félelem szele megcsapdos minket.
Isten szava mindig biztatást ad, mert az Ő szava teremtő erő. Nemcsak létrehoz a semmiből valamit, de rendező erejével biztonságot ad, célt jelöl ki, távlatot nyit. Amikor úgy érezhetjük, hogy nem vagyunk urai az eseményeknek vagy akár saját életünk hibás döntéseinek következményeként sodortatunk egy veszélyes "vízesés" elé, akkor nem tudunk abba, vagy azokba kapaszkodni, akik velünk együtt tehetetlenül csapódnak ide-oda. Ilyenkor a biztos pont, a parti kikötő egyedül az Isten. Az eredményesség záloga csakis Ő lehet. A mentőöv (emberi próbálkozások a túlélésre) ugyan fenntart a vízen, de megmenekülésemhez az kell, hogy Valaki a mentőöv kötelét erősen kezében tartva a partra húzzon. Persze, hogy ilyenkor félünk, hiszen balga az, aki az elemek erejét alábecsüli.
Isten biztat: "nem vallasz szégyent... ha életedet rám bízod, ha reménységedet belém veted". Ellenkező esetben programozott a bukás. Az istentelenek "okossága" bolondság az Isten előtt, de néha megengedi az Isten, hogy kiderüljön az ember számára is, milyen balga az, aki magába, s nem Teremtőjébe veti bizalmát...
Pedig te látod a vészt és a bánatot, rátekintesz, és kezedben tartod. Zsolt 10,14a
"A félelem nagy úr... a törvény is, de szükség még nagyobb". Sok bölcsesség, szólás tükrözi, hogy az élet mindig sokkal bonyolultabb kihívások elé állítja az embert, mintsem azt gondolná. Az ember általában úgy érzi, ura a saját helyzetének, de bizony gyakran átélheti az "ember tervez, Isten végez" keserű igazságát. Életünk különlegesen nehéz helyzeteiben égetően mardossa lelkünket a kérdés: hogyan tudunk megfelelni az előttünk álló feladatoknak? Nem csoda, ha ilyenkor a félelem szele megcsapdos minket.
Isten szava mindig biztatást ad, mert az Ő szava teremtő erő. Nemcsak létrehoz a semmiből valamit, de rendező erejével biztonságot ad, célt jelöl ki, távlatot nyit. Amikor úgy érezhetjük, hogy nem vagyunk urai az eseményeknek vagy akár saját életünk hibás döntéseinek következményeként sodortatunk egy veszélyes "vízesés" elé, akkor nem tudunk abba, vagy azokba kapaszkodni, akik velünk együtt tehetetlenül csapódnak ide-oda. Ilyenkor a biztos pont, a parti kikötő egyedül az Isten. Az eredményesség záloga csakis Ő lehet. A mentőöv (emberi próbálkozások a túlélésre) ugyan fenntart a vízen, de megmenekülésemhez az kell, hogy Valaki a mentőöv kötelét erősen kezében tartva a partra húzzon. Persze, hogy ilyenkor félünk, hiszen balga az, aki az elemek erejét alábecsüli.
Isten biztat: "nem vallasz szégyent... ha életedet rám bízod, ha reménységedet belém veted". Ellenkező esetben programozott a bukás. Az istentelenek "okossága" bolondság az Isten előtt, de néha megengedi az Isten, hogy kiderüljön az ember számára is, milyen balga az, aki magába, s nem Teremtőjébe veti bizalmát...
Józan gondolkodás...
A mai nap imádsága:
Uram! Te látod, hogy még most keresem helyemet a világban. Nyugtasd meg szívem, s lelkem, hogy ahol vagyok, az az a hely, amit nekem rendeltél! S ha nem így lenne, úgy kérlek Téged, adj nekem bölcsességet, hogy átgondolva életemet helyes döntést hozzak a váltáshoz, s megérezzem, hogy Te mindenütt velem vagy! Ámen
Pál írja: A nekem adatott kegyelem által mondom közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint.
Róm 12,3
Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora c. képe sok különlegességgel bír. Könyvek tucatja jelent meg a rejtélyes polihisztor különleges életéről, s benne e csodálatos alkotás művészeti-, teológiai s egyéb rejtett mondanivalóiról. Valóban titkos társaság tagja volt-e Leonardo, s ha igen, akkor melyiké? Valóban léteznek még katharok (tiszták) manapság is a tradicionális egyházi keretek között? Érdekes kérdések... Egy bizonyos: a kép fantasztikusan rögzíti az utolsó vacsora, a Nagy Misztérium előtti pillanatokat.
