Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

A szeretet akkor is működik, amikor semmi más!-Add át magad Istennek!-Kezdd ott, ahol vagy!-Magas cédrusok-Ne aggódj, lesz elég!-Törekedj változásra!

2018. augusztus 25. 00:19 - Andre Lowoa

 

A szeretet akkor is működik, amikor semmi más!

„Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat…” (Efezus 5:25)

 

Sokévnyi házasság után John úgy döntött, elválik feleségétől. A pszichológusának így indokolta döntését: „A feleségem nem vonzó, nem érdekes, ráadásul túlsúlyos, és csapnivaló háziasszony.” A tanácsadó ezt javasolta neki: „Mától kezdve bánjon úgy a feleségével, mint egy istennővel! Tegyen meg mindent, amire csak lehetősége van, hogy a kedvében járjon! Hallgassa figyelmesen, ha a problémáiról beszél! Segítsen a háztartási munkában, és vigye el őt vacsorázni a hétvégén! Szó szerint tegyen úgy, mintha a felesége istennő lenne! Aztán két hónapnyi ilyen csodálatos új bánásmód után csomagoljon össze, és távozzon! Erre majd felfigyel az asszony!” John egyetértett azzal, hogy ez nagyszerű ötlet, és eldöntötte, hogy megvalósítja. Romantikus hétvégékre vitte a feleségét, és minden este verset olvasott neki. Két hónap múlva a tanácsadó felhívta, és megkérdezte: „Nos, John, beadta már a válókeresetet? Alig várja, hogy újra legényember lehessen?” „Viccel?! – felelte John. – Hiszen a feleségem egy istennő. Soha nem voltam boldogabb életemben. El nem hagynám őt a világ minden kincséért sem! Sőt, minden nap valami csodálatos új dolgot fedezek fel benne. Válni? Soha!”

A Biblia azt mondja: „amit vet az ember, azt fogja aratni is” (Galata 6:7). Amikor John változtatott a stratégián és elkezdett szeretet-magvakat vetni, olyan házasságot aratott, amiről nem is álmodott volna. Gondolod, hogy ez a taktika nálad is működne? Mit veszíthetsz? Próbáld ki, és figyeld, mi történik! Nagy valószínűséggel mindketten örülni fogtok az eredménynek.



Add át magad Istennek!

„Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak.” (Róma 6:12)

Ha megvalljuk bűneinket...

 

Amikor valaki azt mondja: „Nem tehetek róla, én ilyen vagyok”, igaza van, de csak részben! A kutatók több mint száz olyan egypetéjű ikerpárt azonosítottak be, akiket születésükkor elválasztottak egymástól. Különböző közegben, eltérő kultúrában, más vallásban, egymástól távol nevelkedtek. Hasonlóságaikat és különbözőségeiket vizsgálva egyértelművé vált, hogy tulajdonságaik 70%-a örökletes. A DNS-ük határozott meg olyan vonásokat, mint a kreativitás, bölcsesség, szeretetteljesség, tetterő, élettartam, intelligencia, életöröm. Vegyük például a „Jim ikreket”, akik harminckilenc éves korukig nem tudtak egymásról. Mindketten Linda nevű nőt vettek feleségül, mindkettőjüknek volt Toy nevű kutyája, mindketten gyakran szenvedtek migréntől, láncdohányosok voltak, szerették a sört, Chevrolet-jük volt, és mindketten seriffhelyettesek voltak. Személyiségük és viselkedésük olyan volt, mintha fénymásolták volna őket. Mit jelent ez a felfedezés? Hogy marionettbábuk vagyunk, akiket zsinóron rángatnak, hogy egy előre meghatározott pályát járjunk be szabad akarat és személyes döntések nélkül? Egyáltalán nem. Az állatokkal ellentétben mi képesek vagyunk észszerű gondolkodásra és önálló cselekvésre. Genetikai örökségünk ellenére sem kell például minden szexuális késztetésünket megélnünk. Örökletes tulajdonságaink talán egy bizonyos irányba indítanak, de az ösztönökön lehet uralkodni. Itt lép be a képbe az új teremtés. Istentől új természetet kapunk, és erőt a régi természet legyőzésére. Pál ezt így fogalmazza meg: „Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak. Tagjaitokat se adjátok oda a bűn szolgálatára, hogy a gonoszság fegyvereivé legyenek. Hanem adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. Tagjaitokat is adjátok át az igazság fegyvereiként az Istennek.” (Róma 6:12–13).






