„Utaimat megfontolom, lépteimet intelmeidhez igazítom.” (Zsoltárok 119:59)
A siker elérésének egyik kulcsa a megfelelő hozzáállás. De ahhoz, hogy javítani tudj hozzáállásodon, először fel kell mérned, hol tartasz most. Ehhez idő kell., és attól függően, hogy mennyire ismered magadat, talán nehéz is lehet. A titok nyitja, hogy tárgyilagosan tekints magadra, és el tudd különíteni személyedet a hozzáállásodtól. Nem az a cél, hogy kárhoztasd magad, hanem az, hogy világosan lásd önmagadat, és így pozitív változást érj el gondolkodásodban. A favágók a kivágott szálfákat le szokták úsztatni a folyón, de előfordul, hogy a rönkök feltorlódnak. Ilyenkor a favágók felmásznak egy magas fára, ahonnan belátják a folyót, és megállapíthatják, hogy melyik fa gátolja a többi mozgását. Ha azt az egyet eltávolítják az útból, a többit már elvégzi a folyó. Egy tapasztalatlan ember órákat, napokat, esetleg heteket is tölthet a szálfákkal való küszködéssel eredménytelenül. A lényeg, hogy nem feltétlenül kell mindent megváltoztatnod gondolkodásmódodban – csak azt a néhány dolgot, ami akadályozza, hogy egészséges hozzáállásod legyen. Ha ezeket eltávolítod, az életed elkezd a jó irányba folyni. Van néhány kérdés, ami segíthet felfedezni, ami az a gátló tényező, ami visszatart. Hogy érzed magad a bőrödben? Mikor érzed a legnegatívabbnak a hozzáállásodat? Mi okozza a legnagyobb problémát a másokkal való kapcsolatodban? Bizonytalanság? Neheztelés? Kisebbrendűségi érzés? Milyen negatív gondolatok uralják gyakran gondolataidat? Ezek fontos kérdések, mert az ember azzá lesz, amit gondol magában. Ha változtatni akarsz az életeden, kérd Istent, hogy segítsen felismerni, mi van rád rossz hatással.
A szenvedély ereje
„Az életem semmit sem ér, ha nem arra használom, hogy elvégezzem azt a munkát, amivel megbízattam.” (Apostolok cselekedetei 20:24 TLB)
Pál megtalálta Istennek az életére vonatkozó tervét, és ebből fakadt hihetetlen szenvedélye. Figyeld meg: a) a szenvedély energiával tölt fel! A szenvedélyes ember, még ha korlátozott képességekkel rendelkezik is, jóval többet visz véghez egy passzív embernél, akinek nagyszerű képességei vannak. Azért, mert a szenvedélyes emberek határtalan lelkesedéssel cselekszenek! b) a szenvedély legyőzi a félelmet. Mi az, ami ráveszi az embereket, hogy kockázatot vállaljanak, hogy elmenjenek még egy mérföldre, és megtegyenek bármit, ami ahhoz kell, hogy elérjék a céljukat? A szenvedély. Amíg a szenvedély megvan, addig nem számít, milyen gyakran vallanak kudarcot, vagy hogy mások ellenük vannak-e. A sikerig meg sem állnak. c) A szenvedély hajt, míg meg nem találod, amit keresel. Salamon azt írja: „ha úgy keresed azt [a bölcsességet], mint az ezüstöt, és úgy kutatod, mint az elrejtett kincseket, akkor megérted, mi az ÚR félelme, és rájössz, mi az istenismeret (Példabeszédek 2:4-5). Van egy történet Szókratészről, amelyben egy büszke fiatalember állítólag a következő kéréssel fordult hozzá: „Ó, nagy Szókratész, tudásért jöttem hozzád.” Szókratész ekkor levezette őt a tengerhez, és bevitte derékig érő vízbe. „Mondd csak még egyszer, mit akarsz!” szólt. „Tudást.” Szókratész lenyomta a víz alá, és ott tartotta 30 másodpercig. „És most mit akarsz?” A fiatalember köpködve így felelt: „Bölcsességet, ó nagy Szókratész.” A filozófus ismét lenyomta a víz alá. Aztán elengedte, és újra megkérdezte: „Mit akarsz?” „Tudást, ó bölcs és…” próbálta meg kinyögni, mielőtt Szókratész újra lenyomta őt, és még hosszabb ideig tartotta a víz alatt. „Mit akarsz?” kérdezte aztán ismét. A fiatalember köhögve és levegő után kapkodva kiáltotta: „Levegőt! Levegőt akarok!” „Ha majd annyira akarod a tudást, mint a levegőt, akkor megszerzed a tudást” – felelte Szókratész, majd visszatért a partra. Összegzésül: Légy szenvedélyes!
