Adventi várakozás
Talán harmadik osztályos lehettem, amikor iskolai farsangra készültünk. Jelmezemet évről évre édesanyám készítette, akkor éppen egy korábbi ruhát akart újjá alakítani, ezért szétbontotta az előzőleg már sikert aratott darabot, hogy némi új anyag felhasználásával más jelentést adhasson neki. A varrással lassan haladt, mert csak esténként, munka és a család egyéb igényeinek kiszolgálása után keríthetett erre sort; de abban biztosak voltunk, hogy a farsang napjára elkészül a mű.
Ám az egyik nap váratlan dolog történt: az iskolában kihirdették, hogy aznap lesz a farsangi bál. Ez éppen egy héttel korábban volt, mint az általam ismert dátum.
Most mit csináljak? A ruha nincs készen, szüleim pedig dolgoznak. Kétségbeesve ballagtam haza, mert tudtam, hogy az, ami otthon vár, még nem nevezhető jelmeznek. Hiába válogattam a felismerhetetlen formájú és rendeltetésű, rojtos szélű és gyűrött anyagok halmazában, mégsem tudtam eldönteni, hogy az egykori vagy a készülő jelmez részeit tartom-e a kezemben. Mivel a farsangi részvétel kötelező volt, ezért magamra öltöttem az épebbnek tűnő ruhadarabokat. Ám azok nagyon szánalomra méltóan mutattak rajtam, és semmiképpen sem hasonlítottak a megálmodott jelmezhez. Tudtam, hogy ezzel nem aratok majd sikert.
*
Ez a történet jutott eszembe, amikor az adventi várakozásra gondoltam. Sokak számára ugyanis, akik az ígéret várományosai voltak, az első advent is váratlanul teljesedett be. Pedig a zsidók évszázados várakozása és számtalan isteni ígéret után érkezett a Messiás. De ők mégsem készültek jól a fogadására. A sok beteljesült prófécia ellenére váratlanul érte őket Jézus megjelenése.
Ma is adventben élünk. Nem csak azért, mert a karácsonyi ünnepet megelőző hetekbe léptünk, hanem, mert Jézus Krisztus mennybe menetele óta visszajövetele ígéretének beteljesedését várjuk. Az ezt megelőző eseményekre is vonatkoznak ígéretek, amikből napjainkban egyre több megvalósulni látszik. Mindezeket azért tudatta velünk, hogy népe felkészülve várja érkezését.
Urunk visszajövetele közel van; a fehér ruhák elkészültek, a menyasszonyi sereg pedig boldog izgalommal készül a vőlegény fogadására.
Ám az egyik nap váratlan dolog történt: az iskolában kihirdették, hogy aznap lesz a farsangi bál. Ez éppen egy héttel korábban volt, mint az általam ismert dátum.
Most mit csináljak? A ruha nincs készen, szüleim pedig dolgoznak. Kétségbeesve ballagtam haza, mert tudtam, hogy az, ami otthon vár, még nem nevezhető jelmeznek. Hiába válogattam a felismerhetetlen formájú és rendeltetésű, rojtos szélű és gyűrött anyagok halmazában, mégsem tudtam eldönteni, hogy az egykori vagy a készülő jelmez részeit tartom-e a kezemben. Mivel a farsangi részvétel kötelező volt, ezért magamra öltöttem az épebbnek tűnő ruhadarabokat. Ám azok nagyon szánalomra méltóan mutattak rajtam, és semmiképpen sem hasonlítottak a megálmodott jelmezhez. Tudtam, hogy ezzel nem aratok majd sikert.
*
Ez a történet jutott eszembe, amikor az adventi várakozásra gondoltam. Sokak számára ugyanis, akik az ígéret várományosai voltak, az első advent is váratlanul teljesedett be. Pedig a zsidók évszázados várakozása és számtalan isteni ígéret után érkezett a Messiás. De ők mégsem készültek jól a fogadására. A sok beteljesült prófécia ellenére váratlanul érte őket Jézus megjelenése.
Ma is adventben élünk. Nem csak azért, mert a karácsonyi ünnepet megelőző hetekbe léptünk, hanem, mert Jézus Krisztus mennybe menetele óta visszajövetele ígéretének beteljesedését várjuk. Az ezt megelőző eseményekre is vonatkoznak ígéretek, amikből napjainkban egyre több megvalósulni látszik. Mindezeket azért tudatta velünk, hogy népe felkészülve várja érkezését.
Urunk visszajövetele közel van; a fehér ruhák elkészültek, a menyasszonyi sereg pedig boldog izgalommal készül a vőlegény fogadására.
