Áldott reménység
A feltámadás boldog reménysége nem olyan, mint a lottóötös, ahol milliókból csak egyetlen ember üti meg a főnyereményt. Nem is érzelgős vágyálom, mellyel a sír mellett álló gyászolókat próbálják vigasztalni. Ez olyan reménység, ami bizonyosságra épül.
Jézus azt mondta: „mert én élek, és ti is élni fogtok” (János 14:19). Pál így ír róla: „… a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi” (1Korinthus 15:23). Pál a korinthusi keresztyéneknek írt, akik a görög filozófián nőttek fel, ami a túlvilágot árnyak országaként képzelte el. Valaki megpróbálta meggyőzni őket arról, hogy a holttestek nem támadhatnak fel, sem az övék, sem Krisztusé. Az apostol nem tudta elviselni, hogy így gondolkodjanak. Ezért egy nagyszerű ügyvéd zseniális érvelésével ismertette a tényeket: „[Jézus] feltámadt a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Legutoljára pedig… megjelent nekem is.” (1Korinthus 15:4–8). Mennyi tanú volt? Néhány? Nem, százak! És nem csupán egy kísértetet láttak, nem érzékcsalódás áldozatai voltak. Temetéseken sokszor elhangzik a közhely: „emléke örökre szívünkben él.” Jézus követői nem ezt mondták. Ők személyesen találkoztak vele. Ha Megváltódként bízol Krisztusban, egy napon te is szemtől szembe megláthatod őt. Amikor meghalunk, lelkünk hozzá tér, és amikor ő visszajön, feltámadott testünkben találkozunk vele, „és így mindenkor az Úrral leszünk” (1Thesszalonika 4:17).
Ez igazán csodálatos!
„...vegyétek el népem útjából, amiben megbotolhat!" (Ézsaiás 57:14)
Ahhoz, hogy betölthesd Istentől kapott rendeltetésedet, szembe kell nézned jellemed gyenge pontjaival, úgy kell tekintened rájuk, mint botlást okozó kövekre, és el kell távolítanod őket. Íme, a hat leggyakoribb közülük: 1) Büszkeség. Lelki gőg vagy a gazdagságoddal való kérkedés - Isten mindenfajta büszkeséget gyűlöl. Az Ő igéje ezt mondja: „...alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál" (Filippi 2:3). A büszkeség taszította le a Sátánt a mennyből, ahol az angyalok fejedelme volt, és téged is letaszít, ha hagyod. 2) Bizonytalanság. A bizonytalan emberek nem hajlandók kockázatot vállalni. Panaszkodnak a sorsuk miatt, de félnek megragadni a lehetőséget a változásra, és tenni valamit. Ragaszkodnak a megszokott kényelmükhöz. Mi a megoldás? Hitben kilépni, és bízni Istenben! 3) Szeszélyesség. A hangulatemberek olyanok, mint a szél, nem tudhatod, hogy merről fognak fújni. Nem lehet számítani rájuk. Soha nem épülhet bizalom olyan emberre, aki ingatag. 4) Perfekcionizmus. A perfekcionista a tökéletesség megszállottja, mindig hibátlan eredményt akar elérni. Ez megfojtja kreativitását, és mindenki mást is elhallgattat. A betegesen tökéletességre törekvő ember, nem tudja magát elfogadni, ezért nehéz számára, hogy bárki mást is elfogadjon. 5) Túlérzékenység. A túlérzékeny ember mindig a sebeit nyalogatja, és önmagába néz, így aztán érzéketlen mások szükségeire. Ironikus módon az ilyen emberek sohasem értik meg, hogy miért olyan magányosak. 6) Borúlátás. Borúlátó emberekkel nehéz egy légtérben lenni. Személyiségük nemet mond az életre úgy általában, ezért az emberek rendszerint kerülik őket, mint a pestist. Felismered ezeket a botlást okozó köveket az életedben? Ha igen, imádkozz, kérd Isten segítségét, és kezdd eltávolítani őket!
