(Mt 2,11)
Elolvasandó:
Mt 2,1-12
Vajon kerestelek volna, ha Te meg nem keresel? Vajon rátaláltam volna-e házadra, ha Te nem vezetsz Magadhoz, Erőtlen Gyermek? Jól tudtad, miért éppen azoknak a bölcseknek, azoknak a pásztoroknak kellett Téged elsőkként meglátniuk: szükségem van az ő példájukra, hódoló leborulásukra, mert különben a születésed híre felett háborgó Jeruzsálemhez társulnék; együtt szakértősködnék a főpapokkal és írástudókkal, és együtt alakoskodnék Heródessel, buzgóságot színlelve, miközben szívemet a gyanakvás és düh feszíti.
Ó, hit, melynek elég a Hozzád vezető csillag, még ha utóbb ki is derül, hogy csupán két bolygó együttes fénye erősítette egymást! Ó, engedelmes bizalom, melynek elég a Szó, még ha méltatlan, a Heródes házánál lecövekelt írástudók kezei közül csendül fel a tekercsekről az útmutatás! Ó, önmagáról megfeledkező hódolat, melynek az a ház a Ház, amelyben Te vagy, feküdj bár mint rongyokba pólyált kisded, avagy mint gyolcsba göngyölt holt!
A Te ajándékaid ezek, egykor pólyák között fekvő, immár a felhőkkel eltakart Jézus! Együtt ajándékozod nekünk a hitet a feléd vezető úton levő akadályokkal, az engedelmességet a zavaró körülményekkel, miképpen a hódolat is ott bizonyul Tőled valónak, ahol rongyok, szenvedés és felhők takarják dicsőségedet.
Hadd magasztaljalak a Házért, ahol a Tieid közösségében Téged kereshetlek; ahol megtörténhet a csoda, mely talán annál is mélységesebb, hogy felismerték a Mindenség Urát egy kisdedben: felismerhetlek Tested tagjaiban, megváltottaid közösségében.
Hadd hozzam hát Neked, amim van! Hadd oldódjam ki a kapni vágyás kötelékeiből jelenlétedben, Te, önmagadban mindeneket ajándékozó, hogy csak Nálad, a Te szolgálatodban legyen értéke annak, ami jóvoltodból kerül birtokomba!
Testet öltött Ige, ki önmagadat adtad, hogy közösségünk legyen általad az Atyával! Lakozz bennem, és tégy késszé a szeretetre, közösségvállalásra, megtisztítva a fennforgás és bizonyítás hiú vágyától, és segíts imádatodban élnem! Ámen.
(Adorján Kálmán)
János 12,46
Világítson meg!
Világítson meg fénye most,
olvasszon ki jéghegynyi fagyból!
Háromszázhatvanötnapos
karácsonyod legyen s maradjon!
Micsoda lelki sötétségben élne ez a világ s mi valamennyien Nélküled! Köszönjük Neked, SZENT FIADAT, JÉZUS KRISZTUST, a világ világosságát, Aki testvérül született nékünk. Kérve kérünk, ne hagyj bennünket a bűn éjszakájában, világíts át szereteted fényével s adjál - az Ő érdeméért - örök karácsonyt!
Ámen.
Az egyik adventi szombaton a karácsonyi történetről beszélgettem unokáimmal. Miután végigvettük az eseményeket, előkerült a Biblia is. Ahogy olvasom a szöveget, megszólal valamelyik: Játsszuk el, és vegyük filmre! – Hmm, és hogy gondoljátok? Csak hárman vagytok, és jelmezek meg díszletek sincsenek – próbáltam a lehetetlennek tűnő feladat miatt kifogást keresni. Nem baaaj, kezdjünk hozzááá! – fogták könyörgőre.
Megterveztük hát a jeleneteket. A könyvespolcról belógatott babák képezték a mennyei sereget, egy birkaprém-ágyelővel letakart díszpárna szolgát bárányként a betlehemi éjszakában, a narrátor szerepét én vállaltam (az operatőr és a rendező szerepe mellé), s a „színészek” hol Máriaként, Józsefként és vendégfogadósként, hol pásztorokként vagy napkeleti bölcsekként játszották el a történetet. Ami hiányzott a díszletből, azt pótoltuk gazdag fantáziával. Az egyes jelenetek közt tanultuk be a következő rész pársoros szövegét, s mire a végére értünk, ebédidő lett. Kipirult arccal, derűsen éltük át az Úr Jézus születését.
Talán hasonló élménye lehetett a betlehemi pásztoroknak is, akik nem felnőttes kifogásokat kerestek, hogy miért NE menjenek fel Betlehembe, hanem gyermeki hittel útra keltek. Hittek, mentek, láttak. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik. (Lk 2, 20)
Dr. Viczián Miklós / Budapest
Jézus imádságából: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17,3)
A hívő élet mindennapi próbája az, hogy a láthatókról felemeli tekintetét az élő Istenre, és benne bízik. Erre figyelmeztet bennünket a Luther Mártonhoz köthető történet is.
