Ha odalépsz egy bankautomatához, és behelyezed a kártyát, választásod szerint vagy pénz teszel be, vagy veszel ki. Jelentős a különbség a két művelet között, hiszen a betéttel növeled tartalékaidat, a kivéttel csökkented felhalmozott értékeidet.

Kapcsolataink is hasonlóan működnek. Ha egy másik emberhez szeretettel viszonyulok, akkor életéhez vagy kapcsolatunkhoz értékeket kapcsolok. De ha kihasználom őt, akkor elveszek belőle és a kapcsolatunkból, értéket vonok el, és tartalékaink csökkennek, sőt hamarosan mínuszba is kerülhetnek. Ha elveszek valakitől, akkor mindig erőszakot teszek a szeretet törvényén, így kritizálással, pletykával, megvetéssel, keserű gondolatokkal és indulattal megrövidítem a másikat.

A banki műveletek közül választhatom az egyenleg lekérdezését is – hasonló módon az emberi kapcsolatokban is. Ilyenkor megállapíthatom, hogy egészen jól állok, de az is lehet, hogy kevesebbem van, mint gondoltam. Minden kapcsolatnak van egyenlege, pozitív vagy negatív. Isten azt akarja, hogy mindig legyen tartalékom.

A keresztény lét az emberi kapcsolatokról (is) szól. Isten tervezte ezt így a formálásunkra és növekedésünkre, ami azután megmutatkozhat a Krisztus test, az Egyház növekedésében is. Az egyik legerősebb evangelizáló segédeszköz az, ha egymást szeretjük. Persze, pont a szeretet szót csépeltük és használtuk el leginkább, így már nem is tudjuk igazán, miről is beszélünk, ha ezt kimondjuk, vagy rá hivatkozunk.

"… az Isten szeretete kitöltetett szívünkbe…" (Rm 5,5). Az egymás iránti szeretetünk kizárólag azért mutathatja meg, hogy mi Jézus tanítványai vagyunk, mert be vagyunk oltva Krisztus életébe és szeretetébe. Isten nem azért szeret engem, mert szerethető vagyok, hanem azért, mert nem tehet mást, ilyen a természete. Mivel Isten irántam való szeretete minden határon túl megy, nem tehetek mást, nekem is így kell szeretnem a testvéremet Krisztusban.

Weberné Zsikai Mária /Budapest

Apostoli tanács: „… a testvéri szeretetben egymás iránt gyöngédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.” (Rm 12,10)

Isten az Ószövetségben olvasható legtöbb ígéretét Jézus Krisztus személyére nézve adta, és ezért a kijelentések, események nagy része Jézus küldetésével összefüggésben nyert értelmet. Ám, hogy ez mennyire így van, annak egyik mozzanatára a közelmúltban csodálkoztam rá.
Több szentírási kommentár egybehangzóan megerősíti, hogy a mózesi törvények írásba foglalásától (kb. Kr. e. 1300-tól) egészen Krisztus nyilvános működéséig a leprás betegségből egyetlen zsidó származású ember sem gyógyult meg.
Pedig Mózes könyve több fejezeten keresztül részletesen taglalja a betegség ismertetőjegyeit, valamint az azokból való tisztulás megállapításának módját. A betegség felbukkanását és az abból való tisztulást a papok feladata volt megállapítani. A papi szolgálatot végzők generációról generációra, évszázadokon keresztül úgy adták tovább a leprás betegségre vonatkozó előírásokat, hogy a gyógyulás megállapítására vonatkozó tudnivalókat a gyakorlatban soha nem alkalmazhatták. Ezt abból tudhatjuk, hogy a megbetegedésekről csakúgy, mint a gyógyult esetekről is feljegyzést kellett volna készítenie a papi szolgálatban állóknak. A betegekről találhatóak is ilyen dokumentumok, de gyógyult eseteket ezek az írásos emlékek nem említenek.
Ennek ismeretében el lehet képzelni, hogy milyen drámai hatást váltott ki az, amikor a Jézus által meggyógyított emberek megjelentek a templomban, hogy a papok állapítsák meg a gyógyulás tényét (Lk 5,12-16; 17,11-19).
Isten időzítette így az eseményeket. Közel másfél évezreddel Jézus születése előtt már rögzítette a törvényben, hogy a leprás betegséget a papoknak kell megállapítani, nyomon követni annak alakulását, és csak ők mondhatják ki a gyógyulást is. Azonban a törvényadást követően egyetlen gyógyulás sem történt, ezért a farizeusok és törvénytudók a Messiás eljövetele egyértelmű jeleként határozták meg azt az időt, amikor a leprás betegségből valaki meggyógyul. Mindez pedig azért történt így, hogy Isten jelek és csodák által is megerősítse Jézus Krisztus személyének és küldetésének rendkívüli voltát.
Méltó Isten, hogy áldjuk őt a megmentésünkre irányuló tervéért, aminek minden részletét ilyen tökéletesen kidolgozta és teljesítette be!