„Gerjeszd fel az Isten ajándékát, amely benned van!” (2Timóteus 1:6 NIV)
A sikeres élet kulcsa, hogy ismerd magadat (az elhívásodat), és azt, hogy mit kellene tenned (a sorsodat, rendeltetésedet). Ezek nélkül olyan vagy, mint egy görkorcsolyázó polip: sok mozgás, de nincs igazi iránya. Egy másik kulcs, hogy szellemi és érzelmi hajtóanyag kell ahhoz, hogy eljuss oda. Kétféle ember van:
1) Azok, akiknél alacsonyan lobog a láng. Ha nem szereted azt, amit csinálsz, akkor olyan leszel, mint Eddie, akinek a nagymamája opera-rajongó volt. Amikor Eddie nyolc éves lett, a nagymamája elvitte egy német nyelvű Wagner előadásra. Másnap a fiú a következő sorokat küldte a nagymamának: „Kedves Nagyi! Köszönöm a születésnapi ajándékot. Mindig is erre vágytam, de nem annyira. Szeretettel: Eddie.” Nehéz elérni valamit, amire nem igazán vágysz. Igaz a régi mondás: „Keress valamit, amit annyira szeretsz csinálni, hogy akkor is örömmel végzed, ha semmit nem kapsz érte, és ha megtanulod jól csinálni, idővel boldogan fizetnek majd érte az emberek.”
2) Azok, akikben nincs láng. Néhányan azt mondják, hogy úgy érzik, kiégtek. Az igazság az, hogy sokukban nem is égett tűz. Norman Cousins mondta a következőt: „Nem a halál a legnagyobb veszteség az életben. A legnagyobb veszteség az, ami még életünk során meghal bennünk.” Ha nem vigyázol, úgy végezheted, mint az az ember, akinek a sírkövére ez volt írva: „Meghalt 30 évesen. Eltemették 60 éves korában.” Ne hagyd, hogy veled is ez történjen! Ha rájössz, mi az Istentől rendelt célod, az szenvedélyessé tesz. Fel kell szítanod ezt a lángot? Igen, rendszeresen! De energiával fog feltölteni, és elvisz a célodhoz.
„Nekem Atyám dolgaival kell foglalkoznom.” (Lukács 2:49 KJV)
Figyeld meg Krisztus életét! Tizenkét éves korában ezt mondta a szüleinek: „Nekem Atyám dolgaival kell foglalkoznom.” Később ezt hirdette tanítványainak: „Nekünk… annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem” (János 9:4) Figyeld meg a „kell” szót! Jézus tudta, hogy mire volt elhívva, és nem engedte, hogy bármi is útjába álljon annak. Ha Istentől kapott szenvedélyedhez igazodva állapítod meg a fontossági sorrendet életedre vonatkozóan, akkor azt kockáztatod, hogy félre fognak érteni, és kritizálni fognak azok, akik nem értenek, vagy akiket más értékrend vezérel. De kérdezd meg magadtól: „A kockázat gyötrelmével vagy inkább a megbánás fájdalmával óhajtok együtt élni?”
Dr. John Maxwell írja: „Az 1970-es évek elején rájöttem, hogy csak úgy hozhatom ki a legtöbbet a tálentumaimból és aknázhatom ki a lehetőségeimet, ha összeegyeztetem a szenvedélyemet és az értékrendemet. Túl sok időt fordítottam olyan feladatokra, amelyekhez sem tehetségem, sem kedvem nem volt. Változtatnom kellett; össze kellett hangolnom azt, ami fontos volt nekem, azzal, amit csináltam. Ez nagy változást hozott az életemben. Nem szüntette meg a gondokat, és nem mozdította el az akadályokat, de képessé tett arra, hogy több energiával és lelkesedéssel nézzek szembe velük. Most már több mint 30 éve azon fáradozom, hogy fenntartsam ezt az összhangot az értékrend és a szenvedély között. Ehhez a következő szavakat tartom szem előtt, hogy a helyes kerékvágásban tartsanak: Sok dolog van, ami megragadja a tekintetemet, de kevés olyan, ami megragadja a szívemet. Ezek azok, amelyeket érdemes lehet megcéloznom.” Ha az értékrended nincs összhangban a szenvedélyeddel, sürgősen változtass valamin!
