Állok elébe Isten ítéletének!
- Írta: dr. Erdélyi Judit
Volt egy szívműtött, idős filozófia professzor betegem, akivel sokat beszélgettünk, főképpen a hit dolgairól. Ő ateistának vallotta magát. Ám felesége néhány évvel korábban Jehova tanúja lett, és elhagyta. Emiatt aztán senki meg nem állhatott előtte, aki kezébe vette a Bibliát. Nem tudtam soha olyat mondani, ami csak egy percre is megállította volna.
Egy alkalommal, beszélgetésünk közben, hirtelen és indulatosan felpattant, és közölte velem: Ha valóban lesz olyan, állok elébe Isten ítéletének! Nem loptam, nem öltem, tiszteltem a szüleimet… – és így tovább.
Erre feltettem neki a kérdést: Miből gondolja Professzor Úr, hogy Isten az ön elképzelése és mércéje szerint fogja majd megítélni? Nem sokkal valószínűbb, hogy Isten az önmaga mértéke alapján ítél majd? Rendben van, a saját megítélése szerint az 5. parancsolattól kezdve nincsen semmi kivetnivaló az életében, ám mi van az első négy parancsolattal?
Sajnos soha nem sikerült a maga erősségeiből kimozdítanom.
„Én, az Úr vagyok a te Istened…” (2Móz 20,1-17)
"Az igaznak halála idején is reménysége van."
(Példabeszédek 14,32)
A Krisztus vére által megigazított igazakról van itt szó, akiknek még haláluk idején is reménységük van, reménységük lehet. Hogyan lehetséges, hogy van ez a reménységük? Úgy, hogy a remény nekünk, Krisztusban hívő embereknek egy Személy - nem csupán eszmei vigasztalás. Pál így vall erről: "Krisztus a mi reménységünk!" Ez azt jelenti, hogy Pál nemcsak reménységet kapott Krisztusban, hanem Krisztus maga lett az ő Reménysége.
Nekünk nem a reménység az Istenünk, hanem Isten a mi reménységünk! Sokkal többről van itt szó, mint hogy Jézus vigaszt és reményt adna a gyász órájában - itt arról van szó, hogy Ő önmagát adja Reménységként ebben az órában is!
Az igét így is érthetjük: az igaznak halála idején is reménysége, tehát: Krisztusa van.
A keresztyénség nem abból áll, amit Krisztus nekünk ad, hanem sokkal inkább maga Krisztus az, aki önmagát adja nekünk.
Van egy kínai közmondás: "Egyet minden helyett." Ez az Egy, a Krisztus a Minden. Őt adta az Atya minden egyéb helyett. Ő legyen a mindenünk. Mert nemcsak nekünk, hanem az Atyának is Krisztus volt az EGYETLENE és a MINDENE.
Azért van reménysége az igaznak, mert mint utolsó ellenség, a halál is el fog töröltetni, ahogy ilyenkor idézzük ezt az igét a sírnál. Úgy töröltetik el, mint Krisztus többi ellensége: alávettetik, mint minden, a Krisztus lábai alá.
A fáraó megálmodta (1Móz 41), hogy előbb hét gabonában gazdag esztendő jön, majd pedig hét ínséges, látván, hogy a kövér teheneket elnyelő sovány teheneken meg sem látszik az, amit befalnak. Ha az álmot magyarázó József kétségbeesett volna, el kezdett volna imádkozni azért, hogy a kövér tehenekkel jóllakott sovány tehenek gömbölyödjenek ki. De nem esett kétségbe, mert tudta, hogy Isten a mindent elnyelni látszó szűk esztendőben is gondoskodni fog a kenyérről, csodálatos módon.
Mi is úgy látjuk, a sovány halál és a sorvasztó bűn mindent elnyel, még a hívő embert is, úgy tűnik, végérvényesen. Mégsem esünk kétségbe: Isten gondoskodik! Nem a sovány halál nyel el minket, sem a sorvasztó bűn, hanem éppen fordítva, ahogy meg van írva: "Elnyeletett a halál diadala."
(Horváth Levente)
Az ünnep
- Írta: Benedek Csilla
Az ünneplés örömteli és fontos dolog, amit Isten szerzett az ember számára. A világ ünneplése az aranyborjú esete óta csak abból áll, hogy leülnek enni és inni, és felkelnek játszani. Pedig ezek az alkalmak a megemlékezés pillanatai is. Az Isten népének örömünnepe az igében, imádságban és hálaadásban való örömteli együttlét. Az öröm alapja mindig maga, Jézus Krisztus,
"aki gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok" (2Kor 8,9)
Csak figyelmetlenség?
- Írta: Előd Erika
„Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.” (Rm 12,10)
Jelül és csodául
- Írta: Biblia Szövetség
A jelenlegi zűrzavaros európai helyzethez hasonló történelmi korszakban (Ézsaiás 8,6-18), amikor a nép megvetette „a Siloah lassan folyó vizeit”, akkor az Úristen Izráel népére hozta „a folyó mindent elsöprő vizét, Asszíria (Szíria!) királyát és annak minden hatalmát.” „Kilép mindenütt a medréből… szétterjesztett szárnyai ellepik Izrael földjének teljes szélességét.” A népek tanácskoznak akkor, de hiábavaló lesz, nem megy végbe döntésük.
De a hűségeseket így bíztatja Isten: amitől a nép fél, attól ti ne féljetek!
Ézsiás próféta ezen felbátorodva áll Isten elé: „Íme, itt vagyok én és a fiak (a próféta iskola ifjai), akiket az Úr adott nekem. Jelül és csodául vagyunk Izraelben. A Sion hegyén lakozó Seregek Urától vagyunk mi!”
Ez a mondat ismételten felhangzott a Biblia lapjain, de már Jézus szájából: „Íme, itt vagyok, én és a fiak, akiket Isten nekem adott.” (Zsid 2,13) – Fiak, például a bibliaiskola padsoraiban, hogy majd jelül és csodául lehessenek a világban.
(Részlet Alföldy-Boruss Dezsőnek a Biblia Szövetség bibliaiskolája tanévnyitóján elhangzott áhítatából – vázlatos közlés)
A mi Urunk, Jézus Krisztus atyja „Szeretetében előre elhatározta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akaratának tetszése szerint, kegyelme dicsőségének magasztalására…” (Ef 1,5-6)
