Életút...
A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Nyugtalan napjaimba Te hozz békességet, hogy boldogan tudjak hálát adni mindenért! Ámen
Áldjad az URat! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet.
Zsolt 103,2-3
Nem korunk felfedezése, hogy a lélek disszonanciája megbetegíti a testet. Az ún. pszichoszomatikus betegségek, azaz a lélek harmóniavesztése okozta testi betegségek kezelése az egyik legnehezebb feladat. Egy fertőzés, egy gyulladás leküzdhető egy-egy tablettával, injekcióval -, aki azonban a stressz miatt betegedett meg (vannak tipikus "menedzser-betegségek) azok kezelése nem oldható meg ilyen egyszerűen. A bűn nemcsak a rossz megcselekvése, de a jó elmulasztása is. Ha valaki pl. rádöbben arra, hogy mit mulasztott, bizony beteggé válhat. Megélte házasságának első 15-20 évét, s kiderül számára, hogy saját önzése a legszebb édes éveket tette keserűvé. De ahogyan a történelemben, úgy saját életünkben sem léteznek "mi lett volna, ha..." sorsfordító helyzetek - bizony az idő kerekét nem lehet visszafelé forgatni.
A bűn és betegségek összefüggésének meglátása tehát ősrégi. A bűnöket pedig csakis az Isten képes megbocsátani, mert Ő az időnek is az URa, kezében van a múlt, a jelen, s a jövő is. Ő a Titokzatos, "vagyok, aki vagyok". Az Istenbe vetett hit azonban nem azért szükséges, hogy nem legyünk betegek vagy szabaduljunk a betegségeinktől. A Benne való bizodalom azért kell, hogy hálát tudjunk adni mindenért. Azért, amit már megkaptunk, s azért is, amit még csak ígéretben kaptunk, s azért is amit majd valamikor megkapunk, de még nem is tudjuk konkrétan, mi is az. Ez alkotja hívő élet "gerincét".
Aki hálát ad, békességet nyer, aki hálás, az harmóniába kerül világgal, Istennel, s önmagával is, sőt betegségéből gyógyul vagy elhordozni képes azt. A hálaadás azonban nem immunrendszererősítő gyakorlat, hanem nyitogatása a nemlátható világ kapujának, létünk megértésének legegyszerűbb, s eleddig leghatásosabb emberi próbálkozása.
Elkötelezettségért - egymásért.
A mai nap imádsága:
Uram! Te látod, hogy milyen sokszor nem értem a világot, s önmagamat. Engedd, hogy jobban megismerhesselek Téged, s magamban megtaláljam a belémplántált istenképűséget, s aszerint is éljek mások hasznára. Ámen.
Ha elszáll az ember lelke, visszatér a földbe, és azonnal semmivé válnak tervei.. Zsolt146,4
Ha valakit betegség, tragikus esemény "malomköve talált el" egészen másképpen beszél, gondolkodik a szenvedésről. A kórház fehér falai igyekeznek több fényt terelgetni az ágyon fekvő kiszolgáltatottra, de a szenvedés és a reménytelenség sötétsége majdnem minden fényt magába zár... A Fény mindenhová eljut, de mégsem láthatja mindenki...
Szenvedés és öröm. Életünk két szélső lelki állapota, melyek elhordozásához bölcsesség kell. Mindkettőt ízlelgetve, lényegiségét vizsgálva misztikus területekre juthatunk. Adódik ez abból, hogy életünk mindennapi történéseit nem úgy éljük meg, mintha azok nagy távlatokat feszegetnének, jóllehet minden pillanat kapu a végtelen felé is.
Reggelenként felébredve e világ valóságára, szaladunk-futunk napi programjainktól vezérelve, hogy pontot tehessünk elkezdett munkáink végére. Mindeközben nyugtázzuk: végül is ez a dolgunk. Néha azért felvetődik lelkünkből a sóhajos kérdés: lehetne esetleg másképpen is? A szenvedés és az öröm sok kérdésünkre ad választ, de újabb kérdéseket is szül, melyek közül az egyik legnagyobb: de most hogyan tovább? Egy betegség, vagy egy oltár előtt kimondott igen egész életünket megváltoztatja...