„Tanuljatok tőlem… és megnyugvást találtok lelketeknek.” (Máté 11:29 KJV)
A kiégés jelei a következők lehetnek: harag, ingerlékeny viselkedés, megrögzött szokások, elsietett döntések, csalódottság, alacsony morál és depresszió. Idetartozhat még az erkölcsi bukás is, mert amikor szomjunkat nem a megfelelő módon csillapítjuk, akkor az más forrásokból keres enyhülést. Nem furcsa, hogy olyan emberek, akik képesek nagyvállalatokat vezetni és komplex költségvetést kidolgozni, nem érzik meg, mikor van szükségük szünetre, és nem tudják felmérni, hogyan használják forrásaikat úgy, hogy ne merítsék ki azokat? Ha bölcs vagy, akkor nemcsak a találkozókat jegyzed be a naptáradba, az időbeosztásodba betervezed a pihenő időt is. A jól időzített pihenés visszaadja energiádat, megőrzi képességeidet, így teljes kapacitással tudsz tevékenykedni. Másrészt, ha túl sok minden köti le figyelmedet, akkor ez elszívhatja örömödet, és végül alul fogsz teljesíteni! Miért rohangálunk körbe-körbe, míg a föld alá nem kerülünk? Nem vagyunk tudatában annak, hogy lelkünknek szüksége van pihenésre, nem vesszük észre a kiégés árulkodó jeleit? Olyanok vagyunk, mint az a sofőr, aki annyira el van foglalva azzal, hogy hová tart és hogyan tudna leggyorsabban eljutni oda, hogy észre sem veszi, hogy a motor zörög, a gumik eresztenek, és az üzemanyagtank csaknem üres. Aztán, amikor az autó lerobban, azt kérdezi: „Mi történt?” A válasz – oda kellett volna figyelnie a jelekre! És neked is oda kellene!
„Bizony, tőle, általa és érte van minden.” (Róma 11:36)
Ha elismerjük Isten szuverén uralmát minden felett, az nem tesz minket magatehetetlen bábukká, és nem mentesít minket a felelősség alól. Dehogyis:
1) Elveszi az aggodalmainkat. Ha Isten szeretetében megpihensz, akkor azt tudod mondani: „Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján” (Zsoltárok 23:6). Ez olyan „bizonyára”, amit nem tud megadni a bankárod, a brókered, a biztosítási ügynököd vagy bárki más.
2) Megszabadít a magyarázatoktól. Szabadok leszünk annak a zsarnoksága alól, hogy mindenre tudnunk kell a választ. Mondhatjuk: „Én nem tudom, de bízom abban, Aki tudja.” Az a veszélye annak, ha egy kicsit járatosak vagyunk a teológiában, hogy azt hisszük, felfoghatjuk a felfoghatatlant. Még a nagy apostol is széttárta a karját, és azt mondta: „Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai!” (Róma 11:33). Nézz szembe ezzel: nem tudjuk megmagyarázni, hogy Isten miért zár be bizonyos ajtókat, és miért nyit meg másokat, vagy hogyan tudja a rosszat is jóra használni. De megteszi, és általában nem ad rá magyarázatot.
3) Megőriz a büszkeségtől. Pál azt írja: „Bizony, tőle, általa és érte van minden”. Ha Isten szuverenitását korlátozni akarod, akkor meg kell szabadulnod a „minden” szótól ebben az igeversben, éppúgy, mint a Róma 8:28-ban is: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál”. Ha Isten azt mondja: „minden”, akkor Ő úgy is gondolja! Itt egy egyszerű választásról van szó: vagy bízunk Istenben, vagy istent játszunk. Nem is olyan nehéz dönteni!
„… az Isten irgalmára kérlek…” (Róma 12:1)
Isten szuverenitásának két oldala van: egyik oldalon Isten kezdeményezése, a másik oldalon a mi válaszunk van. Pál azt írja a Róma 12:1-ben: „Ezért… az Isten irgalmát tekintetbe véve”, felelősek vagyunk azért, hogy: a) ellenálljunk a világ nyomásának, amely rossz irányba húz minket; b) megújítsuk gondolkodásunkat minden nap imádság és Isten Igéjének olvasása által; c) felismerjük, hogy mi az Ő akarata ránk nézve, és aszerint éljünk.
De Pál nem áll meg itt. Folytatja: „Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok! A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak! A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet! Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok, és ne átkozzátok! Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal! Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat! Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint! Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért! Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó! (Róma 12:9-17).
Isten szuverenitása nem azt jelenti, hogy mi fel vagyunk mentve a felelősség alól, hogy nem érdekelnek napjaink problémái, hogy nem kell vesződnünk döntésekkel, hogy nem vágyunk kiválóságra törekedni, vagy hogy nem aggódunk az elveszett világ miatt. Isaac Watts, az énekíró, ezekkel a szavakkal ragadta meg Isten szuverenitásának lényegét: „Hát én elébed mit vigyek? Egész világ vajon mit ér? Fogadd el e bűnös szívet s egész éltem kegyelmedér’!”
„Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek.” (1Korinthus 9:24)
William Arthur Ward írta: „Higgy, mikor mások kételkednek! Tervezz, amíg mások csak szórakoznak! Dönts, mikor mások késlelkednek! Készülj fel, míg mások csak álmodoznak! Kezdj hozzá, amikor mások csak halogatják! Dolgozz, míg mások csak vágyakozva sóhajtoznak! Gyűjts, míg mások pazarolnak! Hallgass, mikor mások beszélnek! Mosolyogj, amikor mások ráncolják a homlokukat! Tarts ki, mikor mások feladják!” Ahhoz, hogy győzni tudj az életben, három dolog kell: 1) El kell kezdened. Ez talán nyilvánvalónak tűnik, de sokan mégis leragadnak már a rajtvonalnál, várva, hogy majd történik valami, ami elindítja őket. Mire hívott el, és mire készített fel Isten? Indulj el, és tedd meg, ő erőt is fog adni hozzá! 2) Mindent bele kell adnod. Az olimpiai műugrók nem tartogatják minden erőfeszítésüket csupán az utolsó ugrásra. Nem, hanem minden egyes ugrásnál arra összpontosítanak, hogy az a lehető legtökéletesebben sikerüljön, növelve ezzel esélyüket az aranyéremre. Ne elégedj meg a középszerűséggel az élet semmilyen területén és semelyik szakaszában (ld. Filippi 3:14)! 3) Soha ne add fel! Az 1992-es olimpián a brit Derek Redmond a 400 méteres futásban versenyzett, amikor ínszalagszakadással megsérült és elesett. A többi futó elsuhant mellette, míg ő azzal küzdött, hogy egyáltalán valahogy lábra álljon. Apja, akinek arcát elborították a könnyek, lerohant a lelátóról, hogy felsegítse őt. Lassan, kínok között megtették az utat a pálya végéig. Amikor a sportoló átlépte a célvonalat, a barcelonai stadion tapsviharban tört ki. Redmond nem nyert érmet, de elnyert valami sokkal fontosabb dolgot – az emberek tiszteletét. A Biblia azt mondja: „Úgy fussatok, hogy elnyerjétek a díjat!” (1Korinthus 9:2 NIV)
„Mert sokat vétkeztünk mindnyájan: de ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét.” (Jakab 3:2)
Amikor vétkezünk, Isten Szentlelke megítél, és arra ösztönöz, hogy bánjuk meg bűnünket és változtassunk utunkon. Amíg e földi testben élünk, mindig lesz dolgunk a bűnnel. Jakab apostol azt írta: „sokat vétkeztünk mindnyájan.” De az, hogy elbuktál, még nem jelenti azt, hogy örök vesztes vagy. Csak akkor leszel az, ha a bukás után nem állsz fel. Állj talpra, porold le magad, fogadd el Isten kegyelmét, tanulj a tapasztalatból, és lépj tovább! A Biblia azt mondja: „Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak” (Róma 8:1). Isten nem kárhoztat, hát te se kárhoztasd magad! Volt egy időszak, amikor az emberek IMNVV feliratú kitűzőket hordtak. A rövidítés azt jelentette: „Isten még nem végzett velem.” Még veled sem fejezte be munkáját. Néha attól van bűntudatunk, mert rossz dolgot tettünk, pedig a motivációnk jó volt. 1957-ben a Ford úgy reklámozta az új, Edsel típust, hogy „az évtized autója”. Vajon mit szóltak ehhez azok a sofőrök, akiknél az autó ajtaja nem csukódott rendesen, akiknek beragadt a dudája, vagy nem működött a sebességváltója? Vagy gondolj a pisai ferde toronyra, ahol mindössze 3 m alapot terveztek egy 56 m magas toronyhoz! Hogy mutatna ez a szakmai önéletrajzodban? Gyakran a legtehetségesebb emberek követik el a legnagyobb hibákat. Salamon azt írta: „Bizony, nincs olyan igaz ember a földön, aki csak jót cselekedne, és nem vétkezne” (Prédikátor 7:20). Pál is azt mondta: „Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus” (Filippi 3:12). Ne ostorozd hát magad!
