Meghatottan lépkedtem a 25-30 cm széles, járdával, úttesttel, füvesített parkkal azonos szintben lerakott bazaltköveken. A Berlint – világrendszereket, nemzetet, családokat – közel harminc évig szétválasztó fal nyomvonalát sok-sok kilométeren át követheti az érdeklődő turista a keskeny sáv mentén. Útitársaim kedélyesen somolyogtak meghatottságomon, de ők nem tudhatták azt, hogy itt, a Brandenburgi kapu előtti kopár terület korlátjánál (1975 nyarán) először kerülhettem legalább 100 méteres közelségbe az akkori szabad világgal. És arról sem tudtak, hogy – a hosszan kanyargó emlékköveken sétálva – gondolataim már évezredes távolságot jártak be.

Az Éden kerti bűneset következménye az, hogy az embert átjárhatatlan fal választja el teremtő Istenétől és embertársaitól. Minden történelmi és személyes tragédia csak ebből az emberi állapotból érthető és magyarázható. A berlini fal léte is.

Kétezer évvel ezelőtt ezt a hatalmas válaszfalat Jézus Krisztus áldozati halála lerombolta, azóta szabad az átjárás Isten és ember, ember és ember között. Minden személyes, családi és nemzeti megújulás a nagypénteki tragédia és a húsvéti feltámadás ismeretében érthető és magyarázható. A berlini fal leomlása is.

Akkor, azon a tavaszi napsütéses vasárnap délutánon, ott, a Spree folyó partjáig futó kövek mentén az isteni áldozat iránti hála töltötte be szívemet.

Dr. Mikolicz Gyula / Pécel



Jézus „ a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, lerontva a közbevetett válaszfalat; azzal, hogy testében megbékéltette az ellenségeskedést...” (Ef 2,11-22)

Írta: BSZ


A BSZ szombati, budapesti konferenciájának egyik szolgálatából:
A keresztyén iskola tanárát zavarta, hogy diákjának figyelmét csábítóan köti le az utca nyüzsgése, forgalma. Számonkérésére a diák így védekezett: Tanár Úr, csak a felhőket néztem. Azt lehet – válaszolta a tanár –, mert minden felhő gyanús!

János apostol Jézus Krisztus visszajöveteléről:

„Íme, eljön a felhőkkel, és minden szem meglátja őt, még azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen" (Jel 1,7)

Zizegett és sercegett a cukros papír. A hangversenyteremben a hallgatóság mozdulatából, fejfordulatából következtetni lehetett, hogy melyik részen készítik éppen akkor felhasználásra a szopogatnivalót. Két sorral előttünk is ült egy ilyen szorgos fogyasztó, akinek mindig a halkabban hangzó részek idején támadt kedve a csemegére.

Az édességet egyébként a rendezők ajándéknak szánták, s ki-ki kedve és kapzsisága szerint zsebelhette azt be a folyosókon elhelyezett tartókból. Kedves ajándék volt ez, s talán az a cél is vezette a vendéglátókat, hogy a szünetben elfogyasztva, kevesebb köhécselés, krákogás zavarja majd a mű élvezetét. Csak a társaikra ügyet sem vető, önző emberekkel nem számoltak, akik visszaéltek a lehetőséggel, az ajándékkal, sőt, ezzel bosszantották a zene szépségére vágyókat.

Éppen úgy, mint azok, akik Isten ajándékaival élnek vissza önző módon: adottságaikkal, az áldásokkal, pénzükkel, kiváltságos helyzetükkel… Még a legjelentéktelenebbekkel is. Kik ők? Például: mi, Isten megkegyelmezett gyermekei. Kérdezzétek csak meg a körülöttetek élőket!

Dr. Mikolicz Gyula / Pécel

„(Jézus Krisztus) amikor Isten formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, és hasonló lett az emberekhez… és megalázta magát, engedelmes volt haláláig, mégpedig a keresztfa haláláig.” (Fil 2,6-8)