Sheen püspök már1974-ben látta a mai növekvő válság gyökerét, amelyet szilárdan megalapoztak, de ugyanakkor megadta az ellenszerét is.
„Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a keresztény társadalom a vége felé tart” – mondta Fulton Sheen érsek ünnepélyesen 1974-ben egy televíziós műsorban. „Most nem a kereszténységről, nem az Egyházról van szó. A kereszténység, mint a keresztény elvek által ihletett gazdasági, politikai, társadalmi berendezkedés ért a végéhez – és látjuk az agóniáját. Nézzék meg a tüneteket: a családok felbomlását, a válást, az abortuszt, az erkölcstelenséget, az általános tisztességtelenséget.” Ma már tudjuk, hogy még rosszabbul állunk a házasság és a nemi identitás fogalma tekintetében. És súlyosbodott a válság az Egyházon belül is.
Emlékeztetett arra a 22 civilizációra, amelyek a világ kezdete óta elsüllyedt, ebből 19 belülről romlott meg és pusztult el.
„Ha valamiben napról napra élünk, nem látjuk a hanyatlását. A sajtó, amit olvasunk, a televízió, amit nézünk, semmiképp nem a keresztény elvek által inspirált. Tény, hogy sokan közülünk azt a tendenciát követjük, hogy lemegyünk a világ szintjére, és nem felemeljük azt. Attól félünk, hogy népszerűtlenek vagyunk – tehát a csőcselékkel tartunk.”
A bölcs püspök megjegyezte, hogy az egyházi történelmének negyedik 500 éves korszakában élünk, és elmagyarázta, hogy „az egyház nem egy folytonos valami”, hanem hanyatlik, majd ismét felemelkedik. Továbbra is Krisztus, mint a „pap és áldozat” elve alapján működik. Négy ilyen halála volt a keresztény történelmünknek.”
Először a három hanyatlás és felemelkedés.
Az első borzalmas szorongatást az Egyház Róma bukása idején élte meg. Hatalmas újjászületés volt, amikor a szent misszionáriusok, Szent Ágoston, és Szent Patrik terjesztették a hitet a szigetországban. Azután jött egy második „hanyatlás” az 1000. év körül a muszlim inváziókkal és az egyház Konstantinápolyban való szétesésével. A harmadik 500 éves periódusban az Egyház „romlott” meg, amikor apácák és papok hagyták el a hivatásukat. Aztán jöttek a reformerek, akik „szinte mindig a nem megfelelő dolgokat reformálják meg. És elkezdték a hit megreformálását, pedig a hittel semmi baj nem volt – az erkölcsöket kellett volna megreformálni.” Ez nem megújulás – mert valójában az erkölcsök megreformálására van szükség ma is.
„És most a negyedik időszakban vagyunk, amikor ismét romlásnak indultunk – el vagyunk kényeztetve – nincs nagy lelkesedés, nagyszerű tudás, nincs nagy tűz. Mégis van remény, mert bárki, aki ismeri a történelmet, nem jön különösebben zavarba.”
Az Egyház ellenségei.
„Azonban az 500 éves időszakokban az ellenség más és más volt” – folytatta – „és itt általában az Egyházon belüli ellenségekről beszélünk, amely az első 500 évben, a Krisztus személyét körülvevő hamis tan, a keresztény eretnekség volt. Tehát az Egyház szakadása volt az egyik oka annak, hogy lehetővé tette a muszlimok előretörését.” A következő időszakban támadások folytak az Egyház feje ellen, ami a keleti egyház elszakadásához vezetett. A 16. században a támadás „Krisztus misztikus teste, az Egyház ellen” irányult. Ez a reformáció ideje volt.
A mai 4. ellenség.
„Az ellenségünk ma a világ szelleme” – tette világossá Sheen.
„Ma a világhoz kell igazodnunk, különben megbélyegzettek vagyunk” – mondta. Politikailag korrektnek kell lennünk.” A mi Urunk azt mondta: kiválasztottalak titeket a világból. Olyan egyszerű, és ezer okkal indokolható; nevezetesen, hogy a Vatikáni Zsinat mondta azt, hogy ki kell menni a világba – Valóban, de nem a világé lenni, ami egészen más. Ez tehát a mostani próbatételünk. Sheen ezt „az elkorcsosulásunk egyik alapvető okának látta.” Haldoklunk. De mit lehet itt tenni? Mi lehet erre a válasz?”
„Ezek nagyszerű és csodálatos napok, amelyekben élünk. Hálás vagyok Istennek, hogy ezekben a napokban élhetek, mert ezek a megpróbáltatás napjai.” Sheen azt magyarázta, hogy könnyű volt kereszténynek lenni a beszéde előtt három évtizeddel. „A légkör keresztény volt; az erkölcs keresztény volt; nem volt nagy probléma a keresztény társadalomhoz való alkalmazkodásban. De most, amikor mindent a feje tetejére állítanak, a maszkoknak le kell hullaniuk, és olyanoknak mutatjuk magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk.”
„Ma a jelenünk van ellenünk. Ma a világ hangulata, hogy alkalmazkodj a világhoz, vedd annak szellemiségét. De figyelem, a holttestek árral lefelé úsznak! Csak az élő testek állnak ellen az áramlatnak. És így tesz próbára minket a mi jóságos Urunk.”
A nyugati kereszténységet a világiassággal teszi próbára az Úr, és hányan bukunk el? Vajon Sheen püspök meglepődne-e azon, hogy milyen mértékben növekedett azóta a dekadencia és a korrupció?
Sheen példaként hozza fel az izraeliták sivatagban való próbatételét. A bölcs püspök rávilágított arra, hogy az izraeliták többsége, akik az ígéret földjét keresték, azt mondták az embereknek, hogy azért nem tudnak bejutni, mert az ott élők túl erősek. De „a többségnek nincs mindig igaza!” Csak Káleb és Józsue, „a kisebbségség”, nem értett ezzel egyet. És igazuk volt.
Sheen figyelmeztetett: „az Egyházban mindig jelen lesz egy kisebbségi vélemény: azoknak a szerzeteseknek, a papoknak, és laikusoknak a nézete – de nem az agresszív és bántalmazó kisebbségé, hanem azé a kisebbségé, akik bíznak Istenben, mint Káleb és Józsue. Tehát ahogy a zsidók hite próbának lett alávetve, úgy lesz a mienk is.”
Majd azzal folytatta –„talán rövid időn belül eljön a harcok és a próbák ideje. A mi Urunk azt mondta, a Sátán megrostál benneteket, mint a búzát.” És valóban meg vagyunk rostálva. „Tehát mindannyian hálát adhatunk Istennek, hogy ezekben az időkben élünk. Mondhatunk „igent” vagy „nemet”, és nyomban támadás, kritika és nevetség tárgyává válunk, mert sok keresztény ma a világ szelleme szerint él.”
Meglepő, váratlan tanács.
A szent püspök világossá tette, hogy a helyzet valójában nem „komor”.
Miért? Mert „ez egy kép az Egyházról a növekvő ellenállás közepette. Ezért éljétek meg ezt a próbatételt tudatosan, és Krisztus szívéhez közelebb kerülve. „Legyetek a ’kisebbség’!”
És ha van valami, amit napjainkban vissza kell állítani, azt mondanám, hogy az a fegyelem és elkötelezettség: „A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mostanáig erőszakot szenved, és az erőszakosak ragadják el azt”(Jn, 11, 12).
Megfigyelte, hogy mikor az egyház enged valamiben, akkor a világ magához ragadja azt, de rosszul. Például ha a miszticizmus csökken, és a fiatalok a gyógyszerekhez és a drogokhoz fordulnak. És ha lemondunk a fegyelemről, a kereszthez való elkötelezettségről, akkor több rendőrt kell alkalmaznunk az erőszak megállítására, több kórházat kell építeniük a szenvedélybetegeknek. Miért? Mert nem létezik erkölcsi ok, hogy miért kellene abbahagyniuk.
És nincs igaza a mai tendenciákat figyelembe véve? Mi a szokásos első válasz? Több kormányzati kiadás és több törvény fogja megoldani a problémát.
Sheen: „Az Úr azt mondta, azért jöttem, hogy kardot hozzak. Nem azt a kardot, amelyet az ellenség ellen irányítunk, hanem amelyet a lelkünk hét ellensége: a büszkeség, a kapzsiság, a bujaság, a harag, az irigység, a torkosság és a lustaság ellen használunk. Már nem használjuk a kardot – tehát vissza kell szereznünk! Így szerzünk békét! És a béke soha nem társadalmi, amíg előbb nem személyes.
A társadalmi béke, a világbéke a szívünkben lévő egyéni béke kiterjesztése. Ha békében vagyunk Istennel, akkor békében leszünk embertársainkkal is. Ha nem vagyunk békében az Istennel, akkor mindenki mással is rossz kapcsolatban leszünk.”
Sheen érsek mindenkinek azt mondta, hogy vegye komolyan egy Oltáriszentségben jelen levő Úr előtti minden napi adorációt „nemcsak a saját lelkéért, hanem a világért és a szent maradék megerősítéséért.” Hangsúlyozta: „Az Úrnak vannak tartalékai. Tanít és felkészít bennünket az eljövendő megújult Egyházra. Ő velünk van.”
A cikk teljes terjedelmében itt olvasható.
http://petersziklaja.hu/