Horváth Mária / Pécel
Ahelyett, hogy örülne
- Írta: Benedek Csilla
Az orvosi rendelő előterében várakozó emberek – közöttük gyermekes szülők is – türelmetlenül várták, hogy mikor hangzik fel a hívást jelentő nevük. Amikor az egyik kisfiút szólították, apukája, gyermekével az ölében, felugrott, majd sietett az ajtó felé. De a 4-5 éves forma ifjú nem így gondolta, és rémült kiáltozással próbált kiszabadulni az apai ölelésből. Az ajtóba kapaszkodva tiltakozott, végül is becsukódott mögöttük az ajtó. A váróterem elcsendesedett, mindenki megkönnyebbült, ami sajnos nem tartott sokáig, mert a gyerek kiszabadult édesapja kezéből, majd kivágva az ajtót, ordítva rohant a folyosón – két asszisztensnő futott utána. Néhány perc után betessékelték őt a rendelőbe, az ajtót pedig bezárták. Az egyik várakozó fiatal férfi így kommentálta az esetet: Hisztizett és menekült, ahelyett, hogy örülne, hogy végre bejutott!
Sokan viselkednek hasonlóan akkor, amikor Isten igéje néven szólítja, azaz a Szentlélek betessékelné őket az Úr gyógyító színe elé, vagyis az üdvösségre!
Sokan viselkednek hasonlóan akkor, amikor Isten igéje néven szólítja, azaz a Szentlélek betessékelné őket az Úr gyógyító színe elé, vagyis az üdvösségre!
„Ezért így szól az én Istenem, az Úr: Íme, a Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal. Aki hisz, az nem fut el!” (Ézs 28,16)
"Életem ideje kezedben van..."
Zsolt. 31,16
Magasba tart utam
Magasba tart utam,
Mélység feszül alattam.
Porszem vagyok, URAM,
felfénylek sugaradban.
Időm kezedben van,
Pályám tudod, kimérted.
Minden tettem, szavam
Hála legyen s dicséret!
Atyánk, Istenünk!
Köszönjük Neked, hogy örök végzésed folytán mi is idejöhettünk élni. Áldott légy érte, hogy porszem voltunk ellenére szemmel tartasz, hűtlenkedésünk ellenére szeretsz és magasságaid felé ragad bennünket a LÉLEK. Maradj velünk múló időnkben, s ha földi pályánk végén megérkezünk Hozzád, hadd vihessük magunkkal a hálát a bűneinkből való szabadulásért, a megtartatásért.
Ámen.
Köszönjük Neked, hogy örök végzésed folytán mi is idejöhettünk élni. Áldott légy érte, hogy porszem voltunk ellenére szemmel tartasz, hűtlenkedésünk ellenére szeretsz és magasságaid felé ragad bennünket a LÉLEK. Maradj velünk múló időnkben, s ha földi pályánk végén megérkezünk Hozzád, hadd vihessük magunkkal a hálát a bűneinkből való szabadulásért, a megtartatásért.
Ámen.
Fiatalember a padlón
- Írta: Horváth Mária
Gondolom, hogy a fenti címet olvasva nem túlságosan pozitív kép jelenik meg az olvasók előtt. Mi oka lehet egy fiatal férfinak, hogy a padlóra kerüljön? Alkoholos vagy egyéb bódító szertől származó befolyásoltság? Legyőzhetetlen fáradtság? Rosszullét? Hajléktalanság? Esetleg átvitt értelemben kell gondolnunk a padlóközeli állapotra?
Megnyugtatásként írom: semmi ilyesmiről nincs szó.
Az egyik hétköznap kora délelőttjén személyvonatra szállt fel az említett fiatalember, aki az utasok között nem talált magának könnyen elfoglalható ülőhelyet, ezért leült a vonat tiszta padlójára. Furcsa jelenet. A szemem sarkából láttam, és nem tudtam mire vélni cselekedetét.
Azonban, amikor többed magammal leszálláshoz készülődve elhaladtam mellette, még szokatlanabb, de számomra szívmelengető látványon akadt meg a tekintetem. És nem csupán az enyém.
A fiatal férfi a Szentírás olvasása miatt telepedett le a padlóra. Lábait maga alá gyűjtve, Bibliáját az ölében, Bibliaolvasó Kalauzát maga mellett a földön tartva a legnagyobb természetességgel olvasta a kikeresett igeszakaszt. Az az elszántság látszott rajta, hogy az Urával való személyes kapcsolatfelvételnek nem lehet akadálya a kényelmes ülőhely hiánya. Igeolvasásra és imádkozásra megfelelő hely – ha kell – a vonat padlózata is, inkább, mint hogy a nagyon fontos találkozás kárt vagy késedelmet szenvedjen.
Ma, amikor mindenfelől azt halljuk és érzékeljük, hogy az emberek nagy hányada előtt nincs már isteni tekintélye a Szentírásnak, felfedezhettük egy hívő keresztyén ember hétköznapi cselekedetében az Úr iránti különleges tiszteletet.
