„…maradjatok meg az én szeretetemben!” (János 15:9)
Ha olyan nagy szükségünk van arra, hogy Istennel mély és állandó kapcsolatunk legyen akkor miért nem keressük? Az egyik ok az, hogy meg vagyunk győződve arról, hogy Isten emlékszik minden rosszra, amit valaha is tettünk, és kész elítélni minket azért, amit éppen most teszünk. Pedig ez nem így van. Gondolj csak bele, hogy milyen tulajdonságai vannak egy jó barátnak: elfogad olyannak, amilyen vagy, van ideje a számodra, minden találkozás után jobban érzed magad. Isten pontosan azt kínálja neked ma, amit egy barátban is értékelsz: szeretne veled lenni, sokkal inkább, mint amennyire te Ővele. „Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben.” Ha valóban megmaradunk az Ő szeretetében, akkor örömmel telten fogunk távozni, olyannyira, hogy minden nap visszarohanunk majd Hozzá. A megmaradni szó azt jelenti, „otthon lenni” Isten szeretetében, biztosan tudni, hogy családtagként elfogadnak Isten „jó nevű” családjában. Tudod, hogy itt békességet találsz, az Ő jelenléte táplál és gondoz. Ez egy olyan hely, ahol érzed, hogy oltalmaznak, és tudod, hogy az egész világon ez számodra a legbiztonságosabb hely. Ez a megmaradás a legfontosabb kapcsolat életedben. A megmaradásban keresed Istent, vágysz rá, szomjazol rá, vársz őrá, látod őt, megismered, szereted, meghallod őt, és válaszolsz neki. A megmaradás azt jelenti, hogy egyre több helyet kap Isten a tetteidben, a gondolataidban és a vágyaidban. Túl gyakran fordul elő az, hogy annyira igyekszünk tenni valamit Istenért, hogy egyszerűen elfelejtjük élvezni társaságát. Pedig úgy teremtett meg téged, hogy e nélkül nem vagy teljes egész. Ezért írta Dávid: „Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem!” (Zsoltárok 42:2).
Ahhoz, hogy otthon érezd magad Isten szeretetében: 1) Neki kell adnod napod első részét. A zsoltáros ezt írta: „…jó reggel kereslek téged…” (Zsoltárok 63:2 Károli). Ha nem tanulod meg, hogy Istennek add a napod első részét, akkor nem valószínű, hogy mélyebb kapcsolatot tudsz kiépíteni Vele. Minden reggel egy előre meghatározott helyen és időben légy Isten közelében, ahol nyugodt körülmények között tudsz olvasni, írni, elmélkedni, Igéjét tanulmányozni, hangosan kimondott szavakkal beszélgetni Vele, és igen, sírni is, ha arra van szükséged. 2) Rá kell érezned Igéje ízére, sőt habzsold élvezettel minden egyes hozzád intézett szavát! Fogadd úgy, amit mond neked, mint az ételt, mint értékes kincset, mint egy szerelmeslevelet! Ne feledd, azért olvasod, hogy találkozz valakivel! A célod nem az információszerzés, hanem a bensőséges kapcsolat. Állj meg, és gondold át jól, amit olvastál! Hadd hatoljon le lényed legmélyére, és számíts arra, hogy Isten kapcsolatba fog lépni veled! Biztosan így lesz! 3) Élő személyként beszélj vele, így hallgasd őt, nem úgy, mintha egy láthatatlan erő lenne. Előfordul, hogy úgy bánunk Istennel, mintha valami titokzatos hatalom lenne valahol „ott fent”. Nem! Ő azt akarja, hogy úgy szólj hozzá, mint egy barátodhoz, meg akarja hallgatni kéréseidet, aggodalmaidat és háládat. Rajta, nyugodtan legyél vele őszinte, és számíts arra, hogy viszonzásul „isteni szikrát”, új látásmódot és bölcsességet ad. Szánj időt arra, hogy csendben megállj előtte! Maradj ott, amíg ki nem alakul a kapcsolat! 4) Írd le gondolataidat és benyomásaidat; ne napi eseményekről szóló naplót, vagy valami irodalmi szárnypróbálgatást, hanem azt, amit személyesen megtapasztaltál az Istennel való járásod során. Beszéld meg vele csalódásaidat! Kérj tőle bölcsességet! Hagyd ott a lapon a kéréseid, amíg iránymutatást nem kapsz. Tartsd szem előtt válaszait! Fegyelemnek hívják ezeket az egyszerű szokásokat, mert erőfeszítés kell hozzá – de a jutalom miatt megéri!
