Az emberiség számottevő része évről évre babonás várakozással tekint az új számmal kezdődő évre. Úgy gondolja, hogy erős elhatározásokkal, sőt fogadalmakkal is segítheti, hogy új, jobb érkezését jelentse a következő esztendő. Majd eltelik néhány nap, esetleg hét, és kiderül, hogy – a reményteli várakozás, ígéret és komolynak tűnt fogadkozás ellenére is – csupán a régi ismétlődik. Ennek oka az, hogy a körülmények változhatnak ugyan az új esztendőben, de maga az ember ugyanaz maradt, az élet pedig a régi taposómalomban folytatódik. És 2010-ben is beigazolódik majd a közmondás: „Soha nem jön jobb.”
Az újévi hamis és romantikus álmodozás, majd az azt követő pesszimista kijózanodás folyamata alól csak a hívő keresztyén ember lehet szabad. Ő ugyanis felismerte, hogy az ember, mint Isten teremtménye, egyedi darab, akivel teremtője személyesen törődik, foglalkozik. Isten személyes bánásmódja pedig rendkívül változatos, gyengéd, ugyanakkor célratörő. Olyan, mint a szobrászé, aki tudja, mit akar formálni a márvány tömbből. Ez a személyes isteni bánásmód teszi a keresztyén életet igazán izgalmassá, fordulatokban gazdaggá.
A hívő tehát Újévkor ehhez hasonló kérdéseket fogalmaz meg: Vajon, Isten, mit cselekszik majd életemben? Mivel ajándékoz meg az új esztendőben? A pillanatnyilag megoldhatatlannak tűnő gondjaimat miként (talán egyetlen mozdulattal?) fogja megoldani?
Dr. Sípos Ete Álmos / Tápiószele
Pál apostol bizonyosságával kívánnak a honlap szerkesztői áldott új esztendőt!: "Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban." (Fil 4, 19)
Jel. 22,20
Hányszor másra várunk,
s fáj, hogy nem jön el.
Nőtttön nő hiányunk...
ÚR JÉZUS, jövel!
Hol az élet gondja,
hol felhő föd el,
S lelkünk félve mondja:
ÚR JÉZUS, jövel!
Szánd meg árva néped
távol és közel,
lásson újra Téged,
ÚR JÉZUS, jövel!
Bocsásd meg nekünk, hogy visszajöveteled várása, reménysége oly sokszor elhalványul bennünk. Az élet gondjai, a gazdagság csalárdsága gyakran felhőzik el dicső Személyed, noha sejtjük, hogy közel vagy már, az ajtó előtt. Kérve kérünk: szánd meg maga körül forgó népedet! Szabadíts neg bennünket minden hamis várakozástól s ragyogtasd fel újra igéretedet, hogy eljössz hamar. Gazdagítsd meg hitünket és szolgálatunkat ebben a szent várakozásban az ATYA ISTEN dicsőségére.
Ámen.
Írta: Dr. Sípos Ete Álmos
Keveset értett meg a karácsony üzenetéből az, aki az eseményekben csupán egy szomorúan romantikus történetet lát, és a betlehemiek által be nem fogadott házaspár történetéből egyedül ezt az – mint elembertelenedett világunknak szóló – üzenetet következteti ki, hogy: Szeressük egymást! A Fiú Isten testet öltését ugyanis nem szabad kizárólag a születés eseményeiből vizsgálni. Mi már tudjuk, hogy az a kisgyermek a dicsőségbe öltözött Király Krisztus, aki nemcsak leszállt értünk a Földre, hanem aki helyettünk elszenvedte a kereszten a bennünket igazságosan sújtó isteni ítéletet, és ő az, aki a harmadik napon feltámadt a sírból, és dicsőséggel ment fel a mennybe.
Ismerjük tehát a titkot, hogy az első karácsonyon megszületett gyermekben maga, a megváltó Isten jelent meg testben, ezért az a nap minden Jézusban hívő ember számára az egyetlen vigasztaló, boldog feltámadásra és örökéletre jogosító eseménnyé lett. 2012-ben is ennek a ténynek örüljünk mindnyájan!
„Mert nyilvánvalóan nagy a kegyesség titka: Aki megjelent testben, megigazult lélekben, látták az angyalok, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben." (1Tim 3,16))
(Jn 15,16)
Uram, Jézusom! Te látod, hogy az efféle "utolsó napokon" - szédítő tervek, iskola, szerelem, jó hírnév, cseresznye-virágzás, vagy éppen naptári év végnapjain - mi minden gyűl össze az ember torkában! Kis magyar búbánat mandulaíze, nagy világpolgár nekirugaszkodás frissítő mentája, nem is tudom. Éreztél egykor Te magad is ilyesmit? Tizenévesen, vagy inkább úgy harminc körül? Amikor még egyszer végignéztél Kapernaum mezején, hogy aztán végképp Jeruzsálemnek fordulj? Ilyenkor mindig mérlegkészítést emlegetnek. Számadást.