Megnyugtatásként írom: semmi ilyesmiről nincs szó.
Az egyik hétköznap kora délelőttjén személyvonatra szállt fel az említett fiatalember, aki az utasok között nem talált magának könnyen elfoglalható ülőhelyet, ezért leült a vonat tiszta padlójára. Furcsa jelenet. A szemem sarkából láttam, és nem tudtam mire vélni cselekedetét.
Azonban, amikor többed magammal leszálláshoz készülődve elhaladtam mellette, még szokatlanabb, de számomra szívmelengető látványon akadt meg a tekintetem. És nem csupán az enyém.
A fiatal férfi a Szentírás olvasása miatt telepedett le a padlóra. Lábait maga alá gyűjtve, Bibliáját az ölében, Bibliaolvasó Kalauzát maga mellett a földön tartva a legnagyobb természetességgel olvasta a kikeresett igeszakaszt. Az az elszántság látszott rajta, hogy az Urával való személyes kapcsolatfelvételnek nem lehet akadálya a kényelmes ülőhely hiánya. Igeolvasásra és imádkozásra megfelelő hely – ha kell – a vonat padlózata is, inkább, mint hogy a nagyon fontos találkozás kárt vagy késedelmet szenvedjen.
Ma, amikor mindenfelől azt halljuk és érzékeljük, hogy az emberek nagy hányada előtt nincs már isteni tekintélye a Szentírásnak, felfedezhettük egy hívő keresztyén ember hétköznapi cselekedetében az Úr iránti különleges tiszteletet.
„Folyamodjatok az Úrhoz, az ő hatalmához, keressétek orcáját szüntelen!” (Zsolt 105,4)
Kit várjunk?
Írta: Dr. Viczián Miklós
Várhatunk valamit, és várhatunk valakit. Első esetben váradalmunk tölti ki gondolatunkat, az utóbbiban a közelgő találkozás és együttlét öröme. Váradalmunk gyakran csal meg, mert nem azt kapjuk, amit vártunk, de beteljesedése feledteti az űrt, amit a vágyott személy hiánya okozott.
Az emberiség történetén végighúzódik ez a kettősség. Az első emberpár váradalma az volt, hogy az isteni teljes bölcsesség birtokosa lehet, s helyette – a Sátánra hallgatva – az Istennel való életközösség hiányát kellett megtapasztalnia. Azóta mindannyian evvel a hiánnyal a szívünkben születünk.
Az Ószövetség népe várta a Messiás eljövetelét. Ehhez a váráshoz váradalmak is csatlakoztak. Erős királyt, népfelszabadítót vártak, aki békét, gazdagságot, függetlenséget hoz. A Messiással való személyes kapcsolatnál hangsúlyosabbak lettek a remélt ajándékok. Mivel váradalmaik nem teljesedtek be, ezért nem ismerték rá arra, akit annyira vártak: „Saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt" (Jn 1,11).
Mi, adventkor már nem a kis Jézus megszületését várjuk, hanem azzal a győztes Megváltóval ünnepelhetünk, „aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért" (Rm 4,25). Most azonban még csak hit által van közösségünk a győztes Úr Jézus Krisztussal, ezért megmaradt adventi várakozásunk is, aminek alapja Krisztus ígérete: „Bizony hamar eljövök". „Ámen, jöjj, Uram, Jézus!"
Az emberiség történetén végighúzódik ez a kettősség. Az első emberpár váradalma az volt, hogy az isteni teljes bölcsesség birtokosa lehet, s helyette – a Sátánra hallgatva – az Istennel való életközösség hiányát kellett megtapasztalnia. Azóta mindannyian evvel a hiánnyal a szívünkben születünk.
Az Ószövetség népe várta a Messiás eljövetelét. Ehhez a váráshoz váradalmak is csatlakoztak. Erős királyt, népfelszabadítót vártak, aki békét, gazdagságot, függetlenséget hoz. A Messiással való személyes kapcsolatnál hangsúlyosabbak lettek a remélt ajándékok. Mivel váradalmaik nem teljesedtek be, ezért nem ismerték rá arra, akit annyira vártak: „Saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt" (Jn 1,11).
Mi, adventkor már nem a kis Jézus megszületését várjuk, hanem azzal a győztes Megváltóval ünnepelhetünk, „aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért" (Rm 4,25). Most azonban még csak hit által van közösségünk a győztes Úr Jézus Krisztussal, ezért megmaradt adventi várakozásunk is, aminek alapja Krisztus ígérete: „Bizony hamar eljövök". „Ámen, jöjj, Uram, Jézus!"
„Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, ugyanígy fog visszajönni, ahogyan felmenni láttátok őt a mennybe." (Csel 1,11)