Ha a megmaradás a gyümölcsözés kulcsa, akkor miért nem tesszük meg? Azért, mert 1) azt hisszük, hogy a megmaradás az érzéseinken múlik. Nem, a megmaradás alapja a kapcsolat, nem egy érzés. Valószínűleg ettől most megkönnyebbültél, főleg akkor, ha azt hiszed, hogy mindenképpen valamilyen emelkedett hangulatban kell lenned, amikor időt töltesz Istennel. Ez nem mindig fog bekövetkezni, és nem is szükséges. Megérthetjük ezt, ha a házasságra gondolunk. A megmaradás a hit cselekedete. Azt mondod ki ezzel, hogy jobban értékeled Isten jelenlétét az életedben, mint bármely múló érzést vagy gyors benyomást. Ha azt hiszed, hogy mindig erős érzelmi töltet kell ahhoz, hogy tudd, Istennel voltál, akkor csalódás fog érni, és végül majd azt gondolod: „ez nem nekem való”. Pedig igen! 2) Azt hisszük, hogy megmaradhatunk Krisztusban anélkül, hogy engedelmeskednénk Neki. Jézus azt mondta: „Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben…” (János 15:10). Az engedetlenség megtöri a Krisztussal való szövetségedet. Megteheted, hogy vasárnaponként érzelmes istentiszteleteken veszel részt, de ha a hét többi napján bűnös életet élsz, sohasem sikerül „megmaradnod”. Az egyik legnagyszerűbb kép a bőséges gyümölcstermésről az, amit az Ígéret Földjére érkező kémek láttak. A Bibliában a szőlő, amelyből a bor lesz, a bőséget jelképezi. „Amikor eljutottak az Eskól-völgyig, lemetszettek ott egy szőlővesszőt egyetlen szőlőfürttel, amelyet ketten vittek rúdon…” (4Mózes 13:23). El tudod képzelni? Két ember kellett ahhoz, hogy egyetlen szőlőfürtöt cipeljen. Hűha! Hallottál már valaha ilyen gyümölcstermésről? Ez a kép lebegjen a szemed előtt! Emlékeztesd magad folyamatosan arra, hogy ez jut mindazoknak, akik hallják Isten Igéjét és engedelmeskednek annak!
Kérj látást Istentől!
„Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére.” (Zsidók 12:2)
A látás vagy jövőkép az, amikor azt látjuk magunk előtt, ami lehet, ahelyett, ami most van. A te látásod talán az, hogy gyógyulást vigyél oda, ahol betegség van – ilyen látás vitte Albert Schweitzert Afrikába. Vagy az, hogy oktatást vigyél a tudatlanság világába – ez indította Gilbert Tennentet a Princeton egyetem megalapítására. Lehet, hogy szabadságot akarsz vinni oda, ahol elnyomás van – ez késztette William Wilberforce-t, hogy lemondjon kiváltságos életéről és a rabszolgaság eltörléséért küzdjön. Az is lehet, hogy a te látásod kisebb és egyszerűbb – például, hogy te legyél az első a családodban, aki egyetemi végzettséget szerez, vagy hogy nagyszerű szülője legyél a gyermekeidnek, bár a te szüleid nem ilyenek voltak. Vagy hogy megszabadulj egy rossz szokástól, mielőtt az felemésztene… vagy hogy legyőzd a modern technikától való félelmedet, és megtanulj iPad-et használni… vagy hogy a nyugdíjas éveidet aktívan éld, jó hatással a körülötted lévő világra, ahelyett, hogy csak a halált várnád a hintaszékedben ücsörögve. Thoreau azt mondta: „Ha légvárakat építettél… tegyél alájuk alapot.” De a látás önmagában nem elég, el is kell kötelezned magad arra, hogy aszerint cselekszel. Ezt hívják küldetésnek – és az kell hozzá, hogy kijelölj konkrét, lemérhető lépéseket a megvalósítására. Ezeket a lépéseket céloknak nevezzük, ezekből áll össze a terv a küldetésed teljesítésére, látásod betöltésére. Általában egy látásunk van, de sok célunk. És minden egyes cél, amit elérünk, egy lépéssel közelebb visz látásunk megvalósításához. És az igazán jó hír, hogy ha látásod Istentől való, ő megadja az erőt, bölcsességet, összeköttetéseket, kapcsolatokat és forrásokat a beteljesedéséhez, mert ő „hitünk szerzője és beteljesítője”.