Egyszer, amikor Luther doktort nagyon maga alá gyűrte az élet sokféle terhe, már-már kezdte elveszíteni bizalmát Istenben. Felesége (Katalin) látta, ahogy egyre kedvetlenebb az ura, ezért az egyik reggelinél gyászruhában jelent meg a családi asztalnál. Ez feltűnt Luthernek, és megkérdezte:
– Miért gyászolsz ma?
– Mert Isten halott – válaszolta Katalin.
– Lehetetlen asszony – mondta mérgesen Luther –, Isten nem halott.
– Hát, ha Isten nem halott, akkor miért viselkedsz úgy, mintha az lenne?
„Egy harcos sem elegyedik bele az élet dolgaiba, hogy megnyerje annak tetszését, aki őt harcossá fogadta." (2Tim 2,4)
Kettős advent
Eljött... Emléke csillagfényes,
Eljött... keresztje súlyos, véres,
Eljött... megváltott vére árán,
Nem bírt soha Vele a Sátán.
Eljön... Jele fölfut az égre,
Sír a Föld minden nemzetsége,
Eljön... meglátja minden ember
Leborulva és nyitott szemmel.
Füle Lajos
„Íme, hamar eljövök, a jutalmam velem van, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint. Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és utolsó, a kezdet és a vég." (Jel 22, 12-13)
Elérkeztünk Karácsonyhoz: Jézus Krisztus születésnapjához. Ha a naptár helyesen számol, akkor ez már a kétezer-tizedik. Mi pedig ünnepeljük képzeletünkben most egy sokkal fiatalabb, alig 100 éves dédpapa születésnapját úgy, ahogyan a karácsonyt szoktuk! Nevezzük az ünnepelt dédpapát Istvánnak!
István születésnapjára készülve a nagynénik, nagybácsik, a fiatalabb szülők gügyögve kérdezgetik a gyerekektől, hogy: „Na! Mit fog hozni neked az Istvánka?”. Mások – kihasználva az ünnepből kinyerhető nevelési előnyöket – így fenyegetik a gyerekeket: „Ha nem eszed meg a spenótot, akkor nem fog hozni neked semmit az Istvánka!”. A család felnőtt tagjai pedig már hetekkel előbb azon tanakodnak, hogy milyen ajándékot adjanak: egymásnak.
És persze, István (dédpapa) születésnapja alkalmából minden család süt, főz, takarít, majd bevisz a lakásába egy fenyőfát, díszeket akasztanak rá, és aláteszik az egymásnak vásárolt ajándékokat. Fel sem tűnik a nagy készülődésben, hogy az ünnepeltnek elfelejtettek szólni. Jól elvannak egymással, hiszen az öreggel már úgyis nehéz beszélgetni. Mert ki is ismeri azokat a régi szereplőket, akikről az ő történetei szólnak?! Így születésnapja eltér minden egyéb születésnaptól, ugyanis az ünnepelt általában nem kap semmit.
Bár, István, már betöltötte 90. életévét, mégis minden születésnapján a születése körüli eseményekről – ha egyáltalán eszükbe jut az öreg –, valamint a korabeli politikai helyzetről, az osztrák elnyomásról, a népszámlálásról, és bizonyos politikai indíttatású tömeges gyermek-gyilkosságról beszél mindenki, de arról senki nem szól egy szót sem, hogy István mi mindent tett hosszú élete folyamán családjáért – érettünk –, és milyen nagy a hatalma és tekintélye ma is!
Dr. Viczián Miklós / Budapest
Karácsony ma is érvényes üzenete: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19,10)
A bevásárlóközpont parkolójában toltam az áruval telt kocsit, amikor mellém lépett egy fiatal lány, bokáig érő sárga szoknyában, kis ködmönben, vállig érő szőke fürtökkel. Kedvesen megszólított:
- Jó estét kívánok. Szabad kérdeznem valamit?
- Tessék, mit szeretne kérdezni.
- Karácsonyra gyűjtünk a szegényeknek. Támogatná néhány forinttal?
- Ugye, maga Krisnás?
- Igen, Krisna-tudatú hívő vagyok.
- Tudja, mit ünneplünk karácsonykor?
- A szeretet ünnepét, és mi szeretnénk a hajléktalanokat megajándékozni, megvendégelni.
- Karácsony, Jézus Krisztus születésének az ünnepe. Miért nem az ő nevében gyűjt? Ismeri őt?
- Igen, mi is tiszteljük Jézust.
- De Krisnát is…
- És az baj?
- Amennyiben az baj, hogy ez a keverés nem vezet sehova… pontosabban a kárhozatba visz, akkor igen, az baj!
- A szegények megsegítése miért baj?
- Az önmagában dicséretes, csak éppen a maga életén nem segít. Talán még ilyen fiatalon nem gondol rá, de ha most máshoz köti az életét, és nem Jézus Krisztushoz, akkor majd halála után, amikor az üdvösség és kárhozat elágazásához ér, csak Jézussal együtt léphetne a mennybe. E felől most kell döntenie!
- Akkor nem ad?
- Sajnálom, Krisnának nem! És magának is azt tanácsolom, hogy inkább Krisztussal együtt gyűjtögessen!
- Viszont látásra!
- Viszont látásra!
Dr. Viczián Miklós / Budapest
Jézus mondja: „Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem velem gyűjt, tékozol.” (Mt 12,30)
