Győzelem a kísértések fölött
„Boldog és áldott, aki a kísértésben kitart, mert miután kiállta a próbát, megkapja az örök élet koszorúját, amelyet Isten azoknak ígért, akik szeretik őt” (Jak 1:12, EFO).
A kísértés — az első bűneset óta — fontos téma mind a Szentírásban, mind a keresztények életében. Nem csak elméleti kérdésről van szó, hiszen Jakab a kísértés fölötti győzelemről ezt írta: „Boldog és áldott, aki a kísértésben kitart, mert miután kiállta a próbát, megkapja az örök élet koszorúját, amelyet Isten azoknak ígért, akik szeretik őt” (Jak 1:12, EFO). De hogyan lehetünk sikeresek a kísértésekkel szemben?
Luther ezt mondta: „A kísértések voltak tanítómestereim az istenismeretben.” Valóban igaz, hogy még a kísértések is formálhatnak minket, azonban meg kell tanulnunk ellenállni nekik, és győzelmet aratni fölöttük. A következő pontok segíthetnek megérteni, hogyan tudjuk ezt elérni.
1. Beismerés
A sikerhez vezető első lépés annak beismerése, hogy kísérthetők vagyunk egy bizonyos területen (pl. falánkság, alkohol, paráznaság stb.). Ha túl erősnek gondoljuk magunkat, és túl büszkék vagyunk ahhoz, hogy beismerjük saját korlátainkat, akkor nem fogunk sikert elérni. A Biblia arra figyelmeztet, hogy lássuk be, gyengék, kísérthetők, esendők vagyunk: „Ne légy naiv és magabiztos! Te sem vagy kivétel. Ugyanúgy elbukhatsz, mint bárki más. Felejtsd el a magabiztosságot, nincs semmi haszna. Gyakorold helyette inkább az Istenbe vetett bizalmat” (1Kor 10:12, MSG, vö. Mt 5:3). Ha beismerjük gyengeségünket, eljuthatunk oda, hogy elmondjuk: “mindenre van erőm Krisztus által, aki megerősít” (Fil 4:13, EFO).
Azon kívül, hogy általánosságban elfogadjuk, hogy mi magunk is kísérthetők vagyunk, tegyünk meg egy ettől sokkal konkrétabb lépést is. Határozzuk meg, hogy mi az a speciális terület, ahol a kísértésekkel küzdünk. Nevezzük meg a problémát, így tudatosabban tudunk küzdeni ellene.
2. A figyelem elterelése
Ha sikerült meghatároznunk, mely területen kell küzdenünk, próbáljuk meg elterelni a figyelmünket olyan dolgok felé, amelyek segítenek az ellenállásban. Pál arra biztat minket, hogy ejtsünk foglyul minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre (2Kor 10:4-5). Erre több lehetőségünk is van. Jób szövetséget kötött a szemével, hogy ne tekintsen arra, ami a kísértés forrása lehet (Jób 31:1, vö. Zsolt 119:37). József futva menekült el abból a helyzetből, mely a bukás lehetőségét hordozta magában (1Móz 39:1-23).
A figyelem elterelése azért fontos, mert nélküle a gondolataink olyan irányba fognak csapongani, melyek kísértésbe vihetnek, és bűnbe eshetünk miattuk. Ha — gondolatban — közel kerülünk a tűzhöz, valószínűleg meg fogjuk égetni magunkat: „Vihet-e valaki tüzet a keblében úgy, hogy meg ne gyulladjon a ruhája?” (Péld 6:27, MBT). Minden a fejünkben, a gondolatainkkal kezdődik el, itt fogan meg a kísértés, ami kiteljesedik, és bűnhöz vagy akár lelki halálhoz is vezethet (Jak 1:14-16). A figyelem elterelésével alternatívát tudunk adni a gondolatainknak — főleg azokban a helyzetekben, melyben érezzük a kísértést. Mire irányítsuk ilyenkor a gondolatainkat? Pál választ ad erre: „A mennyei dolgokon gondolkozzatok, ne a földieken járjon az eszetek!” (Kol 3:2, EFO). „Ösztönösen is abba az irányba mozdulunk, amelybe figyelmünk fordul. Minél többet gondolunk valamire, annál erősebben tart a markában” (Rick Warren) — ezért nem mindegy, mire irányítjuk a figyelmünket.
3. Segítség kérése
A modern, önérzetes, büszke emberre az jellemző, hogy mindent önerőből szeretne megoldani, anélkül, hogy bárkitől is segítséget kérjen. Talán az esendőség látszatától félnek, attól, hogy gyengének és kiszolgáltatottnak tűnjenek mások előtt. Keresztények között azonban nem szabad így történnie. El kell fogadnunk Isten elképzelését, miszerint felelősek vagyunk egymásért: „Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét” (Gal 6:2, MBT).
Bizonyos esetekben igencsak zavarba ejtő parancsokkal találjuk szembe magunkat. Jakab levelében például ezt olvassuk: „Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért” (Jak 5:16, MBT). Ez nem azt jelenti, hogy az egész gyülekezet előtt be kell számolnom minden egyes bűnömről és kísértésemről. De a bizalmamba avathatok egy lelkileg érettebb testvért, esetleg egy barátot, aki megért és imádkozik értem, hisz „jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van” (Préd 4:9, MBT). Azon kívül, hogy mellettem áll, imádkozik értem, másban is segíthet: elszámoltatható vagyok, és időnként rákérdezhet, hogy állok életem kérdéses területeivel.