A jövőtől való rettegés hálójában sokan vergődnek manapság. Jól döntöttem-e, jól választok-e itt és most? Megnyugvást csak egy adhat: a helyes viszonyulás a Szentséghez. Ha életünk nagy érzéseiben sem fedezzük fel a felénk közeledő Istent, akkor nem fedezzük fel sem a betegségben az életszentséget, sem a nagy örömben Gondviselés csodáját. Az öröm és a szenvedés lehetőség az Istennel való találkozásra. Ha nem így élünk vele, akkor kizárjuk azt az Erőt az életünkből, amelynek segítségével túlléphetnénk önmagunk korlátain. Ha nem fogadjuk az elmúlandó dolgokban az Örökkévaló közeledését, akkor marad a szenvedés tüze, mely eléget, az öröm tüze, mely kiszárít. Ha naponta imádságos lelkülettel fogadjuk mindazt, ami ránk vár, akkor a teher könnyebül, és az öröm gyarapodik.
Ítélkezés...
A mai nap imádsága:
URam! Add szívembe békességedet, hogy mindig tisztán lássam és érezzem határaimat! Ámen
Elsöprök, mindent elsöprök a föld színéről! - így szól az ÚR.
Elsöprök embert és állatot, elsöpröm az ég madarait és a tenger halait, a botránkoztató dolgokat a bűnösökkel együtt, kiirtom az embert a föld színéről! - így szól az ÚR.
Zofóniás 1,2-3
Ítéletet hirdető próféták mindig akadtak szép számmal - történelmi-gazdasági krízisben, természeti katasztrófák idején számuk nagyságrenddel növekszik -, de elgondolkodtál-e már azon, miért is ilyen bizonytalan a világ? Folyamatosan változik a természet (a klíma?), s benne fejlődik az embervilág is; ez utóbbi hol előre egy kicsit, hol meg vissza... Talán azért (is) ilyen változó a teremtettség - csillagok születnek és pusztulnak el benne -, hogy megtanuljuk egyszer, s mindenkorra: Isten az egyetlen változatlan benne, az Ő törvényei EGY-ek az univerzum minden sarkában, s minden atomjában, elemi részecskéjében, a látható s láthatatlan világban, egyszóval (mégha nem is tudjuk felfogni!): mindenütt.
A makrokozmosz milliárdfényévű mozgásai legfeljebb ámulatba ejtenek, de a hétköznapi, botránkozató dolgok - nevükben is benne van - felbosszantanak minket. Én túlórázom, s a másik kap prémiumot, igyekezem segíteni másokon, s én járok rosszul, folyamatosan keresem mindazt, ami előremutat és épít, aztán legvégül engem ítelnek meg, hogy olyan nehezen elviselhető "nyüzsgő-típus" lennék... Jónéhánya vannak, akik ilyen lelkiállapotban megelégedve olvassák az ítéletet hirdető, pusztulást vizionáló prófétai igéket, s sóhajtanak fel: "Na végre! Kapja meg már mindenki azt, amit megérdemel!" Könnyen ítélkezünk, pedig van sok elítélendő a mi saját életünkben is. Ezért mondja a Mester: "Ne ítélj, hogy ne ítéltess!"
Nekünk embereknek igen tetszik a totális kiirtás gondolata. Ezért háborúztunk folyamatosan, amióta csak vagyunk, s nem tudtunk ellenállni az atombomba kísértésének sem. Hiába, ilyenek vagyunk... Szeretetünk erősen behatárolt, de gyűlöletünk nem ismer határokat... "Rache ist süss!" (A bosszú édes!) - tartja egy német szólás, jól kifejezve azt, hogy mennyire szeretünk az igazságosztó szerepében tetszelegni, pedig nem ez lenne a mi feladatunk... Isten pedig így szól: "Enyém a bosszúállás, én megfizetek!" Ráhagyatkozni Isten gondviselésére - elsősorban ez a hit igazi, nagy egzisztenciális próbája, nem a kisebb-nagyobb "Puppensünde"-kísértések.
Bármennyire is szeretnénk, nem leszünk/válunk istenné, hiszen egyedül csak Ő képes arra, hogy a rosszból is a jót hozza elő. Bizony, elhibázott dolgaink olykor súlyos teherként nyomasztanak minket, melyekre megoldást/szabadítást egyedül Isten képes adni. Ez az evangélium, s az, hogy ennek öröme minden gonosz indulatot felemészt...
Nagy kérdéseink...
A mai nap imádsága:
Istenem! Alig tudok valamit felfogni teremtett világodból, s ez gyakran nyomaszt engem, s bizonyára embertársaimat is... Adj azért nekem bölcs szívet, hogy csak olyan kérdéseken törhessem fejem, melyekre válaszok is vannak Tenálad, s a megválaszolatlanok elhordázásához pedig adj nekem pont annyi erőt, hogy elhordozhassam azok terhét! Ámen
Igaz, tudom, hogy így van: hogy is lehetne igaza az embernek Istennel szemben? Ha kedve támadna vele perbe szállni, ezer kérdés közül egyre sem tudna válaszolni.
