Az aluljáróba vezető lépcső legfelső fokán ült az asszony. „Éhes vagyok, adjanak enni!” – könyörgött folyamatosan. A tömeggel együtt lépkedtem lefelé, de egyre erősebben visszhangzott bennem: „Éhes vagyok!”

Leértem, és vettem két péksüteményt, majd visszaérve odaadtam az asszonynak. Hálásan köszönte és elmondta, hogy Kézdivásárhelyről való, de ott már nincsenek rokonai. Egyébként rákos beteg, kezelésekre jár itt, Budapesten. Állandó lakhelye nincs, a szeretetszolgálat szállásán pedig a befogadottak meglopják egymást. Pénze sincs, csak az a ruhája maradt, amit hord, a többit ellopták. Mindezeket nem panaszkodva mondta. Végül még azt is megtudtam, hogy néhány éve megtért, és bízik az Úrban.

Akkor eszembe jutott a minap olvasott igeszakasz (Rm 12,1): „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket. ...” Vagyis, legyek irgalmas! A 12,9-től azt is felsorolja Pál, hogy ez miben mutatkozhat meg: képmutatás nélküli szeretetben, a jóhoz ragaszkodásban, testvérszeretetben, gyengédségben, tiszteletben, szolgálatkészségben, lélekben való buzgóságban – és mindezekben az Úrnak szolgálva.

Őszinte vágyam az, hogy töltse be az Úr ezzel az irgalommal szívemet! Sokan várják és rászorulnak erre az irgalomra.
Előd Erika / Budapest


Pál apostol: „A szeretet képmutatás nélkül való legyen.” (Rm 12, 9)

Ézsaiás 40, 6-8.

Avarban

Felhők árnyéka száll a hegy felett,
fésülik már az erdőt a szelek,
maholnap minden fája lombtalan.
Zörgő avarban ballagok magam,
a vállamon egy kis levélke ül,
nagy, tisztuló csend lelkemen belül.
Lebben a lomb, mint tarka pille, le,
könnyű mosollyal mintha intene.
Az ágnak-e? Az égnek-e? Nekem?
Fogd fel, szívem, és mondd el, énekem:
Az őszi árny csak elfogyó derű,
és a halál is olyan egyszerű,
oly egyszerű és oly természetes!
Minden fa tudja, hogy nem végleges.