„Igaz ösvényen vezet.” (Zsoltárok 23:3)
George Washington mondta: „Kevés ember olyan erényes, hogy ellenálljon a legtöbbet ígérőnek.” De ez az, amit tennünk kell, ha olyan jellemet akarunk fejleszteni, amely megtart minket. Nem könnyű a helyes dolgot tenni, amikor a) meg kell fizetni az árát; b) a helytelen dolog sokkal célszerűbb; c) senki sem fogja tudni, csak te. Ezek azok a pillanatok, amikor a jellemed erősödik. Martin Luther King mondta: „A gyávaság azt kérdezi: biztonságos ez? A konszenzus azt kérdezi: népszerű ez? A jellem azt kérdezi: helyes ez?” Az Amerikai Nyílt Golfbajnokság döntőjében Bobby Jones labdája a durva gyepre érkezett, de nagyon közel a sima pázsithoz. Ahogy felkészült az ütéshez, véletlenül megmozdította a labdát. Azonnal a segédekhez fordult, és bejelentette a szabálytalanságot. A segédek nem látták elmozdulni a labdát, sem senki más a lelátóról. Így Jones-ra bízták, hogy vállalja-e a büntetőütést. Vállalta. Később, amikor valaki dicsérte a becsületességéért, Jones így reagált: „Megdicsér egy bankrablót azért, mert nem rabolta ki a bankot? Nem, dehogy is. A golfot mindig így kellene játszani.” Jones aznap egy ütéssel alulmaradva elveszítette azt a meccset, de megőrizte becsületességét. Jelleme annyira közismert volt, hogy az Egyesült Államok Golfszövetsége sportszerűségért járó díját "Bob Jones Díj"-nak nevezte el. Tehát tedd a helyes dolgot, és tarts ki benne! Még ha rövid távon nem is segít előrejutni, hosszú távon meg fog védeni és javadra fog szolgálni. Vagy ahogyan a zsoltáríró fogalmazta: „Igaz ösvényen vezet, dicsőséget szerezve nevének.”
„Isten nem személyválogató.” (Apostolok cselekedetei 10:34)
A tolerancia nem csupán annyi, hogy elfogadjuk egymás különbségeit. Azt jelenti, hogy elfogadjuk: a másiknak joga van azt hinni, amit akar, és joga van hitének megfelelően viselkedni. A lelki érettség egyik legnagyobb próbája, hogy készek vagyunk-e szeretni azokat és imádkozni azokért, akiknek világnézete és viselkedése elfogadhatatlan számunkra. Ahelyett, hogy kárhoztatnánk a téves úton járókat, inkább úgy kellene tekintenünk rájuk, mint vakokra, akik a szakadék pereme felé tartanak. Reakcióink ne az ítélkezés legyen, hanem az együttérzés, és próbáljuk nekik biztonságosabb utat mutatni. Tisztázzunk valamit: az együttérzés nem jelent kompromisszumot, különben Istent is – aki szereti a bűnösöket, de gyűlöli a bűnt – kompromisszummal vádolhatnánk. Inkább próbájunk mennyei Atyánkra hasonlítani! A bibliai korban a zsidók lenézték a pogányokat, „kutyáknak” nevezték őket (ld. Máté 15:26-28). De Jézus eljött, és ezeket a „kutyákat” is megváltotta és tanítvánnyá tette. Amikor Kornéliusz, a pogány százados házába hívatta Pétert, Péter vonakodott elmenni. Később így magyarázta el neki: „Tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek idegennel kapcsolatba kerülni vagy hozzá bemenni. Nekem azonban Isten megmutatta, hogy egyetlen embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak.” (ApCsel 10:28). Isten gyökerestől kitépte ezeket a megrögzött hagyományokat, és új lehetőségeket nyitott az evangéliumnak. Péter így folytatta: „Most értem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik” (ApCsel 10:34-35). Lehetséges, hogy Isten a te gondolkodásmódod határait is tágítani akarja az ő dicsőségére? Ha nyitott vagy erre, ő meg fog áldani.
Találkoztam a Mesterrel
„…láttuk az ő dicsőségét…” (János 1:14)
A Biblia azt mondja: „Az Ige lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (János 1:14). Az Úr Jézus Krisztust személyesen ismerni azt jelenti, hogy szeretjük őt, őt szeretni úgy lehet, hogy szolgáljuk őt, az ő szolgálata pedig az életben a legnagyobb örömet és beteljesülést adja. Egy ismeretlen szerző fogalmazta meg a következőket Jézusról. Ha Uradként és Megváltódként ismered Jézust, akkor a költő szavai visszhangra találnak szívedben. Ha még nem ismered így Krisztust, akkor azért imádkozunk, hogy még ma akard őt elfogadni Uradnak és Megváltódnak.
„Az élet útját könnyű léptekkel jártam, követtem, ahová a kényelem és az élvezetek vezettek; amíg egy napon, egy csendes helyen, szemtől-szembe találkoztam a Mesterrel. A célom hivatal, rang és gazdagság volt, sokat gondolta a testemre, de semmit sem törődtem a lelkemmel; azért léptem pályára, hogy megnyerjem az élet őrült futamát, amikor találkoztam a Mesterrel. Találkoztam vele, megismertem őt, és szégyenemben elpirultam, amikor megláttam, hogy rám szegzett tekintete tele van szomorúsággal. Remegve lábai elé estem azon a napon, míg fellegváraim mind porrá omlottak és elenyésztek. Szétfoszlottak és eltűntek, és a helyükön semmi mást nem láttam, csak a Mester arcát. Ekkor felkiáltottam: »Ó, hadd találkozzam veled, hadd kövessem megsebzett lábaid nyomát!« Most már minden gondolatom a többi ember lelkének megmentése volt; elveszítettem az életem, hogy újra megtaláljam; azóta, hogy egy napon egy csendes helyen találkoztam a Mesterrel és színről színre láttam őt.”