Jób 9,2-3
Hogyan jött létre ez a világ?... Ki az, aki még egyszer sem tette fel ezt a kérdést, s ne próbálkozott volna megválaszolni? Akik a "nagy durranás"-elméletében (big bang theory) "hisznek" az igazi kérdésekre ők sem ismerik a választ, ugyanolyan dogmatikusok és emberiek, mint az istenhívők. Ha Isten ugyanis mindenható - márpedig az -, akkor ő szavak nélkül is beszélhet, sőt dinamittal is építhet felhőkarcolót! Azaz a Mindenható Isten mindenhatósága okán nyugodtan megteheti, hogy robbantással csináljon "rendet" a világegyetemben. A "tudós" ember számára pedig marad az időbe- és térbe-zártság megmagyarázhatatlansága, hiszen a természettudományban hívő ember is csak azt mondja alaptételéül: "anyag és energia valamint információ mindig is volt..." Mi ez, ha nem dogmatikus kijelentés?
Persze nemcsak erre a kérdésre, de sok más fontosabb kérdésre sem tudjuk a választ. Miért olyan esztelen az ember, hogy rombolja környezetét, s mások segítése helyett inkább gonoszságokon töri a fejét? Miért van az is, hogy a gazdagok jól élnek, s a szegényeket még betegség is kínozza? Miért van irigykedés, civódás, miért vannak nyomorúságok és öldöklések . amióta ember az ember? Miért nem tudunk békében élni egymással? A kérdés nem mai, már Salamon király is elgondolkodott ezen, de tovább ő sem jutott, hogy ti. a JóIsten az ő napját felhozza jókra és gonoszokra egyaránt...
Jób szenvedésein keresztül a barátok is (újra)tanulják: Isten, az Isten. Nem emberi elképzelések szerint létező "Rész-Erő", hanem isteni fenségében tündöklő, univerzumot teremtő Egy-Hatalom. A Teremtőt, látni, befogni, érinteni, elgondolni a teremtmény számára lehetetlen vállalkozás, jobbára ősi szimbólumokon, nyelvünk fogalmi készletének segítségével próbálhatjuk (legfeljebb!) körbeírni, hogy Ő kicsoda is valójában...
Az evangélium egyetemes üzenet, hogy Isten nem azért teremtette meg az embert, hogy agyoncsapja - bár sokszor megérdemeltük volna már -, hanem azért, hogy anyagvilágba-zártságából kiemelje, s Magához ölelje. Ennek az Isteni Cselekedetnek a földi vetülete az emberiség történelme, melyben a Szentlélek munkája által titokzatosan, de olykor-olykor felvillan egy pillanatra az isteni Szeretet nagysága, amelyet ha megtapasztal az ember, akkor onnantól kezdve nem tud hátatfordítva élni az Isten teremtett világában. Tudja, hogy Isten mindenütt jelen van, s mostmár oda is beengedi, ahol korábban nem volt Neki lakozása: a szívbe...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy növekedjek kegyelmed által szeretetben és alázatban! Ámen
De amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk.
1 Kor 11,32
Nagy különbségek van előítélet, ítélet és elítélés között... hogy meg tudjuk ítélni a súlypontokat, érdemes egy kicsit megrágni és ízlelgetni ezeket a szavakat. Először is vizsgáljuk meg ezt a szót, ami itt áll igeversünkben "ítél" - görögül azt olvashatjuk: kritész, azaz az ÚR kritizál, vagyis az ÚR kritikus, hiszen a kritész jelentése: megítél, eldönt, bírál.
Ebben a mostani világban, amikor az értékek nemcsak veszítenek erejükből, de teljesen el is vesztik érvényességüket, különösen is fontos meglátni, hogy milyen nagy ereje van a szónak, az Isten igéjének. Mivel Isten igéje mindig kapcsolatra hív - ezért fontos megéreznünk az Ő szavának az erejét, hiszen az formál, alakít mindannyiunkat. Ha érzed az erődet a szó felett, akkor képes vagy nagy dolgokra - Pál apostol ezt így fogalmazza meg: "Aki nyelvét meg tudja zabolázni, az az egész testét is képes fegyelmezni." Szépen beszélni bizony küzdelem - gondoljunk csak arra, amikor a szerelmes ifjú keresi a szavakat, hogy elmondja kedvesének, mennyire szereti őt -, mert nem elég csak szépeket mondani, az igazi szépsége a szónak akkor virágzik ki, ha az őszinte és igaz.