(1Kor 12,3)

Ha akarod, sem hihetsz. Ha megfeszülsz, sem mondhatod Úrnak Jézust - a Szentlélek nélkül.
Képes vagy kenyeret tenni a szádba, de azt, hogy étvágyad legyen, amikor nincs, hiába aka-rod: jóllakottan nem tudod meghozni az étvágyadat. Ágyba bújhatsz, de ha éppen álmatlanságban szenvedsz, hiába erőlteted az alvást. Dicsérheted Istent, de igazi, mély csodálatot iránta nem fakaszthatsz magadban, bárhogy is akarod.
Nem azt a legkönnyebb hinni, amit legkönnyebben lehet, azaz amit Isten nélkül is képesek vagyunk elhinni, annyira valószínűnek látszik. Az nem is igazi, bibliai értelemben vett hit. Hinni csak azt kell, amit lehetetlen. Hinni csak azt lehet, aminek elhívéséhez teljességgel Rá vagyok utalva. Istent Istennel hiszem. Istennel dicsérem az Ő igéjét is (Zsolt 56,5), ígéreteiért is csak általa lehet hálát adni.

"Minden lehetséges annak, aki hisz" (Mk 9,23) - mondja Jézus a megszállott fiú apjának, aki felismerte, hogy Jézus segítsége nélkül még azt sem tudja elhinni, hogy segíthet rajta Jézus. Ezért kiált éppen Őhozzá hitért, ugyanahhoz, aki tőle ezt az embertől ki nem telő hitet megkövetelte: "Hiszek (az eredetiben "Hinni akarok!"), Uram, segíts a hitetlenségemen!"
Jézus nélkül az Atya nem tud és nem is akar nekünk megbocsátni: nem békülne meg velünk Nélküle. Hiszen csak Jézus Krisztus, aki maga Isten, volt képes az önzetlen Szeretet ilyen mértékű áldozatára. Isten nem válthat meg Isten váltsága nélkül. Ezért isteni ajándék a megváltás. Jézus nélkül elfogadni sem lettünk volna képesek ezt a váltságot, merthogy nem akármilyen hit szükséges hozzá. De Jézus Lelke által és Jézusért váltságát megragadni képes hitet ajándékoz nekünk. Ezért isteni ajándék a hit is (Ef 2,8).
Senki sem mondhatja Jézust Úrnak enélkül. Csak a Szentlélek által akarhatom, amit Isten akar. A megváltást az Atya isteni módon tervezte el, a Fiú isteni módon vitte véghez, a Szentlélek pedig isteni módon alkalmazza ránk, az általa ajándékozott és gerjesztett isteni hit által.
Ha nem tudsz hinni, ha nem tudod akarni, amit Isten akar, ha nem tudod még Úrnak mondani Jézust, azaz a te személy szerinti Uradnak, noha tudod, enélkül nem lehet Isten elé járulni: akkor is vigasztalódj (a Szentlelket Jézus Vigasztalónak mondja), mert még mindig kiálthatsz Istenhez ezért a hitért. Ne félj, nem haragszik meg érte, sőt erre a kiáltásra vár, hogy végre isteni hitet ajándékozhasson neked.
(Horváth Levente)

Írta: Dr. Mikolicz Gyula


Ma, amikor jogosan temetjük Európa keresztyén mivoltát, a kontinens közepén mégis a zsidó-keresztyén erény vezérelte események hetét tudhatjuk magunk mögött.

A gigantikus dunai árhullám igazi újdonság volt. Nem csak méreteivel, de az azt kísérő társadalmi összefogással is. Az írott, hangos és képi médium folyamatosan tudósított a gátak mellett segítők fáradhatatlanságáról. De személyes tapasztalatok is megerősítik azt.

Vak emberekről beszélnek, akik a töltendő zsákot tartották vagy segítettek azok továbbításában, székely emberekről, akik a szentendrei gáton szorgoskodtak, a magukkal hozott holmi a hálózsák volt, amit alkonyatkor egy talpalattnyi száraz helyen leterítettek, majd pirkadatkor folytatták a megfeszített munkát. Diákok, munkahelyről érkezettek vagy szabadságot kivettek, fiúk és lányok, középkorúak, idősek álltak a vártán. Fáradt tűzoltó esdekelt, hogy csak a megszabott három lapát homokot tegyék a zsákba, mert már ez lesz ma a több ezredik, amit kézbe vesz; az éjszaka sötétjében pedig (fáklyával a kézben) katonák egyensúlyoztak a töltésélen.

Idős asszonyok versengve kínálták a szorgoskodóknak az illatos, otthon sült pogácsát, gőzölgő kávét, szendvicset. Vállalkozók, önkormányzati konyhák települtek a partra, hogy ingyen kínálják a finom pékárut, sültet, ásványvizet. Senki nem zsörtölődött, nem követelt, nem kényeskedett, és nem várt díjazást, elismerést, nem kereste a maga hasznát...

Hálásan köszönjük Istennek az ár nyomorúsága alóli megmenekülést, és hogy mindezt a felsőbbség, a hivatásos és önkéntes segítők önzetlen lelkesedésével érte el.

Jézus mondja: „Parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek." (Jn 15,17)

Csel. 1,8


PÜNKÖSD... Fényedben élek,
teremtő égi LÉLEK,
erőd gerjeszti lelkem.
Felfogni szent csodádat
nem tudhatom, de áldlak
megújult életemmel.

Dicsőítsd ŐT ma bennem,
KI nem vetett el engem,
illesse hála, hála,
KI - érte mit se várván -
megváltott vére árán
ISTENNEK, AZ ATYÁNAK!