„Az Úr igéje… perzselő tűzzé vált szívemben.” (Jeremiás 20:8-9)
Ha raktál már tüzet valaha, akkor tudod, hogy hajlamos kialudni. Táplálnod és óvnod kell. És nem mindenki fog ebben segíteni. Kétféle emberrel találkozhatsz az életben: ’tűzgyújtókkal’ és ’tűzoltókkal’. Az első csoport lelkesíteni, ösztönözni, bátorítani fog, és minden létezőt elkövet, hogy segítsen. A második csoport hideg vizet zúdít rád. Hogyan tudod megállapítani a különbséget? A ’tűzoltók’ ilyen kifejezéseket használnak, mint: „Ez nincs benne a költségvetésben… ez nem praktikus… ezt már próbáltuk, de korábban sem működött… ha nem romlott el, akkor nem kell javítani… és ki fogja a többletmunkát elvégezni?... nincs elég tapasztalatunk, tehetségünk, képzettségünk stb. … mit gondolsz, ki vagy te?” Ha már hallottál egy-két ilyen kifogást a körülötted élőktől, imádkozz értük, szeresd őket, de ne hagyd, hogy befolyásoljanak! A ’tűzoltók’ arra összpontosítanak, hogy mi rossz, ahelyett, hogy arra figyelnének, mi jó. Megtalálják minden jóban a rosszat. Kételkednek. Ellenállnak a változásnak. Megpróbálják kioltani szenvedélyed tüzét, és ezáltal megakadályozzák, hogy feljebb juss. Néha szándékosan teszik ezt, máskor nem tudatosan. Óvatosan bánj velük! Tölts inkább több időt a tűzgyújtókkal, akik nem csak azt nézik, hogy ki vagy, de azt is, hogy ki lehetnél; akik olajat öntenek a tüzedre, és lángra lobbantják lelkesedésedet!
Becslések szerint körülbelül 200 millió keresztény él Kínában. Az egyik tűzgyújtó, aki segített ezt elindítani, Hudson Taylor volt. Ő volt az az ember, aki ezt mondta: „Negyven év alatt egyszer sem kelt fel úgy a nap Kínában, hogy ne talált volna engem imában a térdeimen.” Ez aztán a szenvedély!
„Bárcsak…”
„Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.” (János 15:12)
Dr. James Dobson írja: „Egy tanítónő megmutatta hatodik osztályosainak dolgozatait. Arra kérte a gyerekeket, hogy írjanak egy sor olyan mondatot, melyek a „Bárcsak…” kifejezéssel kezdődnek. A tanítónő arra számított, hogy diákjai olyasféle vágyaikról fognak írni, hogy szeretnének egy biciklit, játékokat, állatokat, vagy egy kirándulást a vidámparkba stb. Ehelyett a harminc gyerekből húsz a családjukban bekövetkezett törésekről vagy otthoni konfliktusokról írt: »Bárcsak ne veszekednének a szüleim!« »Bárcsak hazajönne az apám!« »Bárcsak csupa ötösöm lenne, akkor szeretne az apukám!« »Bárcsak ne lenne az anyámnak pasija!« »Bárcsak egyetlen anyám és egyetlen apám lenne, akkor nem csúfolna a többi gyerek! Három anyám és három apám van, és tönkreteszik az életemet.«»Bárcsak lenne egy puskám, hogy lelőhetnék mindenkit, aki rajtam szórakozik!«
Nem újság, hogy a családok manapság bajban vannak, de továbbra is aggaszt, ha látom, hogy az iméntiekhez hasonló kisgyermekek küszködnek egy olyan korban, amikor egyszerűen csak felnőni is hatalmas vállalkozás. Milliónyi kortársuk van ugyanebben a csapdában. Fiatal életük minden területére kihat a bizonytalan családi helyzet azokban az években, amikor még fejlődésben vannak. Ha nem kapnak szakértő segítséget, sokan közülük magukkal hurcolják ezeket a problémákat a jövendő kapcsolataikba. Így a szétbomlás mintája megismétli magát a következő nemzedékben. Visszatérve a hatodikosok dolgozataihoz, azon tűnődöm, vajon a te gyermeked hogyan fejezné be azt a mondatot, mely így kezdődik: »Bárcsak…«”
