A FÜGEFA ÁRNYÉKÁBAN
Végre nyár van! Itt a pihenés, kikapcsolódás ideje. Kifekhetsz a napra, ha meleged van, behúzódhatsz az árnyékba. A fa árnyéka milyen kellemes is a melegben!
A bibliai történet (Jn 1,45-51) szerint Jézus látott egyszer valakit egy fügefa alatt. Mi ebben a különös? Az, ami az apró, hétköznapi eseményben meggyőzte az ott látott embert, Nátánaelt arról, hogy Jézus az Isten Fia. Mert a fa alatt nem pusztán hűsölés történt, hanem – amiről mi azóta sem tudhatunk bővebbet – találkozás Istennel. Mivel ez az esemény Isten és Nátánael bensőséges, közös dolga volt, erről csak Isten tudhatott, ezért, ha Jézus tudott róla, akkor ő az Isten Fia!
Nemcsak a felhevült test, de a lélek is árnyékra vágyódik. A lelki árnyékot nyújtó fa (az Ige) ma is áll, de a nyár zaja, szikrázása elodázhatja az ember találkozását Jézussal.
Ziláné Marika / Budapest
„Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugszik az.” (Zsolt 91,1)
Ébresztő
Mi lesz, ha nem alszom el, és mi lesz, ha nem ébredek fel? – minden altatásban zajló műtét előtt megkörnyékezik ezek a kérdések a beteget, és a válasz ismeretlensége miatt körbelihegi őt az enyhe kétségbeesés. Különös, amikor automatizmusainkba mesterségesen beavatkoznak. Merthogy elaludni és ébredni csak úgy, magunktól szoktunk, nem programozottan.
Hozzá nem értőként azt gondolnánk, az altatás veszélyesebb művelet, mint az ébresztés. A tudat kikapcsolása, az izomlazaság elérése és szinten tartása – ez az igazi kockázat, az ébredés majd megy magától. Pedig az ébresztés veszélyesebb, kockázatosabb, kritikusabb. Meg is történik legtöbbször még a műtőasztalon, bár erre szinte senki sem emlékszik.
Ha Teremtőnkkel való kapcsolatunkra értelmezzük a fentieket, akkor igaz ránk nézve, hogy mélyaltatásban jöttünk a világra. Nem ismerjük őt, aki kezdettől fogva ismert, tervezett, alkotott minket. Amikor pedig álmodunk valamiféle istensejtést, akkor sem személyről, hanem erőről képzelődünk. A mélyaltatás egyik jellemzője, hogy a reflexeket is tompítja, kikapcsolja. Ez ugyan áldás a műtőben, de átok az ember lelkére, mivel teljes tompaság, érzéketlenség jellemzi a lelkileg alvó embert.
Hála a Teremtőnek azért, hogy a legkockázatosabb mozzanatot, az ébresztést ő tartja kézben. Mi semmit sem tehetünk ébredésünk érdekében. Isten az, aki csökkenti az altatógáz szintjét, az ördögi befolyást, bűvöletet. Ő az, aki eleveníti reflexeinket, hogy önállóan lélegezzünk és nyeljünk, vagyis imádkozni és Igével táplálkozni tudjunk. Ő adja nekünk Lelkét, az élő védelmet azokkal a veszélyekkel szemben, amik ismét bekapcsolnák bennünk a szunyókáló funkciót.
„Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok.” (1Thessz 5,5-6)
"Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat..."
(Ef 5,25)
Azt kívánja az Ige férfi és nő viszonyától, hogy több legyen önmagánál, hogy mennyei kapcsolatokat ábrázoljon ki. De túl lehet-e szárnyalni a szerelmet? - kérdezhetnénk. Hiszen a szerelemről amúgy is úgy gondolkozunk, mint ami szép, tiszta, nem elégszik meg kevesebbel, mint a teljesség; amikor szerelmesek vagyunk, kivirágzik a világ körülöttünk. Azért adatott nekünk a szerelem ajándékul, hogy kiteljesedjünk: olyankor az ember úgy érzi, mintha angyal lenne, igyekszik bemutatni a jó tulajdonságait, s a nem tetszőeket minél jobban kiirtani.
Csakhogy - bár ez nem látszik a boldog jelenben - az ember dolgai csupán ideig valók, a szerelem és a vele járó mennyei boldogság is könnyen elmúlik. Házasságkötés után hamar véget érnek a mézeshetek, a szerelmet megostromolják az addig elpalástolt hibák, "elesik" és "meghal". Egyik percben akár fel is áldoznád magad a másikért, ám egy hét, egy év vagy egy behatárolható idő elteltével már semmit nem érzel iránta. Küzdenünk kell azért, hogy a szerelem ne az önzésről, önáltatásról, kivetítésről, nemi vágyról, hormonokról szóljon - könnyen becsapja az ember magát, és a másikat is. Nagy mélységekre és eronkön felüli ellenfélre lelünk önmagunkban. A szerelmes szív szárnyalhat ugyan, ám - igaz az Ige tanúsága - attól még gonosz szív marad.
A szerelem erejét nem az érzelmek nagyságával kell lemérnünk, hanem azzal, hogy mennyire tartós. Igazából pedig csak az isteni szeretet tart örökké. Isten irántunk tanúsított szeretete a szerelemnél is mélyebb. Bár látja minden hibánkat, mindenek ellenére szeret. Nem a szerelmes elvakultságával néz ránk, de a szerelmes feltétlen elfogadásával. Így szereti Krisztus az egyházat.