Kezdd ott, ahol vagy!

„A gyermek pedig növekedett és erősödött..." (Lukács 2:40)

Mikor derül ki először számunkra, hogy Jézus tudja, hogy ő Isten Fia? Tizenkét éves korában, a templomban. Szülei már visszaindultak Názáret felé, amikor észrevették, hogy eltűnt. A templomban keresték utoljára, pedig ez volt az első hely, ahová Jézus ment. Mikor József és Mária rátaláltak, már megdöbbentette a templom legnagyobb tudású tanítómestereit. Jézus már kisfiúként is érezte Isten hívását. És mit tett ezután? Tanítványokat toborzott és prédikációkat mondott? Nem, hazatért szüleivel, és kitanulta apja mesterségét. Neked is ezt kell tenned! Mielőtt nagy dolgokat próbálnál tenni Istenért, menj haza, szeresd a családodat, és végezd jól a munkádat! „De engem Isten misszionáriusnak hívott" - mondod. Nagyszerű - az elsődleges missziói területed ugyanis az, ahol élsz! Miből gondolod, hogy hinni fognak neked azok, akik alig ismernek, ha nem vagy hiteles azok előtt, akik a legjobban ismernek? Az emberszeretet otthon kezdődik!

A zsoltáros ezt mondja: „...Tökéletes szívvel akarok élni házamon belül" (Zsoltárok 101:2). Jézus életének első harminc évében szomszédai ácsmesterként ismerték őt. „Nemde az ács ez...?" (Márk 6:3). Jézus éveket töltött azzal, hogy munkamorálját fejlessze, csiszolgassa hivatásbeli képességeit, és eltartsa családját, „...mindenben hasonlóvá kellett lennie [az emberekhez]..." (Zsidók 2:17). Miért élt így Jézus? Azért, hogy megismerje érzéseinket, és hogy így bizalommal fordulhassunk hozzá szükségeinkben, tudva, hogy képes és alkalmas azok betöltésére. Tehát kezdd ott, ahol vagy!




Magas cédrusok

„Libanon dicsősége adatik neki.” (Ézsaiás 35:2 NKJV)

A többi cédrus fölé tornyosulva élnek Libanon hegyeiben a magas cédrusok. Azonban erejük nem a magasságukban van, hanem gyökérzetük mélységében. Azt mondják, hogy a magas cédrusok akár egészen a földig hajolhatnak, mégsem törnek meg, hanem újra felállnak még erősebben. Ma Isten arra használja a magas cédrusokat, hogy nagyszerű gyülekezeteket építsen. Az újjászületés csak a folyamat 5%-a, a másik 95% a lelki érettségre való növekedés. „Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre. Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére. Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, törekedjünk a tökéletességre” (Zsidók 5:12-6:1). Figyeld meg ezeket a szavakat: „mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak”! Nem lehetsz olyan, mint az az idős farmer, aki mindig így tett bizonyságot a szerda esti imaórákon: „Nem fejlődtem valami sokat, de hála Istennek, gyökeret vertem.” Egyszer tavasszal a traktorja elakadt a sárban, a kerekek pörögtek, de nem jutottak előrébb – történetesen éppen arra ment autóval a lelkipásztora. Az ablakot letekerve a lelkipásztor mosolyogva így szólt: „Gondolj bele, testvér, lehet, hogy nem sokat haladtál előre, de hála Istennek, gyökeret vertél!” Nincs több kifogás az éretlenségre! Törekedned kell az érettségre, a felnőttségre az Úrban, hogy mindenben egyre hasonlóbbá válj Krisztushoz (ld. Efézus 4:13).




Ne aggódj, lesz elég!