„…tudd meg, ó király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt…” (Dániel 3:18)
Minél magasabbra jutsz az életben, annál biztosabb, hogy az emberek megpróbálnak majd irányításuk alá kényszeríteni. Fenyegetéseik talán valóságosnak tűnnek majd, és félelmetesnek tűnhet figyelmen kívül hagyni a várható következményeket. Nézd csak meg Sadrak, Mésak és Abédnegó történetét! Isten iránti elkötelezettségük a hétszeresen befűtött kemencébe juttatta őket. Ugyanakkor hatalmas áldás forrásává is vált, és olyan pozícióba emelte őket, ahonnan hatással tudtak lenni környezetükre. Történetük azt tanítja nekünk, hogy a jellem igazi próbája csak olyan helyzet lehet, amikor a kimenetel nem a mi kezünkben van. Egyszerűen csak dönts úgy, hogy azt teszed, ami Isten szemében helyes, a következményeket pedig bízd rá! Ez egy tűzpróba, de ugyanakkor tisztító tűz is, ami kiégeti belőlünk a salakot, sé megerősödve jövünk ki belőle. Minden alkalommal, amikor helyesen cselekszel, amikor a menekülés helyett felvállalod azt az utat, amire Isten hívott, a szabadság új szintjébe lépsz. Mint ahogy Sadrak, Mésak és Abednegó is felfedezte, három dolog történik: 1) Megszabadulsz a „Nebukadneccaroktól”, akik azt állítják, hogy hatalmuk van életed történései felett. 2) Szabadon nemet mondhatsz azoknak, akik megpróbálnak kihasználni és manipulálni. 3) Szabadon szolgálhatod mindenható Királyodat, és nemet mondhatsz mindazoknak a trónkövetelőknek, akiknek valójában semmi hatalmuk nincs fölötted. Az ilyen pillanatokban nem csak abba nyersz bepillantást, hogy milyen ember vagy valójában, hanem ami sokkal fontosabb: hogy Kié vagy. Isten pedig vagy a fejlődésedre használja a tüzes kemencét, vagy kiszabadít belőle – vagy éppen mindkettő megteszi!
Sadrak, Mésal és Abédnegó magas beosztásban voltak, semmit sem nyerhettek abból, ha szembeszálltak Babilon királyával. Akkor miért tették mégis? Azért, mert azt parancsolta nekik, hogy ne engedelmeskedjenek Istennek, és meggyőződésüket megszegve hajoljanak meg tisztelettel egy pogány bálványszobor előtt. Kétségtelen, hogy felhozhattak volna észérveket: „Jobb egy élő kutya, mint egy alvó oroszlán. Ha életben maradunk, még tehetünk jót Istennek és az embereknek”. Ez a felfogás sokunkat meggyőzött volna, őket miért nem? Mert ők megértették, hogy sikerük nem Nebukadeneccarnak köszönhető. Lehet, hogy a király eszköz volt Isten kezében ahhoz, hogy őket felemelje, de nem ő volt a forrása sem jelentőségüknek, sem biztonságuknak. Ezt a két dolgot csak Isten tudja megadni – és ők megértették, hogy nem lehet feladni az Isten szerinti alapelveket, sé közben Isten áldásaiban járni. Nem teheted meg, hogy szomorúságot okozol a Mindenhatónak azért, hogy ki tudj jönni azokkal, akik azt hiszik magukról, hogy mindenhatók. Mindig lesznek olyanok, akik azt hiszik, tudják, mit kellene tenned. Ez a három héber ifjú azonban jobban tudta: „… Istenünk, akit szolgálunk, ő tud…” (Dániel 3:17). Mit tud? „… mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk…” (Efezus 3:20). Azzal, hogy nem voltak hajlandóak meghajolni, amikor a meghajlás ajánlatosnak tűnt, egy egész nemet szívét fordították Istenhez. Nos, a te befolyásod talán nem ilyen széles körű, de egyvalamire számíthatsz: a többiek figyelik, hogy kire lesz hatással, hogy kiállsz valami mellett. Kérd hát Istent, hogy erősítsen meg, és cselekedj helyesen!