Isten új, szeretni képes szívet akar formálni bennünk, de ehhez naponta részesedni kell Belole, az igazi szeretet forrásából. Át kell adnunk magunkat Neki, szerelmünkkel együtt. Ez szenvedéssel, énünk halálával jár, de az áldozatból áldás fakad. A szerelem tüzét Isten szeretetének tüzébe kell vinnünk, hogy megtisztítsa azt. Ahhoz, hogy szeretni tudjunk, eloször meg kell tapasztalnunk, mennyire szeret minket Krisztus, aki a kereszten életét adta, hogy életünk legyen.
(Kis Zoltán és Kis Mónika)
Jelentéktelen
Egy ismerősöm kérdezte, hogy melyik gyülekezetbe járok. Amikor megmondtam, önkéntelenül szaladt ki belőle a megjegyzés: Abba a kis, jelentéktelen templomba? Nem volt bántó szándék a szavaiban, csak egyszerű megállapítást tett. Hiszen a mi templomunk mérete valóban jelentéktelennek tűnhet a külső szemlélő számára: kicsi templom, kis létszámú gyülekezettel. De én mégis védelmére keltem, hiszen számomra sokat jelent, mert testvéri közösséget és életre szóló örömhírt rejt. Nekem igenis sokat jelent, hogy ott találkozhattam Jézus Krisztussal, és barátokra, testvérekre leltem a maroknyi hívő közösségben.
Jelentéktelen? A külső személők Jézust is ilyennek láthatták, ahogyan Ézsaiás próféta is bemutatta. Mindazok, akik csak a külseje után ítélték meg, vagy saját elképzeléseik beteljesülését keresték benne, csalódottan fordultak el tőle, mert nem váltotta be reményeiket.
Egyesek a hadvezér királyt várták, aki szembefordul a római elnyomással, mások a legnagyobb tragédiaként és kudarcként szembesültek Jézus golgotai halálával, mert nem láttak mögé az ott lezajló lelki történéseknek. Ők, bizonyára jelentéktelennek ítélték Jézus földi cselekedeteit.
De akik felismerték azt az ajándékot, amit az Atya készített el számukra Jézus Krisztus személyében, azok életük legjelentősebb eseményeként emlékeztek a Jézussal történt találkozásra. Hiszen elengedte adósságukat, és testi-lelki rabszolgaságból szabaddá, boldog, örök élettel megajándékozottá tette őket.
Horváth Mária / Pécel
Jövendölés Jézusról: „Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele.” (Ézs 53, 2-3)
Készek legyetek!
- Írta: Rostás Lászlóné
"Nem tudom feldolgozni.", vagy "Hogyan birkózzak meg vele?" – hangzik a reménytelenséggel teli, elkeseredett kijelentés és kérdés számtalan, terhek alatt vergődő ember szájából.
Mint „aranyalmát ezüst tányéron” nyújthatjuk át ilyenkor szenvedő embertársunknak az Isten igéje által kínált megoldást. Mindig olyat, ami nem üres okoskodás, hamis próbálkozás, hanem reménységet nyújtó vigasztalás. Ami életet teremt, megoldást nyújt, és Isten dicsőségét szolgálja.
"Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek lévő reménységről, szelídséggel és félelemmel." (1Pt 3,15)
KÖTELESEK VAGYUNK…
A helyi gyülekezetet nem egyetlen ember alkotja, építi, és nem is néhány, hanem minden ott élő hívő ember. Ők, azáltal, hogy szeretik egymást, bemutatják Krisztus mindent megelőző szeretetét, és ezzel is hirdetik az evangéliumot a körülöttük élőknek.
Ha csak egy pillantást vetünk az első gyülekezetekre, nyilvánvalóan látszik, hogy vajmi keveset törődtek a programokkal, de annál többet az egymás iránti szeretettel, ahogy azt Jézus parancsolta nekik. Gondoljuk csak meg, milyen erősek lennének gyülekezeteink, és mennyire hatékony, természetes folyamattá alakulna a tanítványságra való nevelés, ha minden hívő ember aszerint gyakorolná a testvéri szeretetet, ahogyan azt Pál és a többi apostol ránk hagyta:
1. A testvéri szeretetben egymás iránt gyöngédek legyetek (Rm 12,10)
2. A tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek (Rm 12,10)
3. Egymással egyetértésben éljetek, ne kevélykedjetek (Rm 12,16)
4. Fogadjátok el egymást anélkül, hogy ítélkeznétek (Rm14,1)
5. Építse egyik a másikat (1Thessz 5,11)
6. A szabadság ne legyen ürügy a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak (Gal 5,13)
7. Teljes alázatossággal és szelídséggel viseljétek egymást (Ef 4,2)
8. Elszenvedvén egymást, kölcsönösen megbocsátva egymásnak (Kol 3:13)
9. Legyetek egymáshoz vendégszeretők, zúgolódás nélkül (1Pt 4,9)
10. Ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal (1Jn 3,18)
Weberné Zsikai Mária / Budapest
„Ő (Jézus Krisztus) az életét adta értünk: ezért mi is kötelesek vagyunk életünket odaadni testvéreinkért” (1Jn 3,16)