„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket..." (Filippi 4:19)
Attól félsz, hogy nem lesz elég jövedelmed a szükségleteidre? Olvasd el az ötezer ember megvendégelésének történetét, és figyelj meg három dolgot a tanítványokkal kapcsolatban. Először megpróbáltak elmenekülni a probléma elől. Azt mondták Jézus­nak: „Bocsásd el őket, hogy a környező településekre és falvakba menve ennivalót vegyenek maguknak" (Márk 6:36). Jézus azonban erre nemet mondott. Jézus meg­értette, hogy azáltal tudunk növekedni, ha kezeljük a problémákat, nem azzal, ha próbáljuk elkerülni őket. A hit akkor növekszik, ha igénybe veszik. A lusta, tétlen hit kudarcot fog vallani a szükség órájában, ezért naponta táplálkoznod kell Isten igéjé­vel, és hitedet rendszeresen edzened kell. Másodszor: az apostolok úgy gondolták, hogy amijük van, az nem elég. „Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyinek?" (János 6:9). Isten azt fogja kérni, hogy nézd meg, mid van, mert bár az nem tűnik soknak, ha Istent is beleveszed a számításba, akkor több mint elég lesz a szükségek betöltésére. A tanítványok kezében csupán egy személyre való uzsonna volt, de Krisztus kezében ötezer emberszámára elegendő étel. Teháttedd Isten kezébe, amid van, és hagyd, hogy Ő dolgozzon! Harmadszor, csak amikor a tanítványok engedelmeskedtek Jézus tervének, akkor lettek betöltve szükségeik. Amikor csodát kérsz Istentől, ő gyakran egy tervet ad, amely utasításokat is tartalmaz. Ilyenkor az engedelmességed állítja be az időzítőt, az engedelmesség aktiválja a tervet és határoz­za meg a végeredményt. Istennel nincsenek szükségek, és nincsenek korlátok. Amikor a vacsora véget ért, „összeszedték a kenyérdarabokat tizenkét tele kosárral; és azt is, ami a halakból maradt" (Márk 6:43). Ne aggódj, mindig lesz elég!




Törekedj változásra!


„… hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül.” (Jakab 1:4)

Ha valóban változást szeretnél életedben, akkor hallgasd meg egy ismert vezetési szakértő tanácsát: „Ne csak annyira változz meg, hogy elmenekülhess a problémáid elől – változz meg annyira, hogy meg tudd oldani őket! Ne csak azért változtass a körülményeiden, hogy javíts az életminőségeden – te magad változz meg, hogy javítani tudj körülményeiden! Ne számíts más eredményre, ha továbbra is ugyanazt teszed, mint eddig – úgy érhetsz el új eredményt, ha valami újjal próbálkozol. Ne úgy tekints a változásra, mint valami nehéz dologra, amit muszáj megtenni – tekints rá úgy, mint valami hasznos dologra, amit meg lehet tenni. Ne vonakodj attól, hogy megfizesd a változás árát – ha nem teszed, végül a sohasem fejlődés drága árát fogod megfizetni.” A Bibliában azt olvassuk: „az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül” (Jakab 1:4). A jellemfejlődés hosszú folyamat, ne várd, hogy könnyű lesz. Ha megpróbálsz elmenekülni az élet nehézségei elől, azzal leblokkolod a folyamatot, késlelteted növekedésedet, és végül még nagyobb fájdalomnak teszed ki magad: annak a szükségtelen fájdalomnak, ami a tagadás és problémakerülés mellé társul. Egyszer egy levelet visszaküldtek a postának, a borítékon kézírással az állt, hogy a címzett meghalt. Tévedésből újra kiküldték a levelet ugyanarra a címre. Ezúttal a következő volt ráírva: „Még mindig halott.” Őszintén be kell vallanunk: a legtöbben nem szeretjük a változást; mindent megteszünk annak érdekében, hogy elkerüljük. Szeretnénk fejlődést, de nem akarjuk megfizetni az árát. Ez pedig nagy gond, mert sosem válhatsz azzá, akinek Isten tervezett, ha az maradsz, aki most vagy. Nem elég a változást akarni és nyitottnak lenni rá, törekedni kell rá!


komment
süti beállítások módosítása