A kísértésekben való helytállás csak Istennel lehetséges (Mk 10:27). De a fenti három pont segíthet abban, hogy győzelmet arathassunk a kísértést jelentő helyzetekben. Megéri küzdeni, hisz a bevezetőben említett szakaszban Jakab nem kevesebb jutalmat ígért, mint az örök élet koszorúját. (Tóth-Simon Károly)
A kísértés — az első bűneset óta — fontos téma mind a Szentírásban, mind a keresztények életében. Nem csak elméleti kérdésről van szó, hiszen Jakab a kísértés fölötti győzelemről ezt írta: „Boldog és áldott, aki a kísértésben kitart, mert miután kiállta a próbát, megkapja az örök élet koszorúját, amelyet Isten azoknak ígért, akik szeretik őt” (Jak 1:12, EFO). De hogyan lehetünk sikeresek a kísértésekkel szemben?
Luther ezt mondta: „A kísértések voltak tanítómestereim az istenismeretben.” Valóban igaz, hogy még a kísértések is formálhatnak minket, azonban meg kell tanulnunk ellenállni nekik, és győzelmet aratni fölöttük. A következő pontok segíthetnek megérteni, hogyan tudjuk ezt elérni.
1. Beismerés
A sikerhez vezető első lépés annak beismerése, hogy kísérthetők vagyunk egy bizonyos területen (pl. falánkság, alkohol, paráznaság stb.). Ha túl erősnek gondoljuk magunkat, és túl büszkék vagyunk ahhoz, hogy beismerjük saját korlátainkat, akkor nem fogunk sikert elérni. A Biblia arra figyelmeztet, hogy lássuk be, gyengék, kísérthetők, esendők vagyunk: „Ne légy naiv és magabiztos! Te sem vagy kivétel. Ugyanúgy elbukhatsz, mint bárki más. Felejtsd el a magabiztosságot, nincs semmi haszna. Gyakorold helyette inkább az Istenbe vetett bizalmat” (1Kor 10:12, MSG, vö. Mt 5:3). Ha beismerjük gyengeségünket, eljuthatunk oda, hogy elmondjuk: “mindenre van erőm Krisztus által, aki megerősít” (Fil 4:13, EFO).
Azon kívül, hogy általánosságban elfogadjuk, hogy mi magunk is kísérthetők vagyunk, tegyünk meg egy ettől sokkal konkrétabb lépést is. Határozzuk meg, hogy mi az a speciális terület, ahol a kísértésekkel küzdünk. Nevezzük meg a problémát, így tudatosabban tudunk küzdeni ellene.
2. A figyelem elterelése
Ha sikerült meghatároznunk, mely területen kell küzdenünk, próbáljuk meg elterelni a figyelmünket olyan dolgok felé, amelyek segítenek az ellenállásban. Pál arra biztat minket, hogy ejtsünk foglyul minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre (2Kor 10:4-5). Erre több lehetőségünk is van. Jób szövetséget kötött a szemével, hogy ne tekintsen arra, ami a kísértés forrása lehet (Jób 31:1, vö. Zsolt 119:37). József futva menekült el abból a helyzetből, mely a bukás lehetőségét hordozta magában (1Móz 39:1-23).
A figyelem elterelése azért fontos, mert nélküle a gondolataink olyan irányba fognak csapongani, melyek kísértésbe vihetnek, és bűnbe eshetünk miattuk. Ha — gondolatban — közel kerülünk a tűzhöz, valószínűleg meg fogjuk égetni magunkat: „Vihet-e valaki tüzet a keblében úgy, hogy meg ne gyulladjon a ruhája?” (Péld 6:27, MBT). Minden a fejünkben, a gondolatainkkal kezdődik el, itt fogan meg a kísértés, ami kiteljesedik, és bűnhöz vagy akár lelki halálhoz is vezethet (Jak 1:14-16). A figyelem elterelésével alternatívát tudunk adni a gondolatainknak — főleg azokban a helyzetekben, melyben érezzük a kísértést. Mire irányítsuk ilyenkor a gondolatainkat? Pál választ ad erre: „A mennyei dolgokon gondolkozzatok, ne a földieken járjon az eszetek!” (Kol 3:2, EFO). „Ösztönösen is abba az irányba mozdulunk, amelybe figyelmünk fordul. Minél többet gondolunk valamire, annál erősebben tart a markában” (Rick Warren) — ezért nem mindegy, mire irányítjuk a figyelmünket.
3. Segítség kérése
A modern, önérzetes, büszke emberre az jellemző, hogy mindent önerőből szeretne megoldani, anélkül, hogy bárkitől is segítséget kérjen. Talán az esendőség látszatától félnek, attól, hogy gyengének és kiszolgáltatottnak tűnjenek mások előtt. Keresztények között azonban nem szabad így történnie. El kell fogadnunk Isten elképzelését, miszerint felelősek vagyunk egymásért: „Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét” (Gal 6:2, MBT).
Bizonyos esetekben igencsak zavarba ejtő parancsokkal találjuk szembe magunkat. Jakab levelében például ezt olvassuk: „Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért” (Jak 5:16, MBT). Ez nem azt jelenti, hogy az egész gyülekezet előtt be kell számolnom minden egyes bűnömről és kísértésemről. De a bizalmamba avathatok egy lelkileg érettebb testvért, esetleg egy barátot, aki megért és imádkozik értem, hisz „jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van” (Préd 4:9, MBT). Azon kívül, hogy mellettem áll, imádkozik értem, másban is segíthet: elszámoltatható vagyok, és időnként rákérdezhet, hogy állok életem kérdéses területeivel.
A kísértésekben való helytállás csak Istennel lehetséges (Mk 10:27). De a fenti három pont segíthet abban, hogy győzelmet arathassunk a kísértést jelentő helyzetekben. Megéri küzdeni, hisz a bevezetőben említett szakaszban Jakab nem kevesebb jutalmat ígért, mint az örök élet koszorúját. (Tóth-Simon Károly)