A képet vizsgálva szembeötlik, hogy a kép nem statikus, a tanítványok mozognak, sőt vibrálnak, az egész kompozíció dinamikát sugároz. Az evangéliumi tudósításokból jól tudjuk, hogy a vacsorát megelőzően a tanítványok igencsak vitatkoztak egymással: "Ki nagyobb közülük?"... Nyilvánvaló volt az ok, hiszen mindenki bizonyítani akarta, Ő méltó igazán arra, hogy Jézus közvetlen közelében üljön.
Középiskolás éveink legszebb, s egyben legnagyobb kihívása is, hogy mire a tanulmányaink végére érünk helyes önértékelést szerezzünk. Ezt jelentené az érettségi is... Ezért különösen fontos az utolsó hét év: Az első hét évben az édesanya a meghatározó, a következő hét évben az édesapa, s azt követő hétben az azonos korúak társasága... S azt nem kell részletezni, hogy milyen nyomorúságok és szenvedések határkövezik azt, aki rossz társaságba keveredik.
"Ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell." Ez azt jelenti: Ember vagyok, Istenképű, s nem félisten... Sokan - az Isten teremtettségbeli rendjével ellentétesen - az emberi közösségben parazita állatként élnek... (Az állatoktól azért kérjünk most jelképesen elnézést!) Sokan nem gondolkodnak el, mit jelent emberként élni, hát még azon, hogy istenképűen! Így válik az egyes ember a teremtettség paródiájává, nyomorult bohócává, miközben persze tudóst játszik, de teljesítményén már senki sem nevet, inkább csak sírna - ha tudna. Ne gondold magad többnek, mint ami vagy! Hasznos tanács ez. Pál azt is mondja: Ne gondold magadat többnek, mint amennyinek gondolnod kell magad! Azaz, tudd, hogy hol a helyed, tudd, hogy ki vagy!
Hogyan lehetséges a helyes önértékelés? Csakis úgy, ahogyan az igénkben olvashatjuk: "Igyekezzék mindenki józanul gondolkodni, az Istentől kapott hit mértéke szerint." Minden szó hangsúlyos: az igyekezet, a józanság, az "Istentől kapott", s a "hit mértéke szerint" is. A józan gondolkodás azonban csak az egyik lába a háromlábú keresztény széknek. A másik két lábra ez van írva: erő és szeretet.
Pál írja: A nekem adatott kegyelem által mondom közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint.
Róm 12,3
Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora c. képe sok különlegességgel bír. Könyvek tucatja jelent meg a rejtélyes polihisztor különleges életéről, s benne e csodálatos alkotás művészeti-, teológiai s egyéb rejtett mondanivalóiról. Valóban titkos társaság tagja volt-e Leonardo, s ha igen, akkor melyiké? Valóban léteznek még katharok (tiszták) manapság is a tradicionális egyházi keretek között? Érdekes kérdések... Egy bizonyos: a kép fantasztikusan rögzíti az utolsó vacsora, a Nagy Misztérium előtti pillanatokat.
A képet vizsgálva szembeötlik, hogy a kép nem statikus, a tanítványok mozognak, sőt vibrálnak, az egész kompozíció dinamikát sugároz. Az evangéliumi tudósításokból jól tudjuk, hogy a vacsorát megelőzően a tanítványok igencsak vitatkoztak egymással: "Ki nagyobb közülük?"... Nyilvánvaló volt az ok, hiszen mindenki bizonyítani akarta, Ő méltó igazán arra, hogy Jézus közvetlen közelében üljön.
Középiskolás éveink legszebb, s egyben legnagyobb kihívása is, hogy mire a tanulmányaink végére érünk helyes önértékelést szerezzünk. Ezt jelentené az érettségi is... Ezért különösen fontos az utolsó hét év: Az első hét évben az édesanya a meghatározó, a következő hét évben az édesapa, s azt követő hétben az azonos korúak társasága... S azt nem kell részletezni, hogy milyen nyomorúságok és szenvedések határkövezik azt, aki rossz társaságba keveredik.
"Ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell." Ez azt jelenti: Ember vagyok, Istenképű, s nem félisten... Sokan - az Isten teremtettségbeli rendjével ellentétesen - az emberi közösségben parazita állatként élnek... (Az állatoktól azért kérjünk most jelképesen elnézést!) Sokan nem gondolkodnak el, mit jelent emberként élni, hát még azon, hogy istenképűen! Így válik az egyes ember a teremtettség paródiájává, nyomorult bohócává, miközben persze tudóst játszik, de teljesítményén már senki sem nevet, inkább csak sírna - ha tudna. Ne gondold magad többnek, mint ami vagy! Hasznos tanács ez. Pál azt is mondja: Ne gondold magadat többnek, mint amennyinek gondolnod kell magad! Azaz, tudd, hogy hol a helyed, tudd, hogy ki vagy!