Óvd magad szellemi értelemben!
„... és gyötörni fogja a Felségesnek a szentjeit..." (Dániel 7:25)
A Sátán kétféle stratégiát használ. Először: „...beszél... a Felséges ellen". A Sátán mindig támadja Isten terveit, Isten alapelveit, Isten embereit, tehát jól vigyázz! Másodszor: ... gyötörni fogja a Felségesnek a szentjeit". A kimerültség olyan fegyver, amit a Sátán fel fog használni ellened. Ha kimerült vagy, sebezhető vagy. Ezen a ponton a kísértés megalkuváshozvezethet, a megalkuvás behódoláshoz, ésa behódolásvereséghez, „...atestet pedig ne úgy gondozzátok, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne" (Róma 13:14). Ne adj a Sátánnak egy centit sem, különben egy kilométert fog elvenni! Az igazi csata az elmédben dúl. A Biblia arra figyelmeztet, hogy legyünk óvatosak, „hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek" (Zsidók 12:3). A Sátán ki fog fárasztani, hogy leradírozhasson, ezért időt kell szentelned arra, hogy erőd újratöltődjön Isten jelenlétében. Könnyen megtörténhet, hogy annyira belefeledkezünk az Úrért végzett munkába, hogy nem töltünk időt a munka Urával. Jézus azt mondja: „Fáradt vagy? Kimerült vagy? Kiégtél a vallásosságban? Jöjj hozzám! Gyere el velem, és helyreáll, meggyógyul az életed. Megmutatom, hogyan tudod igazán kipihenni magad. Járj velem, és dolgozz velem - figyeld, hogy én hogy csinálom... nem fogok rád terhelni semmit, ami túl nehéz vagy nem illik rád. Tarts velem és megtanulsz élni..." (Máté 11:28-30 TM). Ha elkötelezed magad arra, hogy Isten akaratát fogod cselekedni, Isten módszereivel, Isten erejével, akkor nem fogsz kimerülni. El fogod érni a beteljesedést, egyensúlyban maradsz, legyőzöd mindazt a nyomást és aggodalmat, amit a világ okoz. Isten ilyennek akarja az életedet.
Terv szerint elrejtve
„Keze árnyékában rejtett el engem” (Ézsaiás 49:2 Károli)
Ha egy bizonyos területen Isten szolgálatára lettél elhívva, akkor nem szokatlan, hogy egy ideig az ismeretlenség időszakát éled át, amikor láthatatlannak tűnsz. Ézsaiást Isten már anyja méhében elhívta (ld. Ézsaiás 49:1), de átélt olyan időszakot, amikor elrejtve volt „az árnyékban”, amíg Isten mindent előkészített a szolgálatához. Amikor egy látás sokára kezd valóra válni, és te már sokat áldoztál és dolgoztál érte minden elismerés vagy eredmény nélkül, akkor könnyen úgy érezheted, hogy csak az idődet pazaroltad. Ézsaiás is ember volt. Ő is elcsüggedt, és azt mondta: „Hasztalan fáradoztam, semmiért, hiába pazaroltam erőmet” (Ézsaiás 49:4). De az, hogy így érzed, még nem jelenti azt, hogy ez így is van. Isten „megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsidók 11:6), ez alól te sem vagy kivétel. Jézus harminc évet töltött el az árnyékban, mielőtt megkezdte nyilvános szolgálatát. Mózes, Dávid, Keresztelő János és Pál mind megélték az elrejtettség éveit, mielőtt előtérbe kerültek. Isten országában nincsenek egyik napról a másikra születő szenzációk, sem instant sikerek.
Beth Jones, keresztyén szerző mondta: „Mindenki, aki szeretné, hogy Isten használja őt, meg fog tapasztalni a pusztában eltöltött, elrejtett éveket. Ez idő alatt az Úr csiszolgat, kihegyez, felkészít arra, hogy íjába illő nyílvesszők legyünk, melyeket aztán kilőhet gyümölcsöző szolgálatába. A láthatatlan évek a szolgálat, a tanulás évei, amikor hűségesen végezzük egy másik ember mellett a színfalak mögötti szolgálatot.” A Biblia azt mondja: „Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok” (Zsidók 6:10).
Légy türelmes, amikor eljön az ideje, Isten meg fogja érlelni a benned elrejtett jó gyümölcsöt.