Van egy magyar kifejezés, amelyet már Arany János is használt, majd később - mások mellett - Kosztolányi Dezső és Illyés Gyula népszerűsített, és amely így hangzik: édes anyanyelvünk. Van aztán egy gróf Széchenyi Istvánnak tulajdonított és gyakran idézett szállóigénk, amely így szól: Nyelvében él a nemzet. (A kutatás szerint ugyan nem Széchenyi mondta, hanem a Székelyhonról című, Kolozsváron kiadott kötetben írták le először, méghozzá egy háromszéki kis falu, Laborfalva jellemzése kapcsán, de egyre megy!) A mondás óriási igazságot hordoz: Élete annak vannak, aki nem csak vegetál, hanem fogalmakban, Igében, azaz Istenben él.
Isten a legnagyobb elvonatkoztatás, s valójában soha nem is tudjuk Őt elképzelni, ezért is az ószövetségi tilalom: "Ne csinálj magadnak faragott képet... Magyarul: Ne próbálj meg kiábrázolni, szavakba önteni engem - úgysem tudsz. Isten nemcsak töredékes szavainkban, de oktalan cselekedeteinkben is megítél minket. Nem azért, mert örömét lelné a bűnös dorgálásában, hanem azért, hogy lélekben növekedjünk fölfelé. Aki ugyanis nem törekszik-kúszik a Fény felé, azt a világ gaz-dolgai/tövisei megfojtják. Ezért mondja az apostol, hogy a világ elvész, hiszen aki nem Istennel jár, az is fényre teremtett...
Tanulás..
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy ne lankadjak meg a tanulásban, s egyre jobban megérthessem teremtett világodat, amit látok, s példázataidon keresztül megismerhesselek Téged, s országodat, amit nem látok, csak hiszek! Ámen
A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték tőle: "Miért beszélsz nekik példázatokban?" Ő így válaszolt: "Mert nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait, de azoknak nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van.
Mt 13,10-12
Akarjuk vagy sem, életünk egy nagy jelképrendszer... Nemcsak nyelvünk szimbolikus gazdagsága lenyűgöző, de ámulatbaejtő az is, ahogyan lelkünk működését meghatározta a JóIsten. Ha szépre gondolunk, ha szépet álmodunk, akkor nem sötét barlangok homálya nyomaszt minket, ahogyan a szomorúsághoz, levertséghez sem virágos, napsütéses rét társul... A bennünk lévő "képek" - világról, Istenről, önmagunkról, mennyek országáról, megváltásról vagy üdvösségről - bizony alapvetően meghatározzák életünk minőségét. Aki az Istent csak szigorú, mindenért büntető Atyának látja, az nem tud felszabadultan szeretni, ehelyett retteg egész életében, s aggódik üdvösségéért...
Korunk modern embere - aki mindenre figyel, csak az Istenre nem(!) - gyakran elköveti azt a hibát, ami a keresztény emberek között is szép számmal előfordul: felületesen szemlél dolgokat. Isten azáltal gazdagít minket, hogy különfélék vagyunk, mint réten a virágok, s egy valóságnak más-más aspektusát tartjuk fontosnak - korunkból, nemünkből, világlátásunkból, neveltetésünkből fakadóan. Ahol statikusan gondolkodnak a dinamikus életről, az életszerűtlen, ahol meg dogmatikusan szemlélik az Istent, az többnyire életidegen. A hit akkor építő, ha az nem terheket rak ránk, hanem szárnyakat ad! A hit akkor emel másokat is, ha az nem "muszáj-szagú" kötelesség-tudat, hanem az önkéntes döntésen alapul...
A hit kialakulásában alapvetően fontos a tanítás! Ahogyan az iskolában is először a számokat tanulják a nebulók, s majd csak évekkel később az integrálszámítást, ugyanígy van ez a hit tanulásában is. (Először az evangélium "tejét" kapjuk szellemi táplálékul, később megerősödve képesek leszünk a keményebb lelki eledelt is megrágni, s lenyelni...) A kereszténység azért jutott mára oda, ahová, mert a személyes tanulás, a megismerés fontossága helyett, a közösséghez tartozás érzését favorizálta az elmúlt évtizedekben, s váltak Jézus mai követői - felekezeti hovatartozástól függetlenül - élmény-keresztényekké.
Tény, hogy Jézus URunk "tanította a sokaságot", tanítványokat hívott el, s őket úgy hagyta itt, hogy lelkükre kötötte: "Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig." Aki tehát követni akarja a Mestert, annak nyitottnak kell lennie a megismerésre, hiszen a teremtettségben mindenen keresztül az Isten szól, hívogat, tanít minket...