„…Mert a vér… szerez engesztelést.” (3Mózes 17:11)
Jeffrey Ebert mondja: „Amikor ötéves voltam, az autókban még nem voltak gyárilag beépített biztonsági övek és légzsákok. A családommal hazafelé autóztunk éjszaka egy kétsávos vidéki úton. Édesanyám ölében ültem, amikor egy másik autó, melyet egy részeg sofőr vezetett, áttért a mi sávunkba, és frontálisan összeütközött velünk. Magára az ütközésre nem emlékszem, arra viszont igen, hogy féltem és összezavarodtam, ahogy láttam, hogy tetőtől talpig vér borít. Aztán rájöttem, hogy ez nem mind az én vérem, hanem az édesanyámé. Abban a töredékmásodpercben, amikor a szembejövő autó reflektora a szemébe világított, ő ösztönösen… rám borult, és a testével védett meg. Az ő teste volt az, amely a műszerfalhoz vágódott, az ő feje törte szilánkokra a szélvédőt. Ő fogta fel a becsapódást… így nekem nem kellett. Hosszadalmas műtétre volt szüksége, hogy felépüljön sérüléseiből.” A kereszten Jézusra sújtott a csapás a mi bűneinkért, és abban a pillanatban, amikor Belé vetjük bizalmunkat, kiontott vére megbékéltet minket Istennel. Gondold végig Isten problémáját! A Biblia azt mondja Istenről: „Szemed tiszta, nem nézheti a rosszat, nem tudod elnézni az elnyomást…” (Habakuk 1:13). Ezért Isten úgy oldotta meg ezt, hogy Krisztust állította a mi helyünkre, és az Ő vérén át tekint ránk. Az egyik énekíró így fogalmazott: „Amikor Isten rám néz, nem látja mindazt, amit tettem, mert csak keresztre feszített Fiának vérét látja”. Isten Igéje azt mondja: „Mert a vér… szerez engesztelést” (3Mózes 17:11). „…az egy Jézus Krisztus által…lett egynek az igazsága minden ember számára az élet megigazulásává… az egynek engedelmessége által is sokan lettek igazakká” (Róma 5:17-19) Csodálatos! Jézus vére áthidalja a szakadékot, és egyesít minket Istennel!
„Semmit nem cselekedvén versengésből…” (Filippi 2:3 Károli)
A versengést így lehet meghatározni: „viszály… küzdelem… rivalizálás”, és Isten Igéje azt mondja, hogy ezt mindenáron kerülni kell: „Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál.” A versengés célja, hogy rombolást vigyen végbe a házasságokban, a gyülekezetekben, az üzleti kapcsolatokban és minden más kapcsolatban. Énközpontúságunkban gyökerezik, és összehasonlítgatáshoz, versengéshez és ítélkezéshez vezet. Isten Igéje ezt mondja: „Mert ahol irigység van, és viszálykodás, ott zűrzavar és mindenféle gonosz tett található” (Jakab 3:16). Ha távol akarod tartani a versengést az életedtől, akkor fel kell ismerned, és gyökerestől ki kell tépned, mielőtt felnövekszik: „hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön” (Zsidók 12:15). Pál még hozzáteszi: „…tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy harmóniában éltek… ugyanazt akarjátok… ugyanaz a szeretet van bennetek…” (Filippi 2:2 AMP). Ahhoz hogy Isten áldásait élvezni tudjuk, meg kell tennünk mindent annak érdekében, hogy egymással összhangban éljünk. Ez vajon könnyű? Nem, de minél hamarabb megtanuljuk, annál jobb dolgok fognak történni. Amikor Dávid látta Góliátot, nem állt meg, hogy fontolóra vegye az esélyeit, vagy meghallgassa mások véleményét. Ehelyett „kifutott gyorsan a csatasorból a filiszteus elé” (1Sámuel 17:48). Itt gyors reakcióra volt szükség. Amikor Isten arra biztat, hogy tartsd oda a másik arcodat, vagy vállald, hogy te húzod a rövidebbet, akkor ragadd meg kegyelmét, és tedd meg! Az igazság az, hogy ha te határozod meg a dolgok menetrendjét, akkor ez azt jelenti, hogy a saját erődből teszed. Tehát: a) bocsáss meg azoknak, akik megbántottak; b) imádkozz értük; c) mondj áldást, mondj jót róluk, és csak jót kívánj nekik! Ha elkötelezed magad, hogy minden nap szeretetben és megbocsátásban jársz (igen, ez minden nap új elkötelezést kíván!), ez megnyitja az ajtót Isten áldásainak az életedben.