Hogyan lehetséges a helyes önértékelés? Csakis úgy, ahogyan az igénkben olvashatjuk: "Igyekezzék mindenki józanul gondolkodni, az Istentől kapott hit mértéke szerint." Minden szó hangsúlyos: az igyekezet, a józanság, az "Istentől kapott", s a "hit mértéke szerint" is. A józan gondolkodás azonban csak az egyik lába a háromlábú keresztény széknek. A másik két lábra ez van írva: erő és szeretet.
Kölcsönök...
A mai nap imádsága:
URam! Te mindent csak kölcsönbe adsz, hiszen egyszer mindent vissza kell adnunk Neked! Add, hogy bölcsen használjuk fel a nekünk juttatott javaidat, s azokat ne csak a magunk boldogulására, de mások hasznára is kamatoztassuk! Ámen
Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az ÚR azon a földön, amelyet az ÚR, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd. De csak akkor, ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az ÚRnak a szavára, ha megtartasz és teljesítesz minden parancsot, amelyet én ma parancsolok neked. Bizony megáld téged Istened, az ÚR, ahogyan megígérte neked. Te kölcsönadsz a többi népnek, de magad nem szorulsz kölcsönre; uralkodsz a többi népen, de azok nem uralkodnak rajtad!
5 Móz 15,4-6
A JóIsten még egy törvényt "rákeríthetett" volna a kőtáblára: Ne spekulálj! Nemcsak azért, mert a spekuláció az nem munka, sokkal inkább azért, mert úgy eredményhez jutni, hogy abban nincsen se verejték, se a JóIsten akarata - az csak bajt hoz mindenkire, hiszen: kevesek jólétéért végül is a közösség/a világ fizet. Mára az is kiderült, hogy az alma nem esik messze a fájától, azaz sikeresek általában azok lesznek, akik jó ágon csüngenek: hiszen az ükapjuk ükapjának az ükapja is spekulált... Gondoljunk csak Luther korának Fugger Jakabjára, akit a történészek csak "királycsinálónak" neveztek, s így ír róla a kortárs Ulrich von Hutten: ?A Fuggerek megérdemlik, hogy a kurtizánok fejedelmének nevezzék őket. (?) Felállították piaci standjukat, és amit megvásárolnak a pápától, azt később jóval drágábban adják tovább, nemcsak egyházi javadalmakat, hanem tartós kegyeket is; bullákat árulnak, diszpenziumok mennek át bankjukon, és ha a Fuggerek barátaid, mi sem könnyebb annál, mint hogy papi hivatalhoz juss. (?) Egyedül őnáluk érhető el minden Rómában.?
A tudás hatalom - tartja a közmondás -, de a tudást manapság komoly összegekért árulják (lásd elit-egyetemek!), s az ott végzett "csúcs-agyak" bizony nem a mindenki javát szolgáló, szociális-, kulturális-, egészségügyi területeken helyezkednek el, hanem a bankvilágban vagy az annak alárendelt profitorientált gazdaságban. A "minél több pénzt minél rövidebb idő alatt megszerezni"-elvet a gyakorlatban megvalósítók tehát nem buta szerencse-lovagok, hanem kiváló matematikusok, közgazdászok - nemkülönben (tőzsde)pszichológusok! Ugyanis a börziánerek jól tudják: amíg ember lesz itt Földön, eladdig mindig akadnak, akikben a bírhatnámság, a meggazdagodás eszelős akarása kikapcsolja a józan észt...
Az egymásról való gondoskodás erény volt és marad, de nem etikus eszközökkel elérni a "kevesek közösségének" jólétét - ördögi vállalkozás... Kizsákmályolhatja-e egyik ember a másikat? Egyik nép a másikat? Egyik bolygó(Föld) a másikat? (Gondoljunk csak a nagysikerű Avatár-filmre!) - végső konzekvenciák nélkül aligha!
Aki adós, az nem ura önmagának, aki pedig kölcsönad az szabja meg a mindenkori játékszabályokat... ez nem a nem a mai modern bankok találmánya, ez a Reális Élet minden korban érvényes emberi "játékszabálya"... Ezt a kiszolgáltatottságot kivédeni csak egyféleképpen lehet: a mammon uralma helyett az Isten uralmát kell megteremtenünk a saját életünkben... Hogyan? Krisztus tanítására kell(ene) jobban odafigyelnünk!
