(1Kor 4,7)

Saját dicsvágyunk foglyai vagyunk, de szeretünk úgy tenni, mintha urai lennénk a világnak, vagy legalábbis nyomorult helyzetünknek. Képzelt méltóságunk börtöne mulatságos, de nem merünk nevetni magunkon, mégha néha meg is sejtjük, milyen kisszerűen élünk. Nem akarjuk tudomásul venni, hogy rabok - hiúságunk rabjai - vagyunk. Mint Oscar Wilde, aki így élcelődött valakivel, amikor az meglátogatta őt a börtönben: "Kérem, ne vegye rossz néven, hogy nem kísérem ki."
Az is ősi bűn bennünk, hogy a világ közepének véljük magunkat.

A koldus minden kedden beállít a jótevőjéhez. Egy alkalommal azonban a szokásos összegnek csak a felét kapja. A gazda így magyarázkodik:
- Tudod, múlt hét végén volt az esküvőm. Elég szegény leányt vettem feleségül. Most spórolnom kell.
A koldus erre kifakad:
- Na nézd, az én költségemre házasodni. Hát ez mégiscsak nagy szemtelenség!
Valahogy így vagyunk Istennel is, mint ez a koldus. Semmink sincs, amit nem neki köszönhetnénk, mégis mindent magunknak tulajdonítunk, vagy azt gondoljuk, egy csomó minden csak úgy kijár nekünk Istentől. Ha elmarad valami, amit a mi megítélésünk szerint Ő kellett volna hogy megadjon, akkor Isten a hibás.
Nem riadunk vissza attól, hogy Istent hibáztassuk, ha már nincs kire kenni a saját bűnünket. A lényeg az, hogy mi sohase legyünk hibásak. Legfőképpen a dicsőséget irigyeljük el tőle, ami Őneki bizonnyal és jogosan kijár.
Ha elkezded csak
Őt dicsőíteni, végre békére lelsz.
(Horváth Levente)

A nyártól a pihenést, a gondtalan nyaralást várjuk. Azonban ilyenkor is történnek váratlan balesetek, halálesetek, tragédiák. Egy lelkész így bíztatta gyülekezete tagjait: „A próbák tekintetében háromféle ember van: egyesek éppen most vannak a vihar kellős közepén, mások most evickélnek ki a viharból, a többiek pedig éppen most tartanak befelé.”

Majd így folytatta: „A vihar azonban nem azt bizonyítja, hogy Isten magunkra hagyott. Mert sokszor ezzel ébresztgeti a nélküle élő embert. A benne hívők számára pedig Jézus Krisztus a nehéz időkben is Megtartó. Sőt, ilyenkor világosabban értjük szavát, mint a nyugalmasabb időkben, és szeretetét valóságosabban tapasztaljuk meg, mint valaha.”

Dr. Mikolicz Gyuláné / Pécel

A Zofóniás 3,17-ben ekként biztosít Isten a szeretetéről: „Veled van Istened, az Úr, ő erős és megment. Nagy örömmel örül neked, megújít szeretetével…”

Sűrűn használt szó napjainkban a kerítés. Igen, mindenki és minden védelemre szorul. Nemcsak országoknak és magánbirtokoknak van határa, amit védeni kell, hanem az emberi testnek és léleknek is: a védőoltás, az erkölcsi nevelés, a tiltó táblák, a sorompók mind-mind védelmet nyújtó kerítések. Számtalan széthullott család, börtönépület, elvonókúra, zárt osztály jelzi az áttört, semmibe vett határokat.
Minden kerítés közül a leghatékonyabb védettséget Isten Igéje jelenti az ember számára. Az ószövetségi törvényeket követően (azokkal teljes összhangban) az újszövetségi kegyelem kerítése kínálja Isten népe számára a védelmet.
Ez azonban, nem a félelem szögesdrótjából készült, hanem az Isten szeretetéből fakadó evangéliumból. Az Úrhoz való tartozás örökre szóló védettséget és biztonságot nyújt mindenkinek, aki védelmet keresve hozzá menekül!

Csocsózik a család. Párban játszunk, apuka, anyuka, gyerekek. A kisebbek még alig érik fel az asztalt, éppen hogy látják a pályán a labdát, de mindenki pörget – amit egyébként a közfelkiáltással megszavazott szabályok szerint nem lehetne –, mindenki játszani akar.

-„Legyen csocsó-bajnokság!” – „Jó, de ki-kivel lesz?” – „Most játszunk úgy, hogy először én vagyok vele, utána cserélünk, és te leszel vele.” – „Én, apával akarok lenni!” – „Én is!”

Mindenki apával szeretne párban lenni. – „Mert apa mindig győz.” – „Persze, mert apa, az ifisekkel minden pénteken gyakorolhat.” – „Jó, akkor most te vagy apával, de a következő játékban én leszek vele!”

Végül sikerül elosztani, ki-kivel lesz, elkezdődik a bajnokság, ki hevesebb, ki mérsékeltebb lelkesedéssel játszik, és viseli az eredményt–eredménytelenséget, hiszen apáék mindig győznek. Mindenkinek mindenkivel játszani kell.

– „De mi, mindig kikapunk, ez így nem ér, legyen visszavágó, és apa hagyja magát, hogy mi is nyerjünk!” – „Na, apa, hagyd már magadat veszíteni!”

Majd elhangzik a mindenki által jóváhagyott mondat: „Veled, csak lenni jó, ellened: nem!”

*

Eszembe jut a valós élet, és egyetértően ismételgetem: ”Uram, veled, csak lenni jó, ellened, nem, mert te, mindig győzöl!”

Sípos Ajtony Levente / SoltvadkeRT

Jézus Krisztus önmagáról: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Mt 28,18)