„Segítségem az Úrtól jön..." (Zsoltárok 121:2)
Ha tenni vágyod Isten akaratát, de nem merítesz az Ő erejéből, kudarcot fogsz vallani minden szakértelmed, minden kapcsolatod és minden erőforrásod ellenére is. Ki kell fejlesztened magadban az Istentől való függés egyre erősebb tudatát. Ez nem jelenti azt, hogy csak üldögélsz az oldalvonalnál, és elvárod, hogy Isten tegyen meg mindent érted. Arra kaptál elhívást, hogy hitben lépj, engedelmeskedj utasításainak - és bízd rá a megfelelő végeredményt. Ne az önellátóság legyen az életcélod, hanem annak tudata, hogy Isten lát el mindennel, amire szükséged van. Ehhez az kell, hogy így tudj imádkozni: „Uram, kísért az a gondolat, hogy a dolgokat a saját erőmből tegyem, de a végeredmény nem tetszik. Taníts meg kiválóságra törekednem, de nem mindenhatóságra; hogy teljes mértékben kihasználjam talentumaimat, de minimumra csökkentsem az egómat. Emlékeztess arra, hogy Te soha nem bízol meg olyan feladattal, amelyhez ne kellene engedelmesség, elkötelezettség és a Te kegyelmed, mely képessé tesz a feladat elvégzésére." A zsoltáros így kiáltott fel: „Segítségem az Úrtól jön". Gondold végig: ha Isten Úr minden helyzet felett, és megígérte, hogy segíteni fog neked, akkor a győzelmed biztosított. Akkor kerülsz bajba, ha azt hiszed, hogy nélküle is képes vagy rá, vagy megtudod tenni akkor is, ha csak korlátozott mértékben veszel tőle erőt. Jézus azt mondta: „...a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya..." (János 5:19). Jézus tudta, hogy Atyja nélkül semmit sem tud cselekedni, ezért soha nem is próbálkozott ilyesmivel. Mi viszont idézgetjük az igeverset: „...nélkülem semmit sem tudtok cselekedni" (János 15:5), majd úgy viselkedünk, mintha minden rajtunk múlna. És mi történik? Hasra esünk. Tanulj tehát meg rendszeresen megállni, és megkérdezni magadtól: „Kire számítok?" Aztán válaszolj: „Rád, Uram!"
Kinek a társaságát részesíted előnyben?
Mindannyiunknak van kedvenc társasága. Ez az a közeg, ahol legotthonosabban érezzük magunkat, ahová természetesen húzódunk, ha lehetőségünk van rá.
A nagyszerű bibliatanító, A. W. Tozer mondta egyszer: „Egy emberrel kapcsolatban nem az a legfontosabb, hogy hová kénytelen menni, hanem az, hogy hová megy, amikor arról szabadon dönthet.”
Az apostolok nem saját akaratukból vonultak börtönbe, hanem kényszer hatására, de amikor kiszabadultak, azt választották, hogy visszatérnek „övéikhez”, az értük imádkozó hívőkhöz.
Micsoda felfedezés! Valódi jellemünket a szabad döntéseink mutatják meg, nem a kényszer hatására végrehajtott tetteink.
Nézzünk meg egy a való életből vett példát. Vasárnap hiányzol a gyülekezetből. Hol vagy? Ha éppen műtenek a kórházban, akkor hiányod azt jelzi, hogy beteg vagy, és kénytelen voltál távol maradni az istentiszteletről. De ha egy focimeccsen vagy, az egészen más történet. Ebből az derül ki, hogy úgy döntöttél, hogy kihagyod az istentiszteletet a kedvenc csapatod és szurkolótársaid kedvéért. Lehet, hogy már szokásoddá is lett a játék az imádság helyett? Ha igen, akkor talán épp egy rossz lépés küszöbén állsz, ami ellen a szentíró így figyelmeztet: „Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták…” (Zsidók 10:25).
A szokások nem egyetlen döntés következményei, hanem ismételt döntések nyomán alakulnak ki, míg végül automatikus reakciókká lesznek. Hogyan ellenőrizheted lelkiállapotodat? Figyeld meg, milyen társaságban forogsz, és milyen döntéseket hozol! Hol töltöd az idődet, ha szabadon dönthetsz arról, hová menj? Kinek a társaságát részesíted előnyben?