Bár nem rajongok az efféle műveletekért, belátom, elkerülhetetlen az ilyesmi. Pontosan egy éve a fenti szavakkal bocsátottál útnak. Elküldtél, hogy gyümölcsöt teremjek, és azt ígérted, megmarad a termés. Hányszor megtörtént: boldog voltam, igazán telve mindenféle lelki jóval, roskadozott a fa - csak éppen nem mentem sehová. Nem vittem belőle senkinek. Lusta voltam. És kicsinyhitű. Ugyan, éppen az én vigasztalásom, levelem, örömöm, kompótom, ige-versem, virágszálam, társaságom kell majd valakinek! És önző is. Magam majszoltam a drágalátos gyümölcsöket, míg képemre nem száradt ragacsos levük, mint augusztusban a görögdinnyéé szokott, a fülünk tövéig. Máskor meg küldés nélkül is elmentem, tépve téptem lelkem zöldellő fügefa-lombjait: semmi. És azt adtam, díszes kis zacskókba csomagolva. De Te megígérted: lesz valami, mégis lesz valami, ami visszamarad az idő vesszőkosarában. Egyszerűen nem igaz, hogy minden kihull belőle. Épp ellenkezőleg, minden, de minden olyan szó-, érzés-, gondolat-, kívánság- vagy cselekedet-gyümölcs benne marad, ami Tebenned fogant, mint igazi tőben. Minden, amit az elmúlt évben is önzetlen, tiszta szeretetből tehettem. Kevés ez, sok ez? Te vagy Bírám, Uram. Bírám és Barátom. Aki elküldesz, és aki a megérkező-nek kitárod az ajtót. Ezt köszönöm meg a mai estén - mandulaízű, mentás szavaimmal.
(Visky S. Béla)
Kismadár
- Írta: Dr. Erdélyi Judit
Gábor mégsem maradhatott, pedig szomorú volt, hogy csalódást okoz, de úgy érezte, nem volna becsületes, ha maradna, hiszen olyan meggyőződéssel, harcosan hitetlen volt! Karácsony legendája pedig különösen is bosszantotta: Mi az, hogy az Isten emberré lett? Miért? Minek? Szerinte, ha Isten létezne, akkor sem tenne ilyen badarságot...
Bekanyarodott a havas úton a hegyoldalban megbújó házuk elé, kinyitotta a kaput, bevitte a kocsit a garázsba, majd felment a szép tágas, nagyablakos nappaliba. Felkapcsolta a lámpát, tüzet rakott a kandallóba, és gondolataiba mélyedve letelepedett...
Igen, minden akkor változott meg, amikor Évát megoperálták. Egy pillanatra úgy tűnt, összeomlik az életük, a diagnózis végzetes volt. Mégis minden jóra fordult, a műtét sikerült, felesége felgyógyult, de valami történt vele... Ő úgy magyarázta ezt: Befogadtam az Úr Jézust az életembe, és mostantól neki szeretnék szolgálni. Eddig semmi közük nem volt a valláshoz, nem hittek Istenben, soha nem jártak templomba, a gyerekeket is hit nélkül nevelték. Betegsége után Éva járni kezdett a gyülekezetbe, vitte magával a gyerekeket is, akik szemmel láthatóan jól érezték ott magukat. Éva is más volt, mint korábban, türelmesebb lett, mindig derűs, szeretetteljes... Minden jobb volt otthon, mint azelőtt. Éva jól működő látszat-megoldást talált az élet megoldhatatlan kérdéseire. Azonban ő, Gábor más volt; a hit dolgaiban képtelen volt azonosulni feleségével, ha megpróbált részt venni bármiben is, csak képmutatónak érezte magát...
Gondolataiból tompa, ismétlődő puffanás ébresztette fel. A hang irányába nézett; egy kismadár csapódott a nappali ablakának! Biztosan látta a fényt, de nem látta az ablaküveget, és elkeseredetten próbált átjutni a láthatatlan akadályon. Gábor kinyitotta az egyik ablakot, és igyekezett elhessegetni a madarat, de az megrémülve még nagyobb elszántsággal próbált a fény közelébe jutni. Talán fázik, meleg búvóhelyet keres, ezért Gábor lement a garázsba, felnyitotta az ajtaját, felkapcsolta a villanyt, hogy átterelje oda a madarat, de mindhiába. A kismadár elkeseredetten újra és újra nekirepült az ablaknak, már csupa seb és vér volt, miközben egyre menekült Gábor segíteni akarása elől. Visszament tehát a nappaliba, lekapcsolta a fényt, és ott is kitárta a nyitható ablakokat, de minden hiába. A madár egyre zavarodottabban ütötte, verte magát az üvegen...
Ó, miért is nem lehetek én kismadár – kiáltott fel Gábor –, hogy szót érthessek veled! Ahogy ez kiszaladt a száján, hirtelen megértette a karácsony titkát… Hogy miért is lett emberré az Isten! Igen, és íme, még vele is szóba állt most, a dacoló, okoskodó, racionálisan gondolkodó istentagadóval!
„Az Ige testté lett, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1,14)
