A szegények értékei
Az Egyház hivatása, hogy „az igazságnak és a szegényeknek védőügyvédje” legyen, azokkal az „elviselhetetlen társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségekkel szemben”, amelyek az „égbe kiáltanak”!
A szegények iránti elsődleges felelősség azt jelenti, hogy ennek kell meghatároznia minden lelkipásztori tervezést és teendőink sorrendjét, elsőbbségét.
Ez állandó készséget kíván tőlünk, amelynek meg kell nyilvánulnia konkrét döntéseinkben, cselekedeteinkben, de úgy, hogy közben kerüljünk minden atyáskodó magatartást. Azt kívánja tőlünk, hogy szánjunk időt a szegényekre, ajándékozzuk meg őket szeretetteljes figyelmünkkel, hallgassuk meg őket érdeklődéssel, válasszuk őket társul, keressük együtt, hogyan javíthatunk a helyzetükön.
Csak a közelség tesz bennünket barátokká, ez teszi lehetővé, hogy mélyen értékeljük a szegények értékeit, jogos vágyaikat, sajátos életmódjukat és hitüket... Így válnak a szegények az evangelizáció és az egyetemes emberi fejlődés alanyaivá.
Aparecidai Konferencia Záródokumentuma, 2007.
Az Úr szava nem hiúsulhat meg
Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél,
annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál,
az én gondolataim a ti gondolataitoknál.
Amint az eső és a hó lehull az égből,
és nem tér oda vissza,
hanem megöntözi a földet,
és termővé, gyümölcsözővé teszi,
hogy magot adjon a magvetőnek
és kenyeret az éhezőnek,
éppen úgy lesz a szavammal is,
amely ajkamról fakad.
Nem tér vissza hozzám eredménytelenül,
hanem végbeviszi akaratomat,
és eléri, amiért küldtem.
Iz 55,9-11
Istent mindenek fölött
A Jóistenen kívül semmi sem maradandó, semmi, semmi! Az élet elmúlik, a szerencse forgandó, az egészség megromlik, a jó hírnév kikezdhető. Jövünk, s elmegyünk, mint a szél… Minden elmúlik nagyon gyorsan, minden elsiet, elsodródik.
Ó, Istenem, Istenem! Mennyire sajnálom azokat, akik szeretetüket a teremtett dolgokra pazarolják! Ezt teszik, mert túlságosan szeretik önmagukat, de nem ésszerű, bölcs szeretettel; szeretik önmagukat és a világot, úgy, hogy önmagukat keresik, inkább a teremtményeket keresik, mint Istent. Ezért sohasem elégedettek, sohasem nyugodtak, mindig nyugtalanok, vigasztalanok és zaklatottak.
Vianney Szent János
Meghívásunk története
Az az Isten, aki iránt a mai világ szinte kétségbeejtően kevéssé érdeklődik, meghívott engem. Talán érdemes ennek tükrében röviden emlékezetünkbe idézni papi hivatásunk személyes történetét.
Isten meghívott engem, Deo gratias! Ezt akarom ismételgetni, amikor hivatásom megélése során nehézségekkel találom magam szembe, amikor újra és újra komoly csalódások érnek.
Nem én hívtam meg magamat, hanem Isten hívott meg! Nem is valami harmadik külső hang hívott meg, nem, az én hivatásom Istentől származik. Deo gratias! Amikor nehéz próbák érnek – Isten, aki engem meghívott, mindig velem marad. Talán nem maga a Megváltó mondott valami ehhez hasonlót élete csúcspontján: „Aki küldött, velem van, nem hagyott magamra, mert mindig azt teszem, ami tetszésére van” (Jn 8,29)?
Josef Kentenich
Minden nap Karácsony lehet
Eljött a Karácsony…
Az Ige emberré lett,
és elhozta a földre a szeretet tüzét.
Karácsony…
Szeretnénk,
ha soha nem érne véget ez a nap.
Tanítsd meg nekünk, Uram,
hogyan tehetjük állandóvá lelki jelenlétedet az emberek között.
Karácsony van…
Add, hogy a tűz, amit meggyújtottál a földön,
lángra lobbantsa a mi szívünket is,
és úgy szeressük egymást, ahogy Te akarod.
Akkor közöttünk leszel.
Ha szeretjük egymást, minden nap
karácsony lehet.
Chiara Lubich: És újra itt a Karácsony
Tanítványok és testvérek
Az Újszövetség papjai, jóllehet az egyházi rend szentsége alapján az atya és a mester magasztos és szükséges feladatát végzik Isten népében, és e nép javára, az összes Krisztus-hívővel együtt az Úr tanítványai, s a meghívó Isten kegyelméből részesei az Ő országának. Mindazokkal, akik a keresztségben újjászülettek, a papok is testvérek a testvérek között, mint Krisztus egy és ugyanazon testének tagjai, melynek építése mindenkire rábízatott.
A papok tehát úgy töltsék be vezető tisztségüket, hogy ne a maguk javát keressék, hanem Jézus Krisztusét. Fogjanak össze a világi hívőkkel, és egész magatartásukkal kövessék a Mester példáját, aki az emberek közé „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét váltságul sokakért" (Mt 20,28).
II. Vatikáni Zsinat: Presbyterorum Ordinis